E N N Y I...???
Na jó, hát... azért talán mégsem csak ennyi...
Vártam, hogy talán megcáfoltok, felháborodtok, hogy miket beszélek, talán a holdról jövök? Nem is élek valójában mozaikcsaládban? Vagy az álmodozásaimat vetem papírra?? Merthogy piszkosul nem ENNYI!
Nem bizony, de azért a jól működő család – mozaikcsalád – ilyen alapokon állva tud tartós biztonságot adni, mégpedig mindenkinek. Mivel magam is mozaikcsaládban élek, s nem egy hasonló sorsúakat közösséggé formáló fórumnak vagyok tagja, olvasója, nem utolsó sorban alaposan utánajártam a szakirodalmakban is ennek a témának, tudom jól, hogy bármilyen család elég jó működéséhez több is kell, mint szeretet. De maradjunk a mozaikcsaládnál.
Vannak helyzetek, élesek, amikor az értékrendünkkel mélyen ellentétes történésekkel találkozunk, tőlünk nagyon távol álló magatartásbeli, érzelmi reakcióknak vagyunk tanúi (elszenvedői), érthetetlen hozzáállással számunkra megszokott, egyértelmű helyzetekben. Van, amikor gyerekeink minket, felnőtteket egymásnak kijátszva trükköznek vélt vagy valós érdekből, féltékenységből, irigységből, a másik szülő iránti lojalitásból. Például hazudnak. Vagy ami rosszabb: elcsenegetnek ezt-azt. Árulkodnak. És sajnos nem egyszer a másik szülő, sőt nagyszülő kérésére, sugalmazására. Mennyi ilyen esetről olvasni az egyedülálló szülők, jogaikat védő apák fórumain! Aligha kitalációk ezek, aligha hamis túlzások. Ennyien nem tévedhetnek.
Ezek a történések hatnak. Hangolnak. Ezekkel valamit kezdeni kell. S ha tartós változást akarunk, nem elegendő a felszínes hozzáállás, pl. az indulatból való reagálás, visszakézből büntetés. Azzal, hogy jól leüvöltjük a hazugságon csípett gyerek fejét, mindössze azt érjük el, hogy legközelebb óvatosabb lesz, "kifinomultabb", plusz (még jobban) utálni fog, s még kevésbé lesz együttműködő.
Érdemes első (második stb.) haragunk után elgondolkodni, mi lehet az oka, hogy a gyerek nem az elvárható normák szerint viselkedik. Mennyire volt ideje átállni az új életre, a megváltozott családi viszonyokra, hierarchiára, sőt az is fontos lehet, hogy a volt házastárs és rokonok milyen érzéseket táplálnak irántunk, s ezeket az érzéseiket mennyire vetítik ki a gyerekre.
Vannak helyzetek, élesek, amikor az értékrendünkkel mélyen ellentétes történésekkel találkozunk, tőlünk nagyon távol álló magatartásbeli, érzelmi reakcióknak vagyunk tanúi (elszenvedői), érthetetlen hozzáállással számunkra megszokott, egyértelmű helyzetekben. Van, amikor gyerekeink minket, felnőtteket egymásnak kijátszva trükköznek vélt vagy valós érdekből, féltékenységből, irigységből, a másik szülő iránti lojalitásból. Például hazudnak. Vagy ami rosszabb: elcsenegetnek ezt-azt. Árulkodnak. És sajnos nem egyszer a másik szülő, sőt nagyszülő kérésére, sugalmazására. Mennyi ilyen esetről olvasni az egyedülálló szülők, jogaikat védő apák fórumain! Aligha kitalációk ezek, aligha hamis túlzások. Ennyien nem tévedhetnek.
Ezek a történések hatnak. Hangolnak. Ezekkel valamit kezdeni kell. S ha tartós változást akarunk, nem elegendő a felszínes hozzáállás, pl. az indulatból való reagálás, visszakézből büntetés. Azzal, hogy jól leüvöltjük a hazugságon csípett gyerek fejét, mindössze azt érjük el, hogy legközelebb óvatosabb lesz, "kifinomultabb", plusz (még jobban) utálni fog, s még kevésbé lesz együttműködő.
Érdemes első (második stb.) haragunk után elgondolkodni, mi lehet az oka, hogy a gyerek nem az elvárható normák szerint viselkedik. Mennyire volt ideje átállni az új életre, a megváltozott családi viszonyokra, hierarchiára, sőt az is fontos lehet, hogy a volt házastárs és rokonok milyen érzéseket táplálnak irántunk, s ezeket az érzéseiket mennyire vetítik ki a gyerekre.
A gyerek sokszor elvárásként éli meg, hogy külön élő szülőjével, pláne annak új párjával ne legyen kedves. Vagy egyszerűen csak tabutéma otthon a másik szülő, amiből úgy érzi, valami olyan gond van vele, ami miatt neki is el kell határolódnia tőle valamennyire. De sajnos olyat is lehet hallani, hogy szófogadatlansága miatt azt mondják neki fenyegetésként: "mehetsz apádhoz/anyádhoz!" Mintegy büntetésként használják. Ez óriási teher egy gyereken, ami összezavarja, s végső soron szorongáshoz, frusztrációhoz vezethet, füllentésekbe, csalásokba sodorhatja.
1., Ha szülője vagyunk: mindenképp igyekezzünk vele beszélgetni az (ellen)érzéseiről, megértetni vele, hogy nem tőle váltunk el, ugyanúgy szeretjük, mint korábban, és örülünk, ha a másik szülőjével is jó kapcsolatban van, sőt ezt szeretnénk is. És a folytatásban elmondjuk azt is, hogy mindezekkel együtt az új családi környezet új kapcsolatokat is hozott, amelyek fontosak nekünk, és szeretnénk, ha ezt elfogadná, és részese lenne, megélné minden örömét, ami ezzel jár, de a mindenkori és az új szabályokat is be kell tartania. Itt is és a másik szülőnél is. Ha nem így lesz, akkor jöhetnek a következmények. Ezek viszont csak akkor működnek, ha be is tartjuk őket!! Ha ezt előre tisztázzuk, és nem torpanunk meg ellágyulásból vagy mert félünk, "elveszítjük" a gyerkőcöt, akkor egészen biztos, hogy nem tud vele visszaélni. Lesz még erről szó a későbbiekben.
2., Ha mozaikszülője vagyunk: míg apróbb, hétköznapi bakikat mi is helyrerakhatunk finoman, lehetőleg kedvesen vagy viccelődve, amiből érezheti a gyerkőc, hogy mi is felelősséget vállalunk érte, addig a nagyobb vagy kényesebb problémákat mindig a párunkkal beszéljük meg, s ha lehet, hagyjuk rá a dolog megoldását. Azzal talán nem ártunk, ha elmondjuk kedvesünknek véleményünket, esetleg rosszérzéseinket, ezt jó, ha elbírja egy kapcsolat, de a döntést hagyjuk rá, mert mégiscsak ő ismeri legjobban a gyerekét, hogy miként lehet jobban a közelébe férkőzni. Persze az is előfordulhat, hogy pont külső szemmel, elfogulatlanul nekünk van praktikusabb ötletünk – ehhez kell a jól megalapozott kapcsolat, ami bízik a másik ítélőképességében és jóindulatában. Bizalmi kérdés, bizony! :)
3., Ha ennél nagyobb a gond: ekkor érdemes nevelési tanácsadóhoz vagy pszichológushoz fordulni. Utóbbi amúgy is ajánlott a válás/az egyik szülő elvesztése után, még akár a gyerek jelenléte nélkül is, hiszen fontos tanácsokat kaphatunk a szakembertől a megváltozott helyzet minél jobb kezelésére. Érdemes pár ezer forintot belefektetni – ha jó szakembert találunk, biztosan megtérül, s ennyit megér a nyugalmunk!
Mit tehetünk, ha már zavarónak, elfogadhatatlannak érezzük a gyerek viselkedését?
1., Ha szülője vagyunk: mindenképp igyekezzünk vele beszélgetni az (ellen)érzéseiről, megértetni vele, hogy nem tőle váltunk el, ugyanúgy szeretjük, mint korábban, és örülünk, ha a másik szülőjével is jó kapcsolatban van, sőt ezt szeretnénk is. És a folytatásban elmondjuk azt is, hogy mindezekkel együtt az új családi környezet új kapcsolatokat is hozott, amelyek fontosak nekünk, és szeretnénk, ha ezt elfogadná, és részese lenne, megélné minden örömét, ami ezzel jár, de a mindenkori és az új szabályokat is be kell tartania. Itt is és a másik szülőnél is. Ha nem így lesz, akkor jöhetnek a következmények. Ezek viszont csak akkor működnek, ha be is tartjuk őket!! Ha ezt előre tisztázzuk, és nem torpanunk meg ellágyulásból vagy mert félünk, "elveszítjük" a gyerkőcöt, akkor egészen biztos, hogy nem tud vele visszaélni. Lesz még erről szó a későbbiekben.
2., Ha mozaikszülője vagyunk: míg apróbb, hétköznapi bakikat mi is helyrerakhatunk finoman, lehetőleg kedvesen vagy viccelődve, amiből érezheti a gyerkőc, hogy mi is felelősséget vállalunk érte, addig a nagyobb vagy kényesebb problémákat mindig a párunkkal beszéljük meg, s ha lehet, hagyjuk rá a dolog megoldását. Azzal talán nem ártunk, ha elmondjuk kedvesünknek véleményünket, esetleg rosszérzéseinket, ezt jó, ha elbírja egy kapcsolat, de a döntést hagyjuk rá, mert mégiscsak ő ismeri legjobban a gyerekét, hogy miként lehet jobban a közelébe férkőzni. Persze az is előfordulhat, hogy pont külső szemmel, elfogulatlanul nekünk van praktikusabb ötletünk – ehhez kell a jól megalapozott kapcsolat, ami bízik a másik ítélőképességében és jóindulatában. Bizalmi kérdés, bizony! :)
3., Ha ennél nagyobb a gond: ekkor érdemes nevelési tanácsadóhoz vagy pszichológushoz fordulni. Utóbbi amúgy is ajánlott a válás/az egyik szülő elvesztése után, még akár a gyerek jelenléte nélkül is, hiszen fontos tanácsokat kaphatunk a szakembertől a megváltozott helyzet minél jobb kezelésére. Érdemes pár ezer forintot belefektetni – ha jó szakembert találunk, biztosan megtérül, s ennyit megér a nyugalmunk!
