66. Válás és újrakezdés – mozaikcsaládban

 Ha  valaki a világ egy távoli, idegen részébe utazik, akkor bölcs dolog egy kis kutatást végezni, hogy tudja, mire számíthat. Felkutatni az országot az interneten, elolvasni róla néhány könyvet (pár jó blogot 😊), és egy ellenőrzőlistát készíteni a legfontosabb túlélési tippekről.

Mozaikcsaláddá válni nagyjából ugyanilyen felkészülést igényel. 

Mégis elképesztő, hogy hány pár utazik a mozaikosok idegen országába kevés előkészülettel vagy anélkül. Ron Deal amerikai családterapeuta cikke nyomán, és találó hasonlatából kiindulva a következő tippeket érdemes figyelembe venni a mozaikosodás első éveiben.

1. Fordulj utazási irodához. Mielőtt elindulnál a mozaikcsaládok ismeretlen vidékére, tájékozódj minél többet az ott élők kultúrájáról, társadalmi elvárásairól és kapcsolati szabályairól. Ne feledd, hogy Te nem látogató leszel, hanem új polgár, ezért meg kell értened az ottani életet olyannak, amilyen. Minél többet tudsz, annál jobban eligazodsz a terepen. (Böngéssz például ezen a blogon.)

2. Ne térj el az úticélodtól (amennyiben az a harmonikusan működő mozaikcsalád)! Amikor egy idegen országba utazunk, sokszor ismeretlen terepen találjuk magunkat, szükségünk van némi érzelmi alkalmazkodásra, rugalmasságra – mint a mozaikcsaládunk alapításakor is. Számíthatsz rá, hogy olykor elveszettnek érzed magad, de ne ess pánikba, amikor ez tényleg bekövetkezik!

Tanulj meg tájékozódni akkor is, ha aggódsz, tegyél fel sok kérdést, és hallgasd meg útitársaid válaszait! Ne feledd, ők nem az ellenségeid (annak ellenére, hogy időnként különböző irányokban indultok el).

Idővel megismeritek a helyi ízeket is, akár meg is szeretitek… Megtanuljátok, hogy is kell „főzni” egy mozaikcsaládban. De azért lassan egyetek! Az idegen ízvilág, szokatlan hozzávalók el is csaphatják a hasatokat. Jobb, ha nem vársz tökéletességet a családtól: lesz, aki épp nem kér a kajából, és lesz, aki hangosan bö..ent... Ne reagáld túl!

3. Törődj a párkapcsolatoddal! A mozaikcsaládban bekövetkezett feszültségek, még akkor is, ha az exektől vagy a „kapott” gyerekektől indulnak ki, végül a hálószobában végződnek. Többnyire nem jól.

A veszekedések egyik ellenszere a kommunikációs és konfliktuskezelési ismeretek elsajátítása. Ma már nem nehéz találni ilyen tréningeket, oktató anyagokat, érdemes kipróbálni őket. Ha kész vagy tanulni, gyakorolni, pajzsot építhetsz magatoknak a válás és a szorongás ellen! Lehet ebben fejlődni, ezt igazolhatom! 😊

A másik, hogy mindenképp szánjatok időt a lazulásra, csak kettesben. Séta, filmezés, kirándulás, bármi… Meg kell oldani, hogy legyen rá idő, hiszen ez jelenti a ti személyes tankolásotokat az út további részéhez, nem hagyhatjátok, hogy csak úgy döcögjön a szekér!

4. Kapcsolódj! Fókuszálj mindarra, ami összeköthet. Használd ki azokat a természetes kapcsolódási pontokat (érdeklődési köröket, közös tevékenységeket), amelyek a „bennfentesek és kívülállók” (a családod tagjai) között kapcsot képezhetnek. Nálunk pl. a férjem ügyes pingpongos, a gyerkőcei is jól ütögettek, amit én és a lányom csak irigykedve szemléltünk. Mindaddig, amíg el nem kezdtünk közösen is játszani, egyre többet, és a gyerek egyszercsak beiratkozott ping-pong edzésekre.  De az is lehet, hogy a népes új családban lesz, aki pl. vegetariánus, vagy vegán (hoppá, ez is saját példa, elnézést!). A kezdeti idegenkedés után nyugodtan el lehet kezdeni kísérletezgetni a közös főzőcskékkel, új ízekkel…

5. Maradj elérhető! Nemcsak az „utastársaid”, hanem a régi barátok, fontos kapcsolatok részére is. Nem könnyű, hiszen az embert el tudják sodorni az események, új élmények. De szükségünk van a külső kapcsolatokra is! Válás után különösen fontos ez, hiszen elveszíthetjük korábbi „összejárós” barátainkat, vagy a költözéssel a kedvenc szomszédainkat. Dolgozzatok azon, hogy akár új barátságokat is kössetek más párokkal, akik hasonló cipőben járnak!

Az is jó hozzáállás, ha kerestek egy „idegenvezetőt”: pszichológust, családkonzulenst, mozaikmentort, aki a helyismeretéből fakadóan értékes útravalókkal, a kívülálló szakember elfogulatlanságával állhat mellétek az út rázósabb szakaszain.

6. A szokások értékét se hanyagold el! Tarts meg néhány régit a gyerekek kedvéért, és idővel hozzatok létre közösen néhány újat. Ez segít abban, hogy a család új identitást kapjon. A szombat esti társasozás, filmezés, vagy a közös élmények fotóinak albumokba rendezése mind erősíthetik az „egy csapat vagyunk” érzését.

7. Segíts a gyerekeknek! Mondd el nekik, hogy számítsanak rá, hogy menet közben a legkülönfélébb érzelmeket élhetik át – a haragtól a csalódottságon, féltékenységen át a lelkesedésig, szeretetig –, és segíts nekik megfogalmazni őket. Légy erőforrás számukra.  Ne féljenek elmondani, hogy érzik magukat. Ne feledd, nekik is idegen ez a terület!

Beszélj arról, hogyan fogjátok bemutatni egymást mások előtt, s hogy a mozaikcsalád is család, csak nem mindenki tartozik össze vér szerint, viszont az érzések ugyanúgy összekötnek.

Az első évben sűrűbben, de később is rendszeresen tölts időt saját gyerkőceiddel, még ha csak negyedórát is, de érezzék, hogy fontosak, és csak rájuk figyelsz!

8. Légy jó csapatjátékos! A szülőknek és a mozaikszülőknek (nemszeretem kifejezéssel: mostoháknak) meg kell találniuk a közös nevezőt a családi szabályok terén, és abban, hogy miként fognak együttműködni. Ehhez sok-sok beszélgetésre, folyamatos egyeztetésekre lesz szükség. Egyáltalán nem sétagalopp. Izzasztó. Szorongató. De amit személy szerint ajánlhatok: tartsd szem előtt, hogy pároddal és a gyerkőcökkel (bárkiéi is legyenek) mind más előélettel és szokásokkal, "örökséggel" érkeztetek egymás életébe, amit tiszteletben kell tartanotok, és a drasztikus megváltoztatási szándék helyett inkább folyamatosan mérlegeljetek és finomhangoljatok! Ha valóban fontos a párotok, akkor rendesen feltankoljátok a türelemtankotokat, és gyakran szeretkeztek! 💕💘💕

+ Az első években a mozaikgyerekeiddel való kapcsolatépítésre koncentrálj ahelyett, hogy megpróbálnál tekintélyszeméllyé válni. Arra is ügyelj, hogy az ő tempójukban haladj. Ellenállásra számíthatsz, de ne tántorítson el, te vagy a felnőtt!

9. A gyerekeknek két otthonuk van, légy tekintettel erre! A volt házastársak a kibővített mozaikcsalád rendszerének részei, amikor támadod őket, magadat is támadod. Nem kell ahhoz kebelbarátnak lenni, hogy együttműködjetek a gyerekek érdekében, de mennyivel jobb, ha számíthattok egymás segítségére, ha szükség van rá, mint ha a csatározások miatt mindent egyedül kellene megoldani. És a gyerekek mit tanulnak a ti viszonyotokból? Titkolózniuk kell, ha jól érzik magukat a másik szülőnél? Ez az ára, hogy veletek jóban legyenek? Érdemes súlyozni, és inkább asszertíven hozzáállni a kapcsolatotokhoz.

Tartsátok be a gyerekek kapcsolattartási menetrendjét következetesen; az összeköltözés/esküvő után se változtassatok radikálisan, vagy egyik pillanatról a másikra.

Ron Deal tanácsa szokatlanul hangzik, de lehet, hogy érdemes lenne megfontolni valami hasonlót. Ő azt mondja, ha mozaikszülő vagy, valahogy éreztesd a külön élő szülővel (párod exével), hogy nem jelentesz rá fenyegetést. A cél, hogy csökkenjen az irántad érzett „félelme”, és ennélfogva az ellenségeskedés mértéke. Egy rövid forgatókönyvet is ajánl: „Szia Péter/Andi! Csak szeretném, ha tudnád, tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok a gyerkőcöd szülője – az te vagy, és ezt tiszteletben tartom. Soha nem próbálnám elfoglalni a helyed (ha akarnám, se tudnám). Én egyszerűen csak egy „hozzáadott” felnőtt vagyok Pisti/Zsuzska életében, aki igyekszik jó dolgokat hozni az életébe, és útmutatást nyújtani úgy, mint ahogy bármelyik tanára vagy edzője megtenné. Ha bármilyen kérdésed van, tudasd velem! Köszönöm!" Szokatlanul hangzik mindez, de ha belegondolunk, teljesen korrekt hozzáállás, és még ha nem is válik be, mégis adtunk egy nagyon jó esélyt annak, hogy ezek után gördülékenyebb legyen a kommunikáció és a kapcsolat a másik családdal.

10. Szerezz be valami szimbolikusat! Amikor az ember eljut egy új helyre a világban, szeret szuvenírt vásárolni. Valamit, ami emlékezteti az ottani élményekre, hangulatokra. Vegyetek Ti is valamit, ami a családotok új identitását jelképezi, és elősegíti az összecsiszolódásotokat. Ez lehet egy fotóalbum, ahová a közös emlékeket gyűjtitek majd, vagy pl. egy új étkezőasztal (ami körül mindenki elfér, amikor együtt étkeztek, beszélgettek), egy pofás kanapé, amin majd közös filmezéseket csaptok. Találjatok valamit, amit „a miénknek” nevezhettek.

Jó utat, sikeres célba érést!!

🎬

65. Válás után újrakezdés

Nem mondok újat azzal, hogy ma Magyarországon minden második házasság válással végződik. Ez elég riasztó adat, amely mögött hús-vér emberek: felnőttek és sok esetben gyerekek, sorsok, érzések, kapcsolatok és azok kusza szálai találhatók. Nem nagyon van olyan ember, akinek környezetében ne lenne elvált ismerős, rokon, vagyis rengetegen érintettek.

Mi lesz velük, hogy tudnak továbblépni, újra nyitni, bízni, kötődni? Mintát adni és kapni a párkapcsolat és a családi élet működésére? A sebzettség egyénenként változó mértékű, de az biztos, hogy elkerülhetetlen. Mégis: az, hogy volt párkapcsolatunk, ami bár tönkrement, azt erősíti meg, hogy az embernek szüksége van társra, „jóban-rosszban”-partnerre, és ezzel együtt, hogy: nem áll meg az élet a kudarccal. Tovább kell lépni, tovább is fogunk lépni – de kérdés, hogyan, hová, kivel, s nem utolsó sorban, ha gyermekünk is van: kikkel?

A mozaikcsalád genezise valahol itt, ennél a kérdésnél kezdődik, függetlenül attól, hogy a válás után közvetlenül, vagy egy vagy öt év múlva merül fel. Egy elképesztő túlélő kalandról van szó többedmagaddal egy idegen országban, olyan távoli vidéken, amelynek ismeretlensége vonz, de kételyeket is ébreszt, elbizonytalanít. Akik veled tartanak ezen az úton, legalább annyira elveszettnek érezhetik magukat, mint te, aki utastársadul választottad őket. És lázadhatnak is ellene, ha az ígért-remélt élmények helyett sokkal inkább újra és újra megugrandó akadályokkal, kincsek helyett taposóaknákkal vannak körülvéve.

Mennyivel könnyebb lenne ez a – jó reménység szerint immár életre szóló – utazás, ha már a válás folyamatában kapnánk útravalót a gyermekeinkkel való jövendő zökkenőmentes kapcsolattartáshoz, a leendő exünktől történő egészséges leváláshoz, a közös gyermek közös neveléséhez, gondozásához, amely során megmaradhat gyermekünknek, s mi megmaradhatunk szüleinek ahelyett, hogy méltatlan felnőtt háború kéretlen harceszközei lennénk… És az újrakezdés extráiról még nem is szóltunk: más fészekből érkező fiókák, csalódott exek, hétköznapi káosz az ebédlőasztalnál, kiszámíthatatlanság, stb, stb, stb...

Erről az útravalóról lesz szó a következő blogbejegyzésben. Amolyan turisztikai prospektust fogok felvázolni a válás után újrakezdők számára ahhoz az úthoz, amelyet gyermekükkel, vagy épp új, gyermekkel rendelkező párjukkal szeretnének minél több örömmel, megelégedettséggel végigjárni.

Kövessétek a blogot és a Facebook-oldalt, tájékozódjatok, vérteződjetek fel! 😊

62. Mozaikcsaládos probléma?

Végre eljutottunk a férjemmel moziba, ami elvileg nem olyan nagy dolog, de nagycsaládban előfordul, hogy több szervezést igényel. Nyári szünet van, a nagyok hol itt, hol ott, a kis kétéves pedig velünk. Meg kell találni az időt, hogy valaki vigyázzon rá, ha szeretnénk kimozdulni kettesben – most végre sikerült, hála az egyik nagytesónak, aki négy teljes napot otthon tölt 😊

A Békeidő c. Hajdu Szabolcs-filmet néztük meg, de moziajánló helyett csak egy részletét emelem ki. Három család kapcsolatrendszerének sajátosságait követhetjük nyomon, melyek közül nekem az egyik különösen érdekes volt, ezt szeretném megosztani veletek. 

A háromtagú család felnőttjei egy keményvonalas(nak tűnő) punktarajos kamaszt próbálnak nevelni, aki ennek minden erejével igyekszik ellenállni. Szülői kísérleteik jellemzője, hogy az anya nyíltan ki akarja zárni férjét ebből a folyamatból. Konfliktus esetén azt mondja, hagyja ezt rájuk, majd ő elintézi, ez csak az ő és a fia dolga, amúgy is, a férfi csak kritizálni tud. A férfi ugyan próbálkozik, de tisztán látja, és szóvá is teszi, hogy felesége megfosztja attól, hogy apaként, kompetens férfiként lépjen föl a gyerek kitörési kísérletei ellen, ezzel valamiféle határokat szabva, és értékrendet felmutatva. Mint mondja: azzal, hogy fiát burokban tartja, s élő pajzsként közéjük áll, megfosztja attól, hogy hiteles apakép és férfi minta alakulhasson ki benne, aminek felnőttként nagy kárát fogja látni. 

Aztán – az anya határozott tiltása ellenére – beszél a fiúval, s fejére olvassa, milyen jól megvoltak az anyjával, mielőtt megszületett volna, de azóta egyre csak romlik a helyzet, s már nincs olyan nap, hogy valami botrányt ne csinálna, ami megmérgezi, ellehetetleníti családi életüket. Stb., stb. Kemény, nehéz mondatok. 

Amikor ezeket a jeleneteket láttam, azt gondoltam, nna, ez tipikus mozaikos történet is lehetne: a gyerek a szülője és annak párja között áll, ahogy az anya is a gyerek és a férje között – küzdenek, valami, valaki ellen, mert nem egy vérből valók. 

Csakhogy ők egy vérből valók, ez egy hagyományos család, ahol az anya már a kezdetek óta kisajátította a gyereket, kizárva férjét apaságának megéléséből. Úgy beszél férjével, mintha az ég világon semmi köze nem lenne a gyerekhez, mintha semmi beleszólása nem lenne a nevelésébe. 

Talán nem is olyan ritka ez a jelenség. Ami számunkra fontos lehet ebből: hagyományos vagy mozaikcsaládban a gyerekekért (minimum) két felnőtt felelős, s mindketten kompetensek, amíg egy háztartásban élnek. Az együttélés szabályait éppúgy együtt kell kialakítaniuk és megvédeniük, mint a mindkettejük által elfogadott és követett értékrendet. Ha ebben mégis ellentét van, addig kell finomhangolni, míg meg nem lesz a közös nevező. Ellenkező esetben mindig lesz valami vagy valaki kettejük között, a távolságot pedig egyre nagyobb áldozatok árán lehet csökkenteni, ha egyáltalán lehet.  

A második tanulság: nem feltétlenül mozaikos probléma minden, ami elsőre annak tűnik. Bár kétség kívül könnyebb arra fogni, és a megoldását elodázni. Csakhogy ezzel az esélyét is elodázzuk a harmonikus családi életnek.

60. Apák napjára – édesapa, elvált apa, mostohaapa, mozaikapa... APA!

Szülőnek lenni nem könnyű, de míg minket, anyákat többnyire egyfajta glóriás elismerés övez, addig az apák jelentőségét inkább csak az utóbbi évtizedben kezdték el pedzegetni. A sztereotípiák erősek, és a férfiakról sokáig jellemzően családfenntartóként, kenyérkeresőként hallhattunk, mint akik a munkával le is tudták atyai kötelességeiket. Közben meg a család eltartása már jó ideje nem kizárólagos feladatuk, mi, nők is kivesszük a részünket belőle, de ami ennél is lényegesebb: a férfiak maguk is kezdték megelégelni a nekik dedikált szerepet, felismerve és kiállva azért, hogy a gyereknevelés, a családi életben való minőségi jelenlét legalább annyira fontos része életüknek.

Kérdés, mi történik a derék férfiakkal, akik például egy válás miatt hirtelen elveszítik apaként mindazt a felelősséget, amit maguk vállaltak, önként, s abban örömüket lelve. S megkapják helyette – legalábbis nálunk, Magyarországon még ez a gyakoribb – a szórakoztató-rendezvényszervező hétvégi apuka szerepét, akinek a pénztárcájába szabad belenyúlni, jó mélyen, de gyereke mindennapjainak már ne akarjon része lenni.

Esetleg lehet pótapuka! Egyedülálló anyák megmentője, akitől csillogó szemekkel, reménytelve várják az elvesztett/elküldött vér szerinti pótlását, s vele a kereteket, a fegyelmet, amit egyedül, nőként nehéz megteremteni. Ha ez ironikusan hat, akkor jelentem: önirónia is van benne, hiszen magam is egyedülálló anyából lettem második feleség, nekem is voltak várakozásaim új társammal kapcsolatban a gyerekezés terén. Azt hiszem, ez megbocsátható, különösen, ha az együttélés során ki tudjuk alakítani a megfelelő viszonyulásokat egymáshoz. Ahol nem az elvárások dominálnak, hanem a kölcsönösség. Ahol nem a verseny, hogy ki a jobb, hanem valamiféle win-win felállás. S akkor máris kiderül, hogy szó sincs pótapukáról, hiszen az apákat nem lehet pótolni, ahogy az anyákat sem. Ám lehet adni a gyerekhez fűződő kapcsolatnak plusz tartalmakat, amely mind a férfi, mind a gyerek számára pozitív megerősítés lehet a szerepüket, helyüket illetően.

De visszatérve eredeti kérdésünkhöz: még ha új családot, mozaikost is alapítanak, vér szerinti gyermekük számára nem szűnnek meg apának lenni! Az apák és a mozaikapák (nemszeretem szóval élve: mostohaapák) közé nem tehetünk egyenlőségjelet, hiszen a vér szerinti szülőnek egyértelmű többlete van a gyerekéhez fűződő kapcsolatában: a vérkötelék, a leszármazottiság, ezzel együtt – jó esetben – a mély érzelmi kapcsolódás lehetősége. Ezt a gyerekek is zsigerileg érzik (ezért van az, hogy még a legnemtörődömebb, vagy akár bántalmazó apákhoz is ragaszkodni tudnak, akarnak). A legjobb tehát, amit tehetünk gyerekünkért, hogy engedjük kapcsolódni az apjához, őt pedig hagyjuk apjának lenni – értsd kapjon lehetőséget a gyerekről való gondoskodásra, a nevelésére, ügyeibe való beleszólásba is! S akkor a távolság, az időbeli korlát, vagy egy karantén sem állhat tartósan kettejük közé.

Végezetül, amiért ez az írás valójában megszületett: van jó néhány dolog, amiért az édesapáknak és a mozaikapáknak egyaránt hálásak lehetünk, és ennek a hálának a kifejezésére a gyerekeinket is rávezethetjük (míg maguktól nem megy). Ez itt az én lajstromom, de a sor folytatható kinek-kinek szíve, tapasztalatai szerint, és én örülnék, ha meg is osztanátok!

Tehát, köszönöm a mindenkori apáknak, köztük a sajátomnak és a gyermekeim apjainak is 😊:  a szeretetet, gondoskodást, a biztonságot, következetességet, a játékot, de a kereteket is, az értékrendet, a munkamorált, a szemléletmódot, de a lehetőséget is azt megkérdőjelezni, a türelmet, az érdeklődést, a kíváncsiságot, a szabadság és a humor szeretetét, a lazaságot és a fegyelmet, a mintát a szerelemre, a párkapcsolatok működésére, csakúgy, mint a hibákat, amelyekből tanulni lehet. Köszönöm, hogy megmutatták a kitartás, a tanulás, a fejlődés-önfejlesztés értékét, a változni-változtatni tudás jelentőségét, vagyis a rugalmasságot!

A jelenlétet és a részvételt az igazán fontos kapcsolatokban.

Köszönöm!

58. Mozaikcsaládban és karanténban az élet…

Csak pár gondolat:

1., A mozaikszülők, akik jelenleg sokan kénytelenek otthonról dolgozni, vagy rosszabb esetben elveszítették állásukat, jóval több kontaktusban vannak a gyerekekkel, mint korábban, ezért a konfliktusok is esélyesebbek. Nincs azzal semmi gond, ha megpróbálunk kitalálni egy olyan időbeosztást, amiben minimálisra szűkítjük a konfliktusos együttlétek lehetőségét. Talán szentségtörés egyesek szemében, de: szerintem nem kell erőltetni a mindennapi közös étkezéseket sem, ha azt érezzük, robbanásveszély van. Lehet egy kicsit rugalmasabbra venni az eddigi szokásainkat, jobb a békesség alapon. Van az a szituáció, mint ez a mostani, amikor elengedhetjük az elveinket a tartósabb nyugalom érdekében. Inkább próbáljuk megragadni azokat a pillanatokat, amikor érezhetően pozitív a légkör, próbáljuk meg akkor megerősíteni a családi egységet egy-egy ötlettel: akár egy jó hangulatú beszélgetéssel, akár egy játékkal, filmezéssel, tervezgetéssel, stb.

2., Azok a szülők, akik munka, fizetés nélkül maradtak, joggal aggódhatnak családjuk, külön élő gyermekük eltartása miatt. Sajnos ez húsbavágó probléma, nem csodálkozhatunk, ha ilyen okok miatt exünk aggódóbb, türelmetlenebb. Kétségbeejtő, ha az ember elveszíti a biztos (vagy legalábbis megszokott) talajt a lába alól, s ennek fölébe még a láthatási jogával sem élhet, nem találkozhat a gyermekével. Lelkileg ez nagyon megterhelő, ezért most is azt mondom, mint legutóbbi bejegyzésemben, hogy amennyire lehet, legyünk együttműködők, sőt most segítőkésze(bbe)k a másik szülővel, ami végső soron a gyerekünk érdekét is a legjobban szolgálja.

3., Akik a járványhelyzet megoldásán dolgoznak – orvosok, ápolók, mentősök stb. – vagy munkájukból kifolyólag nagyobb eséllyel fertőződnek, ugyancsak komplikált helyzetben vannak, mikor volt házastársuk nehezebben engedi hozzájuk a gyerekeket a veszélyhelyzet miatt. Ők is megérdemlik az együttérzést és a lehetséges együttműködést. 

4., A bizonytalanságok miatti stressz, hogy mi minden következhet, kiélezettebbé teszi a párok kapcsolatát. Elárasztanak minket a mindenhonnan áradó hírek, ráadásul sokszor ellentmondó információkkal az aktuális helyzetről és a kilátásokról. Mindenki valahogy próbál megbirkózni ezekkel, ki az állandó sajtófigyeléssel, ki a hírek elől való meneküléssel, ki az érvek-ellenérvek folyamatos mérlegelésével, mindenesetre nem nagyon tudunk semlegesek maradni. Emiatt sok olyan téma, ami egyébként a kapcsolatunk malmára hajtaná a vizet, elsikkad, háttérbe szorul, nem is jut rá idő, energia, kedv. Fontos lenne, hogy felismerjük, mi az, ami párosunk javát szolgálja, ami összehoz a feszült időkben, s nem eltávolít egymástól.

5., Egy hagyományos családban teljesen természetes, hogy szülők és gyerekeik között erős érzelmi kötelék van. Azonban a mozaikcsaládokban ez csak az egyik szülőről mondható el, akinek párja ennél sokkal lazábban kapcsolódik a mozaikgyerekhez. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretheti őt, vagy nem gondoskodik róla, csak ez a rendkívül meghatározó biológiai kötelék nincs meg köztük. A mozaikszülő is szeretné ösztönösen megvédeni családját, ám önzőségnek tűnhet a kérése, mikor erre hivatkozva nem szeretné, ha párja gyerekei látogatóba jönnének hozzájuk a járvány alatt. Ez nagyon mozaikos szitu. Amit mégis tehetünk: próbáljunk belehelyezkedni párunk helyébe, és nem a rosszat látni a hozzáállása mögött, hanem a szándékait kideríteni, s ezek mentén megbeszélni a dolgokat, s hogy ki mit tudna „beáldozni”, vállalni stb.

6., Nagyon fontos, és a fentiekkel összefügg: ne hozd olyan helyzetbe a párodat, hogy választania kelljen közted és a gyereke között. Sosem fair egy ilyen játszma, de ebben a rendkívüli helyzetben, mint a mostani, ez különösen igaz. Mindenkinek új, és mindenkinek nehéz ez az időszak. Gyakorold a türelmet és az együttérzést – ennek van most itt az ideje. Nekünk mindannyiunknak erre van most szükségünk.