A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagycsalád. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagycsalád. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 26., szerda

64. Egy mozaikcsalád mindennapjai, és ami mögötte van – e-kiadvány a mozaikos gyerekkönyv feldolgozásához

 

Egy mozaikcsalád mindennapjai, és ami mögötte van

Segítő kérdések, beszélgetésötletek, mozaikcsaládos ismeretek a

Kedves Apu! Egy mozaikcsalád mindennapjai c. 

könyv feldolgozásához

 

UPDATE

Október elején elkészült a kiadvány, 23 oldalnyi okosság, jóság, kérjétek itt: baranyaiszilvia@mozaikosok.hu.

Íme egy kis ízelítő a készülő elektronikus kiadványból, amellyel egy kis támogatást adhatunk gyerekeinknek,  miközben nem könnyű élethelyzetről, nem habkönnyű kalandokról olvasnak A kedves Apu! c. mozaikcsaládos gyerekkönyvben. 

A kiadvány felépítése: a naplószerű könyv fejezeteit veszi sorra, már amelyikhez érdemes kommentárt fűzni, s a konkrét oldalakon felmerülő témát, problémát igyekszik kiegészíteni szakirodalmakon alapuló ismeretanyaggal, alkalmasint pedig beszélgetésötleteket javasol, melyekkel segíthetünk a gyerkőcnek a - valószínűleg olykor nagyon is ismerős, esetleg kellemetlen - témák feldolgozásában.

Örülnék, ha kommentben elmondanátok a véleményeteket róla!


 1. nap

            6. o.: Az óvónéninek magyarázni kell, kicsoda Zoli, aki erre csak ingatja a fejét

 Bár egyre többen élnek ma egyszülős vagy mozaik-családban, még mindig van egy kis zavar, értetlenkedés, amikor szembesülnek a helyzettel az ismerősök, pl. az óvodában, iskolában a pedagógusok. Érdemes az új viszonyokat, már a válással kezdődően megosztani a gyerekkel sűrűn kapcsolatban álló személyekkel, hogy ne legyenek ehhez hasonló kínos szituációk. Az óvodában, iskolában szólni, hogy a gyerkőcért esetleg más is mehet, s neki mi a viszonya a családhoz, illetve, ami ennél is fontosabb: hogy lesz, amikor a másik szülőjétől megy az intézménybe. Ez azért is fontos, hogy a pedagógusok helyén tudják kezelni az esetleges magatartásbeli nehézségeket, pl. túlzott izgatottságot, esetleg levertséget stb., ami adódhat az eltérő otthoni környezetből, annak ingereiből. Ha tud ezekről a családi változásokról a pedagógus, nagyon sokat segíthet a gyerkőcnek helyzete és új életkörülményei elfogadásában, feldolgozásában.

10. o.: Ki kicsoda? – Ki mindenki tartozik a családhoz, ki kinek a kije…

Amint valaki elvált szülővel alakít párkapcsolatot, s az komolyra fordul, összeköltöznek, új család: mozaik-család alakul. Mozaik, mert mint a kirakós darabjai, együtt alakítanak egy egészet. Család: mert egy háztartásban élnek vér szerinti és nem vér szerinti, de valamiféle érzelmi kötelékben mégiscsak egymáshoz tartozó gyerekek, felnőttek. Ez az érzelmi kötelék lehet éppúgy szeretetteljes, elfogadáson alapuló, mint ellenérzésekkel teli, s akár ellenséges, féltékenységen alapuló, vagy olyan, amit a külön élő szülővel érzett lojalitás korlátoz be.

A lényeg: a párt alkotó két felnőtt és a hozzájuk tartozó, együtt és külön élő gyerekek együttesen alkotják a szűk mozaikcsaládot. A tágabba pedig beletartoznak az „igazi” nagyszülőkön kívül az új, „kapott” nagyszülők, rokonok… Ugyanakkor gyermekünk számára az exünk, az ő új párja és gyermekei, is a szűk családját jelenti. Mármint a másikat, hiszen abból neki a válás óta kettő is van.  Láthatjuk, hogy egy kibővült nagycsaládról beszélünk, akik nem ugyanattól lesznek egy család, amitől az eredeti. Itt szinte egyik pillanatról a másikra lesznek „készen kapott” gyerekek, mozaikapák vagy -anyák és -testvérek. A megszokott kifejezéssel élve: mostohagyerekek és    -szülők, -testvérek, de ennek az előtagnak van némi negatív felhangja, nem biztos, hogy tovább kellene éltetni a közbeszédben, bár kétségkívül hamarabb megértjük, mintha a (most még) idegenül hangzó „mozaikot” használnánk. Ha van közös gyermek is, ő a többi gyerkőc féltestvére – de ez is elég ridegen hangzik, semmi baj, ha simán tesónak, huginak, öcsinek nevezik a gyerekek, nem kell erőltetni a hivatalos megnevezést.

Itt a legfontosabb, hogy tudatosítsuk, és a gyerekeket is biztosítsuk afelől, hogy így gondoljuk: egyetlen apjuk, anyjuk van, nem pótolhatja őket senki, ám új családjukban is szeretve vannak, s kötődhetnek ők is gyermeki érzésekkel szüleik új párjához. Ettől még nem kell apunak, anyunak szólítaniuk őt, de ha érzéseik szerint szeretnék, akkor azt se tiltsuk meg. Különösen abban az esetben fordulhat ez elő, ha egészen kicsi koruktól élnek együtt a mozaikszülővel. És még egy gondolat ehhez: jó hallani, mikor valaki a sajátjaiéhoz sorolja párja gyermekeit, pl. a „fiaim, gyerkőceim” kifejezéssel, szépen támogatja ez a családi egység formálódását, nem utolsó sorban a mozaikcsaládok társadalmi elfogadottságát is.

 2.      nap

16. o.: Az összeköltözés

Csak akkor érdemes összeköltözésen gondolkozni, ha már mi magunk elég biztosak vagyunk a kapcsolatunkban, és a gyerekek számára is egyértelművé tettük az összetartozásunkat. Ez azért nagyon fontos, mert ez az alapja annak, hogy elfogadják a gyerekek az új helyzetet. Ha bizonytalanságot érzékelnek, maguk is elbizonytalanodnak, pedig nekik szilárd háttérre, otthonra: családra van szükségük a kiegyensúlyozott nevelkedés, és a jövőbeni tartós kapcsolataik érdekében.

 👉Amit ennél a résznél megkérdezhetünk a könyvet olvasó gyerkőctől: vajon Zoli miért várt olyan sokáig a költözéssel, s az apuka miért nem? A beszélgetést érdemes afelé terelgetni, hogy talán azért, mert Zoli és az anyuka szerette volna, ha minél jobban megismerik egymást Zoli és a gyerekek. Talán nem akarták, hogy úgy érezzék, az apukájuk helyére jött egy számukra idegen bácsi. Így volt idejük jobban megismerni egymást, és talán még jóban is lettek…

         18. o.: A „beetetés”: átvitt értelemben, és szó szerint, a dínós csokival

 Nehéz megállni a családhoz költözőnek, hogy eleinte ne akarjon kérve-kéretlenül kedvében járni a gyerekeknek, hogy ezzel megkönnyítse kicsit az új helyzetet. Sajnos számítani lehet arra, hogy a gyerekek ettől függetlenül némi idegenkedéssel fogadják az eseményt, vagy akár meg is nehezítik a folyamatot. Például egy, a könyvbeli ok miatt: attól tartanak, külön élő szülőjük helyére akar lépni – minden értelemben, ami szorongást válthat ki bennük, a szorongás pedig ellenséges viselkedést.

 👉Amit ennél a résznél megkérdezhetünk a könyvet olvasó gyerkőctől: vajon tényleg apukájuknak gondolta magát Zoli? Vagy csak simán jóban akart velük lenni, mert innentől együtt fognak élni? Terelgessük a beszélgetést afelé, hogy Zolinak már vannak gyerekei, miért akarna másoknak is apukája lenni? Meg egyébként is: mindenkinek csak egy apukája és anyukája lehet. Attól még gondoskodni, jó dolgokra megtanítani és szeretni más is szokott, ott vannak pl. az óvónénik, tanító bácsik, stb… Talán a gyerekek nem is gondoltak arra, hogy Zoli nem is őmiattuk költözött hozzájuk, hanem az anyukájuk miatt – vele szeretne minél többet együtt lenni, és ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek fölött főnökösködni akarna. Sőt, amint látszik is, inkább jó fej szeretne velük lenni.

👉Azt is megkérdezhetjük, mit gondolnak, milyen lehetett Zolinak ez az „átverés”? Itt beszélhetünk arról, hogy sosem csak egy valakin múlik, hogy megkedveljük-e egymást, vagy sem. Mert itt Zoli érezhette volna jól is magát attól, hogy kedvében járt a gyerekeknek, s akár szívesen meg is ismételte volna máskor, máshogy, mert az jó érzés mindenkinek. De kiderült, hogy behúzták a csőbe, és akarata ellenére tett rosszat. Emiatt akár el is mehetett volna a kedve a további próbálkozásoktól, hogy jól kijöjjön a srácokkal, ami viszont senkinek sem lenne jó.

             19. o.: Az „Apa-fotel” elfoglalása: a régi rend megsértése

 Amikor mozaikcsalád alakul, s el kell dönteni, hol legyen az új, közös otthon, ha csak egy mód van rá, az legyen egy mindenki számára új lakás. Ott ugyanis senki sincs kitéve annak, hogy nap mint nap eszébe jut egy emlék, egy élmény a korábbi életükből, vagy – mint esetünkben – nem tud beleütközni az elköltözött szülő, ex használati tárgyaiba, amelyek ugyancsak sok-sok érzelmi töltetet hordozhatnak. A lakás legyen egy tiszta lap, amit közösen lehet kiszínezni, feldíszíteni, ahol mindenkinek van minimum egy saját zuga/polca stb., amit maga rendezhet be.

 👉Megkérdezhetjük, vajon Zoli szándékosan akarta-e megbántani a gyerekeket, mikor a fotelbe ült? Majd azt is, miért borultak ki a gyerekek ezen olyan nagyon? Mit érezhettek? A beszélgetés során jó, ha rávilágítunk: Zoli annyira összezavarodott a gyerekek viselkedésétől, attól, hogy nem tudhatja, a jó szándéka mikor okoz galibát, hogy ezúttal nem figyelt a fotelre, bár egészen addig ügyelt rá, hogy ilyesmivel ne bántsa meg őket (hozzátesszük, a valóságban hasonló helyzetben tapintatosan, de értésükre kell adni a gyerekeknek, hogy az elköltözött szülő a régi szokásait is „elköltöztette”, s apránként újak lépnek érvénybe). A gyerekek féltékeny viselkedése is érthető, hiszen ha különösebb előkészítés nélkül történik egy „szabályszegés” (apa foteljét a beköltöző „idegen” foglalja el), az félelemmel töltheti el őket attól, hogy végleg elvész az apukájuk visszatérésének reménye. Tiltakozásukkal lojalitásukat fejezik ki édesapjukkal, de a szülő jó, ha együttérezve velük elmondja, az apukájuk örökké az apukájuk marad, akkor is, ha máshol lakik, s akkor is, ha az itthagyott tárgyait más is használja.

2020. július 16., csütörtök

61. Végre gyerekeknek szóló magyar könyv a mozaikcsaládokról!


Czernák Eszter
Kedves Apu!
Egy mozaikcsalád mindennapjai

2020 Pagony



Czernák Eszter könyvéről, a Kedves Apu! Egy mozaikcsalád mindennapjai c. nemrég megjelent gyerekregényről már hírt adtam itt, a Látni, olvasni érdemes menüpont alatt, és most örömmel teszem közzé a szerzővel készült interjút is, hogy kicsit betekinthessünk egy hagyományos családban élő író motivációiba a mozaikcsaládokkal kapcsolatban, nem utolsó sorban az alkotási folyamatba, és persze a könyvbe. Fogadjátok szeretettel!

- Több gyerekkönyv szerzőjeként hogy illik a Kedves Apu! a műveid a sorába?

Szeretek olyan helyzetekről írni, amik gondot jelenthetnek egy gyereknek, amikről jó lenne beszélgetni, amiket jó lenne megvitatni, csak hát hogyan kezdjünk hozzá… Ilyen volt a költözés, az óvodakezdés, és szerintem ilyen a családok sokszínűsége is.

- Arról már beszéltél egy interjúban, hogy Te magad nem élsz mozaikcsaládban, ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, milyen sokan élnek a hagyományostól eltérő családformákban, s ezáltal milyen sok gyereket érint ez a helyzet, amivel foglalkozni kell. Hogy írnád le a pillanatot, amikor elhatároztad, hogy erről beszélni kell, s te fogsz?

Láttam egy reklámot, amiben gyerekek szaladgáltak a tökéletesre nyírt füvön, fülig érő mosollyal, patyolattiszta ruhában, miközben anya – szintén széles mosollyal – vasalt fehér blúzban készítette a reggelit a konyhában, apa pedig néha elcsent egy-egy falatot az asztalról. Semmi különös, semmi megdöbbentő, csak a szokásos klisék, mégis valami nagyon fura volt benne. Már sokadszorra láttam a reklámot, amikor leesett, hogy az a furcsa, hogy három gyerek van a családban. Annyira hozzá voltam edződve, hogy egy reklámban mindig anya, apa, kisfiú, kislány (széles mosoly, patyolattiszta ruha…) jelenik meg, hogy már a három gyerek is hatalmas lázadásnak tűnt. Innentől kezdve rettentően elkezdtek idegesíteni a csak „hagyományos” családképet mutató reklámok. Később ugyanezt tapasztaltam a mesekönyvekben is, és rádöbbentem, mennyire egyoldalú képet látnak a gyerekeim mindenfelé, és mennyire jó lenne ezen változtatni.

- Voltak-e esetleg kétségeid, hogy belefogjál-e, vagy hogy milyen fogadtatása lesz – lévén, hogy ilyen témájú gyerekkönyv nincs még a hazai piacon.

Rengeteg kétségem volt. Nem is azért, mert nincs ilyen könyv a piacon, hanem mert én magam nem ilyen családban nőttem fel, és jelenleg is teljesen „hagyományos” családban élek (apa, anya, kisfiú, kislány…😊 ). Milyen alapon akarok pont én erről írni?

- Mennyire érezted magadénak a témát, ami elegendő magabiztosságot adott ahhoz is, hogy megírd ezt a könyvet, miközben nem igazán lehet megjósolni a lélektani hatásait úgy, mint mondjuk egy hagyományosabb gyerekkönyvnek? Vagy ilyesmin nem is nagyon gondolkodtál…

Minél többet gondolkoztam azon, hogy jó lenne könyvet írni egy mozaikcsaládról, annál több ezzel foglalkozó cikk, könyv és kutatás jött velem szembe. Hirtelen egy csomó emberről kiderült, hogy ilyenben él, és minél többet olvastam a témáról, annál több ötletem támadt. Végül úgy döntöttem, hogy nem az számít, hogy tökéletesen pontosan leképezzem a mozaikcsaládok problémáit, hanem hogy egy olyan könyvet írjak, ami kedvesen, viccesen mutatja be ezt a különleges családtípust, és kiindulópont lehet egy beszélgetéshez. Hogy aztán ki mit és mennyit szeretne elmondani a témáról, vagy milyen kérdéseket szeretne megvitatni a gyerekeivel, az éppolyan különböző, mint minden mozaikcsalád.

- A könyv alapján nagyon jól látod, mik a tipikusan felmerülő nehézségek, konfliktushelyzetek a mozaikcsaládokban. Beszélj kicsit a történet ötletéről, és hogy miként formálódott kerek egésszé? Az események a bonyodalmaktól terhelt összeköltözéstől szép ívben haladnak a családtagok összecsiszolódásán keresztül a közös nyaralás gondolatáig.

Igazából elkezdeni volt a legnehezebb, utána már szépen formálódott magától. De aztán kiderült, hogy annyi gyerek van a családban, hogy a főszereplő Ági nagyon a háttérbe szorult, ezért ahányszor visszaolvastam, amit írtam, mindig kicsit hozzáadtam Ági tulajdonságaihoz. Így került be tulajdonképpen Zsömi, a plüss kutyusa, és a plüsskutyus-sétáltatás hagyománya is a könyvbe – utólag – ami azért különösen vicces, mert végül az lett az egyik kedvenc részem.

- Voltak-e esetleg alternatív verziók, amelyeket valami miatt elvetettél?

Igen, mindig vannak. Például beszéltünk róla a kiadóval, hogy túl sok a gyerek, le kellene csökkenteni a számukat. El is kezdtem az első pár fejezetet átírni, de aztán úgy döntöttem, hogy úgy nem lesz jó, valahogy úgy nem működött a dolog, és visszacsináltam. Igen, nagyon sok lett a gyerek, a legtöbb mozaikcsaládban nyilván nincs ennyi, de ez egy mese, nem tanulmány, nem szakmai cikk, szóval élek a túlzás lehetőségével 😊

- Személyes ismerőseid, akik esetleg érintettek, tudtak-e segíteni a konfliktusos szituációk pontosításában, vagy teljesen a saját ötleteidre, elképzeléseidre hagyatkoztál?

A saját elképzeléseim alapján írtam, de előfordult, hogy megkérdeztem valakit, hogy ő, mint elvált szülők gyereke, ezt vagy azt a jelenetet nem érzi-e bántónak. És persze Hanna, a szerkesztő is nagyon sokat segített a tanácsaival.

- Mesélj kicsit a szereplőkről! Milyen szempontok szerint alakítottad ki a karaktereket?

Azt tapasztalom a gyerekeknél, hogy nagyon könnyen alakítanak ki barátságokat, nagyon könnyen játszanak együtt akár vadidegen gyerekek is, de nem mindenkivel szeretnek ugyanazt játszani. Pontosan megvan, hogy kivel a legjobb bújócskázni, kivel legózni, kivel társasozni stb. És ez nekik teljesen természetes. Ezt akartam átvinni ebbe a különleges helyzetbe, megmutatni, hogy a különböző „új testvérekkel” is meg lehet találni a közös hangot, azt, amit a legjobb közösen csinálni, csak túl kell jutni a kezdeti ellenálláson. Valószínűleg nem ugyanazok lesznek a közös pontok, mint a többi testvérükkel, és az „új apukával” sem ugyanazokat szeretik majd csinálni, mint az igazi apukájukkal, de ez így van jól.

- Van-e kedvenc szereplőd a könyvből? Ha igen, miért pont ő(k)?

Ági áll hozzám a legközelebb, mert pont olyan makacs tud lenni, mint én 😊

- Könyveidet szoktad-e „tesztelni” a közeli hozzátartozóid körében? 😊 Ebben az esetben volt/lesz-e ilyen?

Szoktam, elsősorban a gyerekeimen, de ez a könyv kicsit nagyobbaknak szól, szóval nem tudtam tesztelni rajtuk, ezért nagyon várom a visszajelzést az olvasóktól!

- Elképzelhetőnek tartod-e a történet folyatását?

Ezen még nem gondolkoztam…

- Mi azért bizakodunk, hogy folytatódhat! Köszönöm az interjút!

2020. március 16., hétfő

56. Mozaikcsaládban az élet… és a bezártság a koronavírus-járvány idején


Most már elég jól látszik, hogy a jelenlegi helyzet nem az, amire azt mondhatjuk: ez miránk nem vonatkozik, elég távol van ahhoz, hogy az ingerküszöbünket elérje, majd megoldják (helyettünk) a problémát, stb., stb. 

Világjárvány van, és az egyik legészszerűbb, amit tehetünk, hogy lelassítjuk a folyamatát, hogy minél kevesebb áldozata legyen, és ne omoljon ránk az ellátórendszer, s ennek érdekében amennyire lehet, a fenekünkön maradunk. 

Otthon. Mindenki. Együtt. 👌😊

Huh…

Lelkesedő típus vagyok, így feledve minden korábbi rossz tapasztalatomat, élményemet, arra gondoltam, milyen klassz lesz, együtt a (mozaik)család: „papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet…!” De tényleg. Elképzeltem – a közös nyaralás és a karácsony emlékezetes, de nem különösebben kívánatos pillanatait lazán félresöpörve –, milyen jó lesz újra együtt ebédelni a hétköznapokban, megosztva felügyelni a kis boldogságbomba kétévesre, esténként büntetlenül társasozni, filmezni, merthogy senkinek sem kell túl korán kelnie. S mindezt együtt, együtt… 

Na ez az. De jó lesz ez nekünk??? 

EZ lesz az egyik nagy kihívás ebben az előttünk álló nem rövid időszakban. Erre kell ráérzékenyülnünk, ráhangolódnunk, hogy egymás agyára ne menjünk, egymást fel ne faljuk a nagy együttlétben. A téli szünet két hete se semmi, de akkor legalább van valami pozitív tartalom is, és az egész időszakot belengi valami jóleső fenyő- és mézeskalácsillat. 

De most mi lengedezik? A fertőtlenítő és a szappan illata. Egyfolytában. És repedezik a bőr a sok mosakodástól, és másról se hallunk, beszélünk, csak arról. A nemmondomkiazértsemiről.

Mihalec Gábor párterapeutát már idéztem itt. A legfrissebb hírlevelében arról számol be, hogy miután Kínában feloldották a karantént, soha nem látott mennyiségben adták be házaspárok a válókeresetet, és sajnos a családon belüli bántalmazások száma is megugrott. Nem lehet ezen csodálkozni, nehezített körülmények között összezárva lenni salto mortale – parancsra.

Ezért aztán, ha nem akarjuk hozni ezeket a statisztikákat mi is, s főleg: nem akarjuk rosszabbul érezni magunkat a bőrünkben, érdemes trenírozni magunkat e téren. Foglalkozni magunkkal, párunkkal, segíteni feldolgozni a tehetetlenségérzést és a bezártság, netán munkahelyi bizonytalanság okozta szorongást, a gyerekeink felügyelete okozta elhúzódó készenlétet az élet oly sok terén (iskola, egészségi állapot, háztartás, nyűgök-bajok stb.).

És nekünk, mozaikosoknak ott van a plusz kihívás: nemcsak együtt – jóban – lenni a mozaikokkal, hanem még a láthatást is megoldani. Sajnos sokak számára nem kivitelezhető, hogy autóval háztól házig vigyék a gyerekeket, viszonylagos biztonságban a másik szülőhöz. Vagy túl messzi laknak egymástól, ahol még az autóút is macerás (mint pl. a mi esetünkben, több órás utazásokról van szó). Megoldani, hogy a gyerekek kapcsolatban is legyenek a másik szülővel, és ha a fizikai kontaktus nem jöhet szóba, valahogy kárpótolni őket, még többet adni nekik érzelmileg. Ez akkor különösen nehéz, ha a kapcsolatunk nem épp súrlódásmentes (milyen finoman fogalmazok…) az exünkkel. 

Hát, meg kell gondolnunk, hogy mi mennyit ér: a gyerekünk lelki jólléte vs. a mi csalódottságunk, ami miatt egy kanál vízbe fojtanánk a „kedvest”. (Ez természetesen csak költői túlzás!!! – szerk.)

A fentebb említett Mihalec doktor a Facebook-oldalán indít egy pársegítő ingyenes videosorozatot, minden este 9-kor; Mészáros Ádám, párkapcsolati mediátor pedig ingyenesen letölthetővé tette Párkapcsolati Konfliktuskezelési Kézikönyvét, szintén a fentebb említett indíttatásból.

Segítség tehát van, csak élni kell velük, és legfőképp megpróbálni naponta valami pozitívumot találni, amivel átvészelhetjük és egymást is átsegíthetjük ezen a nehéz, ismeretlen időszakon.
Ajánlom a Mozaikosok zárt csoportját is, ahol kiereszthetjük a felgyülemlett gőzt, vagy közösen ötletelhetünk, ha elakadtunk valahol.

Figyeljünk egymásra most még jobban!

2019. szeptember 27., péntek

53. Témák szerinti válogatás a blog bejegyzéseiből

Nem is gondolnád, de téged is érint, vagy minimum egy közeli ismerősödet a mozaikcsaládos téma. Mivel a házasságok legalább fele válással végződik, s ebben többnyire gyerekek is érintettek, az elvált szülők jó eséllyel előbb-utóbb találkoznak valakivel, akivel újra párkapcsolatot alakítanak ki. Na ettől kezdve lesz létfontosságú számukra, hogy fel legyenek vérteződve a mozaikcsaládokat érintő ismeretekkel. Ezt a családi közösséget ugyanis, ahol a pár egyik vagy mindkét tagja már rendelkezik egy korábbi kapcsolatból gyermekkel, így nevezik. Nem túlzás a létfontosságú jelző! Aki próbálta már, igazolhatja... :) S még csak nem is kell egy fedél alatt élni a gyerekkel, anélkül is hatással van kettejük életére kisebb-nagyobb mértékben, sok mindentől függően.

Na erről a sok mindenről szól ez a blog és a hozzá kapcsolódó Facebook-oldal, s most adok egy kis tematikus ízelőt az elmúlt néhány év írásaiból, amolyan gyorsbillentyűs linkgyűjteményként. Azt még hozzáteszem, hogy ha valamelyik téma alatt kevesebb bejegyzést láttok, az nem azt jelenti, hogy nincs róla szó többször, hiszen a felmerülő kérdések némileg átfedésben vannak egymással, csak sokat közülük fel is lehet címkézni azzal, hogy pl. a párkapcsolatról vagy az apaságról szól stb.

1., Ha egy kicsit jobban meg akarod ismerni a mozaikcsaládos felállást, a lehetséges variációit, hogy eldöntsd, vajon te is ennek az extrémsportnak vagy-e öntudatlanul is az űzője, vagy hogy milyen folyamatok jellemzik a "nagykorúvá" válásában (azaz honnan hová lehet eljutni), akkor ezeket nézd meg:


2., Azt gondolod, egy ilyen családi formáció maga lehet a káosz? A szerelmi életedre nézvést meg az önként vállalt katasztrófa? Lazíts! Ez mind egyszerre igaz is, meg nem is. Igaz, hiszen tényleg nem egy fáklyás menet a mozaikcsalád működtetése, ugyanakkor rengeteget tanulhatunk belőle, fejlődhetünk általa mi és a gyerekeink is. Nézd csak:

  
3., Min múlik, hogy jól működik-e egy család? Hát, sok mindenen, igazad van, de azért ha nem ágyazunk meg neki egy stabil párkapcsolattal, akkor elég nehéz lesz a többi körülménnyel is megbirkózni. Persze, mondhatod: a párkapcsolatod biztonságát meg azok a bizonyos körülmények (exek, gyerekek stb.) tépázzák meg, ez egy ördögi kör... Neeem! Azért nem vagyunk teljesen eszköztelenek! Itt olvashatsz a párkapcsolatod megerősítéséről, lentebb pedig a gyerekekhez, exekhez fűződő viszony alakításáról: 


4., A mozaikosság egyik legégetőbb és legérzékenyebb kérdése a kapcsolat minősége a gyerekekkel. A sajátunkéval is, de leginkább a párunkéval, vagyis akit kaptunk, "kéretlenül". És a párunk viszonya a mi csemeténkkel is megér egy misét. Egyik sem sima ügy, mondhatni a legtöbb konfliktus forrása, amit ha nem igyekszünk orvosolni, rámehet a párkapcsolatunk, és mi magunk is. Nem egy esetről hallottam, amikor szép reményű apák, anyák életre szóló betegségeket kaptak a gyermekeikkel való rossz viszony miatt. Ha csak egy kicsit is megpróbálunk javítani a kapcsolatainkon, már az is több, mint a semmi, és én még annál is többet javaslok ezeken a linkeken:


5., Az exek. Ó, hát róluk is kell szólni, hiszen ők is családtagok! Mindenféle irónia nélkül is, hisz a gyerekek és köztük elválaszthatatlan kapocs van, és többnyire maguk is tesznek róla, hogy ne feledkezzünk meg róluk 😉 De nem éri meg belemenni ilyen-olyan játszmákba, amelyek legtöbbször csalódottságból, bosszúból fakadnak. Ha minél hamarabb nyugodt életet szeretnénk, meg kell dolgoznunk érte, s a kielégítő kapcsolatnak nemcsak mi leszünk a nyertesei, de legfőképp a gyerekünk, akiért alapvetően mindent megtennénk, nem igaz? 


 6., S most jöjjenek a konkrétumok, a rendszer, a szabályok, ahogy érdemes csinálni, s ahogy nem:


7., Mindenkinek van valamilyen mániája, nekem több is, pl. a mozaikosságon belül az apák sorsa, ügye. Talán azért alakult ez így, mert magam is "apás" vagyok, s látom, tudom, milyen az, ha valakit nem engednek apaként érvényesülni. Vagy a helyzet nem engedi. Nos, ez nem tökösség kérdése (elnézést a kifejezésért) csupán, hanem sok-sok tényező együtt- vagy épp ellenhatásáé. Ezekről írok a lenti cikkekben.

Ez pedig az anyákról, anyáknak, akikről eddig viszonylag keveset szóltam direktben, de ami késik, nem múlik:

8., Minden mozaikcsaládban meg kell oldani a közös "családi" ünnepeket, vakációzásokat, ami ugyancsak nem könnyű feladvány. Érzékeny téma, hiszen nagyon sok mindenkivel kell egyezkedni a "szeretet" (s nem a háború!!) ünnepén, és sok érdeket kell összehangolni a nyaralások, lazulások szervezésekor is. Fura paradoxon, hogy ezek azok az alkalmak, amelyeken a gyerekeink, családunk életébe meghittséget, békét, feltöltődést akarunk vinni, s valahogy mégis a legnagyobb konfliktusainkat szülik...

 +1 Ami nem fért bele egyik címke alá sem:

 



2019. augusztus 29., csütörtök

51. Nyaralás mozaikcsaláddal. Lehet így is, meg úgy is






Adva van egy népes mozaikcsalád: 6 fő. 2 felnőtt, 1 gyerek innen, 2 onnan, és 1 közös.
Nyaralás. A jól megérdemelt, várva várt, feltöltődést ígérő, és a családi egység megszilárdítását célzó. 


Variációk egy témára

1., Mindenki izgalomban, Sz1-2. a szervezéstől kissé kimerülten, de várakozással teli. Gy1-4: örülnek, mert utazni, nyaralni jó! 😊 És így is van, tényleg szuper tud lenni minden, a hosszú út ellenére sok viháncolás, csacsogás. Lehet hülye vicceket mesélni, rémsztorikat előadni a múltból, egymás zenéibe belehallgatni. 

A pár nap pedig, amit együtt töltenek, élményekben gazdag lehet, mindenki meséli a magáét: kinek az új helyek, kinek a tenger, kinek az ételek, kinek a fotótémák, kinek a kirakodóvásárok, kinek a kulturális különbségek az érdekesebbek. Esténként jólesik társasozni, és közben össze-vissza nassolni mindenfélét a kisebbeknek, borozgatni a nagyobbaknak. 

És bár kiderül, hogy nem lehet költekezni ész nélkül, és nem lehet minden nap fagyizni, a közös szórakozások, a „most van idő meghallgatni téged is, meg téged is, mondjad” hatása, az új ingerek közös megélése egy életre bevésődik.

Van most is munkamegosztás a pakolásnál, terítésnél, mosogatásnál, és persze ez nem a legörömtelibb része a szabadságolásnak, de a kis és nagy mozaikok nem csinálnak belőle nagy tragédiát, mert megtanulták, ezt el kell fogadni, hogy aztán felszabadultabb legyen a kikapcsolódás. Vannak csipkelődések is, meg próbálkozások még egy kis zsebpénz kicsikarására, és előfordulnak a fáradtságból fakadó nézeteltérések is, de sikerül mindezt a higgadt vita keretein belül tartani, és gyorsan túljutni rajtuk.

Így aztán a jól megérlelt pillanatban Sz2 mégsem ugrik Gy2 sokadik nyegleségére, Gy1 túllendül azon, hogy otthon felejtett valami fontosat, Sz1 megbékél a helyzettel, hogy megint a nyaralásra „jött meg” (és Sz2 is 😊), Gy3 elfogadja, hogy most itt nem vonulhat el a mobilja mögé, Sz1-2, Gy1-3 elviseli a legkisebb közös többszörös (baba) éjszakai kiborulását – és végül mégis mindenki gazdagabb lesz, amiről majd kedvére posztolgathat, sztorizhat.

-----------------------------------------------------------------------------------

2., Mindenki izgalomban, Sz1-2 a szervezéstől kissé kimerülten, de várakozással teli. Gy1-4: örülnek, mert utazni, nyaralni jó! 😊
Persze ha nem robban le a kocsi az indulást követő 1. órában, ami egy nap szerelést (s ezzel együtt hazacuccolást a város túlvégéből, egy halom pénz szervizben hagyását, majd másnap újra felpakolást, indulást) és a rövidre szabott nyaralás további megkurtítását vonja maga után, s nem gyűjt be az ember egy vaskos büntit, mert belefutott a matricamaffiába, akkor még ennél is jobb hangulat lehetett volna.

Apa kommentje: Ennél azért több volt a frusztráció, legalábbis részemről. A lerobbanás után már nem volt ennyire egyenletes a munkamegosztás. Apuciként cseppet túl lettem terhelve. Az anyagi következményeken és a káosz miatti pluszmelókon túl még a babázást is én vállaltam. Merthogy a családra „kibírhatatlan” fáradtság tört rá; mondjuk szerencsére nagyobbrészt csak az izgalmak miatt.
Így másnapra megint nem lettem kipihent, és még akkor is extra köröket okozott a szerelés. Hazaérve már nagyon sietnem kellett, ezért a saját készülődésemet összecsapva gyorsan feldobtam mindent az autóra, és indulás!

Az út során viszont a család pihentebb fele, a gyerekek úgy gondolták, „eljött az ő idejük”, és szórakoztatóbb az út, ha random megjegyzésekkel vagy épp félrevezető beszólásokkal „szórakoztatják” az eleve kómás szülőket. Ebben Gy2 különösen hajlamos brillírozni.
Ilyen körülmények között sikerült a határon egy kisebb bénázássorozatot előadnunk, aminek a végén a büntetés egy kisebb wellness út költségvetését is kiadta.
Itt megint rajtam volt a sor, hogy ezt feldolgozzam. Mindent átgondolva annyi tanulságot véltem felfedezni, hogy talán elkerülhettük volna ezt, ha mindkét szülő felkészült volna az útból. Nehéz ugyanis az anyósülésen fáradtan pihenni próbálva mégis figyelni annyira, hogy a kritikusabb helyzetben mégis én döntsek. Továbbá jeleztem, hogy szintén könnyebbség lenne, ha Gy2 nem kiabálna be szándékosan zavaró hülyeségeket, mert néhol pár másodpercnyi odafigyelésen múlnak a dolgok.
De persze tudtam, hogy a nyaralás jó hangulatának az érdekében az egyedül jó megoldás, ha ezután már nem rugózok tovább a témán. Úgyhogy az egyedül helyes konklúzió az volt, hogy ezt a helyzetet csúnyán benéztük, evvan, és többet igyekszem én sem agyalni ezen.
Miután ezt megtettem, azt hittem, a feladatot dicséretes önmérséklettel teljesítettem.

Igen, én ezt gondoltam. Azt viszont nem sejtettem, hogy ez nem ennyire egyszerű. Hiszen közben egy „védett személyt”, azaz a nevelt lányomat is megszólítottam, és máris hibapontokat gyűjtöttem be, mint később kiderült.
Ennyivel nehezített terepen kell működnie egy mozaikapunak :/

Ezután viszont az út vége és az érkezés tényleg nagyon szuper volt. Alagúúút és alagúúút után egy gyönyörű tengerparti napnyugtát láttunk az autóból. Egy cseppnyi idill!


De azért így is nagy az ámulat az új környék szépsége miatt, és milyen jó megmártózni még az érkezés kései időpontjában is a csodás tengerben és a szabadságban! Azonban a kis Gy4. tesz róla, hogy a folytatás ne torkolljon idilli romantikába, a sok inger nem hagyja nyugodni, s csak éjjel egy után kegyelmez a családnak, alig öt óra alvás ajándékával. Gy1-3 legalább egy rövidke időre azért kisétált az éjszakai városkába, Sz1-2 viszont egy cseppet frusztráltan indul a következő napnak. 

Az idő ragyogó, s egy gyerek kivételével mindenki élvezi a tengert és a napfényt. A kivételes egy az, akihez igazodva egyébként eleve rövidebbre kellett szervezni a nyaralást. Igaz, csekély érdeklődést mutat a közös programok, így pl. a tenger iránt is. De mivel (mozaik)családtag – amit ugyan ténylegesen kevéssé érzékelünk mi is, és ő is, hiszen ritkán látjuk egymást, nem élünk egy fedél alatt, ő pedig nem nagyon él a látogatás vagy bármilyen kommunikáció lehetőségével –, teljes mértékben alkalmazkodtunk hozzá.

A: Igen, az én egyik lányom is bonyolította a képet. Viszont nála már hetekkel előre felkészültünk erre, és eldöntöttük, hogy a hangulatától függetleníteni fogjuk magunkat.
Az ő időnkénti egykedvűsége így már nem lepett meg minket, mert erre eleve számítottunk.

És a többiekkel összehasonlítva ilyenkor egyszerűbb is egy passzívabb gyerekkel. Ha ő is és mi is tudjuk, hogy mindent megtettünk azért, hogy jól érezze magát, és ezt megértve ő sem reklamál a helyzete miatt, akkor nincs konfliktus.

Szóval pancsolás délelőtt, majd ebéd a tengerre néző teraszon, s a délutáni szieszta előtt még egy kis társasozás, amire a sűrű iskolás-munkás hetek alatt igencsak ritkán kerül sor. Kb. 5 rövid kártyajáték, s abból háromban felmerült, nem a legbarátságosabb formában, hogy az egyik mozaik „csal”. Sz2 szerint az ő nevelt mozaikja több rendben szabályt sértett, amivel indokolatlan előnyhöz jutott vele szemben. Meg a többiekkel szemben is, bár a többiek erről nem szóltak. 

És ott a bál! Mozaikcsaládban ennyin is múlhat egy rövidke nyaralás hangulata. Sz1 szóvá teszi Sz2-nek, hogy ezt tényleg kellett-e, végülis játék volt, amelynek eleve nem voltak meg az optimális körülményei, és idő se volt rá több óra, csak épp egy kis ebéd utáni levezetés lett volna. 

A szabály az szabály, a játék pedig csak a szabályok mentén és egyenlő feltételek mellett élvezetes.
Ez igaz. De komolyan: van jelentősége ennek az adott helyzetben?

A: Ne hallgassuk el azért azt, hogy a jelenetet ki rendezte. Ugyanis én nem akartam indulatokat belevinni, inkább elkerülni akartam őket. Épp ezért furcsállottam, hogy ha egy egyértelmű és egyszerű kérésem van („légyszi ne feküdj be a pakli mellé”), akkor a lányka miért negligálja azt. És utána, ha többször megismételten kérem ugyanezt, sőt még egyszerű lezárási kísérletként fizikailag is arrébb rakom tőle a paklit, akkor miért ellenkezik. És végül miért csak egy felcsattant választ és elvonulást kapok („Szóval én csalok!”), ahelyett, hogy egyszerűen megtette volna azt, amit kértem.
De ezek után sem gondoltam túl sokat bele. Azt gondoltam, egy tinilánytól a nehéz napjain ez belefér. Elrendezi szépen magában, és ezzel a témát lezártuk.

Délután pihenés helyett én már az új partra készültem, hogy az a fürdőzés is jól sikerüljön. Bár a többiek délutáni pihenése miatt ide elég későn érkeztünk, de nem volt gond, mert így még egy kellemes naplementét is a parton tölthettünk. Épp hármasban voltunk a babával, és viccelődtem, hogy igazi mozaikcsaládként sokfelé széledtünk a strandon... amikor váratlanul kitört a vulkán. Kiderült, hogy anyuci igencsak neheztel rám, mert én az ő lányát megbántottam. Hogy valójában mennyire volt ennek alapja, az nem volt lényeges, anyuci sem járt utána. De úgy érezte, hogy a lánya sértett lehet, és ez már elég is volt. És ez az érzés a nyaralás összes addigi élményét és történését is átszínezte, beleértve az én jellememről alkotott képet is. És a negatív megjegyzései miatt akkor már tényleg kitört a veszekedés.

Picit belegondolva ez a működés ismerős volt: gyerekkoromban sokszor láttam a Tom és Jerry-ben
😊 Ott láttam, milyen a tyúkanyó, amikor a kiscsibéje leadja a neki a vészjelzést. Ilyenkor anyóka nem tehet mást, reflexszerűen ugrik, és másra nem is tud gondolni, csak arra, hogy az ő csibéjét „bántották” és meg kell védenie. Függetlenül attól, valójában mi történt. Ilyenkor bizony nem szívesen van az ember a Tom helyében. :/




És hogy jutunk el innen oda, hogy én gyerekem, te gyereked, sőt, mi ketten, a jövőnk…???? Hogy valójában sosem működtünk jól, s hogy valójában egy illúzióban élünk, és nem vagyunk hajlandóak szembenézni a tökéletlenségünkkel, amiről a gyerekeink is csak a saját szülőjük előtt mernek beszélni, egyébként meg csak színjáték az egész boldog családosdi… Hogy legjobb lenne kilépni az egészből, és csak magunkra figyelni. És a minden nyaralás után terítékre kerülő tipp: nem kellene nekünk közös utakat szervezni, mert a hosszabb együttlét már bőven alkalmas a nyugalom durva megzavarására. Szóval legközelebb inkább már tényleg mindenki csak a saját gyerkőceit vigye kirándulni, és ezek után a közös társasozást is hagyjuk, jobb a békesség.

Apa: Nem az első és nem a második olyan nyaralásunk volt ez, amit nem jó szájízzel zártunk.
Most viszont máshogy készültünk, azt gondoltuk, hogy ez jobb lesz. Ugyanis ez volt az első igazán közös utunk, mióta nagyon nagy család lettünk. Reménykedtünk, hogy az új felállás talán teljesen átírja a viszonyokat. Hogyan is lehetne morcinak lenni egy gyönyörű napsütéses tengerparti városban, mikor a cuki baba is csupa lelkesedést és vidámságot áraszt? Hát ez nem ír felül mindent?

Hát nem. És ha ilyen reményekkel indultunk, akkor már tényleg csalódás, ha nem jön össze. És nem is a veszekedéssel van a legnagyobb gond. Inkább azzal, hogy ha ez annak ellenére alakul ki, hogy igyekeztünk rugalmasak lenni és nagyvonalúak. Már amennyire a természetünk engedte
😊. Ha ezek után mégis támadásokat kapunk és leértékelő megjegyzéseket, az nagy csalódás. Gondolhatunk arra, hogy végső soron még a munkahelyünkön is jobban éreznénk magunkat, mert bár ott nem a szeretteinkkel vagyunk, de legalább becsülnek minket és az objektív értékeinket nem vitatják el.

Nagyon nagy levegőt véve lehet csak az ilyen negatív vitákon felülemelkedni, hogy visszatérhessen valami a nyaralás adta lelkiállapotból: hogy kikapcsolódunk, lazulunk, és egy kicsit „menők” vagyunk egy szuper helyen.

De ha szinte mindig ez a forgatókönyv, akkor miért is ne lehetne jogos a gondolat, hogy ha hármasban-négyesben jól vagyunk, hatosban pedig rosszul, akkor legközelebb próbáljuk ezt elkerülni?
Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy anyagilag megtehetjük, érdemes megfontolni!

Persze lehetünk pozitívak is, és bölcsen gondolhatjuk, hogy más dolog a nyaralás, és más dolog annak az emléke. Egy kisebb-nagyobb vitákkal tarkított nyaralásból is inkább csak a szép emlék marad végül. Jobbára. Csak idő kell hozzá, és megfelelő számú pillanatban készült fotó
😊


A bor elfogyott, a tenger csodásan hullámzott. A lélek is, igaz, nem csodásan, de erőteljesen. Másnap pakolás. Megvolt a nyaralás.

Párhuzamos valóságok

Gondolatkísérlet a szereplők lelkiállapotáról, viselkedéséről.

Sz1: fáradt, nyűgös, mindamellett rettenetesen kiéhezve a közös, jó hangulatú családozásra. Minden előzetes bonyodalom ellenére görcsösen próbál tökéletes pár napot szervezni, amibe bele lehet zsúfolni minden rég vágyott élménymorzsát. Nem lehet. Felületes a szervezésben, hibázik, nincs jelen tökéletesen minden helyzetben, ezért nem is reagál megfelelően.

Sz2: kimerült, a sorozatként kapott váratlan problémák és kiadások miatt frusztrált, de mindezt lenyomva igyekszik jól érezni magát, s kifelé pozitívnak maradni. A háttérben viszont ott motoszkál benne néhány megoldatlan probléma, munkával, gyerekekkel kapcsolatosak. És nagyon is az előterében a nevelt mozaikja, akinek természetét nehezen viseli. Szólni kell, okítani, hogy érezze már a kölyök, nem jól csinálja. 

Gy1: kamasz. Nemtörődöm, kényelemkereső, de mosolygós, az utat élvező, az élményekben megmártózó, csendes, komoly. Ki tudja zárni a számára zavaró körülményeket, nem csinál problémát a dolgokból, de azért elraktározza, ha valami nem tetszik neki. Tesz róla, hogy jól érezze magát, és bár nem kezdeményező, de együttműködő.

Gy2: kamasz. Nemtörődöm, kényelemkereső, locsifecsi, pörgős élményhajhász. Harsány. Szeretne a középpontban lenni, részt venni a dolgok menetében, s akár irányítani is azokat. Érdeklődő, kezdeményező, együttműködő, de nem érzékeli, mikor már sok. Rossz szándék nélkül is sikerül bajba kevernie magát. 

Gy3: kamasz. Nemtörődöm, introvertált, kakukktojás. Szó szerint hangját sem hallani, mégis sok gondolkodnivalót jelent. Bár a többiek között rendszeres téma a családhoz való viszonya, ő maga ebből nem nagyon érzékel semmit, nehogy emiatt is csak jobban eltávolodjon. Így aztán vagy érzi a törődést, vagy nem, vagy a családhoz tartozónak véli magát, vagy nem. Mindenesetre inkább háttérbe vonul, csinálja, amit mondanak neki, válaszol, ha kérdezik, abból nem lehet baj. 

Gy4: baba. Nagyon 😊                                                                    

Végszó

Tökéletlenek vagyunk. Mint az élet. 

Ebben a családformában pedig megannyi időzített bomba van elhelyezve, ember legyen a talpán, aki a robbanást megelőzve sorra felfedezi és hatástalanítja őket. A mozaikcsaládban éppúgy benne van a harmónia lehetősége, mint a tökéletes csődé. Min múlik hát…???

Szükségünk van a rendszeres önvizsgálatra csakúgy, mint a megbocsátásra. Elkerülhetetlen a jóra törekvés, ha jót akarunk. 

Elkerülhetetlen a lelki gyúrás, hogy ne érezzük elpocsékolt reményeknek a közös terveket, s az egyéni céljainkat is. Hogy legyen elég önuralmunk, türelmünk és szeretetünk ahhoz, hogy a közös élmények jó értelemben legyenek emlékezetesek, gazdagítóak. S az a rövid idő, amit gyerekeinkkel együtt töltünk, az ő javukat is szolgálja, hogy jobb emberek legyenek tőle.
A kommunikációnkhoz pedig nyitottság, figyelem, jó akarat.

Apa: Igen, a kommunikáció fontos. És bár igaz, hogy mindnyájan másmilyenek vagyunk és ezért máshogy is kommunikálunk, de mikor együtt vagyunk, muszáj alkalmazkodnunk. Nem annyira, mint a suliban vagy a munkahelyen, de legalább egy picit. Aki csendben lenne, annak néha meg kell szólalni. Aki viszont szünet nélkül dumcsizna és válogatás nélkül elmondana mindent, ami az eszébe jut, annak vissza kell fognia magát. Pláne ha néha totál butaságok vagy nagyképű, esetleg a többieket lenéző gondolatok jutnak az eszébe.

Az utalásokat és a tapintatból finomabbá tett megjegyzéseket meg jó, ha megtanulják felismerni a kamaszok. Hiszen pont az ő érdeküket szolgálja, ha nem direktben „szólunk rájuk”. Azt egyébként sem viselik jól. Ezért hiba, ha ilyen helyzetekben sem az utalást, sem a helyzetet nem tanulják meg felismerni, hanem megszokják, hogy reflexből visszatámadnak.

A fent említett „jó akarat” pedig fontos a gyerekek részéről is. A szülők kommunikációja és jó szándéka kevés a sikerhez. Fontos, hogy a gyerekek is értékeljék és becsüljék a családi közösséget. Mert a család nem csak adni tud, hanem igényei is vannak, és tenni is kell érte.
Az egyéni érdekekből és késztetésekből (az „egóból”) lejjebb kell adni. Ez talán a mozaikgyerekeknek még nehezebb, mert a két család közötti átmeneti korszakban sokkal nagyobb szabadságot és jogosultságokat kaphattak, mint előtte és utána.

És a mozaikcsaládok védelme sokszor nem olyan erős. Könnyebben meg tudja „hekkelni” akár egy gyerek is, mert több támadási felületet találhat, és közöttük gyakran van egy-két gyenge pont. Például lehet, hogy a gyermek a saját szülőjét könnyebben a saját pártjára tudja állítani. Vagy a nevelőszülőt meg tudja vádolni, hogy vele máshogy bánik, mert őt kevésbé szereti. De akár a tesóját is támadhatja vagy terjeszthet róla rosszat. Vagy  információkat hallgathat kell a saját édesszülei elől, hiszen ritkán jó köztük a kommunikáció. Sőt, ha igazán bevállalós, akár még vitát is provokálhat a családban, ami ha „jól” sikerül, akkor a vihar utáni hűvösebb hangulatban egy kicsit visszakaphatja az ő kis anyukáját-apukáját.

Akárhogy is, ha egy gyerek a család helyett egy kicsit magának akar jót és játszmázik, van esélye rá, hogy jól jön ki belőle. Legalábbis rövid távon. Ha közben viszont a családi egység sokat gyengül, akkor végül ő is veszíthet vele.
Például lehet, hogy egy ilyen, sok energiabefektetéssel összehozott, jól kitalált családi program hangulatát is jól össze tudja zavarni a végére.

Aztán a szülők próbálhatják kiblogolni magukból a sok frusztrációt! :/

A mozaikcsalád természetellenes képződmény. Nincs egyetlen recept, amellyel mindenki boldogulhat, aki benne él. Ugyanakkor minden próbálkozás megtanít valami újra. S előbb-utóbb egyre többet egymásról és önmagunkról.