77. Apakulcsok - könyvajánló a kapcsolódás eszközeiről, nem csak apáknak

Rég nem jelentkeztem, aminek személyes okai vannak.

Hosszú szünet után hogy is lehetne újra kezdeni? Kicsit olyan ez most, mint válás után: van a veszteség, a tehetetlenség, a lehangoltság, és hiába érzed, hogy tenni kéne valamit, tenni a dolgod, nem megy. A válás hasonlóképpen gyászreakciót vált ki belőlünk, mint a tényleges, végleges emberi veszteség. Idő kell hozzá, hogy magunkhoz térjünk, megrázzuk magunkat és továbblépjünk.

Így vagyok/voltam én is hetekig. Olvastam Süveges Gergő Apakulcs című könyvét, amiről már fogalmazgattam magamban az ajánlót Nektek, mikor nagylányom édesapja megbetegedett, és pár hét leforgása alatt elveszítettük őt. Mindeközben az én édesapám is megbetegedett, ő érte is aggódni, szorítani kellett.

Apák – a lányok életében első férfiak, kiemelkedően jelentős személyek az életünkben. Vagy azért, mert rendkívüli kapcsolatban vagyunk velük, vagy azért, mert csak vágyakoztunk erre. Mindenképp meghatározó ez a kötelék, akár jó, akár nem annyira. Mintánk lesz így vagy úgy a párválasztásunkban, az életszemléletünkben, a munkához való viszonyulásunkban. De nagyon nem mindegy, hogy „így” vagy „úgy”.

Ha apa vagy, azért olvasd el Süveges Gergő könyvét, hogy mindaz, ami ebben a szerepedben a gyereked számára lenni szeretnél, a leghatékonyabban megvalósíthasd. Talán azt gondolod, megy ez ösztönösen is, de gyakorló szülőként mondom, mindig van hová fejlődni, ez a könyv pedig pont azért nagyon jó, mert praktikusan megmutatja azokat a konkrét lépéseket, amikkel egyre közelebb és közelebb kerülhetsz a gyerekedhez úgy, hogy az belőled és belőle is a legjobbat hozza ki.

Nem számít, hogy édesapja, mozaik/mostohaapja, nevelőapja vagy a gyereknek: a kapcsolódás számít, amivel ebben a szerepedben ki akarsz teljesedni. Nagyon nem magától értetődő, kell hozzá önismeret, szándék a fejlődésre, és bátorság a komfortzónán kívülinek látszó lépések megtételére. A könyv mindehhez úgy teszi az olvasó elé az egyes alkatrészeket és szerszámokat, ahogy az asszisztens dolgozik a mester kezére. A Te dolgod, hogy használd.

Három fontos kulcsot ad a kezedbe ez a könyv a gyerekeidhez: a tudás, a szövetség és a jóakarat kulcsait, és megmutatja, hogy a gyerekneveléssel járó kihívásokra hogy lehet velük jól válaszolni. Nem elméletben, nem okoskodva mondja ezt el, hanem nagyon élő, mindennapi példákon keresztül, párbeszédekbe foglalva, amelyek között mindannyiunk találhat jó pár ismerős helyzetet.

Számomra az egyik legérdekesebb felismerés az volt a könyv olvasásakor, hogy engem anyaként ugyanúgy megszólít, kimondatlanul, mert mindaz az iránymutatás, szemlélet, eszköz, amiről szól, az én szülői kompetenciáimat is gazdagítja. Nem tudom, erre a szerző mennyire gondolt már, de biztos vagyok benne, hogy az anyák legalább akkora hasznát vehetik ennek a tudástárnak, mint az édesapák. Szóval én át is keresztelném szülőkulcsokra ezeket a kapcsolaterősítő gyakorlatokat, de tisztában vagyok vele, hogy marketing szempontból jobb, ha az apák vannak a fókuszban, mivel való igaz, hogy az ő szerepükkel, a gyerekhez való kapcsolódásukkal sokkal kevesebb irodalom foglalkozik, mint az anyasággal. Szóval nincs ezzel gond, de a tartalom, állítom, unisex 😊

Csak pár gondolatot ragadok ki, ami bennem megragadt, nem feltétlen idézetként. Még én is ízlelgetem, és gyakorlom, hogy beépüljenek a mindennapjaimba.

-        nem mindegy, hogy odafordulsz vagy odamordulsz

-        a gyerek sokáig tökéletesnek gondolja, csodálja az apját, de kapcsolódni az emberihez tud

-        az elismerés nem dicshimnusz, és nem jutalom, hanem támogatás, ami megelőzi a korrigálást

-        az ösztönzés nem elvárás

-        a gyerekkel való kapcsolódás fontosabb, mint a teljesítménye

-        nem az a fontos, mekkora egy ügy jelentősége, hanem hogy a gyerek aktuálisan mekkora jelentőséget tulajdonít neki

-        jelen lenni nem csak a küzdelemben, hanem az örömben is

A kulcsok tehát: „Ismerd, támogasd, szeresd!” 

S a karika, amely tartja őket: „Nézz rá!”

60. Apák napjára – édesapa, elvált apa, mostohaapa, mozaikapa... APA!

Szülőnek lenni nem könnyű, de míg minket, anyákat többnyire egyfajta glóriás elismerés övez, addig az apák jelentőségét inkább csak az utóbbi évtizedben kezdték el pedzegetni. A sztereotípiák erősek, és a férfiakról sokáig jellemzően családfenntartóként, kenyérkeresőként hallhattunk, mint akik a munkával le is tudták atyai kötelességeiket. Közben meg a család eltartása már jó ideje nem kizárólagos feladatuk, mi, nők is kivesszük a részünket belőle, de ami ennél is lényegesebb: a férfiak maguk is kezdték megelégelni a nekik dedikált szerepet, felismerve és kiállva azért, hogy a gyereknevelés, a családi életben való minőségi jelenlét legalább annyira fontos része életüknek.

Kérdés, mi történik a derék férfiakkal, akik például egy válás miatt hirtelen elveszítik apaként mindazt a felelősséget, amit maguk vállaltak, önként, s abban örömüket lelve. S megkapják helyette – legalábbis nálunk, Magyarországon még ez a gyakoribb – a szórakoztató-rendezvényszervező hétvégi apuka szerepét, akinek a pénztárcájába szabad belenyúlni, jó mélyen, de gyereke mindennapjainak már ne akarjon része lenni.

Esetleg lehet pótapuka! Egyedülálló anyák megmentője, akitől csillogó szemekkel, reménytelve várják az elvesztett/elküldött vér szerinti pótlását, s vele a kereteket, a fegyelmet, amit egyedül, nőként nehéz megteremteni. Ha ez ironikusan hat, akkor jelentem: önirónia is van benne, hiszen magam is egyedülálló anyából lettem második feleség, nekem is voltak várakozásaim új társammal kapcsolatban a gyerekezés terén. Azt hiszem, ez megbocsátható, különösen, ha az együttélés során ki tudjuk alakítani a megfelelő viszonyulásokat egymáshoz. Ahol nem az elvárások dominálnak, hanem a kölcsönösség. Ahol nem a verseny, hogy ki a jobb, hanem valamiféle win-win felállás. S akkor máris kiderül, hogy szó sincs pótapukáról, hiszen az apákat nem lehet pótolni, ahogy az anyákat sem. Ám lehet adni a gyerekhez fűződő kapcsolatnak plusz tartalmakat, amely mind a férfi, mind a gyerek számára pozitív megerősítés lehet a szerepüket, helyüket illetően.

De visszatérve eredeti kérdésünkhöz: még ha új családot, mozaikost is alapítanak, vér szerinti gyermekük számára nem szűnnek meg apának lenni! Az apák és a mozaikapák (nemszeretem szóval élve: mostohaapák) közé nem tehetünk egyenlőségjelet, hiszen a vér szerinti szülőnek egyértelmű többlete van a gyerekéhez fűződő kapcsolatában: a vérkötelék, a leszármazottiság, ezzel együtt – jó esetben – a mély érzelmi kapcsolódás lehetősége. Ezt a gyerekek is zsigerileg érzik (ezért van az, hogy még a legnemtörődömebb, vagy akár bántalmazó apákhoz is ragaszkodni tudnak, akarnak). A legjobb tehát, amit tehetünk gyerekünkért, hogy engedjük kapcsolódni az apjához, őt pedig hagyjuk apjának lenni – értsd kapjon lehetőséget a gyerekről való gondoskodásra, a nevelésére, ügyeibe való beleszólásba is! S akkor a távolság, az időbeli korlát, vagy egy karantén sem állhat tartósan kettejük közé.

Végezetül, amiért ez az írás valójában megszületett: van jó néhány dolog, amiért az édesapáknak és a mozaikapáknak egyaránt hálásak lehetünk, és ennek a hálának a kifejezésére a gyerekeinket is rávezethetjük (míg maguktól nem megy). Ez itt az én lajstromom, de a sor folytatható kinek-kinek szíve, tapasztalatai szerint, és én örülnék, ha meg is osztanátok!

Tehát, köszönöm a mindenkori apáknak, köztük a sajátomnak és a gyermekeim apjainak is 😊:  a szeretetet, gondoskodást, a biztonságot, következetességet, a játékot, de a kereteket is, az értékrendet, a munkamorált, a szemléletmódot, de a lehetőséget is azt megkérdőjelezni, a türelmet, az érdeklődést, a kíváncsiságot, a szabadság és a humor szeretetét, a lazaságot és a fegyelmet, a mintát a szerelemre, a párkapcsolatok működésére, csakúgy, mint a hibákat, amelyekből tanulni lehet. Köszönöm, hogy megmutatták a kitartás, a tanulás, a fejlődés-önfejlesztés értékét, a változni-változtatni tudás jelentőségét, vagyis a rugalmasságot!

A jelenlétet és a részvételt az igazán fontos kapcsolatokban.

Köszönöm!

25. Vélt vagy valós igények? Apák kereszttűzben, esetleg a saját csapdájukban?

Kicsit hosszúra sikeredett a cím, de jól körvonalazza a téma sokszínűségét. Az előző bejegyzésben már érintettük a problémát, hogy nem egy esetben abból fakad a konfliktus mozaikéknál, hogy apa egyszerre próbál megfelelni a gyermekének és sokszor a gyermeke anyjának is, miközben az aktuális társ is ugyanezt várná – talán nem is jogtalanul. Ez is forrása lehet az elvált apák körében gyakori depressziónak (azon kívül, hogy megfelelni akarásuk mellett esetleg még azzal is meg kell küzdeniük, hogy mindeközben párjuk gyermeke kifejezetten elutasítja őket). 

Nem egy mozaiktörténet szól arról, hogy az "új asszony" szerepébe került nőknek elkeseredett tehetetlenségben kell nézniük, ahogy társuk küzd a régi családdal: 

- a volt feleséggel, aki követelőzik, egyre több gyerektartást szeretne, ami egyébként bizonyíthatóan nem is a gyerekre megy teljes egészében; 

- vagy ellene hangolja a gyereket; vagy nem ellene, hanem az új párja ellen (aki mellesleg a láthatások idején gondoskodik a gyerkőcről);

- esetleg olykor-olykor akadályozza a láthatásokat, pl. rászervez más programot stb.; kiszámíthatatlanná téve a látogatások rendjét;

- de olyan esetet is ismerek, amikor nő létére nem törődik felelősen a gyerekkel, nem segíti az iskolai előrehaladását, ellenben ha valami probléma akad, apát hívja segítségül;

- de a gyerek is borsot törhet az orra alá: pl. megpróbálhatja kijátszani a szülőket egymás ellen;

- azt mondhatja, hogy ha nem kap meg ezt vagy azt, ha nem tehet meg ezt vagy azt, akkor el sem megy hozzá legközelebb láthatásra;

- undokoskodhat a pótszülővel, stb.

(Zárójelben jelzem, hogy ezek a fenti küzdenivalók természetesen nem kizárólag az apákat sújthatják!)

Ezek némelyike (mindegyike...?) külön-külön talán a legtöbb egyszülős vagy mozaikcsaládban felüti a fejét, de olyan is van, hogy csupán az aggódó, frusztrálódó apa képzeletében születik meg és fertőz elképesztő rombolást végezve. 

Vannak feltételezések a férfiben, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy ne legyen balhé az exszel, hogy simán menjen a következő láthatás, hogy örömmel jöjjön a gyerek és jól érezze magát nála. Sokszor olyan mélyek ezek a feltételezések és olyan rögzültek, hogy ha rákérdeznénk, beszéltek-e már ezekről kettesben, megpróbálták-e tisztázni, kiderülne, hogy ez fel sem merült bennük. Mert minek? Úgysem értené meg a másik, úgyis csak a hibát keresné benne stb. Jobb megelőzni a bajt és ráhagyni a dogokat, vagy fizetni inkább, és nem megkérdőjelezni, hogy erre-arra szükség van, hogy ez vagy az a nevelési szabály úgy van jól, hogy ide vagy oda menjenek csak ők, a régi, közös család, és az új társ bele se szóljon semmibe, ami a gyerekkel kapcsolatos... 

EZEK SOKSZOR FELTÉTELEZÉSEK! NEM KOMMUNIKÁLUNK EGYMÁSSAL! ELEVE NEGATÍV DOLGOKAT FELTÉTELEZÜNK A MÁSIKRÓL!

Azt gondolom, hogy meg kell érjen annyit az új párkapcsolatunk, alakuló új családi életünk és a külön élő gyerekünkkel való viszonyunk, hogy merjünk feltenni volt házastársunknak fontos kérdéseket, mielőtt feltételezzük a válaszait, s merjünk javaslatokkal előállni a közös gyerekkel kapcsolatos elképzeléseinkről, merjünk határokat szabni a követelőzésnek és esetleges zaklatásoknak, merjünk ellenállni a manipulációnak és zsarolásnak. Merjünk beszélni, megbeszélni, nem meghátrálni az első vitánál!

Ha ezt nem tesszük meg, valaki be fogja dobni a törölközőt. Könnyen előfordulhat, hogy pont azzal fog megromlani vagy megszakadni a kapcsolatunk, aki végig a legfontosabb szereplő vagy támogató volt mellettünk.

17. Lányok apa nélkül III. – még 6 tipp

Lányokat nevelni nem teher, hanem kiváltság - 15 dolog, amit egy lányos apának tudnia kell

  

Az előző bejegyzésben elkezdtük pontról pontra végigvenni, melyek azok a tippek a fenti cikkből, amelyek akár a mozaikapuk számára is teljesíthető apai  hozzáállások egy nevelt lánygyerekkel való jó, építő kapcsolat adta férfias megmérettetésben. Hétig jutottunk, most lássuk a maradékot!

8. Tanítsuk meg neki, hogy nem minden róla szól: hát, szerintem ez nem a nevelőapa dolga elsősorban, ezt nem kellene feladatának éreznie, túl sok benne a rizikó, hogy a bimbódzó női lélek támadásnak veszi – hadd háborogjon a saját szüleire, akik nem kerülhetik el a nevelést. 😉

9. Mutassunk érdeklődést a számára fontos dolgok iránt: ez egyértelmű, és nem is nehéz, szerintem. Nekem legalábbis nem esik nehezemre rákérdezni az épp menőnek számító erre-arra, amiből ha nem is szövődik magasröptű intellektuális vagy a személyiségfejlődés szempontjából építő jellegű eszmecsere, azért megerősíti a "fontos vagyok", "az én dolgaim is számítanak" érzését a gyerekben, ami végső soron az egészséges önértékelést és szociális magatartást fejleszti. Ezt a fejlődést, netán sikert pedig simán magáénak érezheti akár egy nevelőszülő is!

 10. A közelség nem egyenlő a jelenléttel: aha, a minőségi idő. Hány olyan szülőt látni a játszótéren, aki átszellemülten nyomogatja a mobilját vagy épp úgy belefeledkezik a beszélgetésbe, hogy észre sem veszi a gyerekét, aki az ötödik homoktortáját készíti újra, mert egyiket sem sikerült megkóstoltatnia elfoglalt anyukájával-apukájával... 

Egy mozaikkapcsolatban akár kevesebb idő is elegendő lehet, ha az valóban tudatos. Végülis itt a cél nem elsősorban a gondozás, nevelés vagy az életre szóló szülői bizalom elmélyítése, hiszen az legfőképp a szülők dolga. A mozaikkapcsolatban az egymás elfogadása az elsődleges cél, s ahhoz épp elegendő a viszonylag rendszeres érdeklődés, időnkénti közös elfoglaltság.

Vagyis van mondjuk 

- érdemi, egymásra figyelő kommunikáció: volt-e valami nagyon klassz vagy zűrös a suliban; hogy ment az edzés; jól sikerült-e a szülinapi meglepetés... stb. egy két kérdésnyi témát csak az nem talál, aki nem akar; 

- időnként közös csapattagság a családi játékban;

- kölcsönös film-, könyv-, zene- linkajánló;

- egy egyszerű recept elkészítése; 

- bevásárlás anya helyett; stb., stb., stb. 

A lényeg, hogy ha már egy légtérben élünk, meg lehet tölteni tartalommal a közös időt, s ez végső soron nemcsak megerősíti a gyerekben a nevelőszülő iránti bizalmat, sőt tiszteletet, de a társa is végtelenül hálás lesz.

11. Csináld meg néha a körmeit és a haját: khm... nem muszáj.

12. Közös programok: lásd 10. pont.

 13. A szíve sokkal szebb, mint a külseje: azt, hogy a belső értékek az igazán fontosak, annál is inkább közvetítheti egy mozaikapu a nevelt lánya felé, mivel sokkal kevesebb benne a félreérthető elem, mint abban, ha a külsejét dicsérné – pedig ugyebár, ez is nagyon fontos egy lány magabiztos önképe kialakulásához. De ez utóbbit hagyjuk meg inkább az édesapáknak!

 Tulajdonképpen ez a lényeg, a cikk említ még ugyan két pontot, de azok leginkább a vérszerinti apuknak szólnak.

 MIVEL EGÉSZÍTENÉTEK KI A LISTÁT?

ÍRJÁTOK MEG KOMMENTBEN!

16. Lányok apa nélkül II. – az első 7 tudnivaló

Lányokat nevelni nem teher, hanem kiváltság - 15 dolog, amit egy lányos apának tudnia kell

Kérdés, hogy a 15 dolog, amiről a fenti cikkben szó van, mennyire alkalmazható egy mozaikcsaládban. Ahol ugyan van férfi, de nem édesapaként van jelen – legalábbis párja gyerkőcének nem. Beszéljünk  most róluk, hiszen rajtuk is sok múlik a gyerek – jelen esetben a mininőci – alakulásában.

Érdemes megnyitni a cikket, ha valaki nem olvasta volna még, mert én csak a pontokat veszem sorra, a kiegészítések már ránk, mozaikosokra lesznek hangolva. 👍

1. "Azt akarja, hogy szeressék": persze, hogy azt akarja, de pont ez az, amit egyáltalán nem lehet elvárni egy nevelőapától, legfeljebb nagyon-nagyon hálásnak lenni a sorsnak, ha ez így alakult. Sőt: kölcsönösen nem elvárható, hogy a gyerekkel szeressék egymást. A szeretet nem elvárható, az egymásnak kijáró tisztelet viszont megkövetelhető. És ez nem kevés a jó kapcsolat megalapozásához. A szeretetet pedig lehet tanulni, fejleszteni (és drága szülőtársak: átadni a képességet rá!), ami nem elhanyagolható olyan kapcsolatok esetében, ahol az együttélés adott, a közös múlt viszont nem. Ahogy én látom, jobb egy görcsök nélküli, még akár távolságtartóbb, de egymást különösebben nem piszkáló mosti-kölyök kapcsolat, amiben ott az elfogadás esélye is, mint egy erőltetett, merev-rideg, feszült-illedelmes viszony. Előbbi hamarabb szelídülhet, melegedhet szeretetté, utóbbi még nagyobb űrt üthet az amúgy is sebzett lánykaszívbe.

2. Befolyással vagyunk a jövőbeni partnere kiválasztásában: naná! Hát látja, milyen egy jó pasi – meg a rossz is, persze, hiszen nem vak, nem süket! Ha semmi mást nem teszel, drága férfiú, mint hozod a formád dolgozó/önmagára adó/magával is törődő/hobbival, sporttal is foglalkozó úriemberként, anélkül is példakép leszel, hogy nekünk, anyáknak különösebben magyaráznunk kéne a férfierényeket. Jól ki van ez találva! 👌

3. Hallgasd az ő zenéjét: ezt valószínűleg a legkönnyebb megoldani, csak egy icipici jófejség kell hozzá, és talán többet lehet haladni ilyesmivel a közeledésben, a tisztelet kivívásában, mint egy atyai (vagy anyai) szentbeszéddel. Meddig tart időnként megengedni, hogy betegyen két-három friss kedvencét...?

4. Figyeli, hogyan bánunk az édesanyjával: azért ez sem egyoldalú szerintem. Szóval az igaz, hogy ahogy szerelmünk velünk bánik, az lesz a minta (a jó is, rossz is!!), de ha igazán jót akarunk neki, akkor nem árt, ha magunknak is azt akarjuk, s teszünk érte! Tehát mi is dolgozunk a kapcsolatért, nem várjuk el, hogy magától (= egyedül a fehér lovon ülő hercegtől várva) jó legyen – és egyáltalán nem baj, ha a kölcsönös törődésnek, finom szeretetmegnyilvánulásoknak, gesztusoknak gyerekeink is tanúi. Egy ölelés, egy apró ajándék, kedves, elismerő szavak, egymás segítése a házimunkákban, figyelmes beszélgetés, de akár egy vita, balhé okos megoldása is mind-mind üzenet arról, hogyan működik egy elég jó kapcsolatban a férfi és a nő.

5. Ne riadjunk meg attól, hogy felnő: nna, ez valószínűleg nem fenyegeti a nevelőszülőket 😊 Inkább megkönnyebbülés, hogy túlvagyunk rajta, megúsztuk, átvészeltük, nem váltunk el (újra...), SZABADSÁÁÁG!

6. Tanítsuk meg a lányunknak, hogyan kell helyesen végezni a fekvőtámaszt: bevallom, én mozaikgyerekként nem örülnék ilyesminek... De értem, és tulajdonképpen valami hasonló azzal is elérhető, ha pl. a családdal közösen túrázunk időnként, bicajozunk, focizunk, ilyesmi, amiben van egy kis erőnléti kihívás is, fejlődési lehetőség, próba, amit együtt csinálunk, valamennyire közösen aratható le a babérkoszorú. Mi pl. megkerültük a Balcsit ötösben, és ez mindannyiunk számára egy meghatározó élmény volt! Egyszerre volt kalandos, és tanított kitartást és együttműködést is.

7. Gyűjtsünk közös emlékeket: ez is kicsit olyan, mint az előző: van rá egy csomó lehetőség, de leginkább közösen, az egész családdal – ugyanis (erről is szólni kell) az apa-lánya programok főleg az édesapa-lánya kapcsolatban működhetnek biztonságosan mindkét fél számára, egyébként a nemi különbségek miatt óvatosságot igényel. Kivéve, ha nagyon kicsi korában "kapja" meg a kislány a nevelőapucit, mert akkor jól is alakulhat ez a kvázi szülői kötődés.


Nna, ne nyújtsuk hosszúra, a többi pont néhány nap múlva következik. 

Írjátok meg a pontokról a véleményeteket!

15. Lányok apa nélkül I.

 

Lányokat nevelni nem teher, hanem kiváltság - 15 dolog, amit egy lányos apának tudnia kell

 Ezzel a figyelemfelkeltő címmel jelent meg az interneten a napokban egy frappáns és kedves cikk arról, mi mindent adhat egy apa a kislányának, hogy önmagával jóban levő, későbbi partnerválasztását jó alapokra helyező nővé váljon. 

Blogbejegyzésem címe ehhez képest mintha másról akarna szólni... Na igen, vagyunk néhányan elvált szülők, többségében anyák, akik lányt nevelünk, s biztosan nem én vagyok az egyedüli, akiben felmerült a válás után, hogy vajon az én szemem fénye, kicsi tündérlány ugyan kitől és mikor fogja látni-megismerni azt a férfimintát, ami szükséges az egészséges nővé cseperedéséhez...  

 Amiről a cikk szól, javarészt olyan tippek, amikről egyébként is lehet olvasni nevelési, pszichológiai témájú szakirodalmakban, tehát megalapozottnak tűnnek. Ilyesmikre gondolok például: 

• Gyűjtsünk közös emlékeket
• Mutassunk érdeklődést a számára fontos dolgok iránt
• A közelség nem egyenlő a jelenléttel
• Tanítsuk meg neki, hogy nem minden róla szól
•  Figyeli, hogyan bánunk az édesanyjával     

Ezek és a többi tipp persze kicsit bővebben is ki vannak fejtve a cikkben, érdemes elolvasni.

Engem az érdekel, hogy mi van az édesapjuktól külön élő lánygyerekekkel, akiknek ugyanúgy fontos, ha nem fontosabb, hogy az anyai nevelésen kívül megkapják az apai/férfi értékeket is. Bár a legtöbb anya igyekszik és megpróbálja, azért az mégsem sikerülhet teljesen, hogy apaként is funkcionáljon... Próbálkoztam én is, tudom :) Nagyon szerencsés, ha az új pártalálásig van a környezetünkben olyan nagyapa, nagybácsi, keresztapa, barát, aki alkalmas erre a szerepre, aki szívesen foglalkozik néha a gyerekkel. Ha megtehetjük, keressük is ezeket a lehetőségeket, nagyon fontos a gyereknek, hogy ne csak anyukájával legyen, hogy megtapasztaljon másféle viselkedéseket, értékeket és reakciókat is, férfiasakat!

Aztán, idővel, szerencsés esetben jön a várva várt lovag. 

Hozzám is megérkezett :), és azt gondoltam, de jó, nem leszek egyedül ezzel a szép feladattal! 

Félreértés ne essék, nálunk nem tűnt el apa, "csak" a válás után távol kerültünk egymástól, s a gyereknek maradtak a kéthetenkénti nagy utazások és a gyorsan elröpülő hétvégék. Tudtam, láttam, hogy ez nagyon kevés, de tenni nem nagyon tudtam ellene, csak annyit, hogy amikor csak lehetett (s ez a mai napig így van), elősegítettem, hogy minél többet tudjanak együtt lenni, hátráltatni pedig végképp nem hátráltattam. Aki puszta önérdekből, személyes indulatból megnehezíti a gyerek és külön élő szülője találkozását, nincs tisztában azzal, mekkora károkat okoz és mennyi pótolhatatlan impulzustól fosztja meg szeretett gyermekét.

Szóval jött a szerelmetes férfiú, s vele a remény, hogy a személyes életem rendeződésén túl a lányomnak is lesz végre minta, aki a mindennapok spontaneitásában magától értetődő módon közvetíti számára a fentebb említett értékeket. És ez többé-kevésbé így is lett. Ez valószínűleg minden esetben pontosan annyira sikerülhet, amennyire a két érintett fél kölcsönösen nyitott rá az adott életszakaszában és a folyton alakuló család fejlődésének, egyszerűbben szólva összecsiszolódásnak az adott szakaszában, szintjén. Korábban, a 8–11-es apás bejegyzésekben már volt arról szó, hogy a becsatlakozó új félnek és a gyereknek egyaránt meg kell adni a szükséges időt, hogy ráhangolódjanak egymásra, s ebben óriási szerepe van a szülőnek, aki jó esetben nem elvárásokat támaszt szerettei felé, hanem tapintattal terelgeti őket egymás felé, és biztosítja őket afelől, hogy nem kell lemondaniuk a számukra fontos érzelmi szükségleteikről. Magyarán: párja is megkapja a számára szükséges szeretetet és figyelmet, és a gyerek is, semmi szükség a görcsölésre, szorongásra. 

Szerintem ahhoz, hogy a családhoz csatlakozó férfiből a gyerek számára minta válhassék, ez az alap – hogy ne érezze riválisnak, ne érezze édesapja vetélytársának, édesanyja szeretete elcsaklizójának. Ha nincs erőteljes feszültség, ha kialakulóban ez a belső biztonság, akkor az egy nagyon jó alap ahhoz, hogy meglássa benne a férfit, aki anyjával jól, szeretettel bánik, aki őt is értékesnek tartja, akit ő is tisztelni tud, akivel jót lehet játszani vagy megtanulni tőle valamit (csomózást, földrajzot, teherbírást, felszabadultságot...) – s idővel: aki minta lehet számára a párválasztásban, mert úgy épül képe a tudatába: ilyen A FÉRFI.

A következő alkalommal kicsit részletesebben megnézzük, a fenti cikk pontjai közül mi az, ami akár mozaikcsaládban is működhet. Jó lenne, ha megosztanátok ezzel kapcsolatos véleményeteket, tapasztalataitokat!