2017. január 31., kedd

25. Vélt vagy valós igények? Apák kereszttűzben, esetleg a saját csapdájukban?

Kicsit hosszúra sikeredett a cím, de jól körvonalazza a téma sokszínűségét. Az előző bejegyzésben már érintettük a problémát, hogy nem egy esetben abból fakad a konfliktus mozaikéknál, hogy apa egyszerre próbál megfelelni a gyermekének és sokszor a gyermeke anyjának is, miközben az aktuális társ is ugyanezt várná – talán nem is jogtalanul. Ez is forrása lehet az elvált apák körében gyakori depressziónak (azon kívül, hogy megfelelni akarásuk mellett esetleg még azzal is meg kell küzdeniük, hogy mindeközben párjuk gyermeke kifejezetten elutasítja őket). 

Nem egy mozaiktörténet szól arról, hogy az "új asszony" szerepébe került nőknek elkeseredett tehetetlenségben kell nézniük, ahogy társuk küzd a régi családdal: 
- a volt feleséggel, aki követelőzik, egyre több gyerektartást szeretne, ami egyébként bizonyíthatóan nem is a gyerekre megy teljes egészében; 
- vagy ellene hangolja a gyereket; vagy nem ellene, hanem az új párja ellen (aki mellesleg a láthatások idején gondoskodik a gyerkőcről);
- esetleg olykor-olykor akadályozza a láthatásokat, pl. rászervez más programot stb.; kiszámíthatatlanná téve a látogatások rendjét;
- de olyan esetet is ismerek, amikor nő létére nem törődik felelősen a gyerekkel, nem segíti az iskolai előrehaladását, ellenben ha valami probléma akad, apát hívja segítségül;
- de a gyerek is borsot törhet az orra alá: pl. megpróbálhatja kijátszani a szülőket egymás ellen;
- azt mondhatja, hogy ha nem kap meg ezt vagy azt, ha nem tehet meg ezt vagy azt, akkor el sem megy hozzá legközelebb láthatásra;
- undokoskodhat a pótszülővel, stb.
(Zárójelben jelzem, hogy ezek a fenti küzdenivalók természetesen nem kizárólag az apákat sújthatják!)

Ezek némelyike (mindegyike...?) külön-külön talán a legtöbb egyszülős vagy mozaikcsaládban felüti a fejét, de olyan is van, hogy csupán az aggódó, frusztrálódó apa képzeletében születik meg és fertőz elképesztő rombolást végezve

Vannak feltételezések a férfiben, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy ne legyen balhé az exszel, hogy simán menjen a következő láthatás, hogy örömmel jöjjön a gyerek és jól érezze magát nála. Sokszor olyan mélyek ezek a feltételezések és olyan rögzültek, hogy ha rákérdeznénk, beszéltek-e már ezekről kettesben, megpróbálták-e tisztázni, kiderülne, hogy ez fel sem merült bennük. Mert minek? Úgysem értené meg a másik, úgyis csak a hibát keresné benne stb. Jobb megelőzni a bajt és ráhagyni a dogokat, vagy fizetni inkább, és nem megkérdőjelezni, hogy erre-arra szükség van, hogy ez vagy az a nevelési szabály úgy van jól, hogy ide vagy oda menjenek csak ők, a régi, közös család, és az új társ bele se szóljon semmibe, ami a gyerekkel kapcsolatos... 

EZEK SOKSZOR FELTÉTELEZÉSEK! NEM KOMMUNIKÁLUNK EGYMÁSSAL! ELEVE NEGATÍV DOLGOKAT FELTÉTELEZÜNK A MÁSIKRÓL!

Azt gondolom, hogy meg kell érjen annyit az új párkapcsolatunk, alakuló új családi életünk és a külön élő gyerekünkkel való viszonyunk, hogy merjünk feltenni volt házastársunknak fontos kérdéseket, mielőtt feltételezzük a válaszait, s merjünk javaslatokkal előállni a közös gyerekkel kapcsolatos elképzeléseinkről, merjünk határokat szabni a követelőzésnek és esetleges zaklatásoknak, merjünk ellenállni a manipulációnak és zsarolásnak. Merjünk beszélni, megbeszélni, nem meghátrálni az első vitánál!

Ha ezt nem tesszük meg, valaki be fogja dobni a törölközőt. Könnyen előfordulhat, hogy pont azzal fog megromlani vagy megszakadni a kapcsolatunk, aki végig a legfontosabb szereplő vagy támogató volt mellettünk.

2017. január 17., kedd

24. EZT kéne másképp csinálni!


Ez most megint egy érdekes tapasztalat...  Az előző bejegyzés elég gyorsan bekerült a legolvasottabb 5 poszt közé, és páran klaviatúrát is ragadtatok, hogy kiegészítsétek a megkezdett (fekete)listát. Ez volt a lényeg, ugyebár, hogy láthatóvá váljék: egy mozaikcsaládban milyen problémás helyzetek fordulhatnak elő, s az is, hogy adott esetben nem egyedi gondokról van szó.


A tapasztalat pedig: hogy hiába a sokakat érintő/érdeklő téma, mégis elég érzékeny ahhoz, hogy akár az anonimitás ködébe burkolózva kitegyük erre a fórumra, ahol hasonló cipőben járó sorstársak szörföznek.
Kár. Remélem, előbb-utóbb bátrabb visszajelzések is jönnek a tetszésnyilvánításnál és a megosztásoknál, olyanok, amelyek továbbvivők, megoldást keresők!


Tehát a mozaikcsaládok nyűgjeit tartalmazó hevenyészett lista – ez idáig – az alábbiakkal bővült, kicsit általánosabb megfogalmazásba helyezve, mint ahogy a kommentben megjelentek:


  • kirekesztődés a mozaikgyerek és a vér szerinti szülője közti beszélgetésekből és programokból


  • párunk folyamatos hívogatása, keresése az exe által, aki rendszeresen érezteti vele, hogy hiányzik neki

  • párunk és az exe négyszemközti találkozásai a gyerekek miatt, akikről egyébként a mozaikszülő is gondoskodik, pl. hozza őket az iskolából, de fel sem merül, hogy rá is tartoznának a gyerekek ügyei.


Ha csak ezeket nézzük, szembetűnik, hogy a három problémának van egy közös pontja, szereplője, aki nem más, mint a párunk (az nem derül ki, hogy férfiakról vagy nőkről van-e szó, de amennyire a személyes tapasztalataimból és a különböző fórumolvasmányaimból kikövetkeztethető, az ehhez hasonló eseteknél jellemzően férfiakról).


A párunk az, akit vegzál a volt házastársa – érzelmi zsarolás, manipuláció okán vagy a közös gyerekre hivatkozva –, a párunk az, aki nem meri jobban bevonni a gyereket érintő ügyekbe új társát, holott a gondoskodást természetesnek veszi (esetleg el is várja), s a párunk az, aki félve gyereke érzelmi reakcióitól, inkább kihagyja új partnerét a közös programokból.


Jajjj…


Azért érdekes ez amúgy, mert az a közhiedelem, hogy a mozaikcsaládban a fő problémát a gyerek jelenti: enyém, tiéd, miénk… (több opció szerencsére nincs 😀 ). De lehet, hogy ez csupán egy kényelmes megközelítés, annak elfedésére, hogy valójában a párkapcsolatban van valami megoldandó. Itt vissza is kanyarodhatunk az kezdeti blogbejegyzésekhez, ahol már néhányszor érintettük a témát: hogy alapvető a mozaikcsalád (meg tulajdonképpen bármilyen család) stabilitásában a párkapcsolat szilárdsága, egyben rugalmassága, illetve az előző kapcsolat lezárása, s az azzal való megbékélés.


Hű, ezt visszaolvasva egy kicsit csernusos hangvételűre sikeredett a gondolat, pedig nem volt célom. Csak azt szeretném röviden jelezni, hogy a mozaikosodás sűrűjében néha olyan elveszettnek érezzük magunkat, olyan egyedül, miközben azt is érezzük, hogy annyi mindent megteszünk ezért a családért, erőn-érzéseken felül is, hogy el is felejtjük, hogy mi egy párt alkotunk, akik szövetségesei egymásnak, segítői, támaszai, boldogítói. Férfi vagy nő – mindegy abból a szempontból, hogy ha gond van, akkor jó, ha mellettünk áll a párunk.


Ami nem mindegy: hogy a mozaikcsaládban ki az, akitől távol él a gyermeke, s így csak ritkán csatlakozhat be a gyerek életébe. Ők többségében a férfiak, s a már emlegetett fórumok személyes történetei is aláhúzzák a mi fenti eseteinket, tudniillik, hogy nehezen birkóznak meg a távol élő gyerek és a volt házastárs képzelt avagy valós igényeivel

Ó, hány történetet olvastam arról, hogy nemcsak a gyerekek, de az ex is előnyt élvezett az aktuális társ kárára! És ha ezt szóvá tette, akkor még ő volt az elégedetlen és megértésre képtelen, követelőző… Pedig eléggé érthető, ha valaki hónapokon, sőt éveken át azzal van félreállítva, hogy "ez csak ránk tartozik", "erre neki szüksége van", "ez jár neki", "ebben egyeztünk meg vele"…, akkor kirekesztettnek érzi magát.

Mintha nem lenne változás az életben, mintha ugyanabban a helyzetben maradnánk a válás után, s nem lehetne adott esetben újra leülni egymással, s beszélni arról, hogy ennek meg annak vége van, máshogy kell viszonyulni a dolgokhoz, tovább kell lépni,
  • adott esetben nem fogjuk felvenni a telefont, ha nem lényeges dolgot akar megbeszélni a gyerekkel kapcsolatban
  • amikor a gyerek viselkedési-tanulási problémáit beszélik meg, ott lesz az új társ is, akivel napi kontaktusban van, és fontosak a meglátásai;
  • és a gyerek számára is érthetővé kell tenni, hogy mindig lesz lehetőség arra is, hogy csak kettesben legyen apával/anyával, de mivel ehhez a családhoz a szülője párja is hozzátartozik, így többször lesz, hogy tágabb családi körben töltik el az időt.

 Lehetne még folytatni, és fogom is, de most még várok, hátha lesz ehhez véleményetek, hátha folytatódik a sor, jönnek az érvek, ellenérvek...

 Írjatok!




2017. január 10., kedd

23. És MIT kéne másképp csinálni???


Merthogy az előző bejegyzésnél az volt a (költői) kérdés, hogy LEHET-E másképp. Na de mit? És közben talán észrevettétek, hogy kicsit bővült a blog, kapott még pár gombot a fejléc, amit lehet majd töltögetni (mármint fel). Az egyiket a bloggeres statisztika szerint jóval többen nézegetik, mint a többit – kitaláljátok, melyiket?

Ez mind megtörtént... 

Vagyis beigazolódott itt is,  hogy más történetét, aki hasonló cipőben jár, szívesebben olvassuk. És ezzel valószínűleg mindannyian így vagyunk. Ezért a sok-sok bátorítás, kérés, hogy nyíljatok meg, mondjátok el, nálatok mi a helyzet, mi okoz gondot, örömet, egyáltalán hogyan alakulnak a hétköznapok a mozaikcsaládban.



Miért van erre szükség? Hát hogy lássuk, MI MINDENT kéne másképp csinálni. Ha nem fogalmazzuk meg, legalább nem írjuk körül a nehézségeket, hogy is lehetne azokon túllépni! A majd valahogy lesz kevés egy ilyen családi formációban, sokszor taktikai lépésekre, stratégiára van szükség ahhoz, hogy megelőzzünk vagy épp elsimítsunk valamit.

Nem okoz-e gondot pl.:

- úgy bekerülni egy egyszülős családba, hogy én magam nem vagyok szülő, ugyanakkor érzékelek ezzel kapcsolatos elvárásokat

- vagy pont hogy van már gyerekem, akár több is, de ők nem élnek velem, hiányoznak, miközben a párom gyereke halálra idegesít

- vagy a párom gyereke tündéri, édes, bírjuk egymást, de a párom exe nem hagyja, hogy afféle pótszülői szerepben részt vegyek a nevelésében

- vagy épp elvárja (az ex, de akár maga a párom is) hogy anyagilag lehetőleg egyformán adjam meg, amit lehet a nevelt és a saját gyerekemnek is

- hogy nem engedi, hogy a gyerek otthon érezze magát nálunk a láthatások idején

- hogy az exed akadályozza a láthatást, keresztbe tesz a programjaitoknak, a gyereked ellened és/vagy új családod ellen hangolja

- hogy versengést csinál az ajándékozásokból, amit a gyerekek rendesen ki is használnak

- hogy különböznek a nevelési elveitek nemcsak az ex-szel, de új pároddal is

- hogy közös nevezőre kellene jönni az óvodai-iskolai szünetek elosztásában, akárcsak a velük járó pluszköltségek vállalásában is

- hogy "a te gyereked és az én gyerekem veri a mi gyerekünket" – vagyis túl sok a konfliktus a mozaikgyerkőcök között, ami szinte ellehetetleníti a közös időtöltést

- hogy megőrülsz attól, hogy már megint keresztbe tett valamelyik mozaiktag/ex a hetek óta leszervezett programotoknak

.....................................


Tudtok még ilyet? Mert ezeket lenne jó összegyűjteni, a fenti felsorolás csak egy kis ízelítő, hogy mi minden lehet tárgya a leveleiteknek. Aztán biztos lesz egy ellenlista is a sok-sok pozitív hozadékról, sikerekről, de előbb legyen egy kis kihívás 😉

Várom történeteiket, vagy akár a fentihez hasonlóan szűkszavú-tömör problémafelvetéseiteket a listához!