90. Mozaikcsaládban az élet… és a nyaralás

Nemrég kaptam egy levelet, amelyben egy kedves olvasóm azt kérte, írjak arról, hogy lehetne egy mozaikos nyaralást jól csinálni. A levelét – az engedélyével – megosztom, és a válaszomat is, amiből jól kivehető, mennyire nincs egyféle recept erre a helyzetre. Azért pár gondolatot mégis hozzáfűznék, hátha segít…

Az első és legfontosabb, egyben legnehezebb is, amikor közös programra készülünk, hogy elengedjük azt a hiedelmünket, hogy a mozaikcsalád pont olyan, mint egy hagyományos család, „mindössze” kicserélődött néhány szereplő.  Könnyen beszippanthat ez a gondolat, hiszen másra sem vágyunk egy rosszul elsült előzmény, egy kudarcos házasság és válás után, mint egy végre jól működő családra, ahol a párunkkal összhangban vagyunk, egy hajóban evezünk. Ezzel nincs is gond, de amint az olvasói levélből is kiderül, nem minden az új páron múlik. A gyerekek nagy valószínűséggel máshol tartanak a múlt feldolgozásában, és a másik szülőjüknél minden bizonnyal másféle rendszerben is élnek. Ezt az évközbeni kapcsolattartások során is megtapasztalhatjuk, és egy nagyobb közös kirándulásnál sem lesz másként. Ha tudomást sem akarunk róla venni, az éppúgy csapdahelyzet, mintha emiatt bele sem akarunk vágni a nyaralásba, mert félünk, nem jöhetünk ki jól belőle.

 

Minden család más, ezért fontos, hogy mindenki kitapasztalja, neki és az egyes családtagoknak mi a jó. Ez lehet, hogy azt jelenti, lesz egy pár kevésbé jól sikerült nyaralás, hogy kiderüljön, kinek hol is vannak a határai, mennyire képes a komfortzónájából kilépegetni a többiek javára. Hozzáteszem, ahhoz, hogy egy nyaralás feszültségekkel, összezörrenésekkel legyen megterhelve, nem feltétel a mozaikosság. Szóval az is fontos, hogy ne írjunk mindent ennek a számlájára, hanem a rázósabb pillanatokban tegyük fel magunknak a kérdést: valójában kiről és miről is szól az adott helyzetkezelés, reakció.

 

Ahogy az évek telnek, mindenki változik. Évközben igyekszünk minél közelebb kerülni egymás gyerekeihez, közben megadva a szükséges figyelmet a sajátjainknak is, pont annyira, amennyire életkorukból és az új, mozaikos változásokból fakadóan igénylik. Eleinte többet a sajátnak, és finom érdeklődést a párunk gyerekének. A bizalom apránként, sok befektetéssel épül ki, és nem mindig csak rajtunk múlik, ezért fontos, hogy ne vegyük magunkra, amiről nem tehetünk. Lehet, hogy az egyik gyerek az összeköltözés első évében még nehezen nyílt meg, még kereste a helyét az új családban, de pár év alatt kapott annyi megerősítést, hogy bátrabban indul útnak veletek. Meg az ellenkezője is lehel: kiderül, neki valamiért nehéz beilleszkednie. Lehet e mögött lojalitáskonfliktus a szülőkkel, vagy testvérkonfliktus, pl. a testvérsorrendben történt változás miatt, vagy a régi család veszteségének feldolgozatlansága, esetleg a kamaszkori természetes eltávolodás a felnőttektől, stb. Valami, ami megnehezíti a felszabadultságot egy olyan helyzetben, amikor azt elvárnánk.

 

Ne várjátok el. Helyette figyeljetek, hallgassátok, miről beszélnek a gyerekek, mit kérdeznek, mit kérnek, és beszélgessetek velük sokat. Próbáljátok nem támadásnak venni, ha mást szeretnének, inkább igyekezzetek nyitott szívvel meghallani, és megérteni, mi lehet mögötte. Sokszor az is elég, ha azt érzik, tényleg számít a véleményük, még ha nem is értetek velük egyet.

 

Ha elengeditek a „mi jó család vagyunk”, „nálunk mindenki egyet akar” eszméjét, könnyebb lesz úgy szervezni a nyarat, hogy kevesebb görcs legyen benne. Megengedhetitek magatoknak például, hogy akár több részletben történjen a kikapcsolódás, többféle felállásban: pl. 3 nap közösen, 3 nap gyerekek nélkül, 2 csak a vér szerintiekkel. Ez csak egy példa, de érdemes kísérletezni. Néha úgy tűnik, visszalépés, ha változtatunk a közös programmal kapcsolatos elképzeléseinken, de mindig azt kell nézni, mi lesz a jó hosszabb távon. Ha egy ilyen program során több vagy maradandóbb a negatív érzés, mint a családösszehozó élmény, akkor miért is erőltetnétek, miért ne próbálnátok ki valami mást, vagy valahogy másképp, mint eddig? Ha a változás biztonságot ad a család egyik-másik tagjának, akkor az apró lépésekkel biztosabban érhetitek el a célotokat, mintha újra és újra megpróbálnátok ugyanazt, ami nem, vagy túl döcögősen működik.

 

Van esetleg saját megoldásotok, ami megosztható? Küldhetitek privátban is, szívesen megosztom név nélkül is.

89. A párkapcsolat fejlődési szakaszai

A jó kapcsolat – ami a kedvünkre való családi életnek is a feltétele, és amire ahhoz is szükség van, hogy ne úgy végezze, mint az előző, kudarcos(ak) –, valójában elég melós dolog. Egyáltalán nem az a megúszós műfaj.

 

Fontos ehhez az önismeret, és a másik megismerése is. De az is hasznos lehet, ha magának a párkapcsolatnak a természetével is kicsit megismerkedünk. Csak annyira, hogy lássuk, vannak egészen jól behatárolható fordulópontok nagyjából minden párkapcsolatban, amiket megismerve akár jobban meg is érthetjük, mi történik velünk, amikor éppen az összeférhetetlenségünkön rágódunk, pár évvel a mézeshetek után.

 

Azt nagyon jól értjük általában, hogy a kapcsolat kezdetén – akár húsz évesen, akár ötvenesként – nagyjából elborít a lila köd, hormontúltolulás, stb. Egymás tükreként funkcionálunk, leginkább azt vesszük észre, ami közös, ami megerősít. Merthogy a szó szoros értelmében annyira közel vagyunk egymáshoz, hogy mást nem is vehetünk észre, vagy ha igen, meggyőzzük magunkat gyorsan, hogy az nem számít, az nem is olyan, és vele úgyis más lesz majd… Aha. De ha nem lenne ez az időszak, akkor nagy bajban lennénk a kapcsolati fejlődésünk második és harmadik fázisában, amikor is az elején szerzett pozitív élmények lesznek a muníciónk egymás megtartására a nehézségek idején.

Merthogy a nagy összeolvadtság egy idő után szükségszerűen lazulni kezd, amikor is elkezdjük egymást egy pontosabb fókuszból figyelni. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy mennyi minden nem is tűnt fel az elején a másikban, mennyi minden nem is tetszik benne valójában, és elkezdünk gondolkodni, hogy valóban ez kell-e nekünk, tudunk-e mi együtt jól működni. Van, hogy hamar döntünk pro vagy kontra, amit esetleg később megbánunk. Valójában ugyanaz a személy áll mellettünk, mint akivel korábban összejöttünk, csak elkezdjük mélyebben megismerni a kevésbé megfogható részeit is J Pl. a szokásait, az értékrendjét, a munkához, a hagyományokhoz, a kihívásokhoz való viszonyát, a gyereknevelésről alkotott nézeteit, a szüleivel való kapcsolatát, stb… Ja, és ő is a miénket. Sok meccs, mire ki tud alakulni a közös, amit mindketten elfogadhatónak tartunk. De ez kell ahhoz, hogy az utódok számára biztosítsunk valami keretrendszert, amiben otthon és biztonságban érezhetik magukat. Ez mindenkinél így van, csak vannak, akik ettől megijednek, nem mernek konfrontálódni, megmérni a hozott értékeiket, és elfogadni, ha valami akár jobb is lehet, mint ami az ő batyujukban van. Na, ehhez pl. kell az önismeret. Hogy mihez miért ragaszkodom annyira, kinek az életét és vágyait is élem, képviselem… A lényeg, hogy ebben a pár évig eltartó időszakban a közös értékrendszer, életszemlélet kialakítása zajlik, amihez kalandos terepgyakorlatokra adnak lehetőséget a megérkező gyerekek és az új szerepkörbe került nagyszülők is J

 

Ha ezt túléltük, jön egy még keményebb szakasz, amikor már nem is az lesz az érdekes, hogy kivel kerültem össze, és el tudom-e fogadni őt olyannak, amilyen, hanem az, hogy a világ, a környezetem (munkám, kollégáim, hobbitársaim) számára oké vagyok-e. Ez a felnőttkori kiteljesedésnek, a karrier kicsúcsosodásának, vagy épp a kiégésnek, a kapuzárási pániknak, életközepi krízisnek is az időszaka. Ebben az időszakban dől el, hogy ha a családomban a kamaszgyerekeim át is néznek rajtam, azért érek-e valamit mások szemében, mi az, amit le tudok tenni az asztalra. Az önbecsülés fontos kérdései, amiben társunk nagyon meg tud emelni minket, de nagyon le is lombozhat, ha elveszünk a külső visszajelzések keresésében, vagy a versengésben, ahelyett, hogy sikereinket, kudarcainkat vele osztanánk meg. Ekkor fordul elő, hogy azt mondjuk, már nem érdekeljük őt, csak a munka fontos neki, már sehova sem járunk el együtt, csak élünk egymással, mint a lakótársak… Ez és az előző időszak is meglehetősen válásérzékeny szakasz.

 

Pedig lehetne ez másképp is, lehetne az életfeladatainkat úgy is végezni, hogy közben nem engedjük el egymás kezét teljesen, és felmérjük, hogy mikor minek van épp az ideje. Hogy az élményeinket nem a csinos/jóképű/megértő/érdeklődő ismerőssel akarjuk megosztani, hanem a társunkkal, és ha csak lehet, minden nap. Nem csak a panaszt, a kudarcot, a kritikát, mert attól bárki telítődni tud elég hamar, és menekülőre foghatja. A mindent, és főleg, ami tölt, amitől azt érezni, jó otthon lenni, jó együtt lenni.

 

Ez segít túlélni ezt az eléggé individuális időszakot, akár pár évtizedet is, hogy aztán újra egymásra találjunk, amikor már nem a gyerekek nevelése, nem a karrier építése lesz a legfontosabb, hanem egyre inkább a közösen megélt örömök, új tevékenységek, egymás támogatása stb. Innen szép visszatekinteni, mennyi mindent éltünk meg együtt, mit építettünk és mi épített minket. Felnőttként néha elcsodálkozunk idősödő szüleinken, hogy milyen érdekes, régebben mennyit veszekedtek, most meg milyen jól megvannak egymással… Mi is így leszünk…?

 

Ti hol tartotok ebben a folyamatban? Együtt tudtok-e haladni, vagy a társatok már előrébb jár, esetleg pont, hogy még az előző szakaszban időzne, miközben ti már tempóznátok?

 

Bárhol is, azt tartsátok szem előtt, hogy amint ketten kellettetek a kezdethez, úgy ketten kelletek a folytatáshoz is! 

64. Egy mozaikcsalád mindennapjai, és ami mögötte van – e-kiadvány a mozaikos gyerekkönyv feldolgozásához

 

Egy mozaikcsalád mindennapjai, és ami mögötte van

Segítő kérdések, beszélgetésötletek, mozaikcsaládos ismeretek a

Kedves Apu! Egy mozaikcsalád mindennapjai c. 

könyv feldolgozásához

 

UPDATE

Október elején elkészült a kiadvány, 23 oldalnyi okosság, jóság, kérjétek itt: baranyaiszilvia@mozaikosok.hu.

Íme egy kis ízelítő a készülő elektronikus kiadványból, amellyel egy kis támogatást adhatunk gyerekeinknek,  miközben nem könnyű élethelyzetről, nem habkönnyű kalandokról olvasnak A kedves Apu! c. mozaikcsaládos gyerekkönyvben. 

A kiadvány felépítése: a naplószerű könyv fejezeteit veszi sorra, már amelyikhez érdemes kommentárt fűzni, s a konkrét oldalakon felmerülő témát, problémát igyekszik kiegészíteni szakirodalmakon alapuló ismeretanyaggal, alkalmasint pedig beszélgetésötleteket javasol, melyekkel segíthetünk a gyerkőcnek a - valószínűleg olykor nagyon is ismerős, esetleg kellemetlen - témák feldolgozásában.

Örülnék, ha kommentben elmondanátok a véleményeteket róla!

 1. nap

            6. o.: Az óvónéninek magyarázni kell, kicsoda Zoli, aki erre csak ingatja a fejét

 Bár egyre többen élnek ma egyszülős vagy mozaik-családban, még mindig van egy kis zavar, értetlenkedés, amikor szembesülnek a helyzettel az ismerősök, pl. az óvodában, iskolában a pedagógusok. Érdemes az új viszonyokat, már a válással kezdődően megosztani a gyerekkel sűrűn kapcsolatban álló személyekkel, hogy ne legyenek ehhez hasonló kínos szituációk. Az óvodában, iskolában szólni, hogy a gyerkőcért esetleg más is mehet, s neki mi a viszonya a családhoz, illetve, ami ennél is fontosabb: hogy lesz, amikor a másik szülőjétől megy az intézménybe. Ez azért is fontos, hogy a pedagógusok helyén tudják kezelni az esetleges magatartásbeli nehézségeket, pl. túlzott izgatottságot, esetleg levertséget stb., ami adódhat az eltérő otthoni környezetből, annak ingereiből. Ha tud ezekről a családi változásokról a pedagógus, nagyon sokat segíthet a gyerkőcnek helyzete és új életkörülményei elfogadásában, feldolgozásában.

10. o.: Ki kicsoda? – Ki mindenki tartozik a családhoz, ki kinek a kije…

Amint valaki elvált szülővel alakít párkapcsolatot, s az komolyra fordul, összeköltöznek, új család: mozaik-család alakul. Mozaik, mert mint a kirakós darabjai, együtt alakítanak egy egészet. Család: mert egy háztartásban élnek vér szerinti és nem vér szerinti, de valamiféle érzelmi kötelékben mégiscsak egymáshoz tartozó gyerekek, felnőttek. Ez az érzelmi kötelék lehet éppúgy szeretetteljes, elfogadáson alapuló, mint ellenérzésekkel teli, s akár ellenséges, féltékenységen alapuló, vagy olyan, amit a külön élő szülővel érzett lojalitás korlátoz be.

A lényeg: a párt alkotó két felnőtt és a hozzájuk tartozó, együtt és külön élő gyerekek együttesen alkotják a szűk mozaikcsaládot. A tágabba pedig beletartoznak az „igazi” nagyszülőkön kívül az új, „kapott” nagyszülők, rokonok… Ugyanakkor gyermekünk számára az exünk, az ő új párja és gyermekei, is a szűk családját jelenti. Mármint a másikat, hiszen abból neki a válás óta kettő is van.  Láthatjuk, hogy egy kibővült nagycsaládról beszélünk, akik nem ugyanattól lesznek egy család, amitől az eredeti. Itt szinte egyik pillanatról a másikra lesznek „készen kapott” gyerekek, mozaikapák vagy -anyák és -testvérek. A megszokott kifejezéssel élve: mostohagyerekek és    -szülők, -testvérek, de ennek az előtagnak van némi negatív felhangja, nem biztos, hogy tovább kellene éltetni a közbeszédben, bár kétségkívül hamarabb megértjük, mintha a (most még) idegenül hangzó „mozaikot” használnánk. Ha van közös gyermek is, ő a többi gyerkőc féltestvére – de ez is elég ridegen hangzik, semmi baj, ha simán tesónak, huginak, öcsinek nevezik a gyerekek, nem kell erőltetni a hivatalos megnevezést.

Itt a legfontosabb, hogy tudatosítsuk, és a gyerekeket is biztosítsuk afelől, hogy így gondoljuk: egyetlen apjuk, anyjuk van, nem pótolhatja őket senki, ám új családjukban is szeretve vannak, s kötődhetnek ők is gyermeki érzésekkel szüleik új párjához. Ettől még nem kell apunak, anyunak szólítaniuk őt, de ha érzéseik szerint szeretnék, akkor azt se tiltsuk meg. Különösen abban az esetben fordulhat ez elő, ha egészen kicsi koruktól élnek együtt a mozaikszülővel. És még egy gondolat ehhez: jó hallani, mikor valaki a sajátjaiéhoz sorolja párja gyermekeit, pl. a „fiaim, gyerkőceim” kifejezéssel, szépen támogatja ez a családi egység formálódását, nem utolsó sorban a mozaikcsaládok társadalmi elfogadottságát is.

 2.      nap

16. o.: Az összeköltözés

Csak akkor érdemes összeköltözésen gondolkozni, ha már mi magunk elég biztosak vagyunk a kapcsolatunkban, és a gyerekek számára is egyértelművé tettük az összetartozásunkat. Ez azért nagyon fontos, mert ez az alapja annak, hogy elfogadják a gyerekek az új helyzetet. Ha bizonytalanságot érzékelnek, maguk is elbizonytalanodnak, pedig nekik szilárd háttérre, otthonra: családra van szükségük a kiegyensúlyozott nevelkedés, és a jövőbeni tartós kapcsolataik érdekében.

 👉Amit ennél a résznél megkérdezhetünk a könyvet olvasó gyerkőctől: vajon Zoli miért várt olyan sokáig a költözéssel, s az apuka miért nem? A beszélgetést érdemes afelé terelgetni, hogy talán azért, mert Zoli és az anyuka szerette volna, ha minél jobban megismerik egymást Zoli és a gyerekek. Talán nem akarták, hogy úgy érezzék, az apukájuk helyére jött egy számukra idegen bácsi. Így volt idejük jobban megismerni egymást, és talán még jóban is lettek…

         18. o.: A „beetetés”: átvitt értelemben, és szó szerint, a dínós csokival

 Nehéz megállni a családhoz költözőnek, hogy eleinte ne akarjon kérve-kéretlenül kedvében járni a gyerekeknek, hogy ezzel megkönnyítse kicsit az új helyzetet. Sajnos számítani lehet arra, hogy a gyerekek ettől függetlenül némi idegenkedéssel fogadják az eseményt, vagy akár meg is nehezítik a folyamatot. Például egy, a könyvbeli ok miatt: attól tartanak, külön élő szülőjük helyére akar lépni – minden értelemben, ami szorongást válthat ki bennük, a szorongás pedig ellenséges viselkedést.

 👉Amit ennél a résznél megkérdezhetünk a könyvet olvasó gyerkőctől: vajon tényleg apukájuknak gondolta magát Zoli? Vagy csak simán jóban akart velük lenni, mert innentől együtt fognak élni? Terelgessük a beszélgetést afelé, hogy Zolinak már vannak gyerekei, miért akarna másoknak is apukája lenni? Meg egyébként is: mindenkinek csak egy apukája és anyukája lehet. Attól még gondoskodni, jó dolgokra megtanítani és szeretni más is szokott, ott vannak pl. az óvónénik, tanító bácsik, stb… Talán a gyerekek nem is gondoltak arra, hogy Zoli nem is őmiattuk költözött hozzájuk, hanem az anyukájuk miatt – vele szeretne minél többet együtt lenni, és ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek fölött főnökösködni akarna. Sőt, amint látszik is, inkább jó fej szeretne velük lenni.

👉Azt is megkérdezhetjük, mit gondolnak, milyen lehetett Zolinak ez az „átverés”? Itt beszélhetünk arról, hogy sosem csak egy valakin múlik, hogy megkedveljük-e egymást, vagy sem. Mert itt Zoli érezhette volna jól is magát attól, hogy kedvében járt a gyerekeknek, s akár szívesen meg is ismételte volna máskor, máshogy, mert az jó érzés mindenkinek. De kiderült, hogy behúzták a csőbe, és akarata ellenére tett rosszat. Emiatt akár el is mehetett volna a kedve a további próbálkozásoktól, hogy jól kijöjjön a srácokkal, ami viszont senkinek sem lenne jó.

             19. o.: Az „Apa-fotel” elfoglalása: a régi rend megsértése

 Amikor mozaikcsalád alakul, s el kell dönteni, hol legyen az új, közös otthon, ha csak egy mód van rá, az legyen egy mindenki számára új lakás. Ott ugyanis senki sincs kitéve annak, hogy nap mint nap eszébe jut egy emlék, egy élmény a korábbi életükből, vagy – mint esetünkben – nem tud beleütközni az elköltözött szülő, ex használati tárgyaiba, amelyek ugyancsak sok-sok érzelmi töltetet hordozhatnak. A lakás legyen egy tiszta lap, amit közösen lehet kiszínezni, feldíszíteni, ahol mindenkinek van minimum egy saját zuga/polca stb., amit maga rendezhet be.

 👉Megkérdezhetjük, vajon Zoli szándékosan akarta-e megbántani a gyerekeket, mikor a fotelbe ült? Majd azt is, miért borultak ki a gyerekek ezen olyan nagyon? Mit érezhettek? A beszélgetés során jó, ha rávilágítunk: Zoli annyira összezavarodott a gyerekek viselkedésétől, attól, hogy nem tudhatja, a jó szándéka mikor okoz galibát, hogy ezúttal nem figyelt a fotelre, bár egészen addig ügyelt rá, hogy ilyesmivel ne bántsa meg őket (hozzátesszük, a valóságban hasonló helyzetben tapintatosan, de értésükre kell adni a gyerekeknek, hogy az elköltözött szülő a régi szokásait is „elköltöztette”, s apránként újak lépnek érvénybe). A gyerekek féltékeny viselkedése is érthető, hiszen ha különösebb előkészítés nélkül történik egy „szabályszegés” (apa foteljét a beköltöző „idegen” foglalja el), az félelemmel töltheti el őket attól, hogy végleg elvész az apukájuk visszatérésének reménye. Tiltakozásukkal lojalitásukat fejezik ki édesapjukkal, de a szülő jó, ha együttérezve velük elmondja, az apukájuk örökké az apukájuk marad, akkor is, ha máshol lakik, s akkor is, ha az itthagyott tárgyait más is használja.

63. A mozaikcsaládok sajátos dinamikája, és ahogy alakíthatjuk azt

 Az együtt nevelés (vagy nem nevelés), a féltékenység és a fokozatos konfliktusok megnehezítik a mozaikcsalád jövőjét. De öt változtatás tartós hatást gyakorolhat a családi dinamikára.

Gyakori, hogy a családi béke egyszerűen nem tud kialakulni, megszilárdulni, mert valaki folyamatosan két tűz között érzi magát: a szülő az új párja és gyereke között, a gyerekek a szülő és a külön élő szülő között, az új családtag a mozaikgyerekek és a sajátjai között stb… Még csak nem is újkeletű ez a jelenség, hiszen már az Ószövetségben is találunk ilyen történeteket, gondoljunk csak pl. Sára féltékenységére Ábrahám első feleségnek fiára.

Az újjáalakuló családok sajátos dinamikájukkal lelassítják a mozaikdarabkák egy képpé formálódásának folyamatát. Mi jellemzi ezt a dinamikát? Néhány példa:

• gyakori, hogy valaki a családból kívülállónak érzi magát, és/vagy irigy a szorosabban összetartozókra
• szülői feladatok, elvárások, amelyek a megnehezítik a házasságot
• pénzügyi problémák
• konfliktus egy vagy több mozaiktaggal
• az ex-házastárssal kapcsolatos nézeteltérések, amelyek hátráltatják az együttnevelést, és stresszelnek. 

Mindezek együtt hatásosan blokkolják a mozaikcsalád összecsiszolódását, és könnyen egy szenvedős, elégedetlenség-tehetetlenség körforgást eredményezhetnek. Néhány apró lépés ugyanakkor nagy változásokat hozhat.

Öt lépés az egészséges családi összecsiszolódáshoz

A mozaikosodás bonyolult folyamata közben a következők meglépése új perspektívákat adhatnak a békésebb családi élet érdekében.

1. Törekedj pároddal az egységre!

A házastársi összhang a mozaikcsaládokban is ugyanúgy vonatkozik a szülőségre, mint a párkapcsolatra. A gyerekek neveléséről való közös gondolkodás, és az egységre törekvés féken tartja a vér szerinti szülők kirekesztettségérzését, és csökkenti a családi konfliktusokat.

Ennek három dolog a feltétele. Először is a mozikszülőknek („mostoháknak”) kezelniük kell a féltékenységüket (levetkőzni, vagy inkább fel sem ölteni a „mostohaságot”). Másodszor: a vér szerinti  szülőknek ellen kell állniuk a kísértésnek, hogy „megvédjék” gyerekeiket. Harmadszor: mindkét partnernek kezelnie kell az új szerelem és annak elveszíthetősége feletti szorongását.

2. Lazíts az elvárásaidon!

Amikor új család alakul, pár évig stresszesebb az élet. Ez a beilleszkedés, a helyünk megtalálásának időszaka. A stressz részben azért magas, mert a párok gyakran számítanak arra, hogy a család majd pikk-pakk összeáll egy egységgé. Csakhogy ez nem egy gyors műfaj, családdá válni évekbe telik. Időnként késztetést érzünk, hogy ezt vagy azt az újszerű viselkedést, szokást „kijavítsuk”, de ehelyett az egész családra kellene koncentrálni. Kezdd a házasság megerősítésével, majd az egyéni kapcsolatokkal a családtagok között.

3. Minimális közös nevező

Miközben küzdesz az elemekkel és a nehéz érzéseiddel, próbáld elérni a család minden tagjánál, hogy valami alapszintű toleranciát mindenképp tanúsítsanak egymás iránt. Mondhatod a párod gyerekének: „Tudom, hogy nem szeretnéd, hogy itt legyek, de azért próbáljunk meg együtt élni, legalább mint két jó fej lakótárs.” Apaként meg például azt mondhatod: „Nem várom el, hogy szeresd a feleségemet, de kérlek, légy tisztességes és tisztelettudó, ahogy az iskolában is az vagy a tanáraiddal.”

Természetesen azért a cél az, hogy a család a lakótársi viszonyokon túlnőjön. De ezek az időben meghozott kis hangsúlyváltoztatások jelentős eredményeket hozhatnak.

4. Kapcsolat a külön élő szülővel

Egészséges együttnevelés akkor tud megvalósulni, ha az ex-partnerek félreteszik korábbi személyes nézeteltéréseiket, és az aktuális szülői feladataikra összpontosítanak. Ez azt jelenti, hogy úgy döntesz, a gyerek szükségleteit a sajátodéi fölé helyezed. Kezdd azzal, hogy a beszélgetések során törekszel egyfajta menedzserhozzáállásra, vagyis a feladatra és a megoldásra koncentrálsz, személyeskedés és indulat nélkül; a láthatásokat érdemes naptárban, telefonos tervezőben is vezetni; és elkerülöd a robbanásveszélyes témákat.

5. Hagyd az önostorozást!

Nem lesz jobb senkinek sem attól, hogy magadat okolod akár a válásért, akár a mozaikcsaládos létért. Megtörtént. Ebből kell főzni, s ha jót akarsz, akkor a jelenre koncentrálsz, s bízol abban, hogy ami készül, jó lesz, mert beleadsz mindent, amire képes vagy. Nem minden rajtad múlik, a családozás alapesetben is egy interaktív műfaj. Inkább a működőképes közös játékszabályok kialakításán kell dolgozni. Ha te jól vagy, nagyobb eséllyel lesz jól a párod és a családod is!

 

/Ron Deal amerikai pszichoterapeuta cikke nyomán./

62. Mozaikcsaládos probléma?

Végre eljutottunk a férjemmel moziba, ami elvileg nem olyan nagy dolog, de nagycsaládban előfordul, hogy több szervezést igényel. Nyári szünet van, a nagyok hol itt, hol ott, a kis kétéves pedig velünk. Meg kell találni az időt, hogy valaki vigyázzon rá, ha szeretnénk kimozdulni kettesben – most végre sikerült, hála az egyik nagytesónak, aki négy teljes napot otthon tölt 😊

A Békeidő c. Hajdu Szabolcs-filmet néztük meg, de moziajánló helyett csak egy részletét emelem ki. Három család kapcsolatrendszerének sajátosságait követhetjük nyomon, melyek közül nekem az egyik különösen érdekes volt, ezt szeretném megosztani veletek. 

A háromtagú család felnőttjei egy keményvonalas(nak tűnő) punktarajos kamaszt próbálnak nevelni, aki ennek minden erejével igyekszik ellenállni. Szülői kísérleteik jellemzője, hogy az anya nyíltan ki akarja zárni férjét ebből a folyamatból. Konfliktus esetén azt mondja, hagyja ezt rájuk, majd ő elintézi, ez csak az ő és a fia dolga, amúgy is, a férfi csak kritizálni tud. A férfi ugyan próbálkozik, de tisztán látja, és szóvá is teszi, hogy felesége megfosztja attól, hogy apaként, kompetens férfiként lépjen föl a gyerek kitörési kísérletei ellen, ezzel valamiféle határokat szabva, és értékrendet felmutatva. Mint mondja: azzal, hogy fiát burokban tartja, s élő pajzsként közéjük áll, megfosztja attól, hogy hiteles apakép és férfi minta alakulhasson ki benne, aminek felnőttként nagy kárát fogja látni. 

Aztán – az anya határozott tiltása ellenére – beszél a fiúval, s fejére olvassa, milyen jól megvoltak az anyjával, mielőtt megszületett volna, de azóta egyre csak romlik a helyzet, s már nincs olyan nap, hogy valami botrányt ne csinálna, ami megmérgezi, ellehetetleníti családi életüket. Stb., stb. Kemény, nehéz mondatok. 

Amikor ezeket a jeleneteket láttam, azt gondoltam, nna, ez tipikus mozaikos történet is lehetne: a gyerek a szülője és annak párja között áll, ahogy az anya is a gyerek és a férje között – küzdenek, valami, valaki ellen, mert nem egy vérből valók. 

Csakhogy ők egy vérből valók, ez egy hagyományos család, ahol az anya már a kezdetek óta kisajátította a gyereket, kizárva férjét apaságának megéléséből. Úgy beszél férjével, mintha az ég világon semmi köze nem lenne a gyerekhez, mintha semmi beleszólása nem lenne a nevelésébe. 

Talán nem is olyan ritka ez a jelenség. Ami számunkra fontos lehet ebből: hagyományos vagy mozaikcsaládban a gyerekekért (minimum) két felnőtt felelős, s mindketten kompetensek, amíg egy háztartásban élnek. Az együttélés szabályait éppúgy együtt kell kialakítaniuk és megvédeniük, mint a mindkettejük által elfogadott és követett értékrendet. Ha ebben mégis ellentét van, addig kell finomhangolni, míg meg nem lesz a közös nevező. Ellenkező esetben mindig lesz valami vagy valaki kettejük között, a távolságot pedig egyre nagyobb áldozatok árán lehet csökkenteni, ha egyáltalán lehet.  

A második tanulság: nem feltétlenül mozaikos probléma minden, ami elsőre annak tűnik. Bár kétség kívül könnyebb arra fogni, és a megoldását elodázni. Csakhogy ezzel az esélyét is elodázzuk a harmonikus családi életnek.

58. Mozaikcsaládban és karanténban az élet…

Csak pár gondolat:

1., A mozaikszülők, akik jelenleg sokan kénytelenek otthonról dolgozni, vagy rosszabb esetben elveszítették állásukat, jóval több kontaktusban vannak a gyerekekkel, mint korábban, ezért a konfliktusok is esélyesebbek. Nincs azzal semmi gond, ha megpróbálunk kitalálni egy olyan időbeosztást, amiben minimálisra szűkítjük a konfliktusos együttlétek lehetőségét. Talán szentségtörés egyesek szemében, de: szerintem nem kell erőltetni a mindennapi közös étkezéseket sem, ha azt érezzük, robbanásveszély van. Lehet egy kicsit rugalmasabbra venni az eddigi szokásainkat, jobb a békesség alapon. Van az a szituáció, mint ez a mostani, amikor elengedhetjük az elveinket a tartósabb nyugalom érdekében. Inkább próbáljuk megragadni azokat a pillanatokat, amikor érezhetően pozitív a légkör, próbáljuk meg akkor megerősíteni a családi egységet egy-egy ötlettel: akár egy jó hangulatú beszélgetéssel, akár egy játékkal, filmezéssel, tervezgetéssel, stb.

2., Azok a szülők, akik munka, fizetés nélkül maradtak, joggal aggódhatnak családjuk, külön élő gyermekük eltartása miatt. Sajnos ez húsbavágó probléma, nem csodálkozhatunk, ha ilyen okok miatt exünk aggódóbb, türelmetlenebb. Kétségbeejtő, ha az ember elveszíti a biztos (vagy legalábbis megszokott) talajt a lába alól, s ennek fölébe még a láthatási jogával sem élhet, nem találkozhat a gyermekével. Lelkileg ez nagyon megterhelő, ezért most is azt mondom, mint legutóbbi bejegyzésemben, hogy amennyire lehet, legyünk együttműködők, sőt most segítőkésze(bbe)k a másik szülővel, ami végső soron a gyerekünk érdekét is a legjobban szolgálja.

3., Akik a járványhelyzet megoldásán dolgoznak – orvosok, ápolók, mentősök stb. – vagy munkájukból kifolyólag nagyobb eséllyel fertőződnek, ugyancsak komplikált helyzetben vannak, mikor volt házastársuk nehezebben engedi hozzájuk a gyerekeket a veszélyhelyzet miatt. Ők is megérdemlik az együttérzést és a lehetséges együttműködést. 

4., A bizonytalanságok miatti stressz, hogy mi minden következhet, kiélezettebbé teszi a párok kapcsolatát. Elárasztanak minket a mindenhonnan áradó hírek, ráadásul sokszor ellentmondó információkkal az aktuális helyzetről és a kilátásokról. Mindenki valahogy próbál megbirkózni ezekkel, ki az állandó sajtófigyeléssel, ki a hírek elől való meneküléssel, ki az érvek-ellenérvek folyamatos mérlegelésével, mindenesetre nem nagyon tudunk semlegesek maradni. Emiatt sok olyan téma, ami egyébként a kapcsolatunk malmára hajtaná a vizet, elsikkad, háttérbe szorul, nem is jut rá idő, energia, kedv. Fontos lenne, hogy felismerjük, mi az, ami párosunk javát szolgálja, ami összehoz a feszült időkben, s nem eltávolít egymástól.

5., Egy hagyományos családban teljesen természetes, hogy szülők és gyerekeik között erős érzelmi kötelék van. Azonban a mozaikcsaládokban ez csak az egyik szülőről mondható el, akinek párja ennél sokkal lazábban kapcsolódik a mozaikgyerekhez. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretheti őt, vagy nem gondoskodik róla, csak ez a rendkívül meghatározó biológiai kötelék nincs meg köztük. A mozaikszülő is szeretné ösztönösen megvédeni családját, ám önzőségnek tűnhet a kérése, mikor erre hivatkozva nem szeretné, ha párja gyerekei látogatóba jönnének hozzájuk a járvány alatt. Ez nagyon mozaikos szitu. Amit mégis tehetünk: próbáljunk belehelyezkedni párunk helyébe, és nem a rosszat látni a hozzáállása mögött, hanem a szándékait kideríteni, s ezek mentén megbeszélni a dolgokat, s hogy ki mit tudna „beáldozni”, vállalni stb.

6., Nagyon fontos, és a fentiekkel összefügg: ne hozd olyan helyzetbe a párodat, hogy választania kelljen közted és a gyereke között. Sosem fair egy ilyen játszma, de ebben a rendkívüli helyzetben, mint a mostani, ez különösen igaz. Mindenkinek új, és mindenkinek nehéz ez az időszak. Gyakorold a türelmet és az együttérzést – ennek van most itt az ideje. Nekünk mindannyiunknak erre van most szükségünk.