2023. június 10., szombat

89. A párkapcsolat fejlődési szakaszai

A jó kapcsolat – ami a kedvünkre való családi életnek is a feltétele, és amire ahhoz is szükség van, hogy ne úgy végezze, mint az előző, kudarcos(ak) –, valójában elég melós dolog. Egyáltalán nem az a megúszós műfaj.

 

Fontos ehhez az önismeret, és a másik megismerése is. De az is hasznos lehet, ha magának a párkapcsolatnak a természetével is kicsit megismerkedünk. Csak annyira, hogy lássuk, vannak egészen jól behatárolható fordulópontok nagyjából minden párkapcsolatban, amiket megismerve akár jobban meg is érthetjük, mi történik velünk, amikor éppen az összeférhetetlenségünkön rágódunk, pár évvel a mézeshetek után.

 

Azt nagyon jól értjük általában, hogy a kapcsolat kezdetén – akár húsz évesen, akár ötvenesként – nagyjából elborít a lila köd, hormontúltolulás, stb. Egymás tükreként funkcionálunk, leginkább azt vesszük észre, ami közös, ami megerősít. Merthogy a szó szoros értelmében annyira közel vagyunk egymáshoz, hogy mást nem is vehetünk észre, vagy ha igen, meggyőzzük magunkat gyorsan, hogy az nem számít, az nem is olyan, és vele úgyis más lesz majd… Aha. De ha nem lenne ez az időszak, akkor nagy bajban lennénk a kapcsolati fejlődésünk második és harmadik fázisában, amikor is az elején szerzett pozitív élmények lesznek a muníciónk egymás megtartására a nehézségek idején.

Merthogy a nagy összeolvadtság egy idő után szükségszerűen lazulni kezd, amikor is elkezdjük egymást egy pontosabb fókuszból figyelni. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy mennyi minden nem is tűnt fel az elején a másikban, mennyi minden nem is tetszik benne valójában, és elkezdünk gondolkodni, hogy valóban ez kell-e nekünk, tudunk-e mi együtt jól működni. Van, hogy hamar döntünk pro vagy kontra, amit esetleg később megbánunk. Valójában ugyanaz a személy áll mellettünk, mint akivel korábban összejöttünk, csak elkezdjük mélyebben megismerni a kevésbé megfogható részeit is J Pl. a szokásait, az értékrendjét, a munkához, a hagyományokhoz, a kihívásokhoz való viszonyát, a gyereknevelésről alkotott nézeteit, a szüleivel való kapcsolatát, stb… Ja, és ő is a miénket. Sok meccs, mire ki tud alakulni a közös, amit mindketten elfogadhatónak tartunk. De ez kell ahhoz, hogy az utódok számára biztosítsunk valami keretrendszert, amiben otthon és biztonságban érezhetik magukat. Ez mindenkinél így van, csak vannak, akik ettől megijednek, nem mernek konfrontálódni, megmérni a hozott értékeiket, és elfogadni, ha valami akár jobb is lehet, mint ami az ő batyujukban van. Na, ehhez pl. kell az önismeret. Hogy mihez miért ragaszkodom annyira, kinek az életét és vágyait is élem, képviselem… A lényeg, hogy ebben a pár évig eltartó időszakban a közös értékrendszer, életszemlélet kialakítása zajlik, amihez kalandos terepgyakorlatokra adnak lehetőséget a megérkező gyerekek és az új szerepkörbe került nagyszülők is J

 

Ha ezt túléltük, jön egy még keményebb szakasz, amikor már nem is az lesz az érdekes, hogy kivel kerültem össze, és el tudom-e fogadni őt olyannak, amilyen, hanem az, hogy a világ, a környezetem (munkám, kollégáim, hobbitársaim) számára oké vagyok-e. Ez a felnőttkori kiteljesedésnek, a karrier kicsúcsosodásának, vagy épp a kiégésnek, a kapuzárási pániknak, életközepi krízisnek is az időszaka. Ebben az időszakban dől el, hogy ha a családomban a kamaszgyerekeim át is néznek rajtam, azért érek-e valamit mások szemében, mi az, amit le tudok tenni az asztalra. Az önbecsülés fontos kérdései, amiben társunk nagyon meg tud emelni minket, de nagyon le is lombozhat, ha elveszünk a külső visszajelzések keresésében, vagy a versengésben, ahelyett, hogy sikereinket, kudarcainkat vele osztanánk meg. Ekkor fordul elő, hogy azt mondjuk, már nem érdekeljük őt, csak a munka fontos neki, már sehova sem járunk el együtt, csak élünk egymással, mint a lakótársak… Ez és az előző időszak is meglehetősen válásérzékeny szakasz.

 

Pedig lehetne ez másképp is, lehetne az életfeladatainkat úgy is végezni, hogy közben nem engedjük el egymás kezét teljesen, és felmérjük, hogy mikor minek van épp az ideje. Hogy az élményeinket nem a csinos/jóképű/megértő/érdeklődő ismerőssel akarjuk megosztani, hanem a társunkkal, és ha csak lehet, minden nap. Nem csak a panaszt, a kudarcot, a kritikát, mert attól bárki telítődni tud elég hamar, és menekülőre foghatja. A mindent, és főleg, ami tölt, amitől azt érezni, jó otthon lenni, jó együtt lenni.

 


Ez segít túlélni ezt az eléggé individuális időszakot, akár pár évtizedet is, hogy aztán újra egymásra találjunk, amikor már nem a gyerekek nevelése, nem a karrier építése lesz a legfontosabb, hanem egyre inkább a közösen megélt örömök, új tevékenységek, egymás támogatása stb. Innen szép visszatekinteni, mennyi mindent éltünk meg együtt, mit építettünk és mi épített minket. Felnőttként néha elcsodálkozunk idősödő szüleinken, hogy milyen érdekes, régebben mennyit veszekedtek, most meg milyen jól megvannak egymással… Mi is így leszünk…?

 

Ti hol tartotok ebben a folyamatban? Együtt tudtok-e haladni, vagy a társatok már előrébb jár, esetleg pont, hogy még az előző szakaszban időzne, miközben ti már tempóznátok?

 

Bárhol is, azt tartsátok szem előtt, hogy amint ketten kellettetek a kezdethez, úgy ketten kelletek a folytatáshoz is! 

1 megjegyzés:

  1. Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatokat. A nézők számára nem ismerem a helyzetét, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphatnak a függőségük megállításához. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
    1) Szerelmi varázslatok
    2) Elveszett szerelmi varázslatok
    3) Válási varázslatok
    4) Házassági varázslatok
    5) Szerelmi varázslatok.
    6) Elválasztó varázslatok
    7) Száműzd el a volt szeretőt
    8.) Szeretnél előléptetni.
    9) lottó nyerő varázslatok
    10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
    11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
    12) varázslat a megszállottság megtörésére
    Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
    WhatsApp: +2348155926512

    VálaszTörlés

Fontos a véleményed, mondd el, lehet, hogy épp a te tapasztalataid segítenek valakit át egy aktuális nehézségen!