Annyi mindent másképp gondolunk, ha már egyszer megégettük magunkat! Emlékszem, milyen lassan engedtem egyre közelebb második férjem, mennyire nehéz volt a félelmeimet elengednem, hogy helyet adjak a fészeknek, amiben egy új család születhet.
Aztán ahogy teltek a hónapok, évek, és elhittük mindketten,
hogy ez most jobb, ez most működni fog, három lányunk mellé jöhetett a
negyedik, közös is. És jöhetett a házasság is.
Ennek már négy éve, de el kell mondjam, nem volt olyan meseszerű.
Vagyis nem úgy volt az, ahogy a romantikus filmekben látható. Számomra az
elköteleződés záloga a házasságkötés volt, és nehéz volt megértenem, hogy páromnak
miért nem. Nehéz volt megértenem azt is, hogy mikor a lakásbérleti díjak az égbe
szöktek, miért nem volt evidens, hogy inkább saját lakásban gondolkodjunk, mint
albérletben. Öt-hat főre kerestünk otthont, ami eleve leszűkítette a kiadó
lakások kínálatát, és még mennyi szempontnak kellett megfelelni…! Legyen jó
helyen a munkahely és iskolák szempontjából, legyen mindenkinek saját szobája
(kamasz gyerekeknél ennek már van jelentősége), két mosdó, elegendő
tároló-pakolóhely… Szóval nem volt egyszerű…
Amiről én azt gondoltam, az elköteleződés hiánya, arról
kiderült, a korábbi élettapasztalatokból fakadó félelmek, bizonytalanságok.
Csak ilyesmit nem mond az ember, mert magának is nehéz bevallani. De ha mondja
is, az teljesen más dimenzió, mint amikor az esküvőt tervezgeti az ember lánya.
Tehát egyik oldalon ott van a szerelem, az újrakezdés izgalmas
reménye, a másikon meg a múlt, annak minden aggasztó tapasztalatával, plusz a
kérdésekkel teli jövőkép az újonnan becsatlakozó családtagokkal: menni fog?
Együtt tudunk élni? Meg fogjuk szokni/szeretni egymást?
Ilyenkor nem szentségtörés megfontolni a házassági szerződés
lehetőségét. Mondom ezt én, akinek egyáltalán nem esett jól ez a gondolat, mikor
felmerült nálunk. Mi, nők – azt hiszem, itt nem túlzás az általánosítás –
sokkal nagyobb biztonságban érezzük magunkat a kapcsolat törvényesítésével.
Miért ne adnánk meg ezt a biztonságot a férjünknek, ha neki a pénzügyek
tisztázása jelenti azt? Nem érthető-e, hogy a felelősségvállalás két irányú,
amiért mindketten felelünk? Nem érthető-e, hogy a jelen biztonságát is nehéz
megteremteni, és akkor még a nagy távlatokról nem is beszéltünk, aminek a legvégén
az öröklés kérdései is ott vannak…
Ez az egész valószínűleg nem lenne kérdés, ha nem lenne
annyi zűrös válás, vagyonmegosztási per, amire rámegy az ember egészsége,
pénze, ideje, és még szülőként, munkavállalóként sem tud normálisan
funkcionálni. Baj-e, ha ezt meg akarja előzni az ember? Nem ad-e pont egy
házassági szerződés nagyobb biztonságot, kiszámíthatóságot, valójában mindkét
félnek?
Ha jobban akarjuk csinálni, mint az előzőt, ez lehet az
egyik kulcsa mind az érzelmi, mind az anyagi biztonságunknak: házasság és
szerződés, amely így együtt kézzelfogható erőt képezhet a kapcsolatunkban. Azt gondolom, ha ez így elsőre meredeken is
hangzik, elgondolkodni mindenképp érdemes rajta. És aztán beszélgetni is róla a
párunkkal, különösen, ha úgy érezzük, van valami nyugtalanító köztünk, amit nem
tudunk megfogalmazni – könnyen lehet, hogy ilyenfajta bizonytalanságok vannak
mögötte.
Ha érdekesnek találtad a posztod, kérlek, lájkold, kommenteld, hogy
minél többekhez eljusson!
