2019. július 29., hétfő

48. Amit egy mozaikcsalád adhat

Volt már ehhez hasonló témájú blogbejegyzés a Mozaikosokon, ami ráadásul a második legolvasottabb posztom. Ez azt mutatja, bizony, kell a megerősítés ebben a vállalkozásban, a mozaikcsaládunk működtetésében.

Most nem akarom túlmagyarázni a dolgot, mindössze egyfajta vázlatként megmutatom, hogy először is melyek a főbb különbségek a hagyományos és a mozaikcsaládok között, majd kicsit ráirányítom a figyelmet az utóbbi pozitívumaira. Merthogy vannak jó oldalai is ennek a családformának, amelyek mind gazdagítják személyiségünket, családunkat.

Íme:


De érdekes azt is megnézni ám, hogy a fentiek csak akkor  pozitívumok, ha törekszünk arra, hogy azok legyenek, vagy minimum annak lássuk. Hiszen minden fehéret lehet feketének is látni, nem?


KÁOSZhétről hétre mások ülik körbe az asztaltVÁLTOZATOSSÁG

KÉRETLEN FELELŐSSÉGmozaikszülőként is jó mintát adni a ránk bízott gyerekeknekÚJ SZEREPEK

LEHETETLEN KÜLDETÉSúj életfeladatok: együttműködni párunk „csatolmányaival”: gyerekek, exekKIHÍVÁSOK

TEHETETLENSÉGÉRZÉSsaját határaink, korlátaink megismerése és azok fölülmúlásaÖNISMERET

MEGALKUVÁSa külső okok miatt gyakran változó helyzetekhez alkalmazkodásRUGALMASSÁG

EGYEZKEDÉS, ALKUDOZÁSegyüttműködés nélkül nem tud hosszú távon működniCSAPATSZELLEM

KOMPROMISSZUMOKaki mozaikcsaládban él, előbb-utóbb mesterfokozatú társ lesz, másképp bukik az egész családPÁRKAPCSOLAT EXTRÁKKAL



Érdemes néha, nyugodtabb időszakban nézőpontot váltani, hogy ha jönnek a felhők, ne lássuk túlságosan borúsan a világot! :)

1 megjegyzés:

  1. Sérülést és fájdalmat okoztam, amikor nagy probléma merült fel a házasságomban hét hónappal ezelőtt, köztem és a férjem között. annyira szörnyű, hogy bírósághoz fordította az ügyet válás céljából. Azt mondta, hogy soha többé nem akar velem maradni, és többé nem szeret. Tehát becsomagolta a házból, és engem és a gyerekeimet komoly fájdalmaknak vetette alá. Megpróbáltam minden lehetőséget, hogy visszakerüljek egy csomó koldulás után, de minden haszontalan volt, és megerősítette, hogy döntését meghozta, és soha többé nem akar látni engem. Tehát egy este, amikor visszatértem a munkából, találkoztam egy régi barátommal, aki megkérdezte a férjemről. Tehát mindent elmagyaráztam neki, így azt mondta, hogy az egyetlen módja annak, hogy visszaszerezzem a férjem, az a DrIgbinovia nevű helyesírási szavazat meglátogatása, mert ez valóban neki is működött. Tehát soha nem hittem a helyesírásban, de nem volt más választásom, mint követni az ő tanácsát. Aztán megadta nekem az általam meglátogatott helyesírási e-mail címet: doctorigbinovia93@gmail.com. Tehát másnap reggel e-mailt küldtem a megadott címre, és a helyesírási követelmények biztosítják, hogy a férjemet két nap múlva vissza fogom hozni. Milyen fantasztikus nyilatkozat !! Soha nem gondoltam, hogy beszélt velem és mindent elmondott nekem. Aztán másnap reggel, oly meglepően, hogy a férjem, aki nem hívott fel az elmúlt 7 hónapban, felhívott, hogy bejelentse, hogy visszatér. Milyen csodálatos!! Tehát az volt, hogy ugyanazon a napon visszatért nagy szeretettel és örömmel, és elnézést kért a hibáért és a fájdalomért, amelyet nekem és gyermekeinknek okozott. A nap óta a kapcsolataink erősebbek voltak, mint korábban, DrIgbinovia segítségével. Tehát konzultálunk veled, ha bármilyen probléma merül fel vele a kapcsolatfelvétel során, 100% -os garanciát adom, hogy ő segít, és hívja, vagy adja hozzá a Whats-app-on: +2348144480786, nagyon nagy köszönet Drigbinovia-nak ..!

    VálaszTörlés

Fontos a véleményed, mondd el, lehet, hogy épp a te tapasztalataid segítenek valakit át egy aktuális nehézségen!