59. Anyák napjára. Lehetsz-e anyja a párod gyermekének?

Lehetsz-e anyja más szülöttének? 

Kell-e, szabad-e? Igény van-e rá? 

Nem. És nincs.

Akkor hát mi lehetsz, aki gondoskodsz róla, míg az édese távol van? Ételt készítesz neki, mosol rá, takarítasz utána, gondolkodsz a gondjain, irányítod a fejlődésében, vigasztalod, mintát adsz neki így-úgy.

Ajándéka lehetsz, mint ő neked. Nem kértétek egymást, kaptátok. S mint ilyet, visszautasítani nem nagyon lehet. Mindaz, ami menet közben nyom, elkeserít, ha jól csinálod, a végén beérik. 

Nem kell nevelned. Nem kell sajátodként szeretned. 

De: szeretheted!

Növelheted.

Széppé, naggyá, aztán ereszd el!

38. Kinek a kije?

Mozaikcsaládban annyi mindenki lehetünk egymásnak, attól függően, hogy közössé alakuló életünk éppen melyik fázisában vagyunk…

Párunk gyerekének pl. lehetünk ismerőse, apja nője, anyja pasija, ha még nem tart ott, hogy a szülője párjának nevezzen, s nekünk sem lesz ő rögtön „gyerkőcünk”, idő kell, míg mindkét fél részéről kialakul a bizalom ehhez.

Lehetünk barátfélesége is, aki nem akar szülői feladatotokat semmilyen szinten, mondván, van a gyereknek apja, anyja. De ez a barátféleség kaphat elég tiszteletet tőle, mivel jó hozzá, segítőkész, és nem is akar szülője helyébe lépni, vagy őt túlszárnyalni. Könnyebben alakulhat ebből kvázi rokoni, nevelői státusz, mintha erőltetnénk.

Ellenségként is tekinthet ránk, betolakodóként, ha csak párunkra figyelünk, csak a vele töltött időt igyekszünk minőségivé tenni, s a gyerekre csak mint szükséges csatolmányra tekintünk. Vagy épp ellenkezőleg: egycsapásra „pótszülők” szeretnénk lenni, aki – igaz, a legjobb szándékkal – a nevelésébe kezd. 

Meg kell értenünk, hogy a mozaikcsaládban évekbe telhet, míg ahhoz hasonló családi kapcsolatok jönnek létre, mint eredeti családunkban, ahol a kezdetektől, együtt váltunk szülővé, s alakítottuk ki érték- és szokásrendszerünket.

Társunk számára is lehetünk az első idők nagy szerelméből akadékoskodó és megértésre képtelen idegen, aki tehetetlenül áll párja és annak exe és gyermeke elvárásainak kereszttüzében. Nem értjük, mit miért kér a másik, mit miért tart soknak vagy épp kevésnek, holott elvileg mind ugyanazt akarjuk: végre nyugalmat, egyetértést, harmóniát. 

Máshonnan, más élethelyzetből csöppenünk egymás életébe, és egy sokszereplős kirakós darabkáiként kell megtalálnunk a helyünket ott. Ez nem megy egycsapásra, de sikerülhet. Ha minden jól megy, idővel – sok-sok konfliktuson túl is akár – valóban családtagokként tekinthetünk egymásra, s ez a külvilág számára is egyértelmű lehet!

16. Lányok apa nélkül II. – az első 7 tudnivaló

Lányokat nevelni nem teher, hanem kiváltság - 15 dolog, amit egy lányos apának tudnia kell

Kérdés, hogy a 15 dolog, amiről a fenti cikkben szó van, mennyire alkalmazható egy mozaikcsaládban. Ahol ugyan van férfi, de nem édesapaként van jelen – legalábbis párja gyerkőcének nem. Beszéljünk  most róluk, hiszen rajtuk is sok múlik a gyerek – jelen esetben a mininőci – alakulásában.

Érdemes megnyitni a cikket, ha valaki nem olvasta volna még, mert én csak a pontokat veszem sorra, a kiegészítések már ránk, mozaikosokra lesznek hangolva. 👍

1. "Azt akarja, hogy szeressék": persze, hogy azt akarja, de pont ez az, amit egyáltalán nem lehet elvárni egy nevelőapától, legfeljebb nagyon-nagyon hálásnak lenni a sorsnak, ha ez így alakult. Sőt: kölcsönösen nem elvárható, hogy a gyerekkel szeressék egymást. A szeretet nem elvárható, az egymásnak kijáró tisztelet viszont megkövetelhető. És ez nem kevés a jó kapcsolat megalapozásához. A szeretetet pedig lehet tanulni, fejleszteni (és drága szülőtársak: átadni a képességet rá!), ami nem elhanyagolható olyan kapcsolatok esetében, ahol az együttélés adott, a közös múlt viszont nem. Ahogy én látom, jobb egy görcsök nélküli, még akár távolságtartóbb, de egymást különösebben nem piszkáló mosti-kölyök kapcsolat, amiben ott az elfogadás esélye is, mint egy erőltetett, merev-rideg, feszült-illedelmes viszony. Előbbi hamarabb szelídülhet, melegedhet szeretetté, utóbbi még nagyobb űrt üthet az amúgy is sebzett lánykaszívbe.

2. Befolyással vagyunk a jövőbeni partnere kiválasztásában: naná! Hát látja, milyen egy jó pasi – meg a rossz is, persze, hiszen nem vak, nem süket! Ha semmi mást nem teszel, drága férfiú, mint hozod a formád dolgozó/önmagára adó/magával is törődő/hobbival, sporttal is foglalkozó úriemberként, anélkül is példakép leszel, hogy nekünk, anyáknak különösebben magyaráznunk kéne a férfierényeket. Jól ki van ez találva! 👌

3. Hallgasd az ő zenéjét: ezt valószínűleg a legkönnyebb megoldani, csak egy icipici jófejség kell hozzá, és talán többet lehet haladni ilyesmivel a közeledésben, a tisztelet kivívásában, mint egy atyai (vagy anyai) szentbeszéddel. Meddig tart időnként megengedni, hogy betegyen két-három friss kedvencét...?

4. Figyeli, hogyan bánunk az édesanyjával: azért ez sem egyoldalú szerintem. Szóval az igaz, hogy ahogy szerelmünk velünk bánik, az lesz a minta (a jó is, rossz is!!), de ha igazán jót akarunk neki, akkor nem árt, ha magunknak is azt akarjuk, s teszünk érte! Tehát mi is dolgozunk a kapcsolatért, nem várjuk el, hogy magától (= egyedül a fehér lovon ülő hercegtől várva) jó legyen – és egyáltalán nem baj, ha a kölcsönös törődésnek, finom szeretetmegnyilvánulásoknak, gesztusoknak gyerekeink is tanúi. Egy ölelés, egy apró ajándék, kedves, elismerő szavak, egymás segítése a házimunkákban, figyelmes beszélgetés, de akár egy vita, balhé okos megoldása is mind-mind üzenet arról, hogyan működik egy elég jó kapcsolatban a férfi és a nő.

5. Ne riadjunk meg attól, hogy felnő: nna, ez valószínűleg nem fenyegeti a nevelőszülőket 😊 Inkább megkönnyebbülés, hogy túlvagyunk rajta, megúsztuk, átvészeltük, nem váltunk el (újra...), SZABADSÁÁÁG!

6. Tanítsuk meg a lányunknak, hogyan kell helyesen végezni a fekvőtámaszt: bevallom, én mozaikgyerekként nem örülnék ilyesminek... De értem, és tulajdonképpen valami hasonló azzal is elérhető, ha pl. a családdal közösen túrázunk időnként, bicajozunk, focizunk, ilyesmi, amiben van egy kis erőnléti kihívás is, fejlődési lehetőség, próba, amit együtt csinálunk, valamennyire közösen aratható le a babérkoszorú. Mi pl. megkerültük a Balcsit ötösben, és ez mindannyiunk számára egy meghatározó élmény volt! Egyszerre volt kalandos, és tanított kitartást és együttműködést is.

7. Gyűjtsünk közös emlékeket: ez is kicsit olyan, mint az előző: van rá egy csomó lehetőség, de leginkább közösen, az egész családdal – ugyanis (erről is szólni kell) az apa-lánya programok főleg az édesapa-lánya kapcsolatban működhetnek biztonságosan mindkét fél számára, egyébként a nemi különbségek miatt óvatosságot igényel. Kivéve, ha nagyon kicsi korában "kapja" meg a kislány a nevelőapucit, mert akkor jól is alakulhat ez a kvázi szülői kötődés.


Nna, ne nyújtsuk hosszúra, a többi pont néhány nap múlva következik. 

Írjátok meg a pontokról a véleményeteket!