A következő címkéjű bejegyzések mutatása: programok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: programok. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 2., hétfő

52. A gyerekeddel nem lehet együtt nyaralni!


Mozaikcsaládban az élet… és a külön nyaralás lehetősége

Az előző poszt egy nyaralás két lehetséges kimenetelét fejtegette, s az egyik kulcsgondolata talán az, hogy mi van akkor, ha jobbnak tűnik külön nyaralni a saját gyerekekkel, mint együtt, ha az utóbbi rendszeres konfliktusokhoz vezet. Mi van, ha konkrétan ezt a felkiáltást halljuk életünk párjától: nem lehet a gyerekeddel nyaralni! Vagy esetleg a gyerekünktől, hogy nem lehet a párunkkal balhé nélkül kimozdulni ...



Bevallom, számomra ez a lehetőség, még ha logikusnak is tűnik, mégis inkább visszalépésnek számít, ha az ember már egy ideje azon dolgozik, hogy működjön a gépezet. De az is igaz, hogy a család mégsem gépezet, hanem nagyon is élő, folyton változó, fejlődő (?) szervezet, ami meghálálja, ha kitartóan törődnek vele. És vajon nem törődés-e, ha megkíméljük a viszályoktól, ha azok borítékolhatók? Vagy ez inkább a könnyebb út választása, mely során megkíméljük egymást az alkalmazkodás, a „viselkedés”, az önmérséklet és a türelem gyakorlásának terhétől? S így a felszabadultságunkat, legintimebb önmagunkat adjuk a békéért?

Azon töprengek, mi lenne, ha mégis megpróbálnánk külön. Tegyük fel, hogy elviszem pár napra a gyereket. Ha új helyet fedezünk fel, nem lesz-e sértődés abból, hogy ezt miért nem a párocskánkkal tesszük? Ha egy, a párunkkal már bevált helyet mutatnék meg neki, nem lesz-e sértődés amiatt, hogy az a „mi” helyünk? Ha különleges útra mennénk, akkor megint csak: miért vele, a gyerekkel?  
És ezek valós kérdések, aki próbálta már a mozaikosdit, az pontosan tudja, hogy szinte bármi érinthet érzékeny pontot. 
 
S ha van közös gyerek is: neki hogy magyarázzuk mindezt? Nem kirándulunk közösen, mert apa/anya nem jön ki a tesóval…? 



Nézzük meg másként

Keretezzük át ezt az egészet. 

Jó dolog egy mozaikcsaládban külön is kikapcsolódni a gyerekünkkel. Amíg nem volt meg a párunk, szintén ezt tettük, és jó volt. Esetleg hiányzik is ez az élmény, mert az új kapcsolatunk óta, a mindenáron családban gondolkodásunk miatt ez már nem fért bele. De hiányát érezhetjük, s a gyerek érzi is, biztosan. Legfeljebb nem tud(ott) ezzel az érzésével mit kezdeni. Most lehetőség van pótolni, töltődni, csak egymásra figyelni. 

Profi mozaikosok tudják ezt egyébként maguktól is: ha összejön két fél család, ildomos néha beiktatni ilyen magánprogramokat is, saját időket a saját gyerekekkel. Meghálálják azzal, hogy nem féltékenykednek az új „játékosokra” (párunk és gyermekei), jól érzékelik, hogy ők is megkapják a maguk idejét. 



Innen nézve nem elkülönülés ez, hanem megnyugtató érzés, hogy bár jó néha külön is kimozdulni, mégis családba érkezhetünk haza, ahol folytatódik együtt minden tovább. A hétköznapok, az iskola, a házimunka, a rokonlátogatás stb. 

S a kis, közös többszörös? A legtisztább, ha elmondjuk: ahogy ő is érzi, hogy jó dolog néha csak kettesben játszani apával vagy anyával, úgy a tesóinak is jó érzés néhanapján csak úgy, külön elmenni velük valahová. Ennyi elég is, érteni fogja. 

S emellett vele bármilyen felállásban lehet további kisebb-nagyobb kiruccanásokat, programokat szervezni, amennyi épp belefér. Csak apu-anyus közös program, csak egyik tesós, anyás, csak másik tesós, apás stb. 

És lehet rajta dolgozni, hogy a legnagyobb ünnepeken, pl. karácsonykor, szülinapokon jó előre felkészüljünk lélekben, türelemben, szeretetben, hogy a legjobb formánkat hozzuk a nagy mozaikosba!

Talán szentségtörés, amit felvetek. De: amikor párt keresünk, akkor férfit/nőt keresünk, nemde? Nem férfit/nőt gyerekkel… Ha ebből indulunk ki, akkor máris elfogadhatóbb az a verzió, hogy a párkapcsolati és családi harmónia érdekében kiszűrjük a rizikófaktorokat, és megpróbáljuk megtalálni a számunkra működő módszert/rendszert, amiben az egész családi komplexum nagyobb sérülésektől (sértődésektől) menthető meg. Ilyenformán ha a közös nyaralások gyakorlata nem vált be, akkor legalább esélyt érdemes adni a másikféle hozzáállásnak. 



És ne feledjük: minden, de minden kommunikáció kérdése. Lehet ezt úgy is kommunikálni, hogy skacok, kiborítóan viselkedtetek, ezért többször nem utazunk együtt! Meg lehet úgy is, hogy idén kipróbáljuk, milyen lenne külön nyaralni, ha van kedvetek. Lesz kedvük. Ha pedig felmerül a miért, annyit nyugodtan el lehet mondani őszintén, hogy mikor többen vagyunk, nagyobb az esélye a hangoskodásnak, bántódásnak, ezért most megpróbáljuk másképp, s ha beválik, így lesz máskor is, ha meg nagyon hiányzunk egymásnak, legközelebb megint együtt utazunk.

Ennyi. 

Ennyi?

2019. június 20., csütörtök

42. 4+1 megoldás, ha "közbejött valami" az apás/anyás hétvégén...


Rákészülsz párocskáddal a hétvégére, merthogy hétközben körülvesz a sok gyerek (te gyereked, én gyerekem…), és örültök, hogy végre kettesben lehettek! Kicsit lehet lazáskodni, kicsit nem szülőnek lenni, hanem csak úgy felnőttnek, párnak…





Aztán jön a hír, egy-két nappal előtte: mégsem jó a másik szülőnek a hétvége, vagy a gyereknek jön közbe egy iskolai vagy baráti program…

Minden összedől, a szép remények a szűkös két éjszakás kalandról szertefoszlanak, és a megrökönyödés után keresitek a hibást, majd egymásnak is estek, hogy ha már rossz, legyen nagyon az.

Ismerős? Volt ilyen? 

Mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel? 

1., Puffogni. 

2., Emailt írni az exnek, hogy mégis hogy gondolta (már megint) ezt??! Hát neki nem fontos a gyerek? Hát ő mit szólna, ha betervezne valamit, amit mi hozzá hasonló eleganciával keresztülhúznánk?

3., Hibáztatni az iskolát/osztályfőnököt, hogy pont a „mi hétvégénkre” szervezett már megint valamit. Miért kell még hétvégén is befogni a gyerekeket??

4., Beolvasni párunknak, amiért nem tudja megértetni a gyerekével, hogy a „mi hétvégénkre” ne szervezzen programot. Ja, hogy neki is van társasági élete? Ja, hogy örüljünk, hogy nem a neten lóg a szobájába zárkózva?? Hm… 

Jó, ezek valójában a kevésbé célravezető megoldások, ez nyilvánvaló.

Esetleg 5. lehetőség: veszünk pár mély levegőt, elszámolunk, ameddig kell, és próbálunk valamit kitalálni, amit a gyerek kora, és a körülményeink megengednek:

5/1. A legjobb megoldás, ha van erre lehetőség: nagyszülős hétvégét rendezni a gyerkőc számára. Elvisszük/vitetjük a mamáékhoz, ahol a legfinomabb ételekkel kényeztetik majd, nézhet tévét, mászkálhat a fán vagy bandázhat a szomszéd gyerekekkel. Ez a „lepasszolom a gyereket” nevű, talán nem túl elegáns, ám roppant hasznos módszer. Mindenki profitál belőle.

5/2. Ha nem megoldható, még mindig ott van a pizsiparti a barátéknál, unokatesónál című, hasonlóan gyerekbarát program, persze azzal együtt, hogy ezt illik egyszercsak viszonozni. 

5/3. Ha nem megoldható az ottalvós vendégség, lehet félnapos programot szervezni neki valahol, valakivel, akivel szeret együtt lenni, de akár bébiszitter is lehet. Nem árt ilyesmiben gondolkodni, mert mozaikcsaládban mint tudjuk, az egyetlen biztos dolog, hogy semmi sem biztos, pláne nem a megbeszélt rendszer. Lehet ez egy délelőtti program ebéddel egybekötve, vagy ebéd utáni kiruccanás valamerre: barátokhoz, keresztszülőhöz, rövid túra vagy városfelfedezés…

5/4. Ha csak arra vágyhatunk, hogy legalább egy pár nyugodt óránk legyen kettesben, hívhatunk ugyanígy bébiszittert vagy rokont, barátot, akivel szeret lenni a gyerek, mi pedig elmehetünk moziba vagy sétálni egyet, stb. Vagy fordítva: a gyerek megy moziba, játszótérre, játszóházba, fagyizni, mi meg élvezzük a kettesben töltött pillanatokat – nélküle. 

 + Legyünk kreatívak! De csak akkor tudunk azok lenni, ha nem esünk letargiába (és egymás torkának) a nem várt hír hallatán. 


Újrakezdeni ér, boldognak lenni nem lehet luxus!