Az elején jeleztem, hogy lesznek színes hátterű kifejezések itt-ott a blogbejegyzésekben, amikről még külön is lesz szó. Ilyen volt, mikor a mozaikcsalád meghatározásáról szólva jeleztem, hogy többféle variációban állhatnak össze egy képpé azok a bizonyos mozaikok.
1., A leggyakoribb, ahogy erről már többször esett itt szó, az anya-gyerek(ek) egyszülős felállásba becsatlakozó férfi alkotta család. Ez tovább bonyolódhat, ha a férfi maga is szülő, gyerekei tőle külön élnek, s – ahogy mifelénk többnyire lenni szokott – kéthetente hétvégén találkoznak "hosszabb" időre. A szakirodalom ezt pótapás, részidős mozaikcsaládnak hívja, jelezve, hogy meghatározott időben vannak együtt apa és gyermekei.
Kérdés: vajon hogy jobb, s kinek hogy jobb: ha szigorúan a kéthetenkénti találkozásokhoz tartják magukat az érintettek, vagy ha sikerül közben is pár napot együtt tölteni, esetleg ott alvással is? Nem egy esetet hallottam, ahol a hét egyik felében vagy a páratlan napokon apa hozza-viszi a gyerkőcöt óvodába-iskolába, különórára, s tanul vele.
Jó-e a gyereknek a kétlakiság? Tudja-e kezelni édesanyja és édesapja esetleg különböző elvárásait, rendjét? Jó-e az apa párjának s az ő gyermekének ez az állandóan változó felállás? S az apának nem kell-e mindezzel még pluszban megküzdeni?
2., Van pótanyás család is, ez a ritkább, és többnyire olyan összetételben alakul, hogy az apa-gyerek részcsalád mellé egy gyermektelen nő társul.
Érzékeny lehet ez is, hiszen aki nem próbálta a szülőséget, annak nem biztos, hogy rögtön megy az elfogadás, a szerelmetes férfiúhoz mint apához is való viszonyulás, kivárni, amíg Don Juan apuci rá is tud időt, figyelmet fordítani. Hm? És a kiskölyök (vagy nagy)? Hirtelen lesz egy néni vagy nőci, aki apa/anya (attól függően, hogy lány vagy fiúgyerkőcről van szó) helyét el fogja bitorolni!!! Ezt nem szabad engedni!! Előfordult valakivel ilyen helyzet, hogy mintha ellenségként, betolakodóként tekintettek volna rá az aprónépek?
3., Az összetett mozaikcsalád már közelíti az elmebajt... Apa gyerekkel, anya gyerekkel, ki állandó jelleggel van jelen, ki csak látogatóban, s ennek variációi... Na, ezt tartsa észben valaki!
Hogy lehet itt béke? Lehet? Mennyire számít, hogy milyen korú, nemű gyerekek kerülnek egy családba? Előny-e, ha egykorúak, ugyanolyan neműek, vagy pont az a jó, ha elég nagy a korkülönbség, és mindenki elvan a maga világában, baráti kapcsolataival...? Nálunk előbbi a helyzet, de tudok pro és kontra érveket is felhozni. Pl. nagyon klassz, ha túljutunk a kezdeti féltékenységi és rivalizálási szakaszon, hogy kialakulhat köztük barátság, értik egymás nyelvét, nagyjából hasonló életkori mérföldköveik vannak, amikkel meg kell küzdeniük, tehát könnyebben lehet közös témájuk is, amiben jobban megértik egymást, mint például velünk, felnőttekkel... De nem törvényszerű, hogy hasonló az ízlésük, hasonlóan tehetségesek, s hasonló a temperamentumuk. Így hiába a sok hasonlóság, mégis lehetnek konfliktusok, amik talán nem alakulnának ki egy idősebb vagy ellenkező nemű mozaiktesóval.
Kedvenc kérdésem: szülőként meg lehet-e oldani, hogy ugyanabban a családban az egyik gyerekre ilyen szabály vonatkozzon, mert ő így szokta meg a saját egykori családjában, a másikra meg olyan, mert ő meg ahhoz van szoktatva? Kiforrhat-e idővel (és az meeeeennnnyiii???) egy közösen elfogadott rendszer?
4., Van ennél még egy fokkal bonyolultabb is, hehe, az igazán ízes lecsó a közös gyermekes összetett család :) Hát, ennek is megvannak a szépségei és nehézségei.
Testvérkonlfliktus eleve létezik, na de féltestvér-konfliktus, mozaiktestvér-konfliktus...? Ha lúd, legyen kövér! Ha belegondolunk, tényleg nem lehet könnyű elfogadni gyerekünknek, hogy neki nem adatott meg a teljes család idillje, az új kis jövevénynek bezzeg igen, ráadásul ő szülője párját sem szíveli igazán...! Háát, nem egyszerű, de sokan vállalkoznak a mozaikosodás közepette is a családalapításra. Ez csodálatos, tiszteletreméltó, és az újra boldog szülők talán ezzel is segítenek a gyerekeiknek, hogy működőképes család képe alakulhasson ki bennük idővel.
Egy esetben lehet veszélyes a közös gyerek vállalása, de ez nem mozaikfüggő tényező: ha a pár egy kisbabával szeretné elsimítani kudarcait, nehézségeit, mondván, hogy a közös gyerek egyben közös vállalás és felelősség is, rá fog irányulni a figyelem, s ebben a folyamatos feladatban elsimulnak a korábbi nézeteltérések. Hát, ahogy egyik barátnőm mondaná, ez igazi salto mortale lenne: amilyen gyönyörű, olyannyira halálos. Alapszabály, hogy gyereket csak stabil kapcsolatban, egymásért rajongó, s egymás mellett kitartó pár vállaljon! A mozaikcsalád pedig ad még néhány plusz nehézségi körülményt, amin edződni lehet! :)
Ha van tapasztalatotok a fenti kérdésekkel kapcsolatban, osszátok meg kommentben, akár név nélkül! S az is érdekelne, a ti környezetetekben melyik mozaikcsalád-formából vannak példák. Írjatok!
2., Van pótanyás család is, ez a ritkább, és többnyire olyan összetételben alakul, hogy az apa-gyerek részcsalád mellé egy gyermektelen nő társul.
Érzékeny lehet ez is, hiszen aki nem próbálta a szülőséget, annak nem biztos, hogy rögtön megy az elfogadás, a szerelmetes férfiúhoz mint apához is való viszonyulás, kivárni, amíg Don Juan apuci rá is tud időt, figyelmet fordítani. Hm? És a kiskölyök (vagy nagy)? Hirtelen lesz egy néni vagy nőci, aki apa/anya (attól függően, hogy lány vagy fiúgyerkőcről van szó) helyét el fogja bitorolni!!! Ezt nem szabad engedni!! Előfordult valakivel ilyen helyzet, hogy mintha ellenségként, betolakodóként tekintettek volna rá az aprónépek?
3., Az összetett mozaikcsalád már közelíti az elmebajt... Apa gyerekkel, anya gyerekkel, ki állandó jelleggel van jelen, ki csak látogatóban, s ennek variációi... Na, ezt tartsa észben valaki!
Hogy lehet itt béke? Lehet? Mennyire számít, hogy milyen korú, nemű gyerekek kerülnek egy családba? Előny-e, ha egykorúak, ugyanolyan neműek, vagy pont az a jó, ha elég nagy a korkülönbség, és mindenki elvan a maga világában, baráti kapcsolataival...? Nálunk előbbi a helyzet, de tudok pro és kontra érveket is felhozni. Pl. nagyon klassz, ha túljutunk a kezdeti féltékenységi és rivalizálási szakaszon, hogy kialakulhat köztük barátság, értik egymás nyelvét, nagyjából hasonló életkori mérföldköveik vannak, amikkel meg kell küzdeniük, tehát könnyebben lehet közös témájuk is, amiben jobban megértik egymást, mint például velünk, felnőttekkel... De nem törvényszerű, hogy hasonló az ízlésük, hasonlóan tehetségesek, s hasonló a temperamentumuk. Így hiába a sok hasonlóság, mégis lehetnek konfliktusok, amik talán nem alakulnának ki egy idősebb vagy ellenkező nemű mozaiktesóval.
Kedvenc kérdésem: szülőként meg lehet-e oldani, hogy ugyanabban a családban az egyik gyerekre ilyen szabály vonatkozzon, mert ő így szokta meg a saját egykori családjában, a másikra meg olyan, mert ő meg ahhoz van szoktatva? Kiforrhat-e idővel (és az meeeeennnnyiii???) egy közösen elfogadott rendszer?
4., Van ennél még egy fokkal bonyolultabb is, hehe, az igazán ízes lecsó a közös gyermekes összetett család :) Hát, ennek is megvannak a szépségei és nehézségei.
Testvérkonlfliktus eleve létezik, na de féltestvér-konfliktus, mozaiktestvér-konfliktus...? Ha lúd, legyen kövér! Ha belegondolunk, tényleg nem lehet könnyű elfogadni gyerekünknek, hogy neki nem adatott meg a teljes család idillje, az új kis jövevénynek bezzeg igen, ráadásul ő szülője párját sem szíveli igazán...! Háát, nem egyszerű, de sokan vállalkoznak a mozaikosodás közepette is a családalapításra. Ez csodálatos, tiszteletreméltó, és az újra boldog szülők talán ezzel is segítenek a gyerekeiknek, hogy működőképes család képe alakulhasson ki bennük idővel.
Egy esetben lehet veszélyes a közös gyerek vállalása, de ez nem mozaikfüggő tényező: ha a pár egy kisbabával szeretné elsimítani kudarcait, nehézségeit, mondván, hogy a közös gyerek egyben közös vállalás és felelősség is, rá fog irányulni a figyelem, s ebben a folyamatos feladatban elsimulnak a korábbi nézeteltérések. Hát, ahogy egyik barátnőm mondaná, ez igazi salto mortale lenne: amilyen gyönyörű, olyannyira halálos. Alapszabály, hogy gyereket csak stabil kapcsolatban, egymásért rajongó, s egymás mellett kitartó pár vállaljon! A mozaikcsalád pedig ad még néhány plusz nehézségi körülményt, amin edződni lehet! :)
Ha van tapasztalatotok a fenti kérdésekkel kapcsolatban, osszátok meg kommentben, akár név nélkül! S az is érdekelne, a ti környezetetekben melyik mozaikcsalád-formából vannak példák. Írjatok!
Kedves Szilvia! Érdeklődéssel követem az oldaladat. Kedvenc kérdésedre próbálkozom választ adni, de én is többnyire ott tartok, hogy nem tudom. Úgy gondolom, csak akkor lehet teljesen azonos szabályrendszerben nevelni sok évig külön nevelt gyermekeket, ha erőszakot követünk el rajtuk, illetve sok indulatot felvállalunk a részükről. A magam részéről ezt az árat nem tudtam megfizetni, így inkább a "mindenki döntően nevelje a saját gyermekét" elvet tartom szükségesnek. Vannak azonban olyan esetek is, amikor ezt nem lehet megoldani, mert az egyik fél pl dolgozik, keveset van otthon. Ilyenkor úgy gondolom, az otthon tartózkodó fél szabályrendszere érvényesülhet, többé-kevésbé egységesen (már amennyire ő képes attól elvonatkoztatni, és azon túllépni hogy X ideig nem az aktuális párjával hanem pl egyedül nevelte a saját gyerekét, és ilyformán le sem tudja tagadni, hogy jobban szereti, mint a "kapott" gyereket).
VálaszTörlésNálunk sajnos mindketten együtt tartózkodunk a gyermekekkel (akik még nem teljesen szoktak össze) és ez nagyon bonyolulttá, mi több, nehézzé teszi a helyzetet. Szóval szerintem helyzetfüggő és egyénfüggő, hogy sikerül-e egy ilyen szabályrendszert létrehozni. Mindenképpen indulatokat vált ki és veszteségekkel jár a gyermekek számára, tehát törvényszerűen igazságtalan velük szemben.
Köszönöm, Zsuzsanna, hogy megosztottad a személyes tapasztalatodat, szerintem ezzel sokaknak segítettél, hogy nincsenek egyedül ezzel a gonddal. Szerintem is óhatatlan, hogy némi igazságtalanságot ne érezzenek a két fészekaljából érkező gyerekek, amikor valamelyik szülő szeretne közös szabályokat hozni. Nálunk pl. ilyen megoldandó kérdés volt, hogy mivel közös szobájuk van, de kb. másfél év korkülönbség van köztük, ugyanannyi ideig maradhatnak-e fent, ugyanannyit használhatják-e az internetet. Hát, ezt a "harcot" is először a másik szülővel kell megvívni, egymást kell meggyőzni a szabály helyességéről, utána következhetnek a gyerekek, s tapasztalataim szerint a legjobb, ha pl. egy vacsoránál együtt beszéljük meg. Nem biztos, hogy lesz közös megoldás, de legalább védhető érvek legyenek, a gyerekekre inkább ezzel lehet hatni, mint a szigorú "így lesz, mert azt mondtam"-mal. Abban bízom, hogy a veszteségérzést idővel felválthatja a rugalmas gondolkodás és az alkalmazkodó-együttműködő képesség, egymást meghallgató vitakészség.
VálaszTörlés