Ingyenes konzultáció családi nehézségek, kapcsolati zavarok megoldására

 

Kedves Olvasó!

Előfordul-e néha, hogy úgy érzi, munkatársai, barátai jobban megértik, mint a házastársa? Tapasztalta-e, hogy mintha mindig ugyanarra a forgatókönyvre rúgnák össze a port párjával, szinte bármin? Vagy éppenhogy egy-két jól beazonosítható téma az, amire "ugranak", és azon kapják magukat, hogy egyik pillanatról a másikra már megint belekerültek egy egyre durvuló vitába? Van-e olyan érzése néha (gyakran), hogy bármennyit gürizhet, családtagjai nem értékelik? Hogy nem számíthat a párjára a fontos ügyekben? Hogy alig tapasztalja otthon a családi békét, a nyugalmat, és inkább menekülne valahová, valakihez, aki megérti...?

Egy lehetőséget szeretnék figyelmébe ajánlani, amelynek segítségével kezébe veheti a nehézségei megoldását. Tévedés azt hinni, hogy bele kell törődni egy elromlott kapcsolatba, vagy bátortalanul hátralépni, ha nem működnek a dolgok kedvünk szerint, mondván: ezen úgysem lehet segíteni, a másik a hibás, ő meg nem fog változni. Dehogynem! A rendszerszemléletű családkonzultáció elvezeti a párt, családot egy olyan optimális működéshez, amiben érzelmi biztonságban érezhetik magukat. 

INGYENES KONZULTÁCIÓ családi nehézségek, kapcsolati zavarok megoldására: két végzős családkonzulens-hallgató vezetésével, szupervízióval (szakmai hatékonyságfejlesztéssel), jelenleg ONLINE módon.

Családkonzulensnek képződöm, a tanfolyam vége felé járok, amikor is a tanultak gyakorlati alkalmazása következik. A családkonzulens a mindennapi életvitelben elakadt, de klinikai értelemben nem beteg személyek, párok, családok konfliktuskezelését segíti, krízishelyzeteik rendezését és az egyéni, párkapcsolati, családi fejlődési szakaszukban előálló nehézségek megoldását mozdítja elő. A családterapeutától főleg az különbözteti meg, hogy egészséges családokkal foglalkozik, nem diagnosztizál, keretei lazábbak, módszere inkább eklektikus, mint kötött. A tanácsadástól pedig abban tér el, hogy hatása nem egyetlen problémára, hanem az egész családi kapcsolatrendszer jobb működésére hat, s így hosszútávú.

Ha tehát eddig a költségek vagy a személyes megjelenés hátráltatta egy ilyenfajta szolgáltatás igénybevételében, akkor arra biztatom, jelentkezzen, vagy ajánlja ismerőseinek, barátainak, akik talán élnének vele. 

Jelentkezés: baranyaiszilvia@mozaikosok.hu

A lehetőség 2021. ÁPRILIS 18-ig él, korlátozott számban.

69. A legrosszabb, ami válás után jöhet

 

Mi lehet a legrosszabb, ha felbomlik egy család?

Amikor egyedül maradunk

- a bűntudatunkkal

- a csalódottságunkkal

- a tehetetlenségérzésünkkel

- a vágyainkkal

- a gyermekünkkel.

Mi a legrosszabb?

Nem a felsoroltak. Bár kétségtelenül kényelmetlen érzés:

-        ha bennünk van a lelkiismeret-furdalás, hogy talán nem tettünk meg mindent a kapcsolatunkért
-        ha összetört bennünk egy álom, amit a házasságról, jó családi életről szőttünk
-        ha kicsinek, eszköztelennek érezzük magunkat azokkal a hatásokkal szemben, amik a váláshoz vezettek, és ami még azután következett
-        ha reménytelennek látjuk, hogy valaha teljesülhetnek azok a vágyaink, amiket pont arra az életszakaszunkra terveztünk el, amikor minden nagyon összekuszálódott
-         ha a kiteljesedés éveit nem kettesben a gyermekünkkel, hanem kiegyensúlyozott, felnőtt párkapcsolatban, gyerekeinkkel, és nyugodt családi életet élve képzeltük el.

Nemcsak kényelmetlen érzések ezek, hanem bénítóak is, amelyek a válás veszteségélményéből természetszerűen fakadnak. Rossz, ha ezt nem gyászoljuk el, mint más veszteségünket, hanem sodródunk az idővel „majd lesz valahogy” alapon, vagy a „nekem akkor ezt dobta a gép” mártíromságával, vagy esetleg görcsösen, tudomást nem véve róla megpróbálunk „túllépni” rajta, mintha csak egy kis kátyú került volna utunkba. Ha nem fogadjuk el, hogy egy kolosszális szakadék képződött az életünkben, amiből idő és energia lesz kikászálódni, akkor egész egyszerűen szemellenzőt használunk, és képtelenek leszünk az életünket és a lehetőségeinket reálisan szemlélni. Mindig ott lesz valamilyen kényelmetlen érzés, emlék, élmény, ami nem enged újra elköteleződni, újra bízni, újra hitet adni az új élethez, új kapcsolathoz, családhoz. Bármennyi új kapcsolatot alakíthatunk ki, elő fognak jönni a régi rossz berögződések, a tüskék, amelyekről új párunk nem is tud, a félelmeink, sebeink, amiket magunknak sem merünk bevallani, de társunkat vagy esetleg annak gyermekét hibáztatjuk, bántjuk miattuk.

Na, ez a legrosszabb, véleményem szerint.

Mert megfosztjuk magunkat egy teljesebb, boldogabb élettől. Lehet, hogy csak egy év, lehet, hogy három, nekem majdnem öt volt, mire újra hinni és bízni tudtam, de még akkor sem magától értetődően. Ma már a férjem az a férfi, aki akkor még csak a szép új remény volt számomra, de időről időre megtorpantam, hogy: biztos jó leszek neki? És: biztos jók leszünk együtt? Biztos vállalhatom a kockázatot, nem esek pofára megint?  Szóval kell az önismereten, belső fejlődésen alapuló bátorság is ehhez, de az idő is, ami megérleli, hogy ne esztelen vakmerőség, és ne is szédítő vagányság legyen az újrakezdés.

Merthogy nyitni meg kéne. Magunk miatt is, meg a gyerek miatt is. Máskülönben mit fog megtanulni a párkapcsolatról? Mit a mi példánkból?