60. Apák napjára – édesapa, elvált apa, mostohaapa, mozaikapa... APA!

Szülőnek lenni nem könnyű, de míg minket, anyákat többnyire egyfajta glóriás elismerés övez, addig az apák jelentőségét inkább csak az utóbbi évtizedben kezdték el pedzegetni. A sztereotípiák erősek, és a férfiakról sokáig jellemzően családfenntartóként, kenyérkeresőként hallhattunk, mint akik a munkával le is tudták atyai kötelességeiket. Közben meg a család eltartása már jó ideje nem kizárólagos feladatuk, mi, nők is kivesszük a részünket belőle, de ami ennél is lényegesebb: a férfiak maguk is kezdték megelégelni a nekik dedikált szerepet, felismerve és kiállva azért, hogy a gyereknevelés, a családi életben való minőségi jelenlét legalább annyira fontos része életüknek.

Kérdés, mi történik a derék férfiakkal, akik például egy válás miatt hirtelen elveszítik apaként mindazt a felelősséget, amit maguk vállaltak, önként, s abban örömüket lelve. S megkapják helyette – legalábbis nálunk, Magyarországon még ez a gyakoribb – a szórakoztató-rendezvényszervező hétvégi apuka szerepét, akinek a pénztárcájába szabad belenyúlni, jó mélyen, de gyereke mindennapjainak már ne akarjon része lenni.

Esetleg lehet pótapuka! Egyedülálló anyák megmentője, akitől csillogó szemekkel, reménytelve várják az elvesztett/elküldött vér szerinti pótlását, s vele a kereteket, a fegyelmet, amit egyedül, nőként nehéz megteremteni. Ha ez ironikusan hat, akkor jelentem: önirónia is van benne, hiszen magam is egyedülálló anyából lettem második feleség, nekem is voltak várakozásaim új társammal kapcsolatban a gyerekezés terén. Azt hiszem, ez megbocsátható, különösen, ha az együttélés során ki tudjuk alakítani a megfelelő viszonyulásokat egymáshoz. Ahol nem az elvárások dominálnak, hanem a kölcsönösség. Ahol nem a verseny, hogy ki a jobb, hanem valamiféle win-win felállás. S akkor máris kiderül, hogy szó sincs pótapukáról, hiszen az apákat nem lehet pótolni, ahogy az anyákat sem. Ám lehet adni a gyerekhez fűződő kapcsolatnak plusz tartalmakat, amely mind a férfi, mind a gyerek számára pozitív megerősítés lehet a szerepüket, helyüket illetően.

De visszatérve eredeti kérdésünkhöz: még ha új családot, mozaikost is alapítanak, vér szerinti gyermekük számára nem szűnnek meg apának lenni! Az apák és a mozaikapák (nemszeretem szóval élve: mostohaapák) közé nem tehetünk egyenlőségjelet, hiszen a vér szerinti szülőnek egyértelmű többlete van a gyerekéhez fűződő kapcsolatában: a vérkötelék, a leszármazottiság, ezzel együtt – jó esetben – a mély érzelmi kapcsolódás lehetősége. Ezt a gyerekek is zsigerileg érzik (ezért van az, hogy még a legnemtörődömebb, vagy akár bántalmazó apákhoz is ragaszkodni tudnak, akarnak). A legjobb tehát, amit tehetünk gyerekünkért, hogy engedjük kapcsolódni az apjához, őt pedig hagyjuk apjának lenni – értsd kapjon lehetőséget a gyerekről való gondoskodásra, a nevelésére, ügyeibe való beleszólásba is! S akkor a távolság, az időbeli korlát, vagy egy karantén sem állhat tartósan kettejük közé.

Végezetül, amiért ez az írás valójában megszületett: van jó néhány dolog, amiért az édesapáknak és a mozaikapáknak egyaránt hálásak lehetünk, és ennek a hálának a kifejezésére a gyerekeinket is rávezethetjük (míg maguktól nem megy). Ez itt az én lajstromom, de a sor folytatható kinek-kinek szíve, tapasztalatai szerint, és én örülnék, ha meg is osztanátok!

Tehát, köszönöm a mindenkori apáknak, köztük a sajátomnak és a gyermekeim apjainak is 😊:  a szeretetet, gondoskodást, a biztonságot, következetességet, a játékot, de a kereteket is, az értékrendet, a munkamorált, a szemléletmódot, de a lehetőséget is azt megkérdőjelezni, a türelmet, az érdeklődést, a kíváncsiságot, a szabadság és a humor szeretetét, a lazaságot és a fegyelmet, a mintát a szerelemre, a párkapcsolatok működésére, csakúgy, mint a hibákat, amelyekből tanulni lehet. Köszönöm, hogy megmutatták a kitartás, a tanulás, a fejlődés-önfejlesztés értékét, a változni-változtatni tudás jelentőségét, vagyis a rugalmasságot!

A jelenlétet és a részvételt az igazán fontos kapcsolatokban.

Köszönöm!

59. Anyák napjára. Lehetsz-e anyja a párod gyermekének?

Lehetsz-e anyja más szülöttének? 

Kell-e, szabad-e? Igény van-e rá? 

Nem. És nincs.

Akkor hát mi lehetsz, aki gondoskodsz róla, míg az édese távol van? Ételt készítesz neki, mosol rá, takarítasz utána, gondolkodsz a gondjain, irányítod a fejlődésében, vigasztalod, mintát adsz neki így-úgy.

Ajándéka lehetsz, mint ő neked. Nem kértétek egymást, kaptátok. S mint ilyet, visszautasítani nem nagyon lehet. Mindaz, ami menet közben nyom, elkeserít, ha jól csinálod, a végén beérik. 

Nem kell nevelned. Nem kell sajátodként szeretned. 

De: szeretheted!

Növelheted.

Széppé, naggyá, aztán ereszd el!

58. Mozaikcsaládban és karanténban az élet…

Csak pár gondolat:

1., A mozaikszülők, akik jelenleg sokan kénytelenek otthonról dolgozni, vagy rosszabb esetben elveszítették állásukat, jóval több kontaktusban vannak a gyerekekkel, mint korábban, ezért a konfliktusok is esélyesebbek. Nincs azzal semmi gond, ha megpróbálunk kitalálni egy olyan időbeosztást, amiben minimálisra szűkítjük a konfliktusos együttlétek lehetőségét. Talán szentségtörés egyesek szemében, de: szerintem nem kell erőltetni a mindennapi közös étkezéseket sem, ha azt érezzük, robbanásveszély van. Lehet egy kicsit rugalmasabbra venni az eddigi szokásainkat, jobb a békesség alapon. Van az a szituáció, mint ez a mostani, amikor elengedhetjük az elveinket a tartósabb nyugalom érdekében. Inkább próbáljuk megragadni azokat a pillanatokat, amikor érezhetően pozitív a légkör, próbáljuk meg akkor megerősíteni a családi egységet egy-egy ötlettel: akár egy jó hangulatú beszélgetéssel, akár egy játékkal, filmezéssel, tervezgetéssel, stb.

2., Azok a szülők, akik munka, fizetés nélkül maradtak, joggal aggódhatnak családjuk, külön élő gyermekük eltartása miatt. Sajnos ez húsbavágó probléma, nem csodálkozhatunk, ha ilyen okok miatt exünk aggódóbb, türelmetlenebb. Kétségbeejtő, ha az ember elveszíti a biztos (vagy legalábbis megszokott) talajt a lába alól, s ennek fölébe még a láthatási jogával sem élhet, nem találkozhat a gyermekével. Lelkileg ez nagyon megterhelő, ezért most is azt mondom, mint legutóbbi bejegyzésemben, hogy amennyire lehet, legyünk együttműködők, sőt most segítőkésze(bbe)k a másik szülővel, ami végső soron a gyerekünk érdekét is a legjobban szolgálja.

3., Akik a járványhelyzet megoldásán dolgoznak – orvosok, ápolók, mentősök stb. – vagy munkájukból kifolyólag nagyobb eséllyel fertőződnek, ugyancsak komplikált helyzetben vannak, mikor volt házastársuk nehezebben engedi hozzájuk a gyerekeket a veszélyhelyzet miatt. Ők is megérdemlik az együttérzést és a lehetséges együttműködést. 

4., A bizonytalanságok miatti stressz, hogy mi minden következhet, kiélezettebbé teszi a párok kapcsolatát. Elárasztanak minket a mindenhonnan áradó hírek, ráadásul sokszor ellentmondó információkkal az aktuális helyzetről és a kilátásokról. Mindenki valahogy próbál megbirkózni ezekkel, ki az állandó sajtófigyeléssel, ki a hírek elől való meneküléssel, ki az érvek-ellenérvek folyamatos mérlegelésével, mindenesetre nem nagyon tudunk semlegesek maradni. Emiatt sok olyan téma, ami egyébként a kapcsolatunk malmára hajtaná a vizet, elsikkad, háttérbe szorul, nem is jut rá idő, energia, kedv. Fontos lenne, hogy felismerjük, mi az, ami párosunk javát szolgálja, ami összehoz a feszült időkben, s nem eltávolít egymástól.

5., Egy hagyományos családban teljesen természetes, hogy szülők és gyerekeik között erős érzelmi kötelék van. Azonban a mozaikcsaládokban ez csak az egyik szülőről mondható el, akinek párja ennél sokkal lazábban kapcsolódik a mozaikgyerekhez. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretheti őt, vagy nem gondoskodik róla, csak ez a rendkívül meghatározó biológiai kötelék nincs meg köztük. A mozaikszülő is szeretné ösztönösen megvédeni családját, ám önzőségnek tűnhet a kérése, mikor erre hivatkozva nem szeretné, ha párja gyerekei látogatóba jönnének hozzájuk a járvány alatt. Ez nagyon mozaikos szitu. Amit mégis tehetünk: próbáljunk belehelyezkedni párunk helyébe, és nem a rosszat látni a hozzáállása mögött, hanem a szándékait kideríteni, s ezek mentén megbeszélni a dolgokat, s hogy ki mit tudna „beáldozni”, vállalni stb.

6., Nagyon fontos, és a fentiekkel összefügg: ne hozd olyan helyzetbe a párodat, hogy választania kelljen közted és a gyereke között. Sosem fair egy ilyen játszma, de ebben a rendkívüli helyzetben, mint a mostani, ez különösen igaz. Mindenkinek új, és mindenkinek nehéz ez az időszak. Gyakorold a türelmet és az együttérzést – ennek van most itt az ideje. Nekünk mindannyiunknak erre van most szükségünk.