Mozaikcsaládban az élet… és a külön nyaralás lehetősége
Az előző poszt egy nyaralás két lehetséges kimenetelét
fejtegette, s az egyik kulcsgondolata talán az, hogy mi van akkor, ha jobbnak
tűnik külön nyaralni a saját gyerekekkel, mint együtt, ha az utóbbi rendszeres
konfliktusokhoz vezet. Mi van, ha konkrétan ezt a felkiáltást halljuk életünk párjától: nem lehet a gyerekeddel nyaralni! Vagy esetleg a gyerekünktől, hogy nem lehet a párunkkal balhé nélkül kimozdulni ...
Bevallom, számomra ez a lehetőség, még ha logikusnak is
tűnik, mégis inkább visszalépésnek számít, ha az ember már egy ideje
azon dolgozik, hogy működjön a gépezet. De az is igaz, hogy a család mégsem
gépezet, hanem nagyon is élő, folyton változó, fejlődő (?) szervezet, ami
meghálálja, ha kitartóan törődnek vele. És vajon nem törődés-e, ha megkíméljük
a viszályoktól, ha azok borítékolhatók? Vagy ez inkább a könnyebb út
választása, mely során megkíméljük egymást az alkalmazkodás, a „viselkedés”, az
önmérséklet és a türelem gyakorlásának terhétől? S így a felszabadultságunkat, legintimebb
önmagunkat adjuk a békéért?
Azon töprengek, mi lenne, ha mégis megpróbálnánk külön. Tegyük
fel, hogy elviszem pár napra a gyereket. Ha új helyet fedezünk fel, nem lesz-e
sértődés abból, hogy ezt miért nem a párocskánkkal tesszük? Ha egy, a párunkkal
már bevált helyet mutatnék meg neki, nem lesz-e sértődés amiatt, hogy az a „mi”
helyünk? Ha különleges útra mennénk, akkor megint csak: miért vele, a gyerekkel?
És ezek valós kérdések, aki próbálta már a mozaikosdit, az
pontosan tudja, hogy szinte bármi érinthet érzékeny pontot.
S ha van közös gyerek is: neki hogy magyarázzuk mindezt? Nem
kirándulunk közösen, mert apa/anya nem jön ki a tesóval…?
Nézzük meg másként
Keretezzük át ezt az egészet.
Jó dolog egy mozaikcsaládban külön is kikapcsolódni a
gyerekünkkel. Amíg nem volt meg a párunk, szintén ezt tettük, és jó volt.
Esetleg hiányzik is ez az élmény, mert az új kapcsolatunk óta, a mindenáron
családban gondolkodásunk miatt ez már nem fért bele. De hiányát érezhetjük, s a
gyerek érzi is, biztosan. Legfeljebb nem tud(ott) ezzel az érzésével mit
kezdeni. Most lehetőség van pótolni, töltődni, csak egymásra figyelni.
Profi mozaikosok tudják ezt egyébként maguktól is: ha
összejön két fél család, ildomos néha beiktatni ilyen magánprogramokat is, saját
időket a saját gyerekekkel. Meghálálják azzal, hogy nem féltékenykednek az
új „játékosokra” (párunk és gyermekei), jól érzékelik, hogy ők is megkapják a maguk
idejét.
Innen nézve nem elkülönülés ez, hanem megnyugtató érzés,
hogy bár jó néha külön is kimozdulni, mégis családba érkezhetünk haza, ahol
folytatódik együtt minden tovább. A hétköznapok, az iskola, a házimunka, a
rokonlátogatás stb.
S a kis, közös többszörös? A legtisztább, ha
elmondjuk: ahogy ő is érzi, hogy jó dolog néha csak kettesben játszani apával
vagy anyával, úgy a tesóinak is jó érzés néhanapján csak úgy, külön elmenni
velük valahová. Ennyi elég is, érteni fogja.
S emellett vele bármilyen felállásban lehet további
kisebb-nagyobb kiruccanásokat, programokat szervezni, amennyi épp belefér. Csak
apu-anyus közös program, csak egyik tesós, anyás, csak másik tesós, apás stb.
És lehet rajta dolgozni, hogy a legnagyobb ünnepeken, pl.
karácsonykor, szülinapokon jó előre felkészüljünk lélekben, türelemben,
szeretetben, hogy a legjobb formánkat hozzuk a nagy mozaikosba!
Talán szentségtörés, amit felvetek. De: amikor párt
keresünk, akkor férfit/nőt keresünk, nemde? Nem férfit/nőt gyerekkel… Ha ebből
indulunk ki, akkor máris elfogadhatóbb az a verzió, hogy a párkapcsolati és családi
harmónia érdekében kiszűrjük a rizikófaktorokat, és megpróbáljuk megtalálni a
számunkra működő módszert/rendszert, amiben az egész családi komplexum nagyobb
sérülésektől (sértődésektől) menthető meg. Ilyenformán ha a közös nyaralások
gyakorlata nem vált be, akkor legalább esélyt érdemes adni a másikféle
hozzáállásnak.
És ne feledjük: minden, de minden kommunikáció kérdése. Lehet
ezt úgy is kommunikálni, hogy skacok, kiborítóan viselkedtetek, ezért többször
nem utazunk együtt! Meg lehet úgy is, hogy idén kipróbáljuk, milyen lenne külön
nyaralni, ha van kedvetek. Lesz kedvük. Ha pedig felmerül a miért, annyit
nyugodtan el lehet mondani őszintén, hogy mikor többen vagyunk, nagyobb az
esélye a hangoskodásnak, bántódásnak, ezért most megpróbáljuk másképp, s ha beválik,
így lesz máskor is, ha meg nagyon hiányzunk egymásnak, legközelebb megint
együtt utazunk.
Ennyi.
Ennyi?