64. Egy mozaikcsalád mindennapjai, és ami mögötte van – e-kiadvány a mozaikos gyerekkönyv feldolgozásához

 

Egy mozaikcsalád mindennapjai, és ami mögötte van

Segítő kérdések, beszélgetésötletek, mozaikcsaládos ismeretek a

Kedves Apu! Egy mozaikcsalád mindennapjai c. 

könyv feldolgozásához

 

UPDATE

Október elején elkészült a kiadvány, 23 oldalnyi okosság, jóság, kérjétek itt: baranyaiszilvia@mozaikosok.hu.

Íme egy kis ízelítő a készülő elektronikus kiadványból, amellyel egy kis támogatást adhatunk gyerekeinknek,  miközben nem könnyű élethelyzetről, nem habkönnyű kalandokról olvasnak A kedves Apu! c. mozaikcsaládos gyerekkönyvben. 

A kiadvány felépítése: a naplószerű könyv fejezeteit veszi sorra, már amelyikhez érdemes kommentárt fűzni, s a konkrét oldalakon felmerülő témát, problémát igyekszik kiegészíteni szakirodalmakon alapuló ismeretanyaggal, alkalmasint pedig beszélgetésötleteket javasol, melyekkel segíthetünk a gyerkőcnek a - valószínűleg olykor nagyon is ismerős, esetleg kellemetlen - témák feldolgozásában.

Örülnék, ha kommentben elmondanátok a véleményeteket róla!

 1. nap

            6. o.: Az óvónéninek magyarázni kell, kicsoda Zoli, aki erre csak ingatja a fejét

 Bár egyre többen élnek ma egyszülős vagy mozaik-családban, még mindig van egy kis zavar, értetlenkedés, amikor szembesülnek a helyzettel az ismerősök, pl. az óvodában, iskolában a pedagógusok. Érdemes az új viszonyokat, már a válással kezdődően megosztani a gyerekkel sűrűn kapcsolatban álló személyekkel, hogy ne legyenek ehhez hasonló kínos szituációk. Az óvodában, iskolában szólni, hogy a gyerkőcért esetleg más is mehet, s neki mi a viszonya a családhoz, illetve, ami ennél is fontosabb: hogy lesz, amikor a másik szülőjétől megy az intézménybe. Ez azért is fontos, hogy a pedagógusok helyén tudják kezelni az esetleges magatartásbeli nehézségeket, pl. túlzott izgatottságot, esetleg levertséget stb., ami adódhat az eltérő otthoni környezetből, annak ingereiből. Ha tud ezekről a családi változásokról a pedagógus, nagyon sokat segíthet a gyerkőcnek helyzete és új életkörülményei elfogadásában, feldolgozásában.

10. o.: Ki kicsoda? – Ki mindenki tartozik a családhoz, ki kinek a kije…

Amint valaki elvált szülővel alakít párkapcsolatot, s az komolyra fordul, összeköltöznek, új család: mozaik-család alakul. Mozaik, mert mint a kirakós darabjai, együtt alakítanak egy egészet. Család: mert egy háztartásban élnek vér szerinti és nem vér szerinti, de valamiféle érzelmi kötelékben mégiscsak egymáshoz tartozó gyerekek, felnőttek. Ez az érzelmi kötelék lehet éppúgy szeretetteljes, elfogadáson alapuló, mint ellenérzésekkel teli, s akár ellenséges, féltékenységen alapuló, vagy olyan, amit a külön élő szülővel érzett lojalitás korlátoz be.

A lényeg: a párt alkotó két felnőtt és a hozzájuk tartozó, együtt és külön élő gyerekek együttesen alkotják a szűk mozaikcsaládot. A tágabba pedig beletartoznak az „igazi” nagyszülőkön kívül az új, „kapott” nagyszülők, rokonok… Ugyanakkor gyermekünk számára az exünk, az ő új párja és gyermekei, is a szűk családját jelenti. Mármint a másikat, hiszen abból neki a válás óta kettő is van.  Láthatjuk, hogy egy kibővült nagycsaládról beszélünk, akik nem ugyanattól lesznek egy család, amitől az eredeti. Itt szinte egyik pillanatról a másikra lesznek „készen kapott” gyerekek, mozaikapák vagy -anyák és -testvérek. A megszokott kifejezéssel élve: mostohagyerekek és    -szülők, -testvérek, de ennek az előtagnak van némi negatív felhangja, nem biztos, hogy tovább kellene éltetni a közbeszédben, bár kétségkívül hamarabb megértjük, mintha a (most még) idegenül hangzó „mozaikot” használnánk. Ha van közös gyermek is, ő a többi gyerkőc féltestvére – de ez is elég ridegen hangzik, semmi baj, ha simán tesónak, huginak, öcsinek nevezik a gyerekek, nem kell erőltetni a hivatalos megnevezést.

Itt a legfontosabb, hogy tudatosítsuk, és a gyerekeket is biztosítsuk afelől, hogy így gondoljuk: egyetlen apjuk, anyjuk van, nem pótolhatja őket senki, ám új családjukban is szeretve vannak, s kötődhetnek ők is gyermeki érzésekkel szüleik új párjához. Ettől még nem kell apunak, anyunak szólítaniuk őt, de ha érzéseik szerint szeretnék, akkor azt se tiltsuk meg. Különösen abban az esetben fordulhat ez elő, ha egészen kicsi koruktól élnek együtt a mozaikszülővel. És még egy gondolat ehhez: jó hallani, mikor valaki a sajátjaiéhoz sorolja párja gyermekeit, pl. a „fiaim, gyerkőceim” kifejezéssel, szépen támogatja ez a családi egység formálódását, nem utolsó sorban a mozaikcsaládok társadalmi elfogadottságát is.

 2.      nap

16. o.: Az összeköltözés

Csak akkor érdemes összeköltözésen gondolkozni, ha már mi magunk elég biztosak vagyunk a kapcsolatunkban, és a gyerekek számára is egyértelművé tettük az összetartozásunkat. Ez azért nagyon fontos, mert ez az alapja annak, hogy elfogadják a gyerekek az új helyzetet. Ha bizonytalanságot érzékelnek, maguk is elbizonytalanodnak, pedig nekik szilárd háttérre, otthonra: családra van szükségük a kiegyensúlyozott nevelkedés, és a jövőbeni tartós kapcsolataik érdekében.

 👉Amit ennél a résznél megkérdezhetünk a könyvet olvasó gyerkőctől: vajon Zoli miért várt olyan sokáig a költözéssel, s az apuka miért nem? A beszélgetést érdemes afelé terelgetni, hogy talán azért, mert Zoli és az anyuka szerette volna, ha minél jobban megismerik egymást Zoli és a gyerekek. Talán nem akarták, hogy úgy érezzék, az apukájuk helyére jött egy számukra idegen bácsi. Így volt idejük jobban megismerni egymást, és talán még jóban is lettek…

         18. o.: A „beetetés”: átvitt értelemben, és szó szerint, a dínós csokival

 Nehéz megállni a családhoz költözőnek, hogy eleinte ne akarjon kérve-kéretlenül kedvében járni a gyerekeknek, hogy ezzel megkönnyítse kicsit az új helyzetet. Sajnos számítani lehet arra, hogy a gyerekek ettől függetlenül némi idegenkedéssel fogadják az eseményt, vagy akár meg is nehezítik a folyamatot. Például egy, a könyvbeli ok miatt: attól tartanak, külön élő szülőjük helyére akar lépni – minden értelemben, ami szorongást válthat ki bennük, a szorongás pedig ellenséges viselkedést.

 👉Amit ennél a résznél megkérdezhetünk a könyvet olvasó gyerkőctől: vajon tényleg apukájuknak gondolta magát Zoli? Vagy csak simán jóban akart velük lenni, mert innentől együtt fognak élni? Terelgessük a beszélgetést afelé, hogy Zolinak már vannak gyerekei, miért akarna másoknak is apukája lenni? Meg egyébként is: mindenkinek csak egy apukája és anyukája lehet. Attól még gondoskodni, jó dolgokra megtanítani és szeretni más is szokott, ott vannak pl. az óvónénik, tanító bácsik, stb… Talán a gyerekek nem is gondoltak arra, hogy Zoli nem is őmiattuk költözött hozzájuk, hanem az anyukájuk miatt – vele szeretne minél többet együtt lenni, és ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek fölött főnökösködni akarna. Sőt, amint látszik is, inkább jó fej szeretne velük lenni.

👉Azt is megkérdezhetjük, mit gondolnak, milyen lehetett Zolinak ez az „átverés”? Itt beszélhetünk arról, hogy sosem csak egy valakin múlik, hogy megkedveljük-e egymást, vagy sem. Mert itt Zoli érezhette volna jól is magát attól, hogy kedvében járt a gyerekeknek, s akár szívesen meg is ismételte volna máskor, máshogy, mert az jó érzés mindenkinek. De kiderült, hogy behúzták a csőbe, és akarata ellenére tett rosszat. Emiatt akár el is mehetett volna a kedve a további próbálkozásoktól, hogy jól kijöjjön a srácokkal, ami viszont senkinek sem lenne jó.

             19. o.: Az „Apa-fotel” elfoglalása: a régi rend megsértése

 Amikor mozaikcsalád alakul, s el kell dönteni, hol legyen az új, közös otthon, ha csak egy mód van rá, az legyen egy mindenki számára új lakás. Ott ugyanis senki sincs kitéve annak, hogy nap mint nap eszébe jut egy emlék, egy élmény a korábbi életükből, vagy – mint esetünkben – nem tud beleütközni az elköltözött szülő, ex használati tárgyaiba, amelyek ugyancsak sok-sok érzelmi töltetet hordozhatnak. A lakás legyen egy tiszta lap, amit közösen lehet kiszínezni, feldíszíteni, ahol mindenkinek van minimum egy saját zuga/polca stb., amit maga rendezhet be.

 👉Megkérdezhetjük, vajon Zoli szándékosan akarta-e megbántani a gyerekeket, mikor a fotelbe ült? Majd azt is, miért borultak ki a gyerekek ezen olyan nagyon? Mit érezhettek? A beszélgetés során jó, ha rávilágítunk: Zoli annyira összezavarodott a gyerekek viselkedésétől, attól, hogy nem tudhatja, a jó szándéka mikor okoz galibát, hogy ezúttal nem figyelt a fotelre, bár egészen addig ügyelt rá, hogy ilyesmivel ne bántsa meg őket (hozzátesszük, a valóságban hasonló helyzetben tapintatosan, de értésükre kell adni a gyerekeknek, hogy az elköltözött szülő a régi szokásait is „elköltöztette”, s apránként újak lépnek érvénybe). A gyerekek féltékeny viselkedése is érthető, hiszen ha különösebb előkészítés nélkül történik egy „szabályszegés” (apa foteljét a beköltöző „idegen” foglalja el), az félelemmel töltheti el őket attól, hogy végleg elvész az apukájuk visszatérésének reménye. Tiltakozásukkal lojalitásukat fejezik ki édesapjukkal, de a szülő jó, ha együttérezve velük elmondja, az apukájuk örökké az apukájuk marad, akkor is, ha máshol lakik, s akkor is, ha az itthagyott tárgyait más is használja.