64. Egy mozaikcsalád mindennapjai, és ami mögötte van – e-kiadvány a mozaikos gyerekkönyv feldolgozásához

 

Egy mozaikcsalád mindennapjai, és ami mögötte van

Segítő kérdések, beszélgetésötletek, mozaikcsaládos ismeretek a

Kedves Apu! Egy mozaikcsalád mindennapjai c. 

könyv feldolgozásához

 

UPDATE

Október elején elkészült a kiadvány, 23 oldalnyi okosság, jóság, kérjétek itt: baranyaiszilvia@mozaikosok.hu.

Íme egy kis ízelítő a készülő elektronikus kiadványból, amellyel egy kis támogatást adhatunk gyerekeinknek,  miközben nem könnyű élethelyzetről, nem habkönnyű kalandokról olvasnak A kedves Apu! c. mozaikcsaládos gyerekkönyvben. 

A kiadvány felépítése: a naplószerű könyv fejezeteit veszi sorra, már amelyikhez érdemes kommentárt fűzni, s a konkrét oldalakon felmerülő témát, problémát igyekszik kiegészíteni szakirodalmakon alapuló ismeretanyaggal, alkalmasint pedig beszélgetésötleteket javasol, melyekkel segíthetünk a gyerkőcnek a - valószínűleg olykor nagyon is ismerős, esetleg kellemetlen - témák feldolgozásában.

Örülnék, ha kommentben elmondanátok a véleményeteket róla!

 1. nap

            6. o.: Az óvónéninek magyarázni kell, kicsoda Zoli, aki erre csak ingatja a fejét

 Bár egyre többen élnek ma egyszülős vagy mozaik-családban, még mindig van egy kis zavar, értetlenkedés, amikor szembesülnek a helyzettel az ismerősök, pl. az óvodában, iskolában a pedagógusok. Érdemes az új viszonyokat, már a válással kezdődően megosztani a gyerekkel sűrűn kapcsolatban álló személyekkel, hogy ne legyenek ehhez hasonló kínos szituációk. Az óvodában, iskolában szólni, hogy a gyerkőcért esetleg más is mehet, s neki mi a viszonya a családhoz, illetve, ami ennél is fontosabb: hogy lesz, amikor a másik szülőjétől megy az intézménybe. Ez azért is fontos, hogy a pedagógusok helyén tudják kezelni az esetleges magatartásbeli nehézségeket, pl. túlzott izgatottságot, esetleg levertséget stb., ami adódhat az eltérő otthoni környezetből, annak ingereiből. Ha tud ezekről a családi változásokról a pedagógus, nagyon sokat segíthet a gyerkőcnek helyzete és új életkörülményei elfogadásában, feldolgozásában.

10. o.: Ki kicsoda? – Ki mindenki tartozik a családhoz, ki kinek a kije…

Amint valaki elvált szülővel alakít párkapcsolatot, s az komolyra fordul, összeköltöznek, új család: mozaik-család alakul. Mozaik, mert mint a kirakós darabjai, együtt alakítanak egy egészet. Család: mert egy háztartásban élnek vér szerinti és nem vér szerinti, de valamiféle érzelmi kötelékben mégiscsak egymáshoz tartozó gyerekek, felnőttek. Ez az érzelmi kötelék lehet éppúgy szeretetteljes, elfogadáson alapuló, mint ellenérzésekkel teli, s akár ellenséges, féltékenységen alapuló, vagy olyan, amit a külön élő szülővel érzett lojalitás korlátoz be.

A lényeg: a párt alkotó két felnőtt és a hozzájuk tartozó, együtt és külön élő gyerekek együttesen alkotják a szűk mozaikcsaládot. A tágabba pedig beletartoznak az „igazi” nagyszülőkön kívül az új, „kapott” nagyszülők, rokonok… Ugyanakkor gyermekünk számára az exünk, az ő új párja és gyermekei, is a szűk családját jelenti. Mármint a másikat, hiszen abból neki a válás óta kettő is van.  Láthatjuk, hogy egy kibővült nagycsaládról beszélünk, akik nem ugyanattól lesznek egy család, amitől az eredeti. Itt szinte egyik pillanatról a másikra lesznek „készen kapott” gyerekek, mozaikapák vagy -anyák és -testvérek. A megszokott kifejezéssel élve: mostohagyerekek és    -szülők, -testvérek, de ennek az előtagnak van némi negatív felhangja, nem biztos, hogy tovább kellene éltetni a közbeszédben, bár kétségkívül hamarabb megértjük, mintha a (most még) idegenül hangzó „mozaikot” használnánk. Ha van közös gyermek is, ő a többi gyerkőc féltestvére – de ez is elég ridegen hangzik, semmi baj, ha simán tesónak, huginak, öcsinek nevezik a gyerekek, nem kell erőltetni a hivatalos megnevezést.

Itt a legfontosabb, hogy tudatosítsuk, és a gyerekeket is biztosítsuk afelől, hogy így gondoljuk: egyetlen apjuk, anyjuk van, nem pótolhatja őket senki, ám új családjukban is szeretve vannak, s kötődhetnek ők is gyermeki érzésekkel szüleik új párjához. Ettől még nem kell apunak, anyunak szólítaniuk őt, de ha érzéseik szerint szeretnék, akkor azt se tiltsuk meg. Különösen abban az esetben fordulhat ez elő, ha egészen kicsi koruktól élnek együtt a mozaikszülővel. És még egy gondolat ehhez: jó hallani, mikor valaki a sajátjaiéhoz sorolja párja gyermekeit, pl. a „fiaim, gyerkőceim” kifejezéssel, szépen támogatja ez a családi egység formálódását, nem utolsó sorban a mozaikcsaládok társadalmi elfogadottságát is.

 2.      nap

16. o.: Az összeköltözés

Csak akkor érdemes összeköltözésen gondolkozni, ha már mi magunk elég biztosak vagyunk a kapcsolatunkban, és a gyerekek számára is egyértelművé tettük az összetartozásunkat. Ez azért nagyon fontos, mert ez az alapja annak, hogy elfogadják a gyerekek az új helyzetet. Ha bizonytalanságot érzékelnek, maguk is elbizonytalanodnak, pedig nekik szilárd háttérre, otthonra: családra van szükségük a kiegyensúlyozott nevelkedés, és a jövőbeni tartós kapcsolataik érdekében.

 👉Amit ennél a résznél megkérdezhetünk a könyvet olvasó gyerkőctől: vajon Zoli miért várt olyan sokáig a költözéssel, s az apuka miért nem? A beszélgetést érdemes afelé terelgetni, hogy talán azért, mert Zoli és az anyuka szerette volna, ha minél jobban megismerik egymást Zoli és a gyerekek. Talán nem akarták, hogy úgy érezzék, az apukájuk helyére jött egy számukra idegen bácsi. Így volt idejük jobban megismerni egymást, és talán még jóban is lettek…

         18. o.: A „beetetés”: átvitt értelemben, és szó szerint, a dínós csokival

 Nehéz megállni a családhoz költözőnek, hogy eleinte ne akarjon kérve-kéretlenül kedvében járni a gyerekeknek, hogy ezzel megkönnyítse kicsit az új helyzetet. Sajnos számítani lehet arra, hogy a gyerekek ettől függetlenül némi idegenkedéssel fogadják az eseményt, vagy akár meg is nehezítik a folyamatot. Például egy, a könyvbeli ok miatt: attól tartanak, külön élő szülőjük helyére akar lépni – minden értelemben, ami szorongást válthat ki bennük, a szorongás pedig ellenséges viselkedést.

 👉Amit ennél a résznél megkérdezhetünk a könyvet olvasó gyerkőctől: vajon tényleg apukájuknak gondolta magát Zoli? Vagy csak simán jóban akart velük lenni, mert innentől együtt fognak élni? Terelgessük a beszélgetést afelé, hogy Zolinak már vannak gyerekei, miért akarna másoknak is apukája lenni? Meg egyébként is: mindenkinek csak egy apukája és anyukája lehet. Attól még gondoskodni, jó dolgokra megtanítani és szeretni más is szokott, ott vannak pl. az óvónénik, tanító bácsik, stb… Talán a gyerekek nem is gondoltak arra, hogy Zoli nem is őmiattuk költözött hozzájuk, hanem az anyukájuk miatt – vele szeretne minél többet együtt lenni, és ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek fölött főnökösködni akarna. Sőt, amint látszik is, inkább jó fej szeretne velük lenni.

👉Azt is megkérdezhetjük, mit gondolnak, milyen lehetett Zolinak ez az „átverés”? Itt beszélhetünk arról, hogy sosem csak egy valakin múlik, hogy megkedveljük-e egymást, vagy sem. Mert itt Zoli érezhette volna jól is magát attól, hogy kedvében járt a gyerekeknek, s akár szívesen meg is ismételte volna máskor, máshogy, mert az jó érzés mindenkinek. De kiderült, hogy behúzták a csőbe, és akarata ellenére tett rosszat. Emiatt akár el is mehetett volna a kedve a további próbálkozásoktól, hogy jól kijöjjön a srácokkal, ami viszont senkinek sem lenne jó.

             19. o.: Az „Apa-fotel” elfoglalása: a régi rend megsértése

 Amikor mozaikcsalád alakul, s el kell dönteni, hol legyen az új, közös otthon, ha csak egy mód van rá, az legyen egy mindenki számára új lakás. Ott ugyanis senki sincs kitéve annak, hogy nap mint nap eszébe jut egy emlék, egy élmény a korábbi életükből, vagy – mint esetünkben – nem tud beleütközni az elköltözött szülő, ex használati tárgyaiba, amelyek ugyancsak sok-sok érzelmi töltetet hordozhatnak. A lakás legyen egy tiszta lap, amit közösen lehet kiszínezni, feldíszíteni, ahol mindenkinek van minimum egy saját zuga/polca stb., amit maga rendezhet be.

 👉Megkérdezhetjük, vajon Zoli szándékosan akarta-e megbántani a gyerekeket, mikor a fotelbe ült? Majd azt is, miért borultak ki a gyerekek ezen olyan nagyon? Mit érezhettek? A beszélgetés során jó, ha rávilágítunk: Zoli annyira összezavarodott a gyerekek viselkedésétől, attól, hogy nem tudhatja, a jó szándéka mikor okoz galibát, hogy ezúttal nem figyelt a fotelre, bár egészen addig ügyelt rá, hogy ilyesmivel ne bántsa meg őket (hozzátesszük, a valóságban hasonló helyzetben tapintatosan, de értésükre kell adni a gyerekeknek, hogy az elköltözött szülő a régi szokásait is „elköltöztette”, s apránként újak lépnek érvénybe). A gyerekek féltékeny viselkedése is érthető, hiszen ha különösebb előkészítés nélkül történik egy „szabályszegés” (apa foteljét a beköltöző „idegen” foglalja el), az félelemmel töltheti el őket attól, hogy végleg elvész az apukájuk visszatérésének reménye. Tiltakozásukkal lojalitásukat fejezik ki édesapjukkal, de a szülő jó, ha együttérezve velük elmondja, az apukájuk örökké az apukájuk marad, akkor is, ha máshol lakik, s akkor is, ha az itthagyott tárgyait más is használja.

61. Végre gyerekeknek szóló magyar könyv a mozaikcsaládokról!

Czernák Eszter

Kedves Apu!

Egy mozaikcsalád mindennapjai

2020 Pagony

Czernák Eszter könyvéről, a Kedves Apu! Egy mozaikcsalád mindennapjai c. nemrég megjelent gyerekregényről már hírt adtam itt, a Látni, olvasni érdemes menüpont alatt, és most örömmel teszem közzé a szerzővel készült interjút is, hogy kicsit betekinthessünk egy hagyományos családban élő író motivációiba a mozaikcsaládokkal kapcsolatban, nem utolsó sorban az alkotási folyamatba, és persze a könyvbe. Fogadjátok szeretettel!

- Több gyerekkönyv szerzőjeként hogy illik a Kedves Apu! a műveid a sorába?

Szeretek olyan helyzetekről írni, amik gondot jelenthetnek egy gyereknek, amikről jó lenne beszélgetni, amiket jó lenne megvitatni, csak hát hogyan kezdjünk hozzá… Ilyen volt a költözés, az óvodakezdés, és szerintem ilyen a családok sokszínűsége is.

- Arról már beszéltél egy interjúban, hogy Te magad nem élsz mozaikcsaládban, ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, milyen sokan élnek a hagyományostól eltérő családformákban, s ezáltal milyen sok gyereket érint ez a helyzet, amivel foglalkozni kell. Hogy írnád le a pillanatot, amikor elhatároztad, hogy erről beszélni kell, s te fogsz?

Láttam egy reklámot, amiben gyerekek szaladgáltak a tökéletesre nyírt füvön, fülig érő mosollyal, patyolattiszta ruhában, miközben anya – szintén széles mosollyal – vasalt fehér blúzban készítette a reggelit a konyhában, apa pedig néha elcsent egy-egy falatot az asztalról. Semmi különös, semmi megdöbbentő, csak a szokásos klisék, mégis valami nagyon fura volt benne. Már sokadszorra láttam a reklámot, amikor leesett, hogy az a furcsa, hogy három gyerek van a családban. Annyira hozzá voltam edződve, hogy egy reklámban mindig anya, apa, kisfiú, kislány (széles mosoly, patyolattiszta ruha…) jelenik meg, hogy már a három gyerek is hatalmas lázadásnak tűnt. Innentől kezdve rettentően elkezdtek idegesíteni a csak „hagyományos” családképet mutató reklámok. Később ugyanezt tapasztaltam a mesekönyvekben is, és rádöbbentem, mennyire egyoldalú képet látnak a gyerekeim mindenfelé, és mennyire jó lenne ezen változtatni.

- Voltak-e esetleg kétségeid, hogy belefogjál-e, vagy hogy milyen fogadtatása lesz – lévén, hogy ilyen témájú gyerekkönyv nincs még a hazai piacon.

Rengeteg kétségem volt. Nem is azért, mert nincs ilyen könyv a piacon, hanem mert én magam nem ilyen családban nőttem fel, és jelenleg is teljesen „hagyományos” családban élek (apa, anya, kisfiú, kislány…😊 ). Milyen alapon akarok pont én erről írni?

- Mennyire érezted magadénak a témát, ami elegendő magabiztosságot adott ahhoz is, hogy megírd ezt a könyvet, miközben nem igazán lehet megjósolni a lélektani hatásait úgy, mint mondjuk egy hagyományosabb gyerekkönyvnek? Vagy ilyesmin nem is nagyon gondolkodtál…

Minél többet gondolkoztam azon, hogy jó lenne könyvet írni egy mozaikcsaládról, annál több ezzel foglalkozó cikk, könyv és kutatás jött velem szembe. Hirtelen egy csomó emberről kiderült, hogy ilyenben él, és minél többet olvastam a témáról, annál több ötletem támadt. Végül úgy döntöttem, hogy nem az számít, hogy tökéletesen pontosan leképezzem a mozaikcsaládok problémáit, hanem hogy egy olyan könyvet írjak, ami kedvesen, viccesen mutatja be ezt a különleges családtípust, és kiindulópont lehet egy beszélgetéshez. Hogy aztán ki mit és mennyit szeretne elmondani a témáról, vagy milyen kérdéseket szeretne megvitatni a gyerekeivel, az éppolyan különböző, mint minden mozaikcsalád.

- A könyv alapján nagyon jól látod, mik a tipikusan felmerülő nehézségek, konfliktushelyzetek a mozaikcsaládokban. Beszélj kicsit a történet ötletéről, és hogy miként formálódott kerek egésszé? Az események a bonyodalmaktól terhelt összeköltözéstől szép ívben haladnak a családtagok összecsiszolódásán keresztül a közös nyaralás gondolatáig.

Igazából elkezdeni volt a legnehezebb, utána már szépen formálódott magától. De aztán kiderült, hogy annyi gyerek van a családban, hogy a főszereplő Ági nagyon a háttérbe szorult, ezért ahányszor visszaolvastam, amit írtam, mindig kicsit hozzáadtam Ági tulajdonságaihoz. Így került be tulajdonképpen Zsömi, a plüss kutyusa, és a plüsskutyus-sétáltatás hagyománya is a könyvbe – utólag – ami azért különösen vicces, mert végül az lett az egyik kedvenc részem.

- Voltak-e esetleg alternatív verziók, amelyeket valami miatt elvetettél?

Igen, mindig vannak. Például beszéltünk róla a kiadóval, hogy túl sok a gyerek, le kellene csökkenteni a számukat. El is kezdtem az első pár fejezetet átírni, de aztán úgy döntöttem, hogy úgy nem lesz jó, valahogy úgy nem működött a dolog, és visszacsináltam. Igen, nagyon sok lett a gyerek, a legtöbb mozaikcsaládban nyilván nincs ennyi, de ez egy mese, nem tanulmány, nem szakmai cikk, szóval élek a túlzás lehetőségével 😊

- Személyes ismerőseid, akik esetleg érintettek, tudtak-e segíteni a konfliktusos szituációk pontosításában, vagy teljesen a saját ötleteidre, elképzeléseidre hagyatkoztál?

A saját elképzeléseim alapján írtam, de előfordult, hogy megkérdeztem valakit, hogy ő, mint elvált szülők gyereke, ezt vagy azt a jelenetet nem érzi-e bántónak. És persze Hanna, a szerkesztő is nagyon sokat segített a tanácsaival.

- Mesélj kicsit a szereplőkről! Milyen szempontok szerint alakítottad ki a karaktereket?

Azt tapasztalom a gyerekeknél, hogy nagyon könnyen alakítanak ki barátságokat, nagyon könnyen játszanak együtt akár vadidegen gyerekek is, de nem mindenkivel szeretnek ugyanazt játszani. Pontosan megvan, hogy kivel a legjobb bújócskázni, kivel legózni, kivel társasozni stb. És ez nekik teljesen természetes. Ezt akartam átvinni ebbe a különleges helyzetbe, megmutatni, hogy a különböző „új testvérekkel” is meg lehet találni a közös hangot, azt, amit a legjobb közösen csinálni, csak túl kell jutni a kezdeti ellenálláson. Valószínűleg nem ugyanazok lesznek a közös pontok, mint a többi testvérükkel, és az „új apukával” sem ugyanazokat szeretik majd csinálni, mint az igazi apukájukkal, de ez így van jól.

- Van-e kedvenc szereplőd a könyvből? Ha igen, miért pont ő(k)?

Ági áll hozzám a legközelebb, mert pont olyan makacs tud lenni, mint én 😊

- Könyveidet szoktad-e „tesztelni” a közeli hozzátartozóid körében? 😊 Ebben az esetben volt/lesz-e ilyen?

Szoktam, elsősorban a gyerekeimen, de ez a könyv kicsit nagyobbaknak szól, szóval nem tudtam tesztelni rajtuk, ezért nagyon várom a visszajelzést az olvasóktól!

- Elképzelhetőnek tartod-e a történet folyatását?

Ezen még nem gondolkoztam…

- Mi azért bizakodunk, hogy folytatódhat! Köszönöm az interjút!