50. Ha mást gondolunk a gyerekek mobilhasználatáról

Gyakori probléma mozaikcsaládokban, hogy eltérő véleményen vagyunk párunkkal a csemeték kütyüidejét illetően. Vagyis, míg egyikünk korlátozni szeretné ezt az időt, a másikunk a gyerekekre bízná. Főleg akkor van ez így, ha a gyerekek nem velünk laknak, csak látogatóba jönnek hozzánk. 

Amikor erről elkezdünk vitatkozni, könnyen beleeshetünk a hibába, hogy szigorúnak vagy épp felelőtlennek címkézzük a másikat. Előrébb leszünk-e ezzel?

Aligha. Inkább tovább szítjuk a feszültséget, amit nyilvánvalóan a gyerekek is érzékelnek, s a legjobb, amit tehetnek ekkor, hogy még jobban bebújnak a monitor mögé, csak hogy ne minket halljanak. 

Két dolgot tehetünk.

Az első, hogy ezt mindenképp kettesben beszéljük meg, ne a gyerekek előtt, és valóban hallótávolságon túl.

A második, hogy kérdezzük meg párunktól, kölcsönösen, mi a konkrét elképzelése, célja azzal, hogy korlátozni akarja/nem akarja a kütyühasználatot. 

Amikor lehetősége lesz elmondani, hogy:

– azért kellene korlátozni, mert különben nem lesz rendszer a gyerekek életében, s idővel nem is lesz igényük másféle tevékenységre, közös elfoglaltságra, 

illetve:

–        – azért nem szeretné őket korlátozni, mert ez jelenti számukra a kikapcsolódást, ettől érzik magukat igazán otthon és jól,

akkor egymás minősítése helyett valódi válaszokat kapunk valódi kérdésekre, s megvalósulhat az igazi kommunikáció közöttük. Ezáltal pedig elindulhat a közös gondolkodás arról, hogy lehetne valamiféle közös nevezőre jutni a kérdésben. Merthogy vannak érvek, ellenérvek, nem csupán kimondott vagy kimondatlan érzések és indulatok.

Alapvető tehát a valódi, tényeken és nem csupán érzéseken alapuló kommunikáció. Előfordulhat persze olyan helyzet is, amiben nem tudunk egyetérteni párunkkal, ebben az esetben bízzuk a nevelést a vér szerinti szülőre, ez az ő privilégiuma.

42. 4+1 megoldás, ha "közbejött valami" az apás/anyás hétvégén...

Rákészülsz párocskáddal a hétvégére, merthogy hétközben körülvesz a sok gyerek (te gyereked, én gyerekem…), és örültök, hogy végre kettesben lehettek! Kicsit lehet lazáskodni, kicsit nem szülőnek lenni, hanem csak úgy felnőttnek, párnak…

Aztán jön a hír, egy-két nappal előtte: mégsem jó a másik szülőnek a hétvége, vagy a gyereknek jön közbe egy iskolai vagy baráti program…

Minden összedől, a szép remények a szűkös két éjszakás kalandról szertefoszlanak, és a megrökönyödés után keresitek a hibást, majd egymásnak is estek, hogy ha már rossz, legyen nagyon az.

Ismerős? Volt ilyen? 

Mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel? 

1., Puffogni. 

2., Emailt írni az exnek, hogy mégis hogy gondolta (már megint) ezt??! Hát neki nem fontos a gyerek? Hát ő mit szólna, ha betervezne valamit, amit mi hozzá hasonló eleganciával keresztülhúznánk?

3., Hibáztatni az iskolát/osztályfőnököt, hogy pont a „mi hétvégénkre” szervezett már megint valamit. Miért kell még hétvégén is befogni a gyerekeket??

4., Beolvasni párunknak, amiért nem tudja megértetni a gyerekével, hogy a „mi hétvégénkre” ne szervezzen programot. Ja, hogy neki is van társasági élete? Ja, hogy örüljünk, hogy nem a neten lóg a szobájába zárkózva?? Hm… 

Jó, ezek valójában a kevésbé célravezető megoldások, ez nyilvánvaló.

Esetleg 5. lehetőség: veszünk pár mély levegőt, elszámolunk, ameddig kell, és próbálunk valamit kitalálni, amit a gyerek kora, és a körülményeink megengednek:

5/1. A legjobb megoldás, ha van erre lehetőség: nagyszülős hétvégét rendezni a gyerkőc számára. Elvisszük/vitetjük a mamáékhoz, ahol a legfinomabb ételekkel kényeztetik majd, nézhet tévét, mászkálhat a fán vagy bandázhat a szomszéd gyerekekkel. Ez a „lepasszolom a gyereket” nevű, talán nem túl elegáns, ám roppant hasznos módszer. Mindenki profitál belőle.

5/2. Ha nem megoldható, még mindig ott van a pizsiparti a barátéknál, unokatesónál című, hasonlóan gyerekbarát program, persze azzal együtt, hogy ezt illik egyszercsak viszonozni. 

5/3. Ha nem megoldható az ottalvós vendégség, lehet félnapos programot szervezni neki valahol, valakivel, akivel szeret együtt lenni, de akár bébiszitter is lehet. Nem árt ilyesmiben gondolkodni, mert mozaikcsaládban mint tudjuk, az egyetlen biztos dolog, hogy semmi sem biztos, pláne nem a megbeszélt rendszer. Lehet ez egy délelőtti program ebéddel egybekötve, vagy ebéd utáni kiruccanás valamerre: barátokhoz, keresztszülőhöz, rövid túra vagy városfelfedezés…

5/4. Ha csak arra vágyhatunk, hogy legalább egy pár nyugodt óránk legyen kettesben, hívhatunk ugyanígy bébiszittert vagy rokont, barátot, akivel szeret lenni a gyerek, mi pedig elmehetünk moziba vagy sétálni egyet, stb. Vagy fordítva: a gyerek megy moziba, játszótérre, játszóházba, fagyizni, mi meg élvezzük a kettesben töltött pillanatokat – nélküle. 

 + Legyünk kreatívak! De csak akkor tudunk azok lenni, ha nem esünk letargiába (és egymás torkának) a nem várt hír hallatán. 

Újrakezdeni ér, boldognak lenni nem lehet luxus!