96. Február, Valentin, meg minden

 Alcím: A csokoládén túl.

 Február a szerelmesek napjának, a házasság hetének, és ezzel a párkapcsolati elköteleződésnek is a hónapja. (Az megvan, hogy a január meg a válásoké? Micsoda kontraszt...)

 Mi kell ahhoz, hogy a szerelem tartós, kölcsönösen kielégítő szövetséggé alakuljon? Hogy az élet adta kihívások, természetes vagy váratlan krízisek nyomása alatt is biztonságban érezzük magunkat a társunk mellett? Felismerjük és használjuk-e az erőforrásinkat, amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk? 

Bizony, a Valentin napi csokoládén vagy piros plüssszívecskéken túl. Mit teszel?

Csak, hogy ne álljunk meg 14-nél. Hogyan tovább?

 15-én még az új plüssel alszom, 16-án még vágok a rózsa szárából, hogy tovább tartson, 17-én még tart a csoki, 18-án...?

 Kedvesen megöleled őt 19-én is? Rámosolyogsz mindenféle számítás nélkül, még akár rá is csapsz pajkosan a fenekére?

 Vagy a következő hét keddjén mindenféle előzmény nélkül megkérdezed, megmasszírozd-e a vállát, jól esne-e neki csak úgy?

 Sőt, akár szerdán vagy csütörtökön, amikor már eléggé telítődik a héttel, átöleled hátulról, és csak lélegeztek, együtt?

 És félreteszed a fáradtságod, és megkérdezed, nem ültök le csak úgy, egy kis gyertyafénynél (nem a mobilénál) beszélgetni...? Elmondaná ő, aztán elmondanád te, és csak hallgatnátok a másikat, megoldáskeresés nélkül...

 Aztán jöhet a filmezés, a séta a ház körül vagy a természetben, és jöhet a minden, ami belefér... Minden nap valami kicsi, valami nagy, valami édes, valami személyes...

 Te mit teszel? Ti mit tesztek?

92. Akarsz-e váltani?

 Emlékszel még, amikor először képzelted el, milyen lesz a családod? Kik lesznek benne, hogy fogtok élni, és hogyan nem…?

Mit álmodtál róla? Mennyire volt biztonságot adó, szeretetteljes, lelkesítő?

Talán Te is tudni vélted, mit nem szeretnél, de azt nem tudhattad, hogy amit el akarsz kerülni, pont az lesz a tiéd, mert az lesz az ismerős, amiben sokáig otthon voltál, ha nem is esett mindig jól.

Ma már tudod, tapasztalod, hogy nem azt éled, amit szerettél volna. A társ, a család, amit megálmodtál, máshol van, és valószínű, hogy valami hasonló élménye van rólad is a másiknak…

Ami elromolhat, az el is romlik.

Mit teszel? Küzdesz? Elmenekülsz? Lebénulsz?

Javítasz?

Tanulsz?

Lám, van néhány lehetőség. Van, ami előrevisz, van, ami bebetonoz.

Most képzeld el újra, mit szerettél volna akkor, amikor még volt benned erő és hit, amikor még büszke voltál, vagy büszke szerettél volna lenni magadra. Amikor még olyan sok minden előtt voltál. És most add hozzá mindazt, amit elértél azóta: a sikereidet és a kudarcaidat egyaránt, mindazt, ami megtanított valamit magadról.

Ez vagy Te ebben a pillanatban. A következőben pedig?

Egy fejlődésben, örökös változásban lévő élet, elvált szülőként már nemcsak magadért felelős. Tanuld meg újra szeretni magad és az álmaid, hogy közelebb férhessenek hozzád!

Nemcsak az álmaid.                                                                                                                              

Újrakezdeni ér! Hibázni ér!

Egy helyben toporogni, magadat sajnálva önsorsontás!

Ha túl sok a kérdésed, nem látod, melyik megválaszolása lenne az elsődleges és előrevivő, keress meg, beszéljünk róla!

76. Elköteleződés, biztonság a mozaikcsaládban: házasság, szerződés?

 Annyi mindent másképp gondolunk, ha már egyszer megégettük magunkat! Emlékszem, milyen lassan engedtem egyre közelebb második férjem, mennyire nehéz volt a félelmeimet elengednem, hogy helyet adjak a fészeknek, amiben egy új család születhet.

Aztán ahogy teltek a hónapok, évek, és elhittük mindketten, hogy ez most jobb, ez most működni fog, három lányunk mellé jöhetett a negyedik, közös is. És jöhetett a házasság is.

Ennek már négy éve, de el kell mondjam, nem volt olyan meseszerű. Vagyis nem úgy volt az, ahogy a romantikus filmekben látható. Számomra az elköteleződés záloga a házasságkötés volt, és nehéz volt megértenem, hogy páromnak miért nem. Nehéz volt megértenem azt is, hogy mikor a lakásbérleti díjak az égbe szöktek, miért nem volt evidens, hogy inkább saját lakásban gondolkodjunk, mint albérletben. Öt-hat főre kerestünk otthont, ami eleve leszűkítette a kiadó lakások kínálatát, és még mennyi szempontnak kellett megfelelni…! Legyen jó helyen a munkahely és iskolák szempontjából, legyen mindenkinek saját szobája (kamasz gyerekeknél ennek már van jelentősége), két mosdó, elegendő tároló-pakolóhely… Szóval nem volt egyszerű…  

Amiről én azt gondoltam, az elköteleződés hiánya, arról kiderült, a korábbi élettapasztalatokból fakadó félelmek, bizonytalanságok. Csak ilyesmit nem mond az ember, mert magának is nehéz bevallani. De ha mondja is, az teljesen más dimenzió, mint amikor az esküvőt tervezgeti az ember lánya.

Tehát egyik oldalon ott van a szerelem, az újrakezdés izgalmas reménye, a másikon meg a múlt, annak minden aggasztó tapasztalatával, plusz a kérdésekkel teli jövőkép az újonnan becsatlakozó családtagokkal: menni fog? Együtt tudunk élni? Meg fogjuk szokni/szeretni egymást?

Ilyenkor nem szentségtörés megfontolni a házassági szerződés lehetőségét. Mondom ezt én, akinek egyáltalán nem esett jól ez a gondolat, mikor felmerült nálunk. Mi, nők – azt hiszem, itt nem túlzás az általánosítás – sokkal nagyobb biztonságban érezzük magunkat a kapcsolat törvényesítésével. Miért ne adnánk meg ezt a biztonságot a férjünknek, ha neki a pénzügyek tisztázása jelenti azt? Nem érthető-e, hogy a felelősségvállalás két irányú, amiért mindketten felelünk? Nem érthető-e, hogy a jelen biztonságát is nehéz megteremteni, és akkor még a nagy távlatokról nem is beszéltünk, aminek a legvégén az öröklés kérdései is ott vannak…

Ez az egész valószínűleg nem lenne kérdés, ha nem lenne annyi zűrös válás, vagyonmegosztási per, amire rámegy az ember egészsége, pénze, ideje, és még szülőként, munkavállalóként sem tud normálisan funkcionálni. Baj-e, ha ezt meg akarja előzni az ember? Nem ad-e pont egy házassági szerződés nagyobb biztonságot, kiszámíthatóságot, valójában mindkét félnek?

Ha jobban akarjuk csinálni, mint az előzőt, ez lehet az egyik kulcsa mind az érzelmi, mind az anyagi biztonságunknak: házasság és szerződés, amely így együtt kézzelfogható erőt képezhet a kapcsolatunkban.  Azt gondolom, ha ez így elsőre meredeken is hangzik, elgondolkodni mindenképp érdemes rajta. És aztán beszélgetni is róla a párunkkal, különösen, ha úgy érezzük, van valami nyugtalanító köztünk, amit nem tudunk megfogalmazni – könnyen lehet, hogy ilyenfajta bizonytalanságok vannak mögötte.

Ha érdekesnek találtad a posztod, kérlek, lájkold, kommenteld, hogy minél többekhez eljusson!

Ha pedig jó lenne egy kis segítség a bizonytalanságaitok megoldásához, jelentkezzetek be konzultációra: baranyaiszilvia@mozaikosok.hu