Rég nem jelentkeztem, aminek személyes okai vannak.
Hosszú szünet után hogy is lehetne újra kezdeni? Kicsit
olyan ez most, mint válás után: van a veszteség, a tehetetlenség, a
lehangoltság, és hiába érzed, hogy tenni kéne valamit, tenni a dolgod, nem
megy. A válás hasonlóképpen gyászreakciót vált ki belőlünk, mint a tényleges,
végleges emberi veszteség. Idő kell hozzá, hogy magunkhoz térjünk, megrázzuk
magunkat és továbblépjünk.
Így vagyok/voltam én is hetekig. Olvastam Süveges Gergő Apakulcs című könyvét,
amiről már fogalmazgattam magamban az ajánlót Nektek, mikor nagylányom édesapja
megbetegedett, és pár hét leforgása alatt elveszítettük őt. Mindeközben az én
édesapám is megbetegedett, ő érte is aggódni, szorítani kellett.
Apák – a lányok életében első férfiak, kiemelkedően jelentős
személyek az életünkben. Vagy azért, mert rendkívüli kapcsolatban vagyunk
velük, vagy azért, mert csak vágyakoztunk erre. Mindenképp meghatározó ez a
kötelék, akár jó, akár nem annyira. Mintánk lesz így vagy úgy a
párválasztásunkban, az életszemléletünkben, a munkához való viszonyulásunkban.
De nagyon nem mindegy, hogy „így” vagy „úgy”.
Ha apa vagy, azért olvasd el Süveges Gergő könyvét, hogy mindaz,
ami ebben a szerepedben a gyereked számára lenni szeretnél, a leghatékonyabban
megvalósíthasd. Talán azt gondolod, megy ez ösztönösen is, de gyakorló
szülőként mondom, mindig van hová fejlődni, ez a könyv pedig pont azért nagyon
jó, mert praktikusan megmutatja azokat a konkrét lépéseket, amikkel egyre
közelebb és közelebb kerülhetsz a gyerekedhez úgy, hogy az belőled és belőle is
a legjobbat hozza ki.
Nem számít, hogy édesapja, mozaik/mostohaapja, nevelőapja vagy a gyereknek: a kapcsolódás számít, amivel ebben a szerepedben ki akarsz teljesedni. Nagyon nem magától értetődő, kell hozzá önismeret, szándék a fejlődésre, és bátorság a komfortzónán kívülinek látszó lépések megtételére. A könyv mindehhez úgy teszi az olvasó elé az egyes alkatrészeket és szerszámokat, ahogy az asszisztens dolgozik a mester kezére. A Te dolgod, hogy használd.
Három fontos kulcsot ad a kezedbe ez a könyv a gyerekeidhez:
a tudás, a szövetség és a jóakarat kulcsait, és megmutatja, hogy a gyerekneveléssel
járó kihívásokra hogy lehet velük jól válaszolni. Nem elméletben, nem okoskodva
mondja ezt el, hanem nagyon élő, mindennapi példákon keresztül, párbeszédekbe
foglalva, amelyek között mindannyiunk találhat jó pár ismerős helyzetet.
Számomra az egyik legérdekesebb felismerés az volt a könyv
olvasásakor, hogy engem anyaként ugyanúgy megszólít, kimondatlanul, mert mindaz
az iránymutatás, szemlélet, eszköz, amiről szól, az én szülői kompetenciáimat
is gazdagítja. Nem tudom, erre a szerző mennyire gondolt már, de biztos vagyok
benne, hogy az anyák legalább akkora hasznát vehetik ennek a tudástárnak, mint
az édesapák. Szóval én át is keresztelném szülőkulcsokra ezeket a kapcsolaterősítő
gyakorlatokat, de tisztában vagyok vele, hogy marketing szempontból jobb, ha az
apák vannak a fókuszban, mivel való igaz, hogy az ő szerepükkel, a gyerekhez
való kapcsolódásukkal sokkal kevesebb irodalom foglalkozik, mint az anyasággal.
Szóval nincs ezzel gond, de a tartalom, állítom, unisex 😊
Csak pár gondolatot ragadok ki, ami bennem megragadt, nem feltétlen
idézetként. Még én is ízlelgetem, és gyakorlom, hogy beépüljenek a
mindennapjaimba.
-
nem
mindegy, hogy odafordulsz vagy odamordulsz
-
a gyerek sokáig tökéletesnek gondolja, csodálja
az apját, de kapcsolódni az emberihez tud
-
az elismerés nem dicshimnusz, és nem jutalom,
hanem támogatás, ami megelőzi a korrigálást
-
az ösztönzés nem elvárás
-
a gyerekkel való kapcsolódás fontosabb, mint a
teljesítménye
-
nem az a fontos, mekkora egy ügy jelentősége,
hanem hogy a gyerek aktuálisan mekkora jelentőséget tulajdonít neki
-
jelen lenni nem csak a küzdelemben, hanem az
örömben is
A kulcsok tehát: „Ismerd, támogasd, szeresd!”
S a karika, amely tartja őket: „Nézz rá!”
