Egyszülős vagy mozaikcsaládban élve, s olvasva hasonló helyzetben lévő családokról, az látszik, hogy igencsak küzdelmes projekt az ilyen formációk működtetése. Kevés a pozitív példa, a megerősítő, követendő minta, amiből töltekezni lehetne, mikor az ember lánya-fia épp idegroncs, épp szétesőben a hónapok alatt építgetett-javítgatott műve (pl. a feszültségmentes hétköznapok, együttműködő régi-új családtagok), s mindennél fontosabb lenne valami mentőöv, mielőtt végleg feladja.
A témáról pedig egyre többet cikkeznek, kell is, hiszen majd' minden második házasság válással ér véget, s az esetek többségében legalább egy gyerek érintett. Bármelyik szülő új társra talál, minden résztvevő elkerülhetetlenül találkozni fog e sajátos kirakósjáték, mármint az innen egy nevelőapu, onnan egy mozaiktesó, innen egy ex, onnan egy harcias nagymama stb. stb. fordulatokban gazdag és szabályszerűségeket legfeljebb igen távoli galaxisokból ismerő izgalmaival. Sokat lehetett egy időben olvasni arról, milyen káros hatásai vannak a gyerekek életére szüleik válása, de mára kiderült, nem elegendő csupán erről beszélni, hiszen a házasságok ettől még ugyanúgy felbomlanak, semmilyen visszatartó ereje nincs – legalábbis egy-két gyerekszámig (a statisztikák szerint minél több gyerek él egy családban, annál kisebb a valószínűsége, hogy szüleik elválnak, ahogy magának a házassági köteléknek is van egy ilyen összetartó ereje, szemben a csupán élettársi kapcsolattal). Egyre fontosabb lesz beszélni arról is, hogy lehet kialakítani újra egy bizalmi kapcsolaton alapuló társkapcsolatot, amelyben helye van, helye kell legyen a társam gyermekének is. Miként lehet működtetni egy ilyen családot, amelyben legalább annyi az elakadási lehetőség, ahány új tagja van. Azt gondolhatjuk, hogy pont emiatt ez egy igen szubjektív és ingoványos terület, mindenkinek a legszemélyesebb magánügye, hogy birkózik meg a kihívásokkal, ki tudna ebben tanácsot adni...
Talán nem is elsősorban tanácsokra van szükség, bár manapság már az is egyre elfogadottabb, hogy pár- és családterápia formájában kérjünk támpontokat kapcsolataink jobb megélése érdekében; de az is nagyon hasznos és megerősítő, mikor hasonló cipőben járók megosztják tapasztalataikat, megküzdéseiket, s rájövünk, messzemenően nem vagyunk egyedül a problémáinkkal. Ezek nemcsak megerősítések a nehéz helyzetekben, de akár jó gyakorlatok is lehetnek, amire az adott pillanatban magunktól nem jövünk rá.
Hát, ilyen tapasztalatokra lenne szükség minél nagyobb mennyiségben, hogy lássuk, lehet ezt másképp is csinálni, jobban, célravezetőbben, kapcsolatokat elmélyítőbben. Nem szívesen beszél az ember a nehézségeiről, legalábbis nyíltan nem, bár olvasni annál inkább! Azonban van mód arra, hogy inkognitóban maradva osszuk meg egymással jó-rossz élményeinket, tapasztalatainkat, kérjük ki egymás véleményét egyes helyzetekről, ami végül sokak számára lehet tanulságos.
Ez a blog egy ilyen fórum is szeretne lenni, ahol a mozaikcsaládok bármely tagja, apraja-nagyja személyes hozzászólásaival segíti a maga és hasonló helyzetű családok megbirkózását a mozaikosodás nem kis feladatával. A bejegyzéseket regisztráció nélkül és névtelenül is kommentálni lehet, s bízom benne, hogy 2017-ben ez minél többször meg is fog történni, erre biztatok minden kedves olvasót!
Sőt, hamarosan lesz egy új rovata is a blognak, ami kifejezetten megtörtént esetek közreadását célozza, természetesen az anonimitást szem előtt tartva.
Kedvetek szerint való, boldog új évet kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Fontos a véleményed, mondd el, lehet, hogy épp a te tapasztalataid segítenek valakit át egy aktuális nehézségen!