58. Mozaikcsaládban és karanténban az élet…

Csak pár gondolat:

1., A mozaikszülők, akik jelenleg sokan kénytelenek otthonról dolgozni, vagy rosszabb esetben elveszítették állásukat, jóval több kontaktusban vannak a gyerekekkel, mint korábban, ezért a konfliktusok is esélyesebbek. Nincs azzal semmi gond, ha megpróbálunk kitalálni egy olyan időbeosztást, amiben minimálisra szűkítjük a konfliktusos együttlétek lehetőségét. Talán szentségtörés egyesek szemében, de: szerintem nem kell erőltetni a mindennapi közös étkezéseket sem, ha azt érezzük, robbanásveszély van. Lehet egy kicsit rugalmasabbra venni az eddigi szokásainkat, jobb a békesség alapon. Van az a szituáció, mint ez a mostani, amikor elengedhetjük az elveinket a tartósabb nyugalom érdekében. Inkább próbáljuk megragadni azokat a pillanatokat, amikor érezhetően pozitív a légkör, próbáljuk meg akkor megerősíteni a családi egységet egy-egy ötlettel: akár egy jó hangulatú beszélgetéssel, akár egy játékkal, filmezéssel, tervezgetéssel, stb.

2., Azok a szülők, akik munka, fizetés nélkül maradtak, joggal aggódhatnak családjuk, külön élő gyermekük eltartása miatt. Sajnos ez húsbavágó probléma, nem csodálkozhatunk, ha ilyen okok miatt exünk aggódóbb, türelmetlenebb. Kétségbeejtő, ha az ember elveszíti a biztos (vagy legalábbis megszokott) talajt a lába alól, s ennek fölébe még a láthatási jogával sem élhet, nem találkozhat a gyermekével. Lelkileg ez nagyon megterhelő, ezért most is azt mondom, mint legutóbbi bejegyzésemben, hogy amennyire lehet, legyünk együttműködők, sőt most segítőkésze(bbe)k a másik szülővel, ami végső soron a gyerekünk érdekét is a legjobban szolgálja.

3., Akik a járványhelyzet megoldásán dolgoznak – orvosok, ápolók, mentősök stb. – vagy munkájukból kifolyólag nagyobb eséllyel fertőződnek, ugyancsak komplikált helyzetben vannak, mikor volt házastársuk nehezebben engedi hozzájuk a gyerekeket a veszélyhelyzet miatt. Ők is megérdemlik az együttérzést és a lehetséges együttműködést. 

4., A bizonytalanságok miatti stressz, hogy mi minden következhet, kiélezettebbé teszi a párok kapcsolatát. Elárasztanak minket a mindenhonnan áradó hírek, ráadásul sokszor ellentmondó információkkal az aktuális helyzetről és a kilátásokról. Mindenki valahogy próbál megbirkózni ezekkel, ki az állandó sajtófigyeléssel, ki a hírek elől való meneküléssel, ki az érvek-ellenérvek folyamatos mérlegelésével, mindenesetre nem nagyon tudunk semlegesek maradni. Emiatt sok olyan téma, ami egyébként a kapcsolatunk malmára hajtaná a vizet, elsikkad, háttérbe szorul, nem is jut rá idő, energia, kedv. Fontos lenne, hogy felismerjük, mi az, ami párosunk javát szolgálja, ami összehoz a feszült időkben, s nem eltávolít egymástól.

5., Egy hagyományos családban teljesen természetes, hogy szülők és gyerekeik között erős érzelmi kötelék van. Azonban a mozaikcsaládokban ez csak az egyik szülőről mondható el, akinek párja ennél sokkal lazábban kapcsolódik a mozaikgyerekhez. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretheti őt, vagy nem gondoskodik róla, csak ez a rendkívül meghatározó biológiai kötelék nincs meg köztük. A mozaikszülő is szeretné ösztönösen megvédeni családját, ám önzőségnek tűnhet a kérése, mikor erre hivatkozva nem szeretné, ha párja gyerekei látogatóba jönnének hozzájuk a járvány alatt. Ez nagyon mozaikos szitu. Amit mégis tehetünk: próbáljunk belehelyezkedni párunk helyébe, és nem a rosszat látni a hozzáállása mögött, hanem a szándékait kideríteni, s ezek mentén megbeszélni a dolgokat, s hogy ki mit tudna „beáldozni”, vállalni stb.

6., Nagyon fontos, és a fentiekkel összefügg: ne hozd olyan helyzetbe a párodat, hogy választania kelljen közted és a gyereke között. Sosem fair egy ilyen játszma, de ebben a rendkívüli helyzetben, mint a mostani, ez különösen igaz. Mindenkinek új, és mindenkinek nehéz ez az időszak. Gyakorold a türelmet és az együttérzést – ennek van most itt az ideje. Nekünk mindannyiunknak erre van most szükségünk.

45. A szülői elidegenítés

Nemrég felmerült az egyik blogbejegyzésemmel kapcsolatban, hogy mi van akkor, ha az egyik szülőről hazugságokat állít a másik, s kifejezetten rossz színben tünteti fel a gyerek előtt.

Van egy halom körülmény, ami megnehezítheti a gyerek és szülei kapcsolatát a válást követően, de a legfájdalmasabb, ha a saját apja/anyja igyekszik őt a másik szülő ellen nevelni. A szülő így próbál bosszút állni vélt/valós sérelmeiért, s nem veszi észre, hogy ez már a játszmázáson is túlmutató abúzus, lelki értelemben vett gyermekbántalmazás, amellyel életre szóló lelki sérüléseket okoz annak, akit elviekben a legjobban szeret… 

Sajnos ez egy nagyon gyakori jelenség az elvált szülők esetében, és a szülői elidegenítés problémakörébe tartozik. Sok tényezője van, pl. hogy hány éves a gyerek, milyenek voltak a válás körülményei, hogy folytatódott a szülők magánélete, milyen kapcsolattartásban egyeztek meg, stb... Nem mindegy, hogy mekkora a fizikai távolság a szülők között, mennyire tud a gyerek életének részese lenni a külön élő szülő. S az is számít, hogy ha új családok, mozaikcsaládok alakultak, abban mennyire van jelen a gyerek, s milyen a kapcsolata szülőjének új párjával.  

Az elidegenítésnek számos módja van, a szülők igencsak kreatívak tudnak lenni ebben, a másik szülő befeketítése csak egy a sok közül. De ott van pl., mikor az elidegenítő szülő bevonja őt a felnőttek konfliktusaiba, s arra ösztönzi, hogy ítélkezzen a másik szülőről, panaszkodjon rá, ezzel azt ültetve el benne lassan, hogy veszélyes rá/rájuk. A gyerek ezáltal öntudatlanul áldozatszerepbe kerül, anélkül, hogy tisztában lenne a valósággal. Mivel a másik szülővel kapcsolatban csupa negatív dolgok hangzanak el, elkezd tőle távolodni, sőt, idővel felsőbbrendűnek érzi magát az elutasított szülőjénél, jogot formál arra, hogy flegmán, kioktatóan beszéljen vele. Vagyis megcsúszik a teljes családi rendszer, és a normális hierarchia. 

Az is elidegenítésnek számít, amikor a külön élő szülő például valamilyen eszközön megpróbál kommunikálni a gyerekkel, s azt a másik szülő ellehetetleníti. Nem hagyja, hogy kettesben beszéljenek, beleszól, elveszi a gyerektől az eszközt, vagy akár oda sem adja neki, stb. Vagy ha a gyerek a távol élő szülőjéről mesél pozitívan, örömmel, arra az elidegenítő szülő haraggal, sértődéssel reagál, esetleg azzal bünteti a gyereket, hogy egy ideig nem beszél vele.

De mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel? Van-e erre megoldás??

Semmiképp sem szabad beletörődni, hiszen azzal nemcsak az elidegenített szülő, hanem a gyerek is sérül!

Először is törekedni kell arra, hogy a rendelkezésre álló kapcsolattartási idő meglegyen, és az minőségi legyen. Csak az együtt átélt pozitív tapasztalatok képesek kimosni a szennyet a gyerek agyából, tehát a minta nagyon fontos, amivel találkozik. Így hiába hazudozik az ex a másik szülő életkörülményeiről, anyagi helyzetéről, új párjáról stb., hosszú távon az érik be, amit maga tapasztal meg. Ha arra várunk, hogy majd egyszer a távolból megjavulnak a dolgok, az nem fog menni, hiszen az elidegenítő szülő kezébe adunk minden hatalmat, hogy úgy formálja gyerekünk szemléletmódját, ahogy ő akarja. 

Jó, ha minél több programra, iskolai eseményre elmegy a külön élő szülő, ezzel is kifejezve, hogy a gyerek életének továbbra is része akar lenni, nem tőle vált el. Ma már nagyon sokféle kommunikációs eszköz is létezik, amelyeken keresztül felveheti vele a kapcsolatot, küldhet neki olykor egy-egy kedves, érdeklődő üzenetet. Persze arra azért vigyázni kell, nehogy túlzásba essünk, mert az visszafelé hathat.

Otthonában, ha csak egy mód van rá, legyen meg a gyerek saját kuckója, saját használati tárgyaival, hogy minél inkább azt érezze, nem vendégségbe megy, hanem haza. Meglepheti néha, ünnepeken kívül is egy-egy apró kiegészítővel, ajándékkal, ami odaköti őt.

Ugyanilyen fontos, hogy a külön élő szülő legyen biztos magában és az értékítéletében. Ezt a gyerek számára is tegye nyilvánvalóvá. Legyen következetes abban, amit normálisnak gondol a családi értékekről, összetartozásról. Ezekről beszélni kell a gyerekkel, nem lehet abban a tévképzetben hagyni, amibe másik szülője konzekvensen „neveli”. 

Fontos a kritikus gondolkodásmód kialakítása. Például korának megfelelő filmekkel, színházzal nemcsak közös élményeket szerzünk, de alkalmat biztosíthatunk a komolyabb témák megbeszélésére is.

A legszerencsésebb persze a váltott elhelyezés lenne ilyenkor (és egyébként is), de ez még mindig nem jellemző mifelénk, sajnos. Azért lehet rá törekedni, lehet érte harcolni. Sőt, ha súlyos a helyzet, a gyerek szempontjából az segítene a legtöbbet, ha egészen a külön élő szülőhöz kerülne. 

Végül: merni kell külső segítséget is kérni! Egy jó pszichológus, családterapeuta sokat lendíthet az ügyön. Nem biztos, hogy az exünkre tudunk hatni – sőt, rá valószínűleg nem fogunk tudni. De a gyerek kaphat olyan segítséget, amely révén kinyílhat a szeme, és az elidegenített szülő is szerezhet pár ötletet, amivel kapcsolatuk javulását jó irányba terelheti.

Bogár Zsuzsa pszichológus azt írja könyvében (amelynek ismertetője, adatai a Látni, olvasni érdemes c. lapfülön található): "A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyermekek serdülőkorukra attól a szülőtől távolodnak el érzelmileg, akik arra tették fel az életüket, hogy az másról se szóljon, mint volt házastársuk és annak párja szülőszerepének aláásásáról, egész lénye besározásáról." (163. o.) 

Legyen ez egy reménykeltő üzenet azoknak, akik saját bőrükön tapasztalták meg, hogy gyermeküket megpróbálják ellenük nevelni!

Kommentbe, vagy az Ez mind megtörtént rovatba várom, akár anonim módon is megírt saját tapasztalataitokat a témával kapcsolatban!

Végül még néhány hasznos cikk:

http://drdocsakovszky.hu/a-szuloi-elidegenites-es-amit-tehet-ellene/

http://valasz.hu/itthon/szulok-harca-amikor-a-gyermek-a-fegyver-126653

https://www.life.hu/csalad/20171207-a-szuloi-elidegenites-valas-karos-a-gyermekre.html