Gyakori, hogy a családi béke egyszerűen nem tud kialakulni,
megszilárdulni, mert valaki folyamatosan két tűz között érzi magát: a szülő az
új párja és gyereke között, a gyerekek a szülő és a külön élő szülő között, az
új családtag a mozaikgyerekek és a sajátjai között stb… Még csak nem is
újkeletű ez a jelenség, hiszen már az Ószövetségben is találunk ilyen
történeteket, gondoljunk csak pl. Sára féltékenységére Ábrahám első feleségnek
fiára.
Az újjáalakuló családok sajátos dinamikájukkal lelassítják a mozaikdarabkák egy képpé formálódásának folyamatát. Mi jellemzi ezt a dinamikát? Néhány példa:
- gyakori, hogy valaki a családból kívülállónak érzi magát, és/vagy irigy a szorosabban összetartozókra
- szülői feladatok, elvárások, amelyek a megnehezítik a házasságot
- pénzügyi problémák
- konfliktus egy vagy több mozaiktaggal
- az ex-házastárssal kapcsolatos nézeteltérések, amelyek hátráltatják az együttnevelést, és stresszelnek.
Öt lépés az egészséges családi összecsiszolódáshoz
A mozaikosodás bonyolult folyamata közben a következők
meglépése új perspektívákat adhatnak a békésebb családi élet érdekében.
1. Törekedj pároddal az egységre!
A házastársi összhang a mozaikcsaládokban is ugyanúgy vonatkozik
a szülőségre, mint a párkapcsolatra. A gyerekek neveléséről való közös
gondolkodás, és az egységre törekvés féken tartja a vér szerinti szülők
kirekesztettségérzését, és csökkenti a családi konfliktusokat.
Ennek három dolog a feltétele. Először is a mozikszülőknek („mostoháknak”)
kezelniük kell a féltékenységüket (levetkőzni, vagy inkább fel sem ölteni a „mostohaságot”).
Másodszor: a vér szerinti szülőknek ellen
kell állniuk a kísértésnek, hogy „megvédjék” gyerekeiket. Harmadszor: mindkét
partnernek kezelnie kell az új szerelem és annak elveszíthetősége feletti szorongását.
2. Lazíts az elvárásaidon!
Amikor új család alakul, pár évig stresszesebb az élet. Ez a
beilleszkedés, a helyünk megtalálásának időszaka. A stressz részben azért
magas, mert a párok gyakran számítanak arra, hogy a család majd pikk-pakk
összeáll egy egységgé. Csakhogy ez nem egy gyors műfaj, családdá válni évekbe
telik. Időnként késztetést érzünk, hogy ezt vagy azt az újszerű viselkedést, szokást
„kijavítsuk”, de ehelyett az egész családra kellene koncentrálni. Kezdd a
házasság megerősítésével, majd az egyéni kapcsolatokkal a családtagok között.
3. Minimális közös nevező
Miközben küzdesz az elemekkel és a nehéz érzéseiddel, próbáld
elérni a család minden tagjánál, hogy valami alapszintű toleranciát mindenképp tanúsítsanak
egymás iránt. Mondhatod a párod gyerekének: „Tudom, hogy nem szeretnéd, hogy
itt legyek, de azért próbáljunk meg együtt élni, legalább mint két jó fej lakótárs.”
Apaként meg például azt mondhatod: „Nem várom el, hogy szeresd a feleségemet,
de kérlek, légy tisztességes és tisztelettudó, ahogy az iskolában is az vagy a
tanáraiddal.”
Természetesen azért a cél az, hogy a család a lakótársi
viszonyokon túlnőjön. De ezek az időben meghozott kis hangsúlyváltoztatások jelentős
eredményeket hozhatnak.
4. Kapcsolat a külön élő szülővel
Egészséges együttnevelés akkor tud megvalósulni, ha az
ex-partnerek félreteszik korábbi személyes nézeteltéréseiket, és az aktuális szülői
feladataikra összpontosítanak. Ez azt jelenti, hogy úgy döntesz, a gyerek
szükségleteit a sajátodéi fölé helyezed. Kezdd azzal, hogy a beszélgetések
során törekszel egyfajta menedzserhozzáállásra, vagyis a feladatra és a
megoldásra koncentrálsz, személyeskedés és indulat nélkül; a láthatásokat érdemes
naptárban, telefonos tervezőben is vezetni; és elkerülöd a robbanásveszélyes témákat.
5. Hagyd az önostorozást!
Nem lesz jobb senkinek sem attól, hogy magadat okolod akár a
válásért, akár a mozaikcsaládos létért. Megtörtént. Ebből kell főzni, s ha jót
akarsz, akkor a jelenre koncentrálsz, s bízol abban, hogy ami készül, jó lesz,
mert beleadsz mindent, amire képes vagy. Nem minden rajtad múlik, a családozás
alapesetben is egy interaktív műfaj. Inkább a működőképes közös játékszabályok
kialakításán kell dolgozni. Ha te jól vagy, nagyobb eséllyel lesz jól a párod
és a családod is!
/Ron Deal amerikai pszichoterapeuta cikke nyomán./