63. A mozaikcsaládok sajátos dinamikája, és ahogy alakíthatjuk azt

 Az együtt nevelés (vagy nem nevelés), a féltékenység és a fokozatos konfliktusok megnehezítik a mozaikcsalád jövőjét. De öt változtatás tartós hatást gyakorolhat a családi dinamikára.

Gyakori, hogy a családi béke egyszerűen nem tud kialakulni, megszilárdulni, mert valaki folyamatosan két tűz között érzi magát: a szülő az új párja és gyereke között, a gyerekek a szülő és a külön élő szülő között, az új családtag a mozaikgyerekek és a sajátjai között stb… Még csak nem is újkeletű ez a jelenség, hiszen már az Ószövetségben is találunk ilyen történeteket, gondoljunk csak pl. Sára féltékenységére Ábrahám első feleségnek fiára.

Az újjáalakuló családok sajátos dinamikájukkal lelassítják a mozaikdarabkák egy képpé formálódásának folyamatát. Mi jellemzi ezt a dinamikát? Néhány példa:

• gyakori, hogy valaki a családból kívülállónak érzi magát, és/vagy irigy a szorosabban összetartozókra
• szülői feladatok, elvárások, amelyek a megnehezítik a házasságot
• pénzügyi problémák
• konfliktus egy vagy több mozaiktaggal
• az ex-házastárssal kapcsolatos nézeteltérések, amelyek hátráltatják az együttnevelést, és stresszelnek. 

Mindezek együtt hatásosan blokkolják a mozaikcsalád összecsiszolódását, és könnyen egy szenvedős, elégedetlenség-tehetetlenség körforgást eredményezhetnek. Néhány apró lépés ugyanakkor nagy változásokat hozhat.

Öt lépés az egészséges családi összecsiszolódáshoz

A mozaikosodás bonyolult folyamata közben a következők meglépése új perspektívákat adhatnak a békésebb családi élet érdekében.

1. Törekedj pároddal az egységre!

A házastársi összhang a mozaikcsaládokban is ugyanúgy vonatkozik a szülőségre, mint a párkapcsolatra. A gyerekek neveléséről való közös gondolkodás, és az egységre törekvés féken tartja a vér szerinti szülők kirekesztettségérzését, és csökkenti a családi konfliktusokat.

Ennek három dolog a feltétele. Először is a mozikszülőknek („mostoháknak”) kezelniük kell a féltékenységüket (levetkőzni, vagy inkább fel sem ölteni a „mostohaságot”). Másodszor: a vér szerinti  szülőknek ellen kell állniuk a kísértésnek, hogy „megvédjék” gyerekeiket. Harmadszor: mindkét partnernek kezelnie kell az új szerelem és annak elveszíthetősége feletti szorongását.

2. Lazíts az elvárásaidon!

Amikor új család alakul, pár évig stresszesebb az élet. Ez a beilleszkedés, a helyünk megtalálásának időszaka. A stressz részben azért magas, mert a párok gyakran számítanak arra, hogy a család majd pikk-pakk összeáll egy egységgé. Csakhogy ez nem egy gyors műfaj, családdá válni évekbe telik. Időnként késztetést érzünk, hogy ezt vagy azt az újszerű viselkedést, szokást „kijavítsuk”, de ehelyett az egész családra kellene koncentrálni. Kezdd a házasság megerősítésével, majd az egyéni kapcsolatokkal a családtagok között.

3. Minimális közös nevező

Miközben küzdesz az elemekkel és a nehéz érzéseiddel, próbáld elérni a család minden tagjánál, hogy valami alapszintű toleranciát mindenképp tanúsítsanak egymás iránt. Mondhatod a párod gyerekének: „Tudom, hogy nem szeretnéd, hogy itt legyek, de azért próbáljunk meg együtt élni, legalább mint két jó fej lakótárs.” Apaként meg például azt mondhatod: „Nem várom el, hogy szeresd a feleségemet, de kérlek, légy tisztességes és tisztelettudó, ahogy az iskolában is az vagy a tanáraiddal.”

Természetesen azért a cél az, hogy a család a lakótársi viszonyokon túlnőjön. De ezek az időben meghozott kis hangsúlyváltoztatások jelentős eredményeket hozhatnak.

4. Kapcsolat a külön élő szülővel

Egészséges együttnevelés akkor tud megvalósulni, ha az ex-partnerek félreteszik korábbi személyes nézeteltéréseiket, és az aktuális szülői feladataikra összpontosítanak. Ez azt jelenti, hogy úgy döntesz, a gyerek szükségleteit a sajátodéi fölé helyezed. Kezdd azzal, hogy a beszélgetések során törekszel egyfajta menedzserhozzáállásra, vagyis a feladatra és a megoldásra koncentrálsz, személyeskedés és indulat nélkül; a láthatásokat érdemes naptárban, telefonos tervezőben is vezetni; és elkerülöd a robbanásveszélyes témákat.

5. Hagyd az önostorozást!

Nem lesz jobb senkinek sem attól, hogy magadat okolod akár a válásért, akár a mozaikcsaládos létért. Megtörtént. Ebből kell főzni, s ha jót akarsz, akkor a jelenre koncentrálsz, s bízol abban, hogy ami készül, jó lesz, mert beleadsz mindent, amire képes vagy. Nem minden rajtad múlik, a családozás alapesetben is egy interaktív műfaj. Inkább a működőképes közös játékszabályok kialakításán kell dolgozni. Ha te jól vagy, nagyobb eséllyel lesz jól a párod és a családod is!

 

/Ron Deal amerikai pszichoterapeuta cikke nyomán./

62. Mozaikcsaládos probléma?

Végre eljutottunk a férjemmel moziba, ami elvileg nem olyan nagy dolog, de nagycsaládban előfordul, hogy több szervezést igényel. Nyári szünet van, a nagyok hol itt, hol ott, a kis kétéves pedig velünk. Meg kell találni az időt, hogy valaki vigyázzon rá, ha szeretnénk kimozdulni kettesben – most végre sikerült, hála az egyik nagytesónak, aki négy teljes napot otthon tölt 😊

A Békeidő c. Hajdu Szabolcs-filmet néztük meg, de moziajánló helyett csak egy részletét emelem ki. Három család kapcsolatrendszerének sajátosságait követhetjük nyomon, melyek közül nekem az egyik különösen érdekes volt, ezt szeretném megosztani veletek. 

A háromtagú család felnőttjei egy keményvonalas(nak tűnő) punktarajos kamaszt próbálnak nevelni, aki ennek minden erejével igyekszik ellenállni. Szülői kísérleteik jellemzője, hogy az anya nyíltan ki akarja zárni férjét ebből a folyamatból. Konfliktus esetén azt mondja, hagyja ezt rájuk, majd ő elintézi, ez csak az ő és a fia dolga, amúgy is, a férfi csak kritizálni tud. A férfi ugyan próbálkozik, de tisztán látja, és szóvá is teszi, hogy felesége megfosztja attól, hogy apaként, kompetens férfiként lépjen föl a gyerek kitörési kísérletei ellen, ezzel valamiféle határokat szabva, és értékrendet felmutatva. Mint mondja: azzal, hogy fiát burokban tartja, s élő pajzsként közéjük áll, megfosztja attól, hogy hiteles apakép és férfi minta alakulhasson ki benne, aminek felnőttként nagy kárát fogja látni. 

Aztán – az anya határozott tiltása ellenére – beszél a fiúval, s fejére olvassa, milyen jól megvoltak az anyjával, mielőtt megszületett volna, de azóta egyre csak romlik a helyzet, s már nincs olyan nap, hogy valami botrányt ne csinálna, ami megmérgezi, ellehetetleníti családi életüket. Stb., stb. Kemény, nehéz mondatok. 

Amikor ezeket a jeleneteket láttam, azt gondoltam, nna, ez tipikus mozaikos történet is lehetne: a gyerek a szülője és annak párja között áll, ahogy az anya is a gyerek és a férje között – küzdenek, valami, valaki ellen, mert nem egy vérből valók. 

Csakhogy ők egy vérből valók, ez egy hagyományos család, ahol az anya már a kezdetek óta kisajátította a gyereket, kizárva férjét apaságának megéléséből. Úgy beszél férjével, mintha az ég világon semmi köze nem lenne a gyerekhez, mintha semmi beleszólása nem lenne a nevelésébe. 

Talán nem is olyan ritka ez a jelenség. Ami számunkra fontos lehet ebből: hagyományos vagy mozaikcsaládban a gyerekekért (minimum) két felnőtt felelős, s mindketten kompetensek, amíg egy háztartásban élnek. Az együttélés szabályait éppúgy együtt kell kialakítaniuk és megvédeniük, mint a mindkettejük által elfogadott és követett értékrendet. Ha ebben mégis ellentét van, addig kell finomhangolni, míg meg nem lesz a közös nevező. Ellenkező esetben mindig lesz valami vagy valaki kettejük között, a távolságot pedig egyre nagyobb áldozatok árán lehet csökkenteni, ha egyáltalán lehet.  

A második tanulság: nem feltétlenül mozaikos probléma minden, ami elsőre annak tűnik. Bár kétség kívül könnyebb arra fogni, és a megoldását elodázni. Csakhogy ezzel az esélyét is elodázzuk a harmonikus családi életnek.

61. Végre gyerekeknek szóló magyar könyv a mozaikcsaládokról!

Czernák Eszter

Kedves Apu!

Egy mozaikcsalád mindennapjai

2020 Pagony

Czernák Eszter könyvéről, a Kedves Apu! Egy mozaikcsalád mindennapjai c. nemrég megjelent gyerekregényről már hírt adtam itt, a Látni, olvasni érdemes menüpont alatt, és most örömmel teszem közzé a szerzővel készült interjút is, hogy kicsit betekinthessünk egy hagyományos családban élő író motivációiba a mozaikcsaládokkal kapcsolatban, nem utolsó sorban az alkotási folyamatba, és persze a könyvbe. Fogadjátok szeretettel!

- Több gyerekkönyv szerzőjeként hogy illik a Kedves Apu! a műveid a sorába?

Szeretek olyan helyzetekről írni, amik gondot jelenthetnek egy gyereknek, amikről jó lenne beszélgetni, amiket jó lenne megvitatni, csak hát hogyan kezdjünk hozzá… Ilyen volt a költözés, az óvodakezdés, és szerintem ilyen a családok sokszínűsége is.

- Arról már beszéltél egy interjúban, hogy Te magad nem élsz mozaikcsaládban, ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, milyen sokan élnek a hagyományostól eltérő családformákban, s ezáltal milyen sok gyereket érint ez a helyzet, amivel foglalkozni kell. Hogy írnád le a pillanatot, amikor elhatároztad, hogy erről beszélni kell, s te fogsz?

Láttam egy reklámot, amiben gyerekek szaladgáltak a tökéletesre nyírt füvön, fülig érő mosollyal, patyolattiszta ruhában, miközben anya – szintén széles mosollyal – vasalt fehér blúzban készítette a reggelit a konyhában, apa pedig néha elcsent egy-egy falatot az asztalról. Semmi különös, semmi megdöbbentő, csak a szokásos klisék, mégis valami nagyon fura volt benne. Már sokadszorra láttam a reklámot, amikor leesett, hogy az a furcsa, hogy három gyerek van a családban. Annyira hozzá voltam edződve, hogy egy reklámban mindig anya, apa, kisfiú, kislány (széles mosoly, patyolattiszta ruha…) jelenik meg, hogy már a három gyerek is hatalmas lázadásnak tűnt. Innentől kezdve rettentően elkezdtek idegesíteni a csak „hagyományos” családképet mutató reklámok. Később ugyanezt tapasztaltam a mesekönyvekben is, és rádöbbentem, mennyire egyoldalú képet látnak a gyerekeim mindenfelé, és mennyire jó lenne ezen változtatni.

- Voltak-e esetleg kétségeid, hogy belefogjál-e, vagy hogy milyen fogadtatása lesz – lévén, hogy ilyen témájú gyerekkönyv nincs még a hazai piacon.

Rengeteg kétségem volt. Nem is azért, mert nincs ilyen könyv a piacon, hanem mert én magam nem ilyen családban nőttem fel, és jelenleg is teljesen „hagyományos” családban élek (apa, anya, kisfiú, kislány…😊 ). Milyen alapon akarok pont én erről írni?

- Mennyire érezted magadénak a témát, ami elegendő magabiztosságot adott ahhoz is, hogy megírd ezt a könyvet, miközben nem igazán lehet megjósolni a lélektani hatásait úgy, mint mondjuk egy hagyományosabb gyerekkönyvnek? Vagy ilyesmin nem is nagyon gondolkodtál…

Minél többet gondolkoztam azon, hogy jó lenne könyvet írni egy mozaikcsaládról, annál több ezzel foglalkozó cikk, könyv és kutatás jött velem szembe. Hirtelen egy csomó emberről kiderült, hogy ilyenben él, és minél többet olvastam a témáról, annál több ötletem támadt. Végül úgy döntöttem, hogy nem az számít, hogy tökéletesen pontosan leképezzem a mozaikcsaládok problémáit, hanem hogy egy olyan könyvet írjak, ami kedvesen, viccesen mutatja be ezt a különleges családtípust, és kiindulópont lehet egy beszélgetéshez. Hogy aztán ki mit és mennyit szeretne elmondani a témáról, vagy milyen kérdéseket szeretne megvitatni a gyerekeivel, az éppolyan különböző, mint minden mozaikcsalád.

- A könyv alapján nagyon jól látod, mik a tipikusan felmerülő nehézségek, konfliktushelyzetek a mozaikcsaládokban. Beszélj kicsit a történet ötletéről, és hogy miként formálódott kerek egésszé? Az események a bonyodalmaktól terhelt összeköltözéstől szép ívben haladnak a családtagok összecsiszolódásán keresztül a közös nyaralás gondolatáig.

Igazából elkezdeni volt a legnehezebb, utána már szépen formálódott magától. De aztán kiderült, hogy annyi gyerek van a családban, hogy a főszereplő Ági nagyon a háttérbe szorult, ezért ahányszor visszaolvastam, amit írtam, mindig kicsit hozzáadtam Ági tulajdonságaihoz. Így került be tulajdonképpen Zsömi, a plüss kutyusa, és a plüsskutyus-sétáltatás hagyománya is a könyvbe – utólag – ami azért különösen vicces, mert végül az lett az egyik kedvenc részem.

- Voltak-e esetleg alternatív verziók, amelyeket valami miatt elvetettél?

Igen, mindig vannak. Például beszéltünk róla a kiadóval, hogy túl sok a gyerek, le kellene csökkenteni a számukat. El is kezdtem az első pár fejezetet átírni, de aztán úgy döntöttem, hogy úgy nem lesz jó, valahogy úgy nem működött a dolog, és visszacsináltam. Igen, nagyon sok lett a gyerek, a legtöbb mozaikcsaládban nyilván nincs ennyi, de ez egy mese, nem tanulmány, nem szakmai cikk, szóval élek a túlzás lehetőségével 😊

- Személyes ismerőseid, akik esetleg érintettek, tudtak-e segíteni a konfliktusos szituációk pontosításában, vagy teljesen a saját ötleteidre, elképzeléseidre hagyatkoztál?

A saját elképzeléseim alapján írtam, de előfordult, hogy megkérdeztem valakit, hogy ő, mint elvált szülők gyereke, ezt vagy azt a jelenetet nem érzi-e bántónak. És persze Hanna, a szerkesztő is nagyon sokat segített a tanácsaival.

- Mesélj kicsit a szereplőkről! Milyen szempontok szerint alakítottad ki a karaktereket?

Azt tapasztalom a gyerekeknél, hogy nagyon könnyen alakítanak ki barátságokat, nagyon könnyen játszanak együtt akár vadidegen gyerekek is, de nem mindenkivel szeretnek ugyanazt játszani. Pontosan megvan, hogy kivel a legjobb bújócskázni, kivel legózni, kivel társasozni stb. És ez nekik teljesen természetes. Ezt akartam átvinni ebbe a különleges helyzetbe, megmutatni, hogy a különböző „új testvérekkel” is meg lehet találni a közös hangot, azt, amit a legjobb közösen csinálni, csak túl kell jutni a kezdeti ellenálláson. Valószínűleg nem ugyanazok lesznek a közös pontok, mint a többi testvérükkel, és az „új apukával” sem ugyanazokat szeretik majd csinálni, mint az igazi apukájukkal, de ez így van jól.

- Van-e kedvenc szereplőd a könyvből? Ha igen, miért pont ő(k)?

Ági áll hozzám a legközelebb, mert pont olyan makacs tud lenni, mint én 😊

- Könyveidet szoktad-e „tesztelni” a közeli hozzátartozóid körében? 😊 Ebben az esetben volt/lesz-e ilyen?

Szoktam, elsősorban a gyerekeimen, de ez a könyv kicsit nagyobbaknak szól, szóval nem tudtam tesztelni rajtuk, ezért nagyon várom a visszajelzést az olvasóktól!

- Elképzelhetőnek tartod-e a történet folyatását?

Ezen még nem gondolkoztam…

- Mi azért bizakodunk, hogy folytatódhat! Köszönöm az interjút!