Látni, olvasni érdemes

Itt kapnak helyet azok a könyvek, filmek, amelyeket jó szívvel ajánlok. De szívesen megjelenítem a ti kedvenceiteket is, ha elkülditek a blog alján lévő Kapcsolatfelvétel a szerzővel lehetőséggel. Jó böngészgetést!

Ebben az önálló bejegyzésben egy komplett filmlistát találtok:

Filmlista mozaikcsalád témájú filmezésekhez

Jó szórakozást! :) 

11. Könyvlista kisgyerekeknek, kisiskolásoknak válásról

https://www.pagony.hu/konynyvek-es-tanacsok

10.

Süveges Gergő

Apakulcs - Hogyan kapcsolódjnk a gyermekünkhöz?

2021, Harmat Kiadó

Apák – a lányok életében első férfiak, kiemelkedően jelentős személyek az életünkben. Vagy azért, mert rendkívüli kapcsolatban vagyunk velük, vagy azért, mert csak vágyakoztunk erre. Mindenképp meghatározó ez a kötelék, akár jó, akár nem annyira. Mintánk lesz így vagy úgy a párválasztásunkban, az életszemléletünkben, a munkához való viszonyulásunkban. De nagyon nem mindegy, hogy „így” vagy „úgy”.

Ha apa vagy, azért olvasd el Süveges Gergő könyvét, hogy mindaz, ami ebben a szerepedben a gyereked számára lenni szeretnél, a leghatékonyabban megvalósíthasd. Talán azt gondolod, megy ez ösztönösen is, de gyakorló szülőként mondom, mindig van hová fejlődni, ez a könyv pedig pont azért nagyon jó, mert praktikusan megmutatja azokat a konkrét lépéseket, amikkel egyre közelebb és közelebb kerülhetsz a gyerekedhez úgy, hogy az belőled és belőle is a legjobbat hozza ki.

Nem számít, hogy édesapja, mozaik/mostohaapja, nevelőapja vagy a gyereknek: a kapcsolódás számít, amivel ebben a szerepedben ki akarsz teljesedni. Nagyon nem magától értetődő, kell hozzá önismeret, szándék a fejlődésre, és bátorság a komfortzónán kívülinek látszó lépések megtételére. A könyv mindehhez úgy teszi az olvasó elé az egyes alkatrészeket és szerszámokat, ahogy az asszisztens dolgozik a mester kezére. A Te dolgod, hogy használd.

Három fontos kulcsot ad a kezedbe ez a könyv a gyerekeidhez: a tudás, a szövetség és a jóakarat kulcsait, és megmutatja, hogy a gyerekneveléssel járó kihívásokra hogy lehet velük jól válaszolni. Nem elméletben, nem okoskodva mondja ezt el, hanem nagyon élő, mindennapi példákon keresztül, párbeszédekbe foglalva, amelyek között mindannyiunk találhat jó pár ismerős helyzetet.

Számomra az egyik legérdekesebb felismerés az volt a könyv olvasásakor, hogy engem anyaként ugyanúgy megszólít, kimondatlanul, mert mindaz az iránymutatás, szemlélet, eszköz, amiről szól, az én szülői kompetenciáimat is gazdagítja. Nem tudom, erre a szerző mennyire gondolt már, de biztos vagyok benne, hogy az anyák legalább akkora hasznát vehetik ennek a tudástárnak, mint az édesapák. Szóval én át is keresztelném szülőkulcsokra ezeket a kapcsolaterősítő gyakorlatokat, de tisztában vagyok vele, hogy marketing szempontból jobb, ha az apák vannak a fókuszban, mivel való igaz, hogy az ő szerepükkel, a gyerekhez való kapcsolódásukkal sokkal kevesebb irodalom foglalkozik, mint az anyasággal. Szóval nincs ezzel gond, de a tartalom, állítom, unisex 😊

Csak pár gondolatot ragadok ki, ami bennem megragadt, nem feltétlen idézetként. Még én is ízlelgetem, és gyakorlom, hogy beépüljenek a mindennapjaimba.

-         nem mindegy, hogy odafordulsz vagy odamordulsz

-        a gyerek sokáig tökéletesnek gondolja, csodálja az apját, de kapcsolódni az emberihez tud

-        az elismerés nem dicshimnusz, és nem jutalom, hanem támogatás, ami megelőzi a korrigálást

-        az ösztönzés nem elvárás

-        a gyerekkel való kapcsolódás fontosabb, mint a teljesítménye

-        nem az a fontos, mekkora egy ügy jelentősége, hanem hogy a gyerek aktuálisan mekkora jelentőséget tulajdonít neki

-        jelen lenni nem csak a küzdelemben, hanem az örömben is

A kulcsok tehát: „Ismerd, támogasd, szeresd!” S a karika, amely tartja őket: „Nézz rá!”

9.

Gary Chapman és Ron L. Deal

Az 5 szeretetnyelv

Mozaikcsaládok

Részekből egész

2021, Harmat Kiadó

A szeretetről valakinek az érzelmekkel teli, meleg, vágyott bensőségesség jut eszébe, ami mások szerint már-már érzelgősségnek tűnik. Ők inkább elcsépeltnek érzik e szót és ami hozzá kapcsolódik. Igen, közhelyessé tud válni még az ilyen, az ember életében olyan fontos helyet kívánó VALAMI is, ha engedjük, hogy csak a mindenféle csatornán ránk ömlő hatásvadász tartalmak hassanak – a megélés, átélés, átérzés élménye nélkül. Főleg, ha utóbbi után csak vágyakozunk. Az individualizmus korában nem lehet csodálkozni a szeretetéhség e paradox jelenségében: a vágy és a tagadás kettősségében. De nem szeretnék unalmas elmélkedésbe kezdeni, csak elgondolkodtam rajta, hogy ha ma valaki a szeretetnyelvekről beszél, például a mozaikcsaládok kapcsán, vajon mennyire tud célba érni. Bízom benne, hogy nagyon is, fenti kételkedésem ellenére, mert talán az egyik legnagyobb haszna mégis ennek a kornak, hogy az információk, a tudások eljuthatnak szinte bárkihez, aki jobbítani akar az életén. És Gary Chapman legújabb könyve a szeretetnyelvekről ilyen tudásokat oszt meg. Ron L. Deal mozaikspecialista családterapeutával jegyzi a kötetet, ami rendkívül informatív, gyakorlatias, és a bemutatott példák, esetek miatt remekül hasznosítható is.

Ebben a könyvben nagyon sűrűn szerepel a szeretet szó, de fontosnak tartom előrebocsátani, hogy nem pusztán mint érzés, hanem mint cselekedet, pl. törődés, a hozzátartozóinkról való gondoskodás, valamint tisztelet, megbecsülés stb.

Mondják, hogy a szeretet tudatos döntés is; mások meg, hogy képesség, amit tanulni kell és fejleszteni lehet; nem passzív, és nem érzéketlen. Mindegyiket igaznak érzem, és azért tartom óriási szerencsének, hogy a mozaikcsaládok szeretetkommunikációjáról is született könyv, mert ez az a családforma, ahol elképesztő nagy szüksége van felnőttnek-gyereknek egyaránt a szeretet bárminemű megnyilvánulására. Miért? Mert ez a család a veszteség talaján születik, és bármilyen ígéretesnek tűnik az első, idilli pillanatokban, hamarosan látszik, hogy nem mindennapi tudatosság és bizony, a szeretetnyelvek megfelelő használata is kell a működtetéséhez. Persze a hétköznapokban nem fogalmazódik meg bennünk, hogy épp milyen szeretetnyelven kommunikálunk egymással, de pont ebben nagyon jól érthető és gyakorlatias módon útbaigazít a könyv, ami alapján tudatosabbak lehetünk, és rengeteget tehetünk a harmonikus családi légkörért.

Például, hogy a párom és a gyereke viszonylatában a vagy/vagy kérdés hogy tud is-issé alakulni: nem kell választani, csak meg kell (és lehet) tanulni egymást, egymással jól élni, amiben együtt növekedhetünk, nem pedig zsugorodunk az érzelmi terheink alatt.

Fontos üzenete a könyvnek, hogy segít a REÁLIS hozzáállásban. Amikor azt próáljuk szétszálazni, hogy egyik-másik családtagunk vajon miért így vagy úgy viszonyul-nem viszonyul hozzánk. Támpontokat ad, hogyan „olvassuk” a felénk küldött üzeneteket, és a mi mondanivalónk mi módon érhet célba. Hát, nem az a megoldás, hogy tíz körömmel ragaszkodjunk az "igazunkhoz", de nem is az, hogy mindent fogadjunk el, és bocsássuk meg, ha levegőnek néztek...

Nagyon érdekes olvasni a sokszor oly ismerős szituációkról, konfliktusokról, amelyek például a házastársak között zajlanak valamelyikük vér szerinti gyermekével való nehéz viszony miatt. Hogy lehet elejét venni ezeknek a játszmáknak, amik újra és újra bezavarnak a hétköznapok, de ünnepeink kiegyensúlyozott megélésébe is? Hogy kerüljük el, ha még kicsi a gyerek, és hogy, amikor kamasz, vagy már felnőtt, és neki is családja van? És rögtön utóbbit tovább fűzve: hogy válhatunk idővel jó mozaiknagyszülőkké? Hogy szeressenek hazajönni hozzánk a felnőtt gyerekeink, ránk bízni az unokákat? Nem teljesen triviális, ezért jó, ha erre is felkészülünk.

Aztán van néhány nagyon meglepő gondolat is a könyvben, például hogy miért örüljünk, ha a mozaiktesók közti kapcsolat nem éppen idilli, békés. Vagy miért jó, ha engedjük, hogy a szemünkben problémás mozaikgyerekkel (akár csak átmenetileg) több időt töltsön  a párunk? És miért rossz, ha nem hagyjuk, hogy társunk részt vegyen a gyerekünk nevelésében, mondván: mindenki nevelje csak a maga fiókáját.

A könyv vége felé egy kutatásról is szólnak a szerzők, amit felnőtt mozaikgyerekekkel végeztek arról, hogy mi játszott szerepet anno a mostohaszüleikkel való pozitív kapcsolatuk kialakulásában. Anélkül, hogy mindent felfednék, egyet elárulok: a meglepetés ereje nagy szerepet játszik.

Végül fontos gondolatnak tartom azt is, hogy bár a mozaikcsaládok élete teli van konfliktusokkal, de azok ha megoldással, kibéküléssel végződnek, pozitív fordulatot hoznak a családtagok számára. A könyv segít mind a konfliktusok számának lecsökkentésében, mind azok megoldásában.

Szívből ajánlom minden mozaikosnak, és biztos, hogy én magam is jól elérhető polcra teszem, gyakran fogom még lapozgatni.

8.
 
 

Czernák Eszter

Kedves Apu!

Egy mozaikcsalád mindennapjai

2020 Pagony

Amikor kb. egy hónapja megtudtam, hogy hamarosan gyerekeknek szóló magyar könyv fog megjelenni a mozaikcsaládokról, nagyon megörültem, hiszen ilyenfajta irodalom ez idáig nem létezett nálunk, de még fordításban se nagyon. Mindössze egy kisgyermekeknek szóló képeskönyvről tudok, Süti és a mozaik-család címmel, Branczeiz Zsuzsanna tollából, de bevallom, a kezembe még nem került, e-könyv formájában ugyanakkor elérhető. 

Valahogy kerülik az írók a témát, biztosan nem véletlenül, pedig gyerekek tízezrei élnek ebben az egyáltalán nem egyszerű, azonban annál elterjedtebb családformában. Ahogy a könyvet megjelentető Pagony Kiadó munkatársa fogalmazott, nem nagyon nyitott még a társadalom ennek a témának a befogadására, van egy jó adag félelem a felnőttekben, de talán a gyerekekben is, mikor a normálistól eltérő családtörténetekkel kellene szembesülni. Ez valahol érthető is, ám a téma szőnyeg alá seprése, tabusítása nem megoldás. 

Czernák Esztert is valami ilyesmi motiválta kisregénye megírásakor, ahogy egy interjúban fogalmazott: „Nagyon zavart, hogy bárhová nézek, csak egyfajta családkép jön velem szembe, miközben a világban már számtalan fajta család létezik az egyszülős családtól kezdve a mozaikcsaládon át a két azonos nemű szülőig. Ha megnéznék egy találomra kiválasztott (anyáknak szóló) reklámot a tévében, biztos, hogy anya, apa, kisfiú, kislány szerepelne benne. Arra gondoltam, ha ez nekem ennyire zavaró, mennyire zavaró lehet egy olyan gyereknek, aki nem ’hagyományos’ családban nő fel.” 

Aki mozaikcsaládban él, pontosan tudja, mennyi nehézséggel jár az innen-onnan érkező családtagok összecsiszolódása, mennyi türelmet, ötletességet, erőt és kitartást igényel, hogy megteremtsünk egy, a klasszikus értelemben vett családéhoz hasonlító életvitelt.

A Kedves Apu! kísérletet tesz arra, hogy a kisiskolás korú gyerekek szemüvegén, érzésvilágán keresztül felskiccelje ennek a bonyolult családformációnak a tipikus problémáit. A történet egy kislány naplójából bontakozik ki, aki az épp nászúton lévő apukájának számol be nap mint nap két héten keresztül, mi minden történik náluk, míg ő távol van. Rögtön az egyik legrázósabb mozaikos eseménnyel indít, mikor is anyukája párja odaköltözik hozzájuk, s ami tulajdonképpen maga után vonja a többi komplikációt is. A történetbeli család hét gyermeket számlál, ami nem is túlzó ebben a családformában, és pont elegendő konfliktusforrást kínál ahhoz, hogy minél színesebb képet kapjunk a működésükről. Áginak van két óvodás korú ikertestvére, egy idősebb bátyja, és egy babakorú féltesvére, valamint három mozaiktesója. A gyerekek korban nagyjából passzolnak egymáshoz, a nemek aránya is rendben van, temperamentumban, személyiségben és a koruknak megfelelő tipikus érdeklődés-viselkedés terén is jól eltalált, sokszínű „szereplőgárdát” vonultat fel a szerző a lehetséges bonyodalmak kibontásához. 

Különösebb spoilerezés nélkül, csak említés szintjén, szó van itt többek között:

-        az új családtagok beazonosításának nehézségeiről,

-        a régi lakásba költöző új „apuka” megküzdéséről az igazi apuka látható és láthatatlan hatalmával (ami becsületére váljék, mert példásan állja a sarat),

-        a vér szerinti szülőkhöz fűződő lojalitáskomplexusról,

-        a szokások-hagyományok ütköztetéséről,

-        új szabályok kialakításának mikéntjéről,

-        a gyerekek összezárásáról az új családtagokkal szemben,

-        majd felismerésükről, hogy ellenségből cinkostársakká és bajtársakká is válhatnak,

-        a tágabb család (pl. egy, a válási traumát fel nem dolgozó nagyi) manipulációs próbálkozásáról,

-        és arról, hogy ha a szülőpár elég kitartó és elég kreatív, akkor idővel egész jól tudja menedzselni a (mozaik)családját.

 

A jó humorral megírt, a kiskamaszok stílusát, szóhasználatát kiaknázó alkotás sok helyütt túlzó, burleszkszerű, ami nyilvánvalóan a könnyebb emészthetőséget szolgálja, s a lehetőséget arra, hogy felsóhajtsunk: de jó, hogy nálunk azért ekkora kalamajkák nincsenek! Ugyanakkor többször éreztem azt is, hogy ami itt jó, az inkább már idealisztikus, megszépített, ami viszont pont hogy megnehezítheti a befogadását azoknál a gyerekeknél, akiknek nincs lehetőségük megtapasztalni, milyen egy erős és alapvetően elfogadó, türelmes, magasabb érzelmi intelligenciával megáldott szülőpárral együtt élni. 

Emiatt, és a fent listázott témakörök miatt is hasznosnak tartanám, ha a könyvhöz készülne egy kiegészítő füzetecske a szülők számára, amely célzott kérdésekkel, releváns háttérismeretekkel ellátott beszélgetésötletekkel elősegítheti a gyerekek (de akár a maguk) számára is a mozaiklét megértését, a benne rejlő nehézségekkel való megküzdési lehetőségeket. 

A mozaikcsalád bár bonyolult, de nem életképtelen, sőt sok hozadéka is lehet a benne élők számára.  Sokszínűségéből fakadóan kiválóan alkalmas önmagunk határainak megismerésére és rugalmasabbá tételére, a toleranciafejlesztésre, és annak tudatosítására, hogy ha békés családi életet szeretnénk, azért mindannyiunknak dolgoznia kell. Amiért a hagyományos családban nem küzdünk, mert azt gondoljuk, megvan benne minden, ami kell, és majd „alakul magától”, azért itt nap mint nap tennünk kell, és ez egyben egy dinamikusabb személyiségfejlődést is eredményezhet. Na de ahhoz, hogy ez így legyen, fontos, hogy akarjunk megoldásokat találni, kíváncsiak legyünk, és képesek a tanulásra, megújulásra. Ezt segíti minden új könyv, blog, cikk, amely lehetőséget kínál a mozaikcsaládok jobb megismerésére.

A Kedves Apu!-t egyértelműen ajánlom a kiskamaszkorú gyerkőcöket nevelő olvasóimnak és gyerekeiknek, hiszen nemcsak szórakoztató, szépen illusztrált kisregényről van szó, de el is gondolkodtat gyereket-szülőt egyaránt. Ha nem megoldható, hogy szülőként mi olvassuk fel a gyerekeknek, legalább kerítsünk alkalmat, hogy beszélgessünk velük, beszélhessenek róla, így segítve a téma feldolgozását. 

Köszönjük, Czernák Eszter!

Frissítés: Azóta a Mozaikos Facebook-oldalon megjelent az az interjú, amelyet én készítettem a szerzővel, ha rákerestek az oldalon a nevére, megtaláljátok.

Valamint elkészítettem a fentebb említett, szülőknek szóló füzetet, ami hasznos beszélgetésötleteket tartalmaz a könyv feldolgozásához. A kiadványt Bogár Zsuzsa mozaikcsalád-szakértő pszichológus lektorálta. Innen tölthetik le: Hogy mondjam el, és mit csináljak?

 

7.
 

Nigel Latta
Az én gyerekem, a te gyereked, a mi gyerekünk
Túlélőkalauz mozaikcsaládoknak
2017, Lettero Kiadó

Zseniális könyv, az eddig olvasottak közül számomra a legmeggyőzőbb. Stílusa van, nagyon alapos tudományos és tapasztalati háttere, tele hivatkozásokkal, esetekkel, példákkal, ráadásul olvasmányosan, pszichológiai tudálékosság nélkül. 

Olyan útmutatót ad mind a válás túléléséhez, mind az utána következő egyszülős léthez, majd az új párkapcsolat kialakításához és a mozaikcsalád működtetéséhez, amelyek vérmérséklettől függően átültethetők a saját életedbe, függetlenül attól, hogy hol élsz, milyen háttérrel. Kutatásokra hivatkozik, bevált módszereket ismertet arra vonatkozólag, milyen típusú szülői és mozaikszülős hozzáállás vezet sikerhez. 

Legyen szó arról, hogy mostohaanya vagy, és nem fogadnak el párod gyermekei, vagy apa, akinek gyermekét exed ellened próbálja nevelni, megtalálod a célravezető hozzáállást a boldogabb családi élet eléréséhez. Megtudod, hogyan építsd újra a kapcsolatod csalódott gyerekeddel, mivel érheted el, hogy együttműködőbb legyen volt házastársad a gyerekek érdekében. 

Több esettanulmányt is közöl, ahol a javasolt módszert végigviszi, különböző szereplőkkel és problémákkal. Szó van benne az örökbefogadásról, az özvegységről és az azonos nemű szülők esetéről is.

A szerző nemzetközileg ismert családpszichológus, terapeuta, akinek sikeréhez minden bizonnyal hozzájárult nemcsak felkészültsége, de remek humora is. Anélkül, hogy bagatellizálná a problémákat, rávilágít, hogy meddig érdemes küzdeni valamiért, mert megoldható, s mikortól kell elengednünk, különben rámegy a kapcsolatunk, családunk.

Az egyik leghitelesebb gondolata, amivel megfogott, hogy az igazi titok a boldog családi élettel kapcsolatban: hogy nincs titok. Ahogy megfogalmazza: „Annyi különböző létezésmódja van egy-egy családnak, annyi eltérő szülői gyakorlatot ismerünk, hogy ha ezekből szeretnénk valamiféle általános, nagy és titkos megoldást levonni, az biztos, hogy használhatatlan lenne. Az az igazság, hogy ahány család, annyi különböző megoldást találunk, és a megoldások egy része működőképes, a másik része pedig nem. És ami egyszer nem működött, az lehet, hogy a másik esetben működik, vagy fordítva.”

Vagyis nem azt mondja, hogy nincs megoldás a problémákra, hanem azt, hogy nincs EGYETLEN, mindenki számára ugyanúgy alkalmazható módszer. A fejfájásra is van több tucat pirula, s az egyik a mi fájdalmunkat tudja elmulasztani, a másik meg a szomszédét. Nem úszhatjuk meg, hogy kísérletezzünk, amely során ugyanakkor még jobban megismerhetjük a ránk bízott gyerekeket, a társunkat, és nem utolsó sorban önmagunkat is, a határainkkal együtt. Ezáltal építhetjük kapcsolatainkat harmonikussá, családunkat, magánéletünket elégedetté. 

Így életszerű számomra, amit mond, hatásvadászat, marketingfűszer nélkül, egyszerűen.

6.
 

Bogár Zsuzsa

Mozaik a családom. Kérdések, történetek, megoldások

2017, Mozaikcsalád Alapítvány

Érdeklődéssel vettem kezembe ezt a könyvet, szinte rögtön, megjelenése után. Ki voltam éhezve magyar szakirodalomra a témában, amelyben ez idáig Fischer Eszter munkája volt egyeduralkodó. Az ő könyvéről volt már szó itt, és ha röviden, plasztikusan szeretném megfogalmazni a két könyv közti fő különbséget, talán a hozzáállás természetét mondanám. Tudniillik mindkettő rendkívül alapos, végigvesz minden fontos tudnivalót a mozaikcsaládokról, saját praxisból hoz konkrét példákat (mivel mindkét szerző aktív pszichológus, családterapeuta), megoldási javaslatokat a problémákra, mégis míg Fischer kijózanítóan realista (a pesszimista jelző talán túl erős lenne), addig Bogár már-már meseszerűen optimista a mozaikcsaládok működőképességét illetően. Nem tudom, ez személyes tapasztalatok kérdése is-e egyben, vagy szigorúan a praxisból vett esetek statisztikáinak eredménye. Az a feltevésem, hogy ha a szerző maga is aktív részese a rendszernek, amiről ír, akkor saját élményei is erősen befolyásolják az arról való gondolkodását. Ez persze, nem kell, hogy negatívum legyen, egyszerűen érdemes vele számolni.

A könyvet érdemes lenne már a család felbomlása után beszereznie mindenkinek, aki nem zárkózik el mereven a jövőbeni újabb párkapcsolat(ok)tól. Konkrét tippeket találhatunk benne a felnőtt és a gyerek lelki megküzdéséhez a válás utáni életük újraépítésében, például az új partnerrel kapcsolatos bizonytalanságokról, félelmek kezeléséről, az önismeret és a megfelelő kommunikáció szükségességéről.

A párkapcsolati összeillés, egymás jó (bátor) megismerése különösen nagy hangsúlyt kap, ami nagyon szimpatikus, hiszen innen érdemes haladni a (mozaik)család felé.

Azzal kapcsolatban, hogy a mozaikszülő nevelje-e párja gyermekét, beleszóljon-e szülőként az életébe, egyértelműen igen a szerző válasza, sőt, kimondja, hogy ha ez nem így történik, akkor valójában nem mozaikcsaládról beszélünk, hanem két együtt élő egyszülős háztartásról. Ezzel azért lehet vitatkozni, van  ebben szerintem némi elfogultság, mindenesetre elgondolkodtató a megközelítés, és ugye, a puding próbája...

A könyvön végigvonul a „jó hozzáállás” gondolata mint megoldás a felmerülő problémákra. Vagyis, ha eléggé, ha igazán szeretjük egymást párunkkal, akkor egymás gyermekeit is elfogadjuk, s ha igazán szeretjük gyermekünket, ha hiteles szülők vagyunk, s végig bízunk párunkban és kapcsolatunkban is, akkor minden megoldható. Khm. Azt gondolom, ennél bonyolultabb ez az érzelmi kalandtúra, vagyis a családi, pláne mozaikcsaládi élet – bár az elgondolás kétségkívül vonzó.

A könyvben egyébként végig erőteljes pszichológiai szemszög érvényesül, ez a pszichológiai szakirodalomban kevésbé jártas olvasók számára esetleg nehézkesebbé teheti a befogadást – ugyanakkor jó ellensúlyt jelentenek a konkrét életből vett példák. Ezek a legértékesebb részei a műnek, ettől lesznek plasztikusabbak a hozzájuk fűződő magyarázatok, tanácsok.

Végül nagyon hasznosnak tartom a könyv végén található konkrét ajánlásokat is, ha segítséget keres a témában az érdeklődő. Ilyen pl. a könyvet megjelentető alapítvány széleskörű tanácsadói tevékenységének bemutatása, amire már nagy szükség volt itt, Magyarországon. Remélem, sok (formálódó) családnak lesz épülésére!

 
 

5.

Gary Chapman: Végre egy nyelvet beszélünk. Kommunikáció és intimitás a házasságban

Harmat, 2017 

Ez a legfrissebb könyvélményem párkapcsolati témában, és azt hiszem, eddig a legütősebb. A szerző az öt szeretetnyelv megismerésére és jó használatára alapuló módszerével vált világszerte híressé, de ez a műve nem e köré szerveződik. Mivel komoly párterápiás praxis áll mögötte, annak tapasztalatait gyúrta bárki által használható kovásszá, amellyel a hétköznapokba szürkült kapcsolatot lehet feléleszteni. 

A könyvnek több előnye is van. Az egyik, hogy hús-vér emberekre szabott tanácsokat ad, amit megerősít konkrét példákkal a terápiás munkájából. Megtörtént párbeszédeket és azok lehetséges kimeneteleit olvashatjuk, s tanácsokat, hogy mit lenne érdemes hanyagolni a kommunikáció során, s mi lenne inkább célravezető. 

A másik, amivel nem nagyon találkoztam még másutt, hogy komoly hangsúllyal szerepel benne az önismeret. Ezt azért tartom fontosnak, mert meggyőződésem, hogy amíg az ember saját magával nem jön tisztába, a nevelkedése során tapasztalt mintákat, élményeket, sebeket nem értelmezi és helyezi el a megfelelő polcon, addig a kapcsolataiban sem tud teljesen önazonos módon működni, újra és újra kiszólnak belőle a szülők, az emlékek, a sémák, a múlt játszmái, vagy egyszerűen személyiségének azon részei, amelyekkel nem szívesen szembesül. De az önismeret mellett legalább ennyire fontos az önfeltárás is, amelyhez szintén kapunk muníciót.

Ahogy az ember olvassa ezt a könyvet, úgy tűnik, mintha tényleg minden megoldható lenne a megfelelő kommunikációval. Konfliktushelyzetekkel találkozhatunk, amelyek bármelyikünk életében előfordulhatnak, s aztán néhány logikus és egyszerűen hangzó javaslatot, amivel kijöhetünk belőlük. Kiderül, sokszor ott bukik meg a dolog, hogy valójában NEM is nagyon kommunikálunk, sokszor csak FELTÉTELEZÜNK ezt-azt, majd ennek megfelelően viselkedünk. A másik meg szintén feltételez valamit, ami végképp nem biztos, hogy rendelkezik bármiféle realitással. Ezért fontos, hogy a kommunikáció „Kösz, jól – és te?” vagy „A tényeket mondd!” szintjétől eljussunk a szeretetteljes, érdeklődő és őszinte beszédig. 

Érdekes felfedezés volt, amikor a szerző bennünk rejlő védekező mechanizmusokról ír, amelyek a legapróbb szikrára képesek lángra lobbanni, legyen az egy félreértett mondat, egy kritikának érzett megjegyzés, s amivel óhatatlanul távolabb sodródunk egymástól. Ezek felismeréséhez és kezeléséhez is kapunk segítséget.

Fontos üzenete a könyvnek továbbá, hogy különbözőségeinknek nem kell közénk állniuk. Előbb-utóbb minden pár megtapasztalja, hogy azok a szeretni való különbségek, amiket kapcsolatunk elején olyan vonzónak találtunk a másikban, idővel kifejezetten idegesítőek lehetnek. A jó párkapcsolatban egységre van szükség, nem pedig egyformaságra. A terapeuta ennek eléréséhez is ad tippeket, miközben felsorolja a leggyakoribb ellenéttípusokat.

A könyv sajátossága, hogy Chapmantől megszokott módon bibliai utalásokat is találunk benne. Na nem térítés céljából, és nem tolakodóan, hanem a szerző hitbeli meggyőződéséből fakadóan, mondandója alátámasztására. A tanácsok ezek nélkül is megállják helyüket, de aki vallásos, annak külön pluszt ad ezzel a könyv.

Végül pár fejezetcím az egyébként nem túl hosszú, könnyen feldolgozható műből:

Egészségtelen kommunikációs minták

A szövetségre épülő házasság

Önismeret – érzelmeink, vágyaink és döntéseink

Ki osztja be az időnket?

Intimitás: meztelenül és szégyenkezés nélkül.

Jó szívvel ajánlom a könyvet!

 

4.
 

Társak, házak, tárgyak /People Places Things/

amerikai film, 83 perc, 2015

Ezt a filmet is vígjátékként kategorizálták, de nem értem, miért. Igaz, nem is dráma, de mégis közelebb áll ahhoz, ha a főbb szereplők lelkében zajló folyamatokat nézzük. 

Spoiler nélkül a lényeg: a felszarvazott férfi kénytelen kilépni komfortzónájából, s egyedülálló apaként megállni helyét a hétköznapokban is (vagyis nemcsak hétvégi, szórakoztató papiként) két kicsi ikerlánya nevelése során.

Több rétege is van ennek a vizuális ötleteiben is élvezetes filmnek:

1., A férfi lelki-személyiségbeli változása a válási trauma hatására. Szinte erőszakot kell tennie magán, hogy az eszmélése óta introvertált önmagát átfordítsa gyermekei érdekében egy lelkes, bármivel megbirkózó apukává. Természetesen nem magától értetődő a feladat. S közben azzal a (kényelmes?) férj- és férfiszereppel is le kell számolnia, amelyet véglegesnek, s ezért biztonságosnak is hitt. Ez sem könnyebb feladvány, nem megy első nekifutásra.

2., S ebben nem segíti volt felesége sem, aki talán tényleg "k..va jó anya", ahogy ő magáról állítja, de kérdés, mennyire volt jó feleség is. Nem tudunk erről semmit, csak azt, hogy voltak házaséletének hiányai, amelyek minden bizonnyal összefüggésben állnak férje magánakvalóságával, túlzott egyedüllét-igényével. Mindamellett ragaszkodik férjéhez is, csak hiátusaival nem tud mit kezdeni, s ezért robbantja a kapcsolatot.

3., Van egy pár, akik gyerkőceikkel látszólag normális családi életet élnek, mint annyian sokan, de a felszín alatt mégis van valami, ami mérgezi a kapcsolatukat, s ami a legtragikusabb: ez nincs kimondva (legalábbis a történetben erre nincs utalás. Azt nem tudhatjuk, a valóságban a nő tett-e kísérlete arra, hogy tudassa férjével igényeit, érzelmi s egyéb szükségleteit, s hogy erre férje reagált-e, ha igen, akkor hogyan, vagy nem is foglalkozott vele igazán).

4., S a gyerekek, akik jogosan vannak összezavarodva az ide-oda passzolgatástól, ami a felnőtteknek fel sem tűnik, hiszen a felnőttlétben ez megszokott, ám nem úgy a gyerekekében! Néhány pizza vagy játszóterezés nem feledteti a mindennapokhoz szükséges rendszer és biztonságérzet igényét. Persze, se apjuk, se anyjuk nem vállalja igazán a felelősséget érte, mindketten a másikat hibáztatják, maguk meg vannak győződve módszereik, hozzáállásuk helyességében – ahogy ez lenni szokott. 

Elgondolkodtató mozi, sok-sok válás és az az utáni válság, önkeresés, önigazolás forgatókönyve van benne, amit jó lenne sok, éppenséggel működő kapcsolatban élő párnak is megnézni, hogy eltűnődjenek azon, érdemes figyelni a mindennapok rutinjában és őrületében is egymás jelzéseire, érdemes igazán kíváncsinak lenni a másikra, akivel életünket valamiért összekötöttük. Ha éberek és bátrak vagyunk, talán időben meghalljuk és meghallatjuk párunkkal a tartós, közös jóllét igényeit.

IMDB: 6,9

 


3.
 
Kevin Leman: Gyereknevelés egyedülálló módon - Egyszülős családban is boldogan 
Harmat, 2013 

dr. Tóth András ajánlására nem egy  sikerkönyvet olvastam már el, jó érzékkel válogatja ki az önfejlesztésre, fejlődésre sarkalló könyveket, de a jelenkori társadalmi jelenségekről szólókat is, mint pl. a fiatal felnőttek nehézkes elszakadásáról a szüleiktől, vagy pl. az egyedülálló szülőkről. Utóbbit dolgozza fel Kevin Leman könyve, amelyről Tóth András így ír (beleegyezésével közölve):

"Kevin Leman önfejlesztéssel, társkapcsolatokkal és gyerekneveléssel kapcsolatos könyvei a tavalyi év nagy slágerei lettek. Nem véletlenül! Leman stílusa rendkívül szórakoztató, ugyanakkor  pengeélesen rávilágít a problémákra, de utat is mutat a megoldásukhoz.

Jelenleg Magyarországon a gyerekes családok már több mint 20%-a egy szülős, azaz az egyik szülő (zömében az anyák) egymaguk nevelik a gyereket-gyerekeket. Szülőnek lenni egyáltalán nem könnyű, de egyedül nevelni, az aztán igazi kihívás.

Leman nekik írta a Gyereknevelés egyedülálló módon című könyvét. Szép a magyar nyelv, hogy ilyen címet lehet adni - az eredeti cím az lett volna: “egy szülővel is működik”, de ez messze nem ilyen szemléletes.

Leman hatalmas családterápiás gyakorlata alapján, egy mindenre kiterjedő, elég vaskos könyvet írt. Ebben tényleg minden kérdést körbejár, ami csak az egy szülős családban előfordulhat (rengeteg olyat is, ami nekem eszembe sem jutott volna…)

Leman rendkívül józanul áll a kérdéshez. Először is azt ajánlja, tervezzük meg az életünket. A gyereknevelés hosszútávú feladat. Ha egymagunk neveljük a gyerekünket, akkor az erőforrásokból (idő, pénz, energia) korlátozottan áll a rendelkezésünkre. Ezért előre meg kell tervezni mi a prioritás, mi fog beleférni és mit áldozunk be. Magunk közt: ezt nem ártana minden anyának végiggondolnia. A perfekcionista anyák nem ritkán ön- és közveszélyesek, lásd erről a tavalyi év nagy filmslágerét, a Rossz anyák-at.

A következő pont, meglepő  módon az önismeret. Ahhoz, hogy jól nevelhessük a gyerekünket, magunkkal kell tisztában lennünk. Az egyedülálló szülők nagyon gyakran tele vannak sértettséggel és bűntudattal. Ha ezeket nem dolgozzuk fel, akkor mérgezzük magunkat, boldogtalanok leszünk és boldogtalanná tesszük a gyerekünket is.

A következő lépés Leman szerint a csapatépítés. Össze kell szednünk azokat az embereket, akik ebben a kiélezett élethelyzetben segíteni tudnak nekünk. A egyedülálló szülő vállán kétszer akkora felelősség van, ezért semmi lelkifurdalást nem kell éreznie, hogy segítségre szorul. Hogyan és kit lehet megkérni, beszervezni: Leman ezt részletesen elmeséli.

Ezután kerül sorra a kulcskérdés: hogyan álljunk a gyerekünkhöz? Hogyan növelhetjük az önbecsülését? Hogyan alakítsunk ki bizalmi légkört? Hogyan tudunk a gyerekünk félelmein segíteni? Egyedülálló szülő gyerekeként nőni sokkal zűrösebb, mint teljes családban, ezért fokozottabban jelentkeznek a gyerekeknél a gondok. Ez van, de mindezt lehet jól kezelni.

Aztán kaphatunk rengeteg kemény kérdést a gyerekünktől. Ilyeneket például elvált szülőknél: “Akkor majd engem sem fogsz szeretni?” vagy özvegyeknél: “Te is meg fogsz halni és magamra hagysz?” Vagy a gyakori kérdés: “Ki az én apukám/anyukám?” Ezekre a félelmekből, szorongásokból adódó kérdésekre jól kell válaszolnunk, és erre ismét nagyon jó módszereket ad a szerző.

És aztán végül elérkeztünk a legrázósabb részhez: amikor az egyedülálló szülő új kapcsolatot próbál kezdeni. Leman acélkemény őszinteséggel rögtön kijelenti: Ha szeretne a gyerekéből egészséges,  kiegyensúlyozott felnőttet nevelni, legjobb, ha még vár a randizással. Ettől független, nagyon jó tanácsokat kapunk a következő kapcsolatot illetően.

Azt kell mondanom, hogy ez a könyv abszolút hiánypótló. Ha egymaga neveli a gyerekét, kötelező olvasmány. Nem egyszer, de rendszeresen kell olvasni! Ha szurkol valamelyik rokonának, barátjának, aki maga neveli a gyerekeit, akkor az egyik legjobb dolog, amit tehet, ha megajándékozza ezzel a könyvvel!"

/https://tothandras.shoprenter.hu/kevin_leman_gyerekneveles_egyedulallo_modon_302/


Érdemes elolvasni!



2.

Fischer Eszter: Modern mostohák 

A páromnak gyereke van

2. átdolgozott és bővített kiadás

Saxum, 2015 

Ez volt az első könyv, amit mozaikcsaládos témában olvastam, persze, akkor még csak az első kiadásban. Amit itt ajánlok, az a tíz évvel későbbi, frissített változat.

Alig ismerkedtünk meg párommal, a kezembe nyomta, olvassam, mert szükségünk lesz rá. Nagyon megörültem neki, mert egyrészt nem is tudtam nagyon semmit a mozaikcsaládokról, másrészt azt gondoltam, hogyha erről a témáról egy pszichológus könyvet ír, akkor annak biztos fontos oka van, hát jobb, ha felkészülök... 

A könyv nagyon jó felépítésű, az egyedülálló szülő szerelembe esésétől a mozaikcsalád-alapításon át a közös gyerek születéséig minden fontos állomást érint, ami szóbajöhet a válás után. A cím nagyon jól meghatározza a fókuszt: a mozaikcsaládban felmerülő problémák legjellemzőbb alanya, tárgya a - nemszeretem szóval élve - mostohagyerek s a mostohaszülő kapcsolata. Azért ezt a kifejezést használom, bár ezen a blogon, s ahol csak lehet, inkább a számomra kedvesebb mozaik jelzőt szoktam, hogy érzékeltessem a szerzői attitűdöt. Fischer Eszter mély empátiával szól azokról a férfiakról, nőkről, akik bekerülve az egyszülős családba hirtelen szülői szerepelvárásokkal vagy a gyerek részéről - sokszor durva, megalázó - elutasítással szembesülnek, miközben egyébként éppen újonnan alakuló párkapcsolatukra szeretnének koncentrálni, s annak örülni. Mostoha élethelyzet, amely gond nélkül hozza/hozhatja a mostohaszülő s a mostohagyerek szerepét. 

A szerző saját praxisából vett példák tucatjával illusztrálja a sokféle szituációt, amely megnehezít(he)ti ennek a családformának a mindennapjait. Szó esik a különféle családi szerepelvárásokról, az együttélés új szabályainak kialakításáról, a határvonalak szükségéről, a mozaiktestvérek viszonyáról, a külön élő szülővel és gyerekekkel való kapcsolatról, az anyagi természetű problémákról stb., stb. Kiemeli az egyik leggyakoribb csapdát, ami derékba törheti a családi összecsiszolódás sok éves folyamatát: a mozaikgyerek kirekesztését vagy bűnbakká tételét, többnyire nevelési gondokra hivatkozva, miközben valójában arról a természetes (és önmagunknak sem bevallott) érzésről van szó, hogy ő nem a mi gyerekünk, nem tudjuk ugyanúgy szeretni, mint a sajátunkat, sőt benne látjuk párunk előző kapcsolatát, a vele közös részt, ami sosem lehet a miénk...

Fischer Eszter könyve épp ezért nem túlságosan optimista hangvételű - sokkal inkább óvatos realista, aki megengedi, hogy legyenek jól működő mozaikcsaládok, hoz erre is példát, de senkit sem áltat azzal, hogy egy új szerelem mindent legyőz, és nem lesznek folyamatosan megoldandó problémák. Fölkészít a legnehezebbre is, de pontos recepteket nem tud adni a megoldásukra. Általánosan érvényes tanácsokat azért találunk, amelyeket jó, ha megszívelünk, ezen felül pedig mindenki hagyatkozzon a kreativitására! 😃

Szerintem minden alakuló mozaikcsaládban érdemes beszerezni ezt a könyvet, mert minimum erőt ad, ha látjuk, mások is küzdenek hasonló problémákkal, másrészt rávilágíthat olyasmikre a gyerekekkel, viselkedésekkel (önmagunkkal, párunkkal) kapcsolatban, ami egyébként meg sem fordulna a fejünkben.  Mégiscsak új pályát készülünk felfedezni!

 

1.

Elvált Szülők Felnőtt Gyermekei /A.C.O.D./

amerikai vígjáték, 88 perc, 2013

Igencsak friss filmélményem ez, a szokásos heti vasalásomhoz választottam a héten, aztán rájöttem, hogy érdemes jobban odafigyelni a történetre. Bár műfajilag a vígjátékok közé sorolták ezt a filmet, azért nem mondanám, hogy végig lehet hahotázni az egészet. Az indítás nagyon ismerős vagy jellemző helyzeteket villantott fel a válás körüli mizériából, mégpedig a 9 éves gyerek szempontjából. Ki gondolná, hogy ez a srác felnőttként boldog párkapcsolatot tud majd kialakítani különösebb  neurózis nélkül, sőt sikeres vállalkozást vezet. Vagyis abból a hisztériából, amit szülei produkáltak körülötte, egészségesen tud kijönni. Aztán az öccse házassága körüli szervezkedés miatt felvállalja, hogy az esemény idejére kibékíti szüleit, s ezzel elindul egy elég intenzív belső utazás, ami elől végig próbál kitérni, sikertelenül. Kiderül, hogy gyerekként része volt egy kutatásnak, s most újra megtalálták, hogy kiderüljön, hogy hatott életére a szülei válása. Szembe kell néznie azzal, amit évekig igyekezett fiúsan-férfiasan elnyomni magában: a sebzettségével, a mindent megoldani, helyre tenni akarásával, s azzal, hogy nem kell tartania az elköteleződéstől, önmaga átadásától az élménynek, az érzelmeknek. 

Jól rátapintott a film az egyik legjellemzőbb válási problémára: a bizalom megtörése után annak újra felépítése nehézségeire.

Az IMDB-n csupán 5,7 pontot kapott, de ez ne tévesszen meg senkit, jó film, érdemes megnézni.