58. Mozaikcsaládban és karanténban az élet…

Csak pár gondolat:

1., A mozaikszülők, akik jelenleg sokan kénytelenek otthonról dolgozni, vagy rosszabb esetben elveszítették állásukat, jóval több kontaktusban vannak a gyerekekkel, mint korábban, ezért a konfliktusok is esélyesebbek. Nincs azzal semmi gond, ha megpróbálunk kitalálni egy olyan időbeosztást, amiben minimálisra szűkítjük a konfliktusos együttlétek lehetőségét. Talán szentségtörés egyesek szemében, de: szerintem nem kell erőltetni a mindennapi közös étkezéseket sem, ha azt érezzük, robbanásveszély van. Lehet egy kicsit rugalmasabbra venni az eddigi szokásainkat, jobb a békesség alapon. Van az a szituáció, mint ez a mostani, amikor elengedhetjük az elveinket a tartósabb nyugalom érdekében. Inkább próbáljuk megragadni azokat a pillanatokat, amikor érezhetően pozitív a légkör, próbáljuk meg akkor megerősíteni a családi egységet egy-egy ötlettel: akár egy jó hangulatú beszélgetéssel, akár egy játékkal, filmezéssel, tervezgetéssel, stb.

2., Azok a szülők, akik munka, fizetés nélkül maradtak, joggal aggódhatnak családjuk, külön élő gyermekük eltartása miatt. Sajnos ez húsbavágó probléma, nem csodálkozhatunk, ha ilyen okok miatt exünk aggódóbb, türelmetlenebb. Kétségbeejtő, ha az ember elveszíti a biztos (vagy legalábbis megszokott) talajt a lába alól, s ennek fölébe még a láthatási jogával sem élhet, nem találkozhat a gyermekével. Lelkileg ez nagyon megterhelő, ezért most is azt mondom, mint legutóbbi bejegyzésemben, hogy amennyire lehet, legyünk együttműködők, sőt most segítőkésze(bbe)k a másik szülővel, ami végső soron a gyerekünk érdekét is a legjobban szolgálja.

3., Akik a járványhelyzet megoldásán dolgoznak – orvosok, ápolók, mentősök stb. – vagy munkájukból kifolyólag nagyobb eséllyel fertőződnek, ugyancsak komplikált helyzetben vannak, mikor volt házastársuk nehezebben engedi hozzájuk a gyerekeket a veszélyhelyzet miatt. Ők is megérdemlik az együttérzést és a lehetséges együttműködést. 

4., A bizonytalanságok miatti stressz, hogy mi minden következhet, kiélezettebbé teszi a párok kapcsolatát. Elárasztanak minket a mindenhonnan áradó hírek, ráadásul sokszor ellentmondó információkkal az aktuális helyzetről és a kilátásokról. Mindenki valahogy próbál megbirkózni ezekkel, ki az állandó sajtófigyeléssel, ki a hírek elől való meneküléssel, ki az érvek-ellenérvek folyamatos mérlegelésével, mindenesetre nem nagyon tudunk semlegesek maradni. Emiatt sok olyan téma, ami egyébként a kapcsolatunk malmára hajtaná a vizet, elsikkad, háttérbe szorul, nem is jut rá idő, energia, kedv. Fontos lenne, hogy felismerjük, mi az, ami párosunk javát szolgálja, ami összehoz a feszült időkben, s nem eltávolít egymástól.

5., Egy hagyományos családban teljesen természetes, hogy szülők és gyerekeik között erős érzelmi kötelék van. Azonban a mozaikcsaládokban ez csak az egyik szülőről mondható el, akinek párja ennél sokkal lazábban kapcsolódik a mozaikgyerekhez. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretheti őt, vagy nem gondoskodik róla, csak ez a rendkívül meghatározó biológiai kötelék nincs meg köztük. A mozaikszülő is szeretné ösztönösen megvédeni családját, ám önzőségnek tűnhet a kérése, mikor erre hivatkozva nem szeretné, ha párja gyerekei látogatóba jönnének hozzájuk a járvány alatt. Ez nagyon mozaikos szitu. Amit mégis tehetünk: próbáljunk belehelyezkedni párunk helyébe, és nem a rosszat látni a hozzáállása mögött, hanem a szándékait kideríteni, s ezek mentén megbeszélni a dolgokat, s hogy ki mit tudna „beáldozni”, vállalni stb.

6., Nagyon fontos, és a fentiekkel összefügg: ne hozd olyan helyzetbe a párodat, hogy választania kelljen közted és a gyereke között. Sosem fair egy ilyen játszma, de ebben a rendkívüli helyzetben, mint a mostani, ez különösen igaz. Mindenkinek új, és mindenkinek nehéz ez az időszak. Gyakorold a türelmet és az együttérzést – ennek van most itt az ideje. Nekünk mindannyiunknak erre van most szükségünk.

50. Ha mást gondolunk a gyerekek mobilhasználatáról

Gyakori probléma mozaikcsaládokban, hogy eltérő véleményen vagyunk párunkkal a csemeték kütyüidejét illetően. Vagyis, míg egyikünk korlátozni szeretné ezt az időt, a másikunk a gyerekekre bízná. Főleg akkor van ez így, ha a gyerekek nem velünk laknak, csak látogatóba jönnek hozzánk. 

Amikor erről elkezdünk vitatkozni, könnyen beleeshetünk a hibába, hogy szigorúnak vagy épp felelőtlennek címkézzük a másikat. Előrébb leszünk-e ezzel?

Aligha. Inkább tovább szítjuk a feszültséget, amit nyilvánvalóan a gyerekek is érzékelnek, s a legjobb, amit tehetnek ekkor, hogy még jobban bebújnak a monitor mögé, csak hogy ne minket halljanak. 

Két dolgot tehetünk.

Az első, hogy ezt mindenképp kettesben beszéljük meg, ne a gyerekek előtt, és valóban hallótávolságon túl.

A második, hogy kérdezzük meg párunktól, kölcsönösen, mi a konkrét elképzelése, célja azzal, hogy korlátozni akarja/nem akarja a kütyühasználatot. 

Amikor lehetősége lesz elmondani, hogy:

– azért kellene korlátozni, mert különben nem lesz rendszer a gyerekek életében, s idővel nem is lesz igényük másféle tevékenységre, közös elfoglaltságra, 

illetve:

–        – azért nem szeretné őket korlátozni, mert ez jelenti számukra a kikapcsolódást, ettől érzik magukat igazán otthon és jól,

akkor egymás minősítése helyett valódi válaszokat kapunk valódi kérdésekre, s megvalósulhat az igazi kommunikáció közöttük. Ezáltal pedig elindulhat a közös gondolkodás arról, hogy lehetne valamiféle közös nevezőre jutni a kérdésben. Merthogy vannak érvek, ellenérvek, nem csupán kimondott vagy kimondatlan érzések és indulatok.

Alapvető tehát a valódi, tényeken és nem csupán érzéseken alapuló kommunikáció. Előfordulhat persze olyan helyzet is, amiben nem tudunk egyetérteni párunkkal, ebben az esetben bízzuk a nevelést a vér szerinti szülőre, ez az ő privilégiuma.