43. Kapcsolatok, és amit tehetünk értük

„…csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké.”

Tinédzser koromban olvastam pár regényt Saint-Exupérytől, akinek nem A kis herceg az egyetlen műve, amiben magvas gondolatok lelhetők fel. Olyannyira, hogy több oldalnyi idézetet szedtem össze a könyveiből, és felolvasásokat tartottam a barátaimnak belőle 😊 Az egyik legütősebb gondolata számomra a fenti, ami A bajtársak c. művéből való.

Semmi sem számít jobban az emberi kapcsolatoknál itt, a földön. Lehetek bármennyire okos, tehetséges, erős, bátor, ha nincs, akivel mindezt megoszthatom, akivel mindezek mentén interakcióba léphetek, nem sokat ér az egész.

        Ettől gazdagodunk igazán, ez tud hosszú távon megelégedettséget és örömet okozni. 

Ugyanakkor ez a mondat nem azt jelenti, hogy halmozzuk a kapcsolatokat, gyűjtsünk érdekviszonyokat. A fényűzés itt nem a mennyiségre vonatkozik. A minőségi kapcsolatok azok, amelyek pazarrá tehetik életünket. Nem kell ezekből olyan sok, de mondjuk alapvetően meghatározza a mindennapjainkat, hogy a családunkkal (mozaikcsaládunkkal) milyen kapcsolatban is vagyunk. 

Szóval rajta, dolgozzunk a fényűző, pompás életen: figyeljünk oda gesztusainkra, adjunk időt és figyelmet a másiknak, kérdezzük-hallgassuk, öleljük, ha kell kérjünk bocsánatot, s ha kell, bocsássunk meg, és legfőképp: ha mindez nehéz, legalább próbáljuk meg minden nap, törekedjünk a jóra és a még jobbra! 

 Na és mi van, ha „vad” tinikkel vagyunk körülvéve? Hogy lesz ebből fényűző kapcsolat??

Szájal a gyerek, visszaszól, beszól, puffog, ellenáll, bezárkózik, pont azt és úgy nem akarja, ahogy mi azt kitaláltuk… A sor folytatható, igaz? 

Csigavér! Ezek a normálisan érő kamasznak az ismertetőjegyei! Kifejezetten örülnünk kell, ha mindezt megtapasztaljuk, mert ezek szerint a személyiségfejlődésnek nagykönyvben megírt folyamatán megy éppen keresztül. Az is teljesen rendben van, ha nekünk meg gyarapodnak (emiatt) az ősz hajszálaink, az idegeink pedig kicsit rongyolódnak. Irány a wellness! 🤣

Szóval: mindegy, hogy saját vagy mozaikgyerek, azt értsük meg, hogy ha nem engedjük kicsit lázadozni, nem tud eltávolodni tőlünk annyira, hogy elinduljon a saját, önálló útján. S ha nem tud önállósodni, akkor fiatal felnőttként nem is lesz honnan visszatalálnia hozzánk. Merthogy az érési folyamat következő állomása ez lenne. 

Energiapazarlás volna magunkra venni a kitöréseiket, önsanyargatás lenne búslakodni afölött, hogy mindenki más véleménye jobban számít nekik a miénknél. Hogy mozaikszülőként mintha nem is léteznénk...

Elég, ha arra figyelünk, hogy az igazán kockázatos kísérletezésektől megóvjuk őket, vagy legalábbis jól felvértezzük őket a veszélyeik ellen. Ezt pedig nyitottsággal, humorral, közvetlen beszélgetésekkel érhetjük el. És persze érdemes nem 14 évesen elkezdeni mindezt, hanem folyamatosan, kicsi koruktól, mindig a maguk szintjén. Igen, tudom, mozaikcsaládban ez még nehezebb, de nem lehetetlen!

Minden egyéb, amit értékként képviselünk, észrevétlenül vésődik beléjük, mint belénk is, amikor szüleink mintáit fedezzük fel egy-egy megnyilvánulásunkban. Ez számít igazán, ezért fontosak a mi – amennyire lehet, tudatos – reakcióink!! ❤️😘

42. 4+1 megoldás, ha "közbejött valami" az apás/anyás hétvégén...

Rákészülsz párocskáddal a hétvégére, merthogy hétközben körülvesz a sok gyerek (te gyereked, én gyerekem…), és örültök, hogy végre kettesben lehettek! Kicsit lehet lazáskodni, kicsit nem szülőnek lenni, hanem csak úgy felnőttnek, párnak…

Aztán jön a hír, egy-két nappal előtte: mégsem jó a másik szülőnek a hétvége, vagy a gyereknek jön közbe egy iskolai vagy baráti program…

Minden összedől, a szép remények a szűkös két éjszakás kalandról szertefoszlanak, és a megrökönyödés után keresitek a hibást, majd egymásnak is estek, hogy ha már rossz, legyen nagyon az.

Ismerős? Volt ilyen? 

Mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel? 

1., Puffogni. 

2., Emailt írni az exnek, hogy mégis hogy gondolta (már megint) ezt??! Hát neki nem fontos a gyerek? Hát ő mit szólna, ha betervezne valamit, amit mi hozzá hasonló eleganciával keresztülhúznánk?

3., Hibáztatni az iskolát/osztályfőnököt, hogy pont a „mi hétvégénkre” szervezett már megint valamit. Miért kell még hétvégén is befogni a gyerekeket??

4., Beolvasni párunknak, amiért nem tudja megértetni a gyerekével, hogy a „mi hétvégénkre” ne szervezzen programot. Ja, hogy neki is van társasági élete? Ja, hogy örüljünk, hogy nem a neten lóg a szobájába zárkózva?? Hm… 

Jó, ezek valójában a kevésbé célravezető megoldások, ez nyilvánvaló.

Esetleg 5. lehetőség: veszünk pár mély levegőt, elszámolunk, ameddig kell, és próbálunk valamit kitalálni, amit a gyerek kora, és a körülményeink megengednek:

5/1. A legjobb megoldás, ha van erre lehetőség: nagyszülős hétvégét rendezni a gyerkőc számára. Elvisszük/vitetjük a mamáékhoz, ahol a legfinomabb ételekkel kényeztetik majd, nézhet tévét, mászkálhat a fán vagy bandázhat a szomszéd gyerekekkel. Ez a „lepasszolom a gyereket” nevű, talán nem túl elegáns, ám roppant hasznos módszer. Mindenki profitál belőle.

5/2. Ha nem megoldható, még mindig ott van a pizsiparti a barátéknál, unokatesónál című, hasonlóan gyerekbarát program, persze azzal együtt, hogy ezt illik egyszercsak viszonozni. 

5/3. Ha nem megoldható az ottalvós vendégség, lehet félnapos programot szervezni neki valahol, valakivel, akivel szeret együtt lenni, de akár bébiszitter is lehet. Nem árt ilyesmiben gondolkodni, mert mozaikcsaládban mint tudjuk, az egyetlen biztos dolog, hogy semmi sem biztos, pláne nem a megbeszélt rendszer. Lehet ez egy délelőtti program ebéddel egybekötve, vagy ebéd utáni kiruccanás valamerre: barátokhoz, keresztszülőhöz, rövid túra vagy városfelfedezés…

5/4. Ha csak arra vágyhatunk, hogy legalább egy pár nyugodt óránk legyen kettesben, hívhatunk ugyanígy bébiszittert vagy rokont, barátot, akivel szeret lenni a gyerek, mi pedig elmehetünk moziba vagy sétálni egyet, stb. Vagy fordítva: a gyerek megy moziba, játszótérre, játszóházba, fagyizni, mi meg élvezzük a kettesben töltött pillanatokat – nélküle. 

 + Legyünk kreatívak! De csak akkor tudunk azok lenni, ha nem esünk letargiába (és egymás torkának) a nem várt hír hallatán. 

Újrakezdeni ér, boldognak lenni nem lehet luxus!

41. Családi szabályok, élhető rendszer 2.

Az előző bejegyzésben néhány általános, bár nem triviális javaslatot gyűjtöttem össze, melyekkel érdemes a mozaikcsaládos életet megalapozni. Most néhány konkrétabb tipp következik, amelyek természetesen testreszabhatóak, hiszen itt az „ahány ház, annyi szokás” mondás szó szerint hatványozottan értendő, vagyis akár családon belül is nagy különbségek lehetnek a családtagok személyiségét, szocializációját, érték- és szokásrendszerét tekintve… 😊

Elöljáróban annyit, hogy a szabályokat mindig a saját otthonunkban igyekezzünk betartatni, a távol élő szülőnél ne is próbáljuk bevezetni azokat, mert az szinte biztos kudarc. Ha pl. más a viszonyulás a lefekvési időhöz vagy a közösségimédia-használathoz, mindig a saját meggyőződésünkhöz ragaszkodjunk, ha a gyerek alkudozni akar. A gyerekek pedig jól alkalmazkodnak a különböző szabályokhoz, otthon és az iskolában is, legfeljebb több időt kell hagyni a szabályok kialakítására.

Az egyik legalapvetőbb szabály az egymáshoz való viszonyulás kérdése, egymás tisztelete. Ez elengedhetetlen a normális működéshez, úgyis mondhatnám: az együttműködéshez. Mindegy, hogy ki kinek a kicsodája, az alapvető tiszteletet meg kell adni a másiknak. A jó modor elvárása nem a gyerek-szülő kapcsolat kérdése, hanem az együttélésé. Más szavakkal: egy felnőttnek nem kell ahhoz szülőnek is lennie, hogy meghallgassák és udvariasak legyenek vele, és fordítva. Ha együtt élsz valakivel, tartoztok egymásnak a figyelmességgel. S mivel a szabályok az egész családra vonatkozó értékrend részei, tehát nemcsak a gyerekekre vonatkoznak, ezt elmagyarázva jobban azonosulhatnak vele a kis mozaikok.

A familyeducation.com nevű oldalon frappáns összefoglalását láthatjuk annak, hogy mi a különbség a családi értékrend, a szabályok és a határok között.

•       Az értékek: általános viselkedési iránymutatás a családon belüli magatartáshoz,  problémák kezeléséhez (pl. „mi mindent megbeszélünk”).
•      A szabályok ennél konkrétabbak, pl. tévézés csakis lecke után.
•      A határok pedig speciális magatartási korlátok, pl. este 9-ig haza kell érni.

Az értékrend része lehet az például, hogy igyekszünk hetente többször együtt étkezni, ha lehet, a vacsoránál, mikor egy kicsit több idő van a beszélgetésre, egymás meghallgatására. Szabály lehet, hogy ilyenkor mindenki kap szót, és nem szóljuk le a másikat, ugyanakkor nem is élünk vissza a lehetőséggel, hagyjuk érvényesülni a többieket is. Határhúzás, hogy az asztalnál nem használunk elektronikai eszközt.

Ha ezeket nem tartja be valaki, akkor azt a mozaikszülő (mostoha) is szóvá teheti, így támogatva párját, és kifejezve egyetértésüket. Előfordulhat az is, hogy a szülő épp nincs otthon, s a gyerek megpróbál kibújni a szabály alól, pl. tanulás helyett a barátaival akar csetelni, de a szabály ilyenkor is szabály. Mondhatja a mozaikszülő, hogy „egyetértek anyával abban, hogy gépezni csak a lecke után lehet, ha kell, segítek benne…” Ha ilyenkor a gyerek vitatkozik, lehetünk határozottak: „megmutatod a leckédet, aztán foglalkozhatsz, amivel szeretnél.”

Lehet, hogy a gyerekek közt olyan egyéni különbségek vannak (akár korban, akár más téren), hogy nem lehet mindent egységesen elvárni, ilyenkor érdemes kettesben átbeszélni ezt párunkkal, és az engedményeket jól alátámasztva közölni a gyerkőcökkel. De pl. a házimunkában való részvétel mindenkire kell, hogy vonatkozzon, ami hozzájárul az összetartozás és a „mindenki felelős valamiért a családban” érzéséhez. 

Megkönnyítheti az új családi rendszer rögzülését, ha pl. a hűtőre vagy más központi helyre kifüggesztjük a legfontosabb pontokat, s időnként jutalmazzuk a betartásukat pl. egy különlegesebb közös programmal, sütizéssel stb. 

Eredményesebb, ha pozitív szabályokban gondolkodunk a tiltások vagy szankciók helyett. Pl. kedvesen köszönni egymásnak, udvariasnak lenni, kopogni, ha valakihez bemegyünk… Jó, ha megdicsérjük a gyerekeket, elismerve az erőfeszítéseiket, pl. „ma milyen segítőkész voltál, pedig láttam, milyen nehéz volt neked. Szép munka volt!”

Egy ausztrál szülőportálon olvastam, és ez nagyon tetszik: a családi szabályok létrehozása szülői csapatmunka, és nem könnyű. A csapatmunka arról is szól, hogy egymást támogatjuk, hogy a gyerekek ne játszanak ki egymás ellen. Ha nem értünk egyet valamiben partnerünkkel, azt sose a gyerekek előtt beszéljük meg, főleg ne veszekedve! 

Segíthet megtalálni, hogy mi a legjobb a családunk számára, ha elfogadjuk: nincs egyetlen helyes és legjobb módja a dolgok szervezésének. És ez azt is jelenti, hogy mindkét felnőttnek kell egy kicsit igazodnia a másikhoz! 

Végezetül: ahogy a gyerekek idősebbek lesznek, és a családban is változhatnak a dolgok, érdemes rendszeresen felülvizsgálni a szabályokat, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy még mindig működnek és szükségesek.

Remélem, segítettem egy kicsit a mozaikos együttélés jobb megalapozásában! Minden ezzel kapcsolatos saját tapasztalatot nagyon szívesen fogadok, osszátok meg! A bejegyzést is! 😊

Bejegyzésemben az itt található cikkeket is felhasználtam:

https://parentinfo.org/article/the-new-blended-family-parenting-rules

https://raisingchildren.net.au/grown-ups/family-diversity/blended-families-stepfamilies/rules-in-blended-families

https://www.familyeducation.com/life/disciplining-stepchildren/setting-rules-limits-your-stepfamily

https://www.familylives.org.uk/advice/your-family/stepfamilies/becoming-a-stepfamily/stepfamily-house-rules-and-boundaries/