68. Végre vége a "csodásan kerek" 2020-as évnek! Juhhé!

 

Mozaikcsaládban az élet… és a tavaly ilyenkor még fantasztikusan kereknek és szépnek ígérkező 2020-as év vége

 Végre! Komolyan, ennyire még nem vártam egy év végét sem, mint ezt az ideit. Talán nem is vagyok ezzel egyedül. A járvány betett a világnak, és legjobban mindenki a maga bőrén érzi, mi mindent vesztett, mi mindent kellett kihagynia emiatt. Terveket, célokat, kapcsolatokat húzott keresztül, eseményeket, amelyek csak ritkán vannak az életben, és családokat tett próbára, ki meddig bírja a távolságtartást (vagy épp az összezártságot). Sokszor kellett a belső kontrollunkra is hagyatkoznunk, a meglévő szabályok ellenére, sőt, nem ritkán azokat fölülbírálva, mint a szenteste alkalmával is, hogy ne nyújtsuk tovább ezt a kéretlen, nehéz időszakot.

Azoknál a mozaikcsaládoknál, ahol az egyik szülő távol él, még nehezebb lett a látogatások megoldása, ahogy a közösen töltött nagyobb vakációzások is. A be- és összezártság felerősítette sokaknál a feszültségeket, ellenérzéseket, ami sok szülőben, mozaikszülőben kelthetett szorongást, lelkiismeret-furdalást, sok mozaikgyerekben tehetetlenségérzést, bánatot. Pozitív érzésekből valahogy kevesebb jutott idén.

DE alapvetően optimista beállítottságú vagyok, ezért igyekszem megtalálni még ebben a nyavalyás időszakban is azt, aminek örülni lehet, igaz, kicsit azért erőltetnem kell magam (mindeközben épp Kepes A boldog hülye és az okos depressziós c. remek könyvét olvasom…, köszi, Feri! J).

Például nekem személy szerint nagy fejlődés volt a mozaikosságomban a családkonzulensi tanfolyam, amely révén egy csomó mindent más szemmel látok a saját családi működésünkben. Azért kezdtem bele ebbe a kurzusba, hogy mindazt a saját tapasztalatot, élményt, amit mozaikcsaládunkban megéltem, alá tudjam támasztani, ki tudjam egészíteni a szakirodalmakon alapuló ismeretekkel, és olyan fogódzókat, módszereket tudjak kínálni itt, és majdan egy privát felületen, amelyek megsegítik a mozaikcsaládokban élő felnőtteket és gyerekeket a jobb, nyugodtabb, boldogabb élet elérésében.

Ennek a tanfolyamnak köszönhetem például, hogy megismertem a családtagok közötti adás-kapás mérlegének jelentőségét, ami pofonegyszerű, de általában nem tudatosítjuk. Arról van szó, nagyon tömören fogalmazva, hogy ha nem kapjuk meg gyerekként azt a törődést, ami eredendően, emberlétünkből fakadóan jár nekünk (valamint nem tanítottak meg bennünket a viszonzására), akkor magunk sem tudjuk azt továbbadni a gyermekünknek; vagy esetleg a párkapcsolatunkban próbáljuk majd behajtani azt; netán „túl adunk”, annyira, hogy a másiknak lehetősége sem lesz viszonozni. Egyik se jó, mert nem az egészséges egyensúly megteremtését segíti elő. Hogy kapcsolódik mindez a mozaikcsaládokhoz? Hát úgy, hogy ha állandóan visszatérő konfliktusaink adódnak pl. a mozaikgyerkőcünkkel, vagy a párunkkal, akkor előfordulhat, hogy a méltányos „jussát” valaki nem vagy nem jól kapta meg, és ennek a hiányát nyögi és próbálja pótolni, miközben konfliktusokat konfliktusokra halmoz. Pl. mikor egészen kicsi gyermekkel válunk, akinek egyik szülőjét nélkülöznie kell, mert mondjuk elmérgesedett a felnőttek viszonya, s a gyerek „problémássá” válik; vagy pl. ha a mozaikszülő képtelen kapcsolódni párja gyermekéhez, mert maga sem élhette meg az igazi elfogadást gyermekként, stb. Persze ezt most nagyon leegyszerűsítettem, de a lényeg, hogy ezeket a nehézségeket fel lehet fejteni, kezelni lehet, ha az emberben megérlelődik a változtatás igénye. Márpedig előbb-utóbb megérlelődik az, csak sajnos sokszor a könnyebbnek tűnő, mégis tartósan fájdalmasabb utat választjuk: az elválást, a helyzet megoldása helyett. Például egy néhány alkalmas, szakember vezette beszélgetés helyett, ami a családunkban rejlő erőforrások feltárásában tudna segíteni, hogy elindulhassunk a magunk személyes, egyedi megoldása felé.

Aztán annak is örülhettem ebben az évben, hogy elkészült egy egészen pofás kis e-kiadványom és még pofásabb könyvjelzők Czernák Eszter: Kedves Apu! c. mozaikos gyerekregényéhez, és utóbbiak a Pagony Kiadó boltjaiba is eljutottak. Itt, a blogon megtaláljátok a kiadványt, amely nem csak a kisregény ismeretében olvasható, és abban segít, hogy felismerjük, biztos mozaikos nehézséggel állunk-e szemben, s ha igen, hogy lehetne elkerülni, ellene tenni, beszélgetni róla a gyerkőcünkkel. Olvassátok!

És az kifejezetten örömmel tölt el, hogy év elejétől mostanáig csaknem megháromszorozódott a Mozaikosok Facebook-oldala követőinek száma: a januári 327-ből decembe rre 947 lett, csakúgy, mint az oldalhoz tartozó zárt csoport taglétszáma: az év eleji 66 fő 215 főre gyarapodott, ami a csoportban megjelenő beszélgetések számát és mélységét is jelentősen növelte. Köszönet ezért mindazoknak, akik csatlakoztak, és maguk, illetve a hasonló cipőben járó mozaikos társaik érdekében megosztották tapasztalataikat, problémáikat, sikereiket, örömeiket!

Azt kívánom Nektek, magunknak, hogy legyen sokkal jobb év a 2021-es, benne sok valódi kapcsolattal, jó kapcsolattal, örömmel, sikerrel, és persze egészség is legyen hozzá! Azt is kívánom, hogy akarjunk jövőre is fejlődni, mind a személyes (családi) életünkben, mind a hivatásunkban, hogy örömünket leljük benne, és minél többekkel meg is oszthassuk ezt – legfőképp persze gyerekeinkkel, családunkkal, hogy együtt növekedjünk! Boldog új évet!! 

67. Karácsony a mozaikcsaládban

Mind hozunk valamilyen emlékeket gyerekkorunk karácsonyaiból: szépeket, felejtőseket, illatos hangulatokat, bánatosakat… Hogy miként éljük meg felnőttként, és szülőként mit adunk, mit tudunk átadni mindebből, ezeken is múlik. Ideges készülődést, feladatokkal terhelt adventi estéket, versengő költekezést – vagy nyugodt együttléteket, lelassult hangolódást, közös és a másiknak megadott magánidőket…

Nem könnyű az évtizedeken át rögzült családi mintákból párunkkal újakat kialakítani, és ha mindez egy mozaikcsaládban történik, na, az még szebb mutatvány. Hiszen ez már minimum eggyel több ismeretlent rejtő egyenlet, ha csak az egyik fél érkezett egy felbomlott párkapcsolatból, s ha mindketten, gyerekekkel kiegészülve, hát, az igazán szép kihívás.

Jó, ha belegondolunk, hogy a mozaikcsaládok létrejöttét valamilyen veszteség előzi meg: a korábbi kapcsolatnak válás vagy halál vetett véget. Az ebből fakadó rossz érzés, szomorúság vagy kudarcélmény megmarad, amit időtávlattól függetlenül az ünnepek feléleszthetnek. Akkor is megjelenhet egy napokig tartó hullámzó hangulatban vagy a gyerekek problémás viselkedésében, amikor a legkevésbé várnánk.

Engedd meg a kedvetlenséget is az ünnep részeként, ügyelve a szerepére, de segítve is a túllendülést rajta. Kezeld a helyén, légy rugalmas. Mint egy igazán jó barát.

A mozaikosok ünnepei ritkán mennek a tervek szerint. Lehet, hogy mozaikgyerkőcöd tőletek vár segítséget az iskolai ajándékozáshoz az utolsó pillanatban, amit eredetileg a másik szülő vállalt. Vagy kiderül, mégsem nálatok lesz szenteste, mert a másik családnál egy sokadik hozzátartozó miatt borult a program. Bármi lehet.

Az ünnepek megterhelőek a saját és a mozaikgyerekek számára is. Nálunk pl. évek óta órákat kell egyedül vonatoznia gyermekemnek karácsonykor, hogy egyik szülőjétől elérjen a másikhoz, hogy aztán pár nap múlva újabb órákat utazzunk együtt a még távolabb élő nagyszülőkhöz. Idén persze utóbbit fölülírja a járványhelyzet, de az ingázás marad (nemcsak neki, a mozaiktesójának is), és el kell ismerjem, nekem felnőttként sem lenne valami várva várt program az ünnepnek ez a része. Át kell érezni a gyerekeknek ezt a kétlakiságát, amennyire lehet, megkönnyíteni nekik ezt a rendszert, és segíteni nekik abban, hogy mégis a jó, a nyereség érzése maradjon meg bennük.

Az is fontos, hogy bűntudat nélkül mehessenek a másik otthonukba, és ha akarják, hadd vigyék magukkal az új kedvenc játékukat, bármijüket is – ha ezt szabályozni akarod, óhatatlanul stresszeled őket, és egy természetes igényüket vonod kétségbe.  Mozaikgyerekeidnek pedig akár segíthetsz ajándékot készíteni a család többi tagja részére. Ezzel egyfelől a vele való kapcsolatodat erősíted meg, másfelől közvetetten a pároddal valót is…

Huh, hát a mi hét mozaikos évünk alatt volt ilyen is meg olyan is a karácsony, pont mint gyerekkoromban. Most jobb lesz. Annyi minden nehezítette ezt az évet, hogy kell a feltöltődés, kell a szeretet-tankolás. Jobban odafigyelünk. Én meg előre megfőzök-sütök mindent, amit lehet, lefagyasztom, és csak akkor megyek ki a konyhába, ha fel kell melegíteni. Addig pedig játszunk, olvasunk, fényképeket nézegetünk. Ilyesmi. Erre készülök. Majd elmondom, hogy sikerült.

Akkor most elmondom, röviden. 2021 februárja van, régen túl vagyunk az ünnepeken, és sok máson is. Például családi vitákon (olyan rendes, mozaikosokon, mert viták nélkül ugyebár nincs fejlődés :)), nagy felismeréseken, és nem utolsó sorban fontos vizsgákon - merthogy még mindig tart a családkonzulensi képzésem, és ez elég sok időt igényel, ezért sem posztolok mostanság olyan gyakran. 

Na de! Az ünnepek nagyon jól sikerültek, igazán feltöltődős, békés, szép volt. Amiről álmodtam, az megtörtént, s ha egyszer meg tudott történni, hiszem, hogy legközelebb is sikerülhet. Odafigyeléssel, egymás igényeinek figyelembe vételével, zavaró körülmények kizárásával... Biztosan az is közrejátszott, hogy most a járványhelyzet miatt nem tudtunk utazni, látogatóba menni, ami azért nem kicsit leegyszerűsítette a dolgot, és talán tanulsággal is szolgált: saját családunk békéje érdekében érdemes felülvizsgálni, hogy nem lehet-e átütemezni kicsit a családi látogatásokat, úgy, hogy ki se maradjanak, de esetleg kicsit csúsztatva oldjuk meg, hogy legyen elég idő a lecsendesedésre is. 

Azt kívánom magunknak és mindenkinek, hogy úgy tudjuk megélni a jövő ünnepeit, ahogy az nekünk és a családunknak a legjobb! 

66. Válás és újrakezdés – mozaikcsaládban

 Ha  valaki a világ egy távoli, idegen részébe utazik, akkor bölcs dolog egy kis kutatást végezni, hogy tudja, mire számíthat. Felkutatni az országot az interneten, elolvasni róla néhány könyvet (pár jó blogot 😊), és egy ellenőrzőlistát készíteni a legfontosabb túlélési tippekről.

Mozaikcsaláddá válni nagyjából ugyanilyen felkészülést igényel. 

Mégis elképesztő, hogy hány pár utazik a mozaikosok idegen országába kevés előkészülettel vagy anélkül. Ron Deal amerikai családterapeuta cikke nyomán, és találó hasonlatából kiindulva a következő tippeket érdemes figyelembe venni a mozaikosodás első éveiben.

1. Fordulj utazási irodához. Mielőtt elindulnál a mozaikcsaládok ismeretlen vidékére, tájékozódj minél többet az ott élők kultúrájáról, társadalmi elvárásairól és kapcsolati szabályairól. Ne feledd, hogy Te nem látogató leszel, hanem új polgár, ezért meg kell értened az ottani életet olyannak, amilyen. Minél többet tudsz, annál jobban eligazodsz a terepen. (Böngéssz például ezen a blogon.)

2. Ne térj el az úticélodtól (amennyiben az a harmonikusan működő mozaikcsalád)! Amikor egy idegen országba utazunk, sokszor ismeretlen terepen találjuk magunkat, szükségünk van némi érzelmi alkalmazkodásra, rugalmasságra – mint a mozaikcsaládunk alapításakor is. Számíthatsz rá, hogy olykor elveszettnek érzed magad, de ne ess pánikba, amikor ez tényleg bekövetkezik!

Tanulj meg tájékozódni akkor is, ha aggódsz, tegyél fel sok kérdést, és hallgasd meg útitársaid válaszait! Ne feledd, ők nem az ellenségeid (annak ellenére, hogy időnként különböző irányokban indultok el).

Idővel megismeritek a helyi ízeket is, akár meg is szeretitek… Megtanuljátok, hogy is kell „főzni” egy mozaikcsaládban. De azért lassan egyetek! Az idegen ízvilág, szokatlan hozzávalók el is csaphatják a hasatokat. Jobb, ha nem vársz tökéletességet a családtól: lesz, aki épp nem kér a kajából, és lesz, aki hangosan bö..ent... Ne reagáld túl!

3. Törődj a párkapcsolatoddal! A mozaikcsaládban bekövetkezett feszültségek, még akkor is, ha az exektől vagy a „kapott” gyerekektől indulnak ki, végül a hálószobában végződnek. Többnyire nem jól.

A veszekedések egyik ellenszere a kommunikációs és konfliktuskezelési ismeretek elsajátítása. Ma már nem nehéz találni ilyen tréningeket, oktató anyagokat, érdemes kipróbálni őket. Ha kész vagy tanulni, gyakorolni, pajzsot építhetsz magatoknak a válás és a szorongás ellen! Lehet ebben fejlődni, ezt igazolhatom! 😊

A másik, hogy mindenképp szánjatok időt a lazulásra, csak kettesben. Séta, filmezés, kirándulás, bármi… Meg kell oldani, hogy legyen rá idő, hiszen ez jelenti a ti személyes tankolásotokat az út további részéhez, nem hagyhatjátok, hogy csak úgy döcögjön a szekér!

4. Kapcsolódj! Fókuszálj mindarra, ami összeköthet. Használd ki azokat a természetes kapcsolódási pontokat (érdeklődési köröket, közös tevékenységeket), amelyek a „bennfentesek és kívülállók” (a családod tagjai) között kapcsot képezhetnek. Nálunk pl. a férjem ügyes pingpongos, a gyerkőcei is jól ütögettek, amit én és a lányom csak irigykedve szemléltünk. Mindaddig, amíg el nem kezdtünk közösen is játszani, egyre többet, és a gyerek egyszercsak beiratkozott ping-pong edzésekre.  De az is lehet, hogy a népes új családban lesz, aki pl. vegetariánus, vagy vegán (hoppá, ez is saját példa, elnézést!). A kezdeti idegenkedés után nyugodtan el lehet kezdeni kísérletezgetni a közös főzőcskékkel, új ízekkel…

5. Maradj elérhető! Nemcsak az „utastársaid”, hanem a régi barátok, fontos kapcsolatok részére is. Nem könnyű, hiszen az embert el tudják sodorni az események, új élmények. De szükségünk van a külső kapcsolatokra is! Válás után különösen fontos ez, hiszen elveszíthetjük korábbi „összejárós” barátainkat, vagy a költözéssel a kedvenc szomszédainkat. Dolgozzatok azon, hogy akár új barátságokat is kössetek más párokkal, akik hasonló cipőben járnak!

Az is jó hozzáállás, ha kerestek egy „idegenvezetőt”: pszichológust, családkonzulenst, mozaikmentort, aki a helyismeretéből fakadóan értékes útravalókkal, a kívülálló szakember elfogulatlanságával állhat mellétek az út rázósabb szakaszain.

6. A szokások értékét se hanyagold el! Tarts meg néhány régit a gyerekek kedvéért, és idővel hozzatok létre közösen néhány újat. Ez segít abban, hogy a család új identitást kapjon. A szombat esti társasozás, filmezés, vagy a közös élmények fotóinak albumokba rendezése mind erősíthetik az „egy csapat vagyunk” érzését.

7. Segíts a gyerekeknek! Mondd el nekik, hogy számítsanak rá, hogy menet közben a legkülönfélébb érzelmeket élhetik át – a haragtól a csalódottságon, féltékenységen át a lelkesedésig, szeretetig –, és segíts nekik megfogalmazni őket. Légy erőforrás számukra.  Ne féljenek elmondani, hogy érzik magukat. Ne feledd, nekik is idegen ez a terület!

Beszélj arról, hogyan fogjátok bemutatni egymást mások előtt, s hogy a mozaikcsalád is család, csak nem mindenki tartozik össze vér szerint, viszont az érzések ugyanúgy összekötnek.

Az első évben sűrűbben, de később is rendszeresen tölts időt saját gyerkőceiddel, még ha csak negyedórát is, de érezzék, hogy fontosak, és csak rájuk figyelsz!

8. Légy jó csapatjátékos! A szülőknek és a mozaikszülőknek (nemszeretem kifejezéssel: mostoháknak) meg kell találniuk a közös nevezőt a családi szabályok terén, és abban, hogy miként fognak együttműködni. Ehhez sok-sok beszélgetésre, folyamatos egyeztetésekre lesz szükség. Egyáltalán nem sétagalopp. Izzasztó. Szorongató. De amit személy szerint ajánlhatok: tartsd szem előtt, hogy pároddal és a gyerkőcökkel (bárkiéi is legyenek) mind más előélettel és szokásokkal, "örökséggel" érkeztetek egymás életébe, amit tiszteletben kell tartanotok, és a drasztikus megváltoztatási szándék helyett inkább folyamatosan mérlegeljetek és finomhangoljatok! Ha valóban fontos a párotok, akkor rendesen feltankoljátok a türelemtankotokat, és gyakran szeretkeztek! 💕💘💕

+ Az első években a mozaikgyerekeiddel való kapcsolatépítésre koncentrálj ahelyett, hogy megpróbálnál tekintélyszeméllyé válni. Arra is ügyelj, hogy az ő tempójukban haladj. Ellenállásra számíthatsz, de ne tántorítson el, te vagy a felnőtt!

9. A gyerekeknek két otthonuk van, légy tekintettel erre! A volt házastársak a kibővített mozaikcsalád rendszerének részei, amikor támadod őket, magadat is támadod. Nem kell ahhoz kebelbarátnak lenni, hogy együttműködjetek a gyerekek érdekében, de mennyivel jobb, ha számíthattok egymás segítségére, ha szükség van rá, mint ha a csatározások miatt mindent egyedül kellene megoldani. És a gyerekek mit tanulnak a ti viszonyotokból? Titkolózniuk kell, ha jól érzik magukat a másik szülőnél? Ez az ára, hogy veletek jóban legyenek? Érdemes súlyozni, és inkább asszertíven hozzáállni a kapcsolatotokhoz.

Tartsátok be a gyerekek kapcsolattartási menetrendjét következetesen; az összeköltözés/esküvő után se változtassatok radikálisan, vagy egyik pillanatról a másikra.

Ron Deal tanácsa szokatlanul hangzik, de lehet, hogy érdemes lenne megfontolni valami hasonlót. Ő azt mondja, ha mozaikszülő vagy, valahogy éreztesd a külön élő szülővel (párod exével), hogy nem jelentesz rá fenyegetést. A cél, hogy csökkenjen az irántad érzett „félelme”, és ennélfogva az ellenségeskedés mértéke. Egy rövid forgatókönyvet is ajánl: „Szia Péter/Andi! Csak szeretném, ha tudnád, tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok a gyerkőcöd szülője – az te vagy, és ezt tiszteletben tartom. Soha nem próbálnám elfoglalni a helyed (ha akarnám, se tudnám). Én egyszerűen csak egy „hozzáadott” felnőtt vagyok Pisti/Zsuzska életében, aki igyekszik jó dolgokat hozni az életébe, és útmutatást nyújtani úgy, mint ahogy bármelyik tanára vagy edzője megtenné. Ha bármilyen kérdésed van, tudasd velem! Köszönöm!" Szokatlanul hangzik mindez, de ha belegondolunk, teljesen korrekt hozzáállás, és még ha nem is válik be, mégis adtunk egy nagyon jó esélyt annak, hogy ezek után gördülékenyebb legyen a kommunikáció és a kapcsolat a másik családdal.

10. Szerezz be valami szimbolikusat! Amikor az ember eljut egy új helyre a világban, szeret szuvenírt vásárolni. Valamit, ami emlékezteti az ottani élményekre, hangulatokra. Vegyetek Ti is valamit, ami a családotok új identitását jelképezi, és elősegíti az összecsiszolódásotokat. Ez lehet egy fotóalbum, ahová a közös emlékeket gyűjtitek majd, vagy pl. egy új étkezőasztal (ami körül mindenki elfér, amikor együtt étkeztek, beszélgettek), egy pofás kanapé, amin majd közös filmezéseket csaptok. Találjatok valamit, amit „a miénknek” nevezhettek.

Jó utat, sikeres célba érést!!

🎬

65. Válás után újrakezdés

Nem mondok újat azzal, hogy ma Magyarországon minden második házasság válással végződik. Ez elég riasztó adat, amely mögött hús-vér emberek: felnőttek és sok esetben gyerekek, sorsok, érzések, kapcsolatok és azok kusza szálai találhatók. Nem nagyon van olyan ember, akinek környezetében ne lenne elvált ismerős, rokon, vagyis rengetegen érintettek.

Mi lesz velük, hogy tudnak továbblépni, újra nyitni, bízni, kötődni? Mintát adni és kapni a párkapcsolat és a családi élet működésére? A sebzettség egyénenként változó mértékű, de az biztos, hogy elkerülhetetlen. Mégis: az, hogy volt párkapcsolatunk, ami bár tönkrement, azt erősíti meg, hogy az embernek szüksége van társra, „jóban-rosszban”-partnerre, és ezzel együtt, hogy: nem áll meg az élet a kudarccal. Tovább kell lépni, tovább is fogunk lépni – de kérdés, hogyan, hová, kivel, s nem utolsó sorban, ha gyermekünk is van: kikkel?

A mozaikcsalád genezise valahol itt, ennél a kérdésnél kezdődik, függetlenül attól, hogy a válás után közvetlenül, vagy egy vagy öt év múlva merül fel. Egy elképesztő túlélő kalandról van szó többedmagaddal egy idegen országban, olyan távoli vidéken, amelynek ismeretlensége vonz, de kételyeket is ébreszt, elbizonytalanít. Akik veled tartanak ezen az úton, legalább annyira elveszettnek érezhetik magukat, mint te, aki utastársadul választottad őket. És lázadhatnak is ellene, ha az ígért-remélt élmények helyett sokkal inkább újra és újra megugrandó akadályokkal, kincsek helyett taposóaknákkal vannak körülvéve.

Mennyivel könnyebb lenne ez a – jó reménység szerint immár életre szóló – utazás, ha már a válás folyamatában kapnánk útravalót a gyermekeinkkel való jövendő zökkenőmentes kapcsolattartáshoz, a leendő exünktől történő egészséges leváláshoz, a közös gyermek közös neveléséhez, gondozásához, amely során megmaradhat gyermekünknek, s mi megmaradhatunk szüleinek ahelyett, hogy méltatlan felnőtt háború kéretlen harceszközei lennénk… És az újrakezdés extráiról még nem is szóltunk: más fészekből érkező fiókák, csalódott exek, hétköznapi káosz az ebédlőasztalnál, kiszámíthatatlanság, stb, stb, stb...

Erről az útravalóról lesz szó a következő blogbejegyzésben. Amolyan turisztikai prospektust fogok felvázolni a válás után újrakezdők számára ahhoz az úthoz, amelyet gyermekükkel, vagy épp új, gyermekkel rendelkező párjukkal szeretnének minél több örömmel, megelégedettséggel végigjárni.

Kövessétek a blogot és a Facebook-oldalt, tájékozódjatok, vérteződjetek fel! 😊

64. Egy mozaikcsalád mindennapjai, és ami mögötte van – e-kiadvány a mozaikos gyerekkönyv feldolgozásához

 

Egy mozaikcsalád mindennapjai, és ami mögötte van

Segítő kérdések, beszélgetésötletek, mozaikcsaládos ismeretek a

Kedves Apu! Egy mozaikcsalád mindennapjai c. 

könyv feldolgozásához

 

UPDATE

Október elején elkészült a kiadvány, 23 oldalnyi okosság, jóság, kérjétek itt: baranyaiszilvia@mozaikosok.hu.

Íme egy kis ízelítő a készülő elektronikus kiadványból, amellyel egy kis támogatást adhatunk gyerekeinknek,  miközben nem könnyű élethelyzetről, nem habkönnyű kalandokról olvasnak A kedves Apu! c. mozaikcsaládos gyerekkönyvben. 

A kiadvány felépítése: a naplószerű könyv fejezeteit veszi sorra, már amelyikhez érdemes kommentárt fűzni, s a konkrét oldalakon felmerülő témát, problémát igyekszik kiegészíteni szakirodalmakon alapuló ismeretanyaggal, alkalmasint pedig beszélgetésötleteket javasol, melyekkel segíthetünk a gyerkőcnek a - valószínűleg olykor nagyon is ismerős, esetleg kellemetlen - témák feldolgozásában.

Örülnék, ha kommentben elmondanátok a véleményeteket róla!

 1. nap

            6. o.: Az óvónéninek magyarázni kell, kicsoda Zoli, aki erre csak ingatja a fejét

 Bár egyre többen élnek ma egyszülős vagy mozaik-családban, még mindig van egy kis zavar, értetlenkedés, amikor szembesülnek a helyzettel az ismerősök, pl. az óvodában, iskolában a pedagógusok. Érdemes az új viszonyokat, már a válással kezdődően megosztani a gyerekkel sűrűn kapcsolatban álló személyekkel, hogy ne legyenek ehhez hasonló kínos szituációk. Az óvodában, iskolában szólni, hogy a gyerkőcért esetleg más is mehet, s neki mi a viszonya a családhoz, illetve, ami ennél is fontosabb: hogy lesz, amikor a másik szülőjétől megy az intézménybe. Ez azért is fontos, hogy a pedagógusok helyén tudják kezelni az esetleges magatartásbeli nehézségeket, pl. túlzott izgatottságot, esetleg levertséget stb., ami adódhat az eltérő otthoni környezetből, annak ingereiből. Ha tud ezekről a családi változásokról a pedagógus, nagyon sokat segíthet a gyerkőcnek helyzete és új életkörülményei elfogadásában, feldolgozásában.

10. o.: Ki kicsoda? – Ki mindenki tartozik a családhoz, ki kinek a kije…

Amint valaki elvált szülővel alakít párkapcsolatot, s az komolyra fordul, összeköltöznek, új család: mozaik-család alakul. Mozaik, mert mint a kirakós darabjai, együtt alakítanak egy egészet. Család: mert egy háztartásban élnek vér szerinti és nem vér szerinti, de valamiféle érzelmi kötelékben mégiscsak egymáshoz tartozó gyerekek, felnőttek. Ez az érzelmi kötelék lehet éppúgy szeretetteljes, elfogadáson alapuló, mint ellenérzésekkel teli, s akár ellenséges, féltékenységen alapuló, vagy olyan, amit a külön élő szülővel érzett lojalitás korlátoz be.

A lényeg: a párt alkotó két felnőtt és a hozzájuk tartozó, együtt és külön élő gyerekek együttesen alkotják a szűk mozaikcsaládot. A tágabba pedig beletartoznak az „igazi” nagyszülőkön kívül az új, „kapott” nagyszülők, rokonok… Ugyanakkor gyermekünk számára az exünk, az ő új párja és gyermekei, is a szűk családját jelenti. Mármint a másikat, hiszen abból neki a válás óta kettő is van.  Láthatjuk, hogy egy kibővült nagycsaládról beszélünk, akik nem ugyanattól lesznek egy család, amitől az eredeti. Itt szinte egyik pillanatról a másikra lesznek „készen kapott” gyerekek, mozaikapák vagy -anyák és -testvérek. A megszokott kifejezéssel élve: mostohagyerekek és    -szülők, -testvérek, de ennek az előtagnak van némi negatív felhangja, nem biztos, hogy tovább kellene éltetni a közbeszédben, bár kétségkívül hamarabb megértjük, mintha a (most még) idegenül hangzó „mozaikot” használnánk. Ha van közös gyermek is, ő a többi gyerkőc féltestvére – de ez is elég ridegen hangzik, semmi baj, ha simán tesónak, huginak, öcsinek nevezik a gyerekek, nem kell erőltetni a hivatalos megnevezést.

Itt a legfontosabb, hogy tudatosítsuk, és a gyerekeket is biztosítsuk afelől, hogy így gondoljuk: egyetlen apjuk, anyjuk van, nem pótolhatja őket senki, ám új családjukban is szeretve vannak, s kötődhetnek ők is gyermeki érzésekkel szüleik új párjához. Ettől még nem kell apunak, anyunak szólítaniuk őt, de ha érzéseik szerint szeretnék, akkor azt se tiltsuk meg. Különösen abban az esetben fordulhat ez elő, ha egészen kicsi koruktól élnek együtt a mozaikszülővel. És még egy gondolat ehhez: jó hallani, mikor valaki a sajátjaiéhoz sorolja párja gyermekeit, pl. a „fiaim, gyerkőceim” kifejezéssel, szépen támogatja ez a családi egység formálódását, nem utolsó sorban a mozaikcsaládok társadalmi elfogadottságát is.

 2.      nap

16. o.: Az összeköltözés

Csak akkor érdemes összeköltözésen gondolkozni, ha már mi magunk elég biztosak vagyunk a kapcsolatunkban, és a gyerekek számára is egyértelművé tettük az összetartozásunkat. Ez azért nagyon fontos, mert ez az alapja annak, hogy elfogadják a gyerekek az új helyzetet. Ha bizonytalanságot érzékelnek, maguk is elbizonytalanodnak, pedig nekik szilárd háttérre, otthonra: családra van szükségük a kiegyensúlyozott nevelkedés, és a jövőbeni tartós kapcsolataik érdekében.

 👉Amit ennél a résznél megkérdezhetünk a könyvet olvasó gyerkőctől: vajon Zoli miért várt olyan sokáig a költözéssel, s az apuka miért nem? A beszélgetést érdemes afelé terelgetni, hogy talán azért, mert Zoli és az anyuka szerette volna, ha minél jobban megismerik egymást Zoli és a gyerekek. Talán nem akarták, hogy úgy érezzék, az apukájuk helyére jött egy számukra idegen bácsi. Így volt idejük jobban megismerni egymást, és talán még jóban is lettek…

         18. o.: A „beetetés”: átvitt értelemben, és szó szerint, a dínós csokival

 Nehéz megállni a családhoz költözőnek, hogy eleinte ne akarjon kérve-kéretlenül kedvében járni a gyerekeknek, hogy ezzel megkönnyítse kicsit az új helyzetet. Sajnos számítani lehet arra, hogy a gyerekek ettől függetlenül némi idegenkedéssel fogadják az eseményt, vagy akár meg is nehezítik a folyamatot. Például egy, a könyvbeli ok miatt: attól tartanak, külön élő szülőjük helyére akar lépni – minden értelemben, ami szorongást válthat ki bennük, a szorongás pedig ellenséges viselkedést.

 👉Amit ennél a résznél megkérdezhetünk a könyvet olvasó gyerkőctől: vajon tényleg apukájuknak gondolta magát Zoli? Vagy csak simán jóban akart velük lenni, mert innentől együtt fognak élni? Terelgessük a beszélgetést afelé, hogy Zolinak már vannak gyerekei, miért akarna másoknak is apukája lenni? Meg egyébként is: mindenkinek csak egy apukája és anyukája lehet. Attól még gondoskodni, jó dolgokra megtanítani és szeretni más is szokott, ott vannak pl. az óvónénik, tanító bácsik, stb… Talán a gyerekek nem is gondoltak arra, hogy Zoli nem is őmiattuk költözött hozzájuk, hanem az anyukájuk miatt – vele szeretne minél többet együtt lenni, és ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek fölött főnökösködni akarna. Sőt, amint látszik is, inkább jó fej szeretne velük lenni.

👉Azt is megkérdezhetjük, mit gondolnak, milyen lehetett Zolinak ez az „átverés”? Itt beszélhetünk arról, hogy sosem csak egy valakin múlik, hogy megkedveljük-e egymást, vagy sem. Mert itt Zoli érezhette volna jól is magát attól, hogy kedvében járt a gyerekeknek, s akár szívesen meg is ismételte volna máskor, máshogy, mert az jó érzés mindenkinek. De kiderült, hogy behúzták a csőbe, és akarata ellenére tett rosszat. Emiatt akár el is mehetett volna a kedve a további próbálkozásoktól, hogy jól kijöjjön a srácokkal, ami viszont senkinek sem lenne jó.

             19. o.: Az „Apa-fotel” elfoglalása: a régi rend megsértése

 Amikor mozaikcsalád alakul, s el kell dönteni, hol legyen az új, közös otthon, ha csak egy mód van rá, az legyen egy mindenki számára új lakás. Ott ugyanis senki sincs kitéve annak, hogy nap mint nap eszébe jut egy emlék, egy élmény a korábbi életükből, vagy – mint esetünkben – nem tud beleütközni az elköltözött szülő, ex használati tárgyaiba, amelyek ugyancsak sok-sok érzelmi töltetet hordozhatnak. A lakás legyen egy tiszta lap, amit közösen lehet kiszínezni, feldíszíteni, ahol mindenkinek van minimum egy saját zuga/polca stb., amit maga rendezhet be.

 👉Megkérdezhetjük, vajon Zoli szándékosan akarta-e megbántani a gyerekeket, mikor a fotelbe ült? Majd azt is, miért borultak ki a gyerekek ezen olyan nagyon? Mit érezhettek? A beszélgetés során jó, ha rávilágítunk: Zoli annyira összezavarodott a gyerekek viselkedésétől, attól, hogy nem tudhatja, a jó szándéka mikor okoz galibát, hogy ezúttal nem figyelt a fotelre, bár egészen addig ügyelt rá, hogy ilyesmivel ne bántsa meg őket (hozzátesszük, a valóságban hasonló helyzetben tapintatosan, de értésükre kell adni a gyerekeknek, hogy az elköltözött szülő a régi szokásait is „elköltöztette”, s apránként újak lépnek érvénybe). A gyerekek féltékeny viselkedése is érthető, hiszen ha különösebb előkészítés nélkül történik egy „szabályszegés” (apa foteljét a beköltöző „idegen” foglalja el), az félelemmel töltheti el őket attól, hogy végleg elvész az apukájuk visszatérésének reménye. Tiltakozásukkal lojalitásukat fejezik ki édesapjukkal, de a szülő jó, ha együttérezve velük elmondja, az apukájuk örökké az apukájuk marad, akkor is, ha máshol lakik, s akkor is, ha az itthagyott tárgyait más is használja.

63. A mozaikcsaládok sajátos dinamikája, és ahogy alakíthatjuk azt

 Az együtt nevelés (vagy nem nevelés), a féltékenység és a fokozatos konfliktusok megnehezítik a mozaikcsalád jövőjét. De öt változtatás tartós hatást gyakorolhat a családi dinamikára.

Gyakori, hogy a családi béke egyszerűen nem tud kialakulni, megszilárdulni, mert valaki folyamatosan két tűz között érzi magát: a szülő az új párja és gyereke között, a gyerekek a szülő és a külön élő szülő között, az új családtag a mozaikgyerekek és a sajátjai között stb… Még csak nem is újkeletű ez a jelenség, hiszen már az Ószövetségben is találunk ilyen történeteket, gondoljunk csak pl. Sára féltékenységére Ábrahám első feleségnek fiára.

Az újjáalakuló családok sajátos dinamikájukkal lelassítják a mozaikdarabkák egy képpé formálódásának folyamatát. Mi jellemzi ezt a dinamikát? Néhány példa:

• gyakori, hogy valaki a családból kívülállónak érzi magát, és/vagy irigy a szorosabban összetartozókra
• szülői feladatok, elvárások, amelyek a megnehezítik a házasságot
• pénzügyi problémák
• konfliktus egy vagy több mozaiktaggal
• az ex-házastárssal kapcsolatos nézeteltérések, amelyek hátráltatják az együttnevelést, és stresszelnek. 

Mindezek együtt hatásosan blokkolják a mozaikcsalád összecsiszolódását, és könnyen egy szenvedős, elégedetlenség-tehetetlenség körforgást eredményezhetnek. Néhány apró lépés ugyanakkor nagy változásokat hozhat.

Öt lépés az egészséges családi összecsiszolódáshoz

A mozaikosodás bonyolult folyamata közben a következők meglépése új perspektívákat adhatnak a békésebb családi élet érdekében.

1. Törekedj pároddal az egységre!

A házastársi összhang a mozaikcsaládokban is ugyanúgy vonatkozik a szülőségre, mint a párkapcsolatra. A gyerekek neveléséről való közös gondolkodás, és az egységre törekvés féken tartja a vér szerinti szülők kirekesztettségérzését, és csökkenti a családi konfliktusokat.

Ennek három dolog a feltétele. Először is a mozikszülőknek („mostoháknak”) kezelniük kell a féltékenységüket (levetkőzni, vagy inkább fel sem ölteni a „mostohaságot”). Másodszor: a vér szerinti  szülőknek ellen kell állniuk a kísértésnek, hogy „megvédjék” gyerekeiket. Harmadszor: mindkét partnernek kezelnie kell az új szerelem és annak elveszíthetősége feletti szorongását.

2. Lazíts az elvárásaidon!

Amikor új család alakul, pár évig stresszesebb az élet. Ez a beilleszkedés, a helyünk megtalálásának időszaka. A stressz részben azért magas, mert a párok gyakran számítanak arra, hogy a család majd pikk-pakk összeáll egy egységgé. Csakhogy ez nem egy gyors műfaj, családdá válni évekbe telik. Időnként késztetést érzünk, hogy ezt vagy azt az újszerű viselkedést, szokást „kijavítsuk”, de ehelyett az egész családra kellene koncentrálni. Kezdd a házasság megerősítésével, majd az egyéni kapcsolatokkal a családtagok között.

3. Minimális közös nevező

Miközben küzdesz az elemekkel és a nehéz érzéseiddel, próbáld elérni a család minden tagjánál, hogy valami alapszintű toleranciát mindenképp tanúsítsanak egymás iránt. Mondhatod a párod gyerekének: „Tudom, hogy nem szeretnéd, hogy itt legyek, de azért próbáljunk meg együtt élni, legalább mint két jó fej lakótárs.” Apaként meg például azt mondhatod: „Nem várom el, hogy szeresd a feleségemet, de kérlek, légy tisztességes és tisztelettudó, ahogy az iskolában is az vagy a tanáraiddal.”

Természetesen azért a cél az, hogy a család a lakótársi viszonyokon túlnőjön. De ezek az időben meghozott kis hangsúlyváltoztatások jelentős eredményeket hozhatnak.

4. Kapcsolat a külön élő szülővel

Egészséges együttnevelés akkor tud megvalósulni, ha az ex-partnerek félreteszik korábbi személyes nézeteltéréseiket, és az aktuális szülői feladataikra összpontosítanak. Ez azt jelenti, hogy úgy döntesz, a gyerek szükségleteit a sajátodéi fölé helyezed. Kezdd azzal, hogy a beszélgetések során törekszel egyfajta menedzserhozzáállásra, vagyis a feladatra és a megoldásra koncentrálsz, személyeskedés és indulat nélkül; a láthatásokat érdemes naptárban, telefonos tervezőben is vezetni; és elkerülöd a robbanásveszélyes témákat.

5. Hagyd az önostorozást!

Nem lesz jobb senkinek sem attól, hogy magadat okolod akár a válásért, akár a mozaikcsaládos létért. Megtörtént. Ebből kell főzni, s ha jót akarsz, akkor a jelenre koncentrálsz, s bízol abban, hogy ami készül, jó lesz, mert beleadsz mindent, amire képes vagy. Nem minden rajtad múlik, a családozás alapesetben is egy interaktív műfaj. Inkább a működőképes közös játékszabályok kialakításán kell dolgozni. Ha te jól vagy, nagyobb eséllyel lesz jól a párod és a családod is!

 

/Ron Deal amerikai pszichoterapeuta cikke nyomán./

62. Mozaikcsaládos probléma?

Végre eljutottunk a férjemmel moziba, ami elvileg nem olyan nagy dolog, de nagycsaládban előfordul, hogy több szervezést igényel. Nyári szünet van, a nagyok hol itt, hol ott, a kis kétéves pedig velünk. Meg kell találni az időt, hogy valaki vigyázzon rá, ha szeretnénk kimozdulni kettesben – most végre sikerült, hála az egyik nagytesónak, aki négy teljes napot otthon tölt 😊

A Békeidő c. Hajdu Szabolcs-filmet néztük meg, de moziajánló helyett csak egy részletét emelem ki. Három család kapcsolatrendszerének sajátosságait követhetjük nyomon, melyek közül nekem az egyik különösen érdekes volt, ezt szeretném megosztani veletek. 

A háromtagú család felnőttjei egy keményvonalas(nak tűnő) punktarajos kamaszt próbálnak nevelni, aki ennek minden erejével igyekszik ellenállni. Szülői kísérleteik jellemzője, hogy az anya nyíltan ki akarja zárni férjét ebből a folyamatból. Konfliktus esetén azt mondja, hagyja ezt rájuk, majd ő elintézi, ez csak az ő és a fia dolga, amúgy is, a férfi csak kritizálni tud. A férfi ugyan próbálkozik, de tisztán látja, és szóvá is teszi, hogy felesége megfosztja attól, hogy apaként, kompetens férfiként lépjen föl a gyerek kitörési kísérletei ellen, ezzel valamiféle határokat szabva, és értékrendet felmutatva. Mint mondja: azzal, hogy fiát burokban tartja, s élő pajzsként közéjük áll, megfosztja attól, hogy hiteles apakép és férfi minta alakulhasson ki benne, aminek felnőttként nagy kárát fogja látni. 

Aztán – az anya határozott tiltása ellenére – beszél a fiúval, s fejére olvassa, milyen jól megvoltak az anyjával, mielőtt megszületett volna, de azóta egyre csak romlik a helyzet, s már nincs olyan nap, hogy valami botrányt ne csinálna, ami megmérgezi, ellehetetleníti családi életüket. Stb., stb. Kemény, nehéz mondatok. 

Amikor ezeket a jeleneteket láttam, azt gondoltam, nna, ez tipikus mozaikos történet is lehetne: a gyerek a szülője és annak párja között áll, ahogy az anya is a gyerek és a férje között – küzdenek, valami, valaki ellen, mert nem egy vérből valók. 

Csakhogy ők egy vérből valók, ez egy hagyományos család, ahol az anya már a kezdetek óta kisajátította a gyereket, kizárva férjét apaságának megéléséből. Úgy beszél férjével, mintha az ég világon semmi köze nem lenne a gyerekhez, mintha semmi beleszólása nem lenne a nevelésébe. 

Talán nem is olyan ritka ez a jelenség. Ami számunkra fontos lehet ebből: hagyományos vagy mozaikcsaládban a gyerekekért (minimum) két felnőtt felelős, s mindketten kompetensek, amíg egy háztartásban élnek. Az együttélés szabályait éppúgy együtt kell kialakítaniuk és megvédeniük, mint a mindkettejük által elfogadott és követett értékrendet. Ha ebben mégis ellentét van, addig kell finomhangolni, míg meg nem lesz a közös nevező. Ellenkező esetben mindig lesz valami vagy valaki kettejük között, a távolságot pedig egyre nagyobb áldozatok árán lehet csökkenteni, ha egyáltalán lehet.  

A második tanulság: nem feltétlenül mozaikos probléma minden, ami elsőre annak tűnik. Bár kétség kívül könnyebb arra fogni, és a megoldását elodázni. Csakhogy ezzel az esélyét is elodázzuk a harmonikus családi életnek.

61. Végre gyerekeknek szóló magyar könyv a mozaikcsaládokról!

Czernák Eszter

Kedves Apu!

Egy mozaikcsalád mindennapjai

2020 Pagony

Czernák Eszter könyvéről, a Kedves Apu! Egy mozaikcsalád mindennapjai c. nemrég megjelent gyerekregényről már hírt adtam itt, a Látni, olvasni érdemes menüpont alatt, és most örömmel teszem közzé a szerzővel készült interjút is, hogy kicsit betekinthessünk egy hagyományos családban élő író motivációiba a mozaikcsaládokkal kapcsolatban, nem utolsó sorban az alkotási folyamatba, és persze a könyvbe. Fogadjátok szeretettel!

- Több gyerekkönyv szerzőjeként hogy illik a Kedves Apu! a műveid a sorába?

Szeretek olyan helyzetekről írni, amik gondot jelenthetnek egy gyereknek, amikről jó lenne beszélgetni, amiket jó lenne megvitatni, csak hát hogyan kezdjünk hozzá… Ilyen volt a költözés, az óvodakezdés, és szerintem ilyen a családok sokszínűsége is.

- Arról már beszéltél egy interjúban, hogy Te magad nem élsz mozaikcsaládban, ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, milyen sokan élnek a hagyományostól eltérő családformákban, s ezáltal milyen sok gyereket érint ez a helyzet, amivel foglalkozni kell. Hogy írnád le a pillanatot, amikor elhatároztad, hogy erről beszélni kell, s te fogsz?

Láttam egy reklámot, amiben gyerekek szaladgáltak a tökéletesre nyírt füvön, fülig érő mosollyal, patyolattiszta ruhában, miközben anya – szintén széles mosollyal – vasalt fehér blúzban készítette a reggelit a konyhában, apa pedig néha elcsent egy-egy falatot az asztalról. Semmi különös, semmi megdöbbentő, csak a szokásos klisék, mégis valami nagyon fura volt benne. Már sokadszorra láttam a reklámot, amikor leesett, hogy az a furcsa, hogy három gyerek van a családban. Annyira hozzá voltam edződve, hogy egy reklámban mindig anya, apa, kisfiú, kislány (széles mosoly, patyolattiszta ruha…) jelenik meg, hogy már a három gyerek is hatalmas lázadásnak tűnt. Innentől kezdve rettentően elkezdtek idegesíteni a csak „hagyományos” családképet mutató reklámok. Később ugyanezt tapasztaltam a mesekönyvekben is, és rádöbbentem, mennyire egyoldalú képet látnak a gyerekeim mindenfelé, és mennyire jó lenne ezen változtatni.

- Voltak-e esetleg kétségeid, hogy belefogjál-e, vagy hogy milyen fogadtatása lesz – lévén, hogy ilyen témájú gyerekkönyv nincs még a hazai piacon.

Rengeteg kétségem volt. Nem is azért, mert nincs ilyen könyv a piacon, hanem mert én magam nem ilyen családban nőttem fel, és jelenleg is teljesen „hagyományos” családban élek (apa, anya, kisfiú, kislány…😊 ). Milyen alapon akarok pont én erről írni?

- Mennyire érezted magadénak a témát, ami elegendő magabiztosságot adott ahhoz is, hogy megírd ezt a könyvet, miközben nem igazán lehet megjósolni a lélektani hatásait úgy, mint mondjuk egy hagyományosabb gyerekkönyvnek? Vagy ilyesmin nem is nagyon gondolkodtál…

Minél többet gondolkoztam azon, hogy jó lenne könyvet írni egy mozaikcsaládról, annál több ezzel foglalkozó cikk, könyv és kutatás jött velem szembe. Hirtelen egy csomó emberről kiderült, hogy ilyenben él, és minél többet olvastam a témáról, annál több ötletem támadt. Végül úgy döntöttem, hogy nem az számít, hogy tökéletesen pontosan leképezzem a mozaikcsaládok problémáit, hanem hogy egy olyan könyvet írjak, ami kedvesen, viccesen mutatja be ezt a különleges családtípust, és kiindulópont lehet egy beszélgetéshez. Hogy aztán ki mit és mennyit szeretne elmondani a témáról, vagy milyen kérdéseket szeretne megvitatni a gyerekeivel, az éppolyan különböző, mint minden mozaikcsalád.

- A könyv alapján nagyon jól látod, mik a tipikusan felmerülő nehézségek, konfliktushelyzetek a mozaikcsaládokban. Beszélj kicsit a történet ötletéről, és hogy miként formálódott kerek egésszé? Az események a bonyodalmaktól terhelt összeköltözéstől szép ívben haladnak a családtagok összecsiszolódásán keresztül a közös nyaralás gondolatáig.

Igazából elkezdeni volt a legnehezebb, utána már szépen formálódott magától. De aztán kiderült, hogy annyi gyerek van a családban, hogy a főszereplő Ági nagyon a háttérbe szorult, ezért ahányszor visszaolvastam, amit írtam, mindig kicsit hozzáadtam Ági tulajdonságaihoz. Így került be tulajdonképpen Zsömi, a plüss kutyusa, és a plüsskutyus-sétáltatás hagyománya is a könyvbe – utólag – ami azért különösen vicces, mert végül az lett az egyik kedvenc részem.

- Voltak-e esetleg alternatív verziók, amelyeket valami miatt elvetettél?

Igen, mindig vannak. Például beszéltünk róla a kiadóval, hogy túl sok a gyerek, le kellene csökkenteni a számukat. El is kezdtem az első pár fejezetet átírni, de aztán úgy döntöttem, hogy úgy nem lesz jó, valahogy úgy nem működött a dolog, és visszacsináltam. Igen, nagyon sok lett a gyerek, a legtöbb mozaikcsaládban nyilván nincs ennyi, de ez egy mese, nem tanulmány, nem szakmai cikk, szóval élek a túlzás lehetőségével 😊

- Személyes ismerőseid, akik esetleg érintettek, tudtak-e segíteni a konfliktusos szituációk pontosításában, vagy teljesen a saját ötleteidre, elképzeléseidre hagyatkoztál?

A saját elképzeléseim alapján írtam, de előfordult, hogy megkérdeztem valakit, hogy ő, mint elvált szülők gyereke, ezt vagy azt a jelenetet nem érzi-e bántónak. És persze Hanna, a szerkesztő is nagyon sokat segített a tanácsaival.

- Mesélj kicsit a szereplőkről! Milyen szempontok szerint alakítottad ki a karaktereket?

Azt tapasztalom a gyerekeknél, hogy nagyon könnyen alakítanak ki barátságokat, nagyon könnyen játszanak együtt akár vadidegen gyerekek is, de nem mindenkivel szeretnek ugyanazt játszani. Pontosan megvan, hogy kivel a legjobb bújócskázni, kivel legózni, kivel társasozni stb. És ez nekik teljesen természetes. Ezt akartam átvinni ebbe a különleges helyzetbe, megmutatni, hogy a különböző „új testvérekkel” is meg lehet találni a közös hangot, azt, amit a legjobb közösen csinálni, csak túl kell jutni a kezdeti ellenálláson. Valószínűleg nem ugyanazok lesznek a közös pontok, mint a többi testvérükkel, és az „új apukával” sem ugyanazokat szeretik majd csinálni, mint az igazi apukájukkal, de ez így van jól.

- Van-e kedvenc szereplőd a könyvből? Ha igen, miért pont ő(k)?

Ági áll hozzám a legközelebb, mert pont olyan makacs tud lenni, mint én 😊

- Könyveidet szoktad-e „tesztelni” a közeli hozzátartozóid körében? 😊 Ebben az esetben volt/lesz-e ilyen?

Szoktam, elsősorban a gyerekeimen, de ez a könyv kicsit nagyobbaknak szól, szóval nem tudtam tesztelni rajtuk, ezért nagyon várom a visszajelzést az olvasóktól!

- Elképzelhetőnek tartod-e a történet folyatását?

Ezen még nem gondolkoztam…

- Mi azért bizakodunk, hogy folytatódhat! Köszönöm az interjút!

60. Apák napjára – édesapa, elvált apa, mostohaapa, mozaikapa... APA!

Szülőnek lenni nem könnyű, de míg minket, anyákat többnyire egyfajta glóriás elismerés övez, addig az apák jelentőségét inkább csak az utóbbi évtizedben kezdték el pedzegetni. A sztereotípiák erősek, és a férfiakról sokáig jellemzően családfenntartóként, kenyérkeresőként hallhattunk, mint akik a munkával le is tudták atyai kötelességeiket. Közben meg a család eltartása már jó ideje nem kizárólagos feladatuk, mi, nők is kivesszük a részünket belőle, de ami ennél is lényegesebb: a férfiak maguk is kezdték megelégelni a nekik dedikált szerepet, felismerve és kiállva azért, hogy a gyereknevelés, a családi életben való minőségi jelenlét legalább annyira fontos része életüknek.

Kérdés, mi történik a derék férfiakkal, akik például egy válás miatt hirtelen elveszítik apaként mindazt a felelősséget, amit maguk vállaltak, önként, s abban örömüket lelve. S megkapják helyette – legalábbis nálunk, Magyarországon még ez a gyakoribb – a szórakoztató-rendezvényszervező hétvégi apuka szerepét, akinek a pénztárcájába szabad belenyúlni, jó mélyen, de gyereke mindennapjainak már ne akarjon része lenni.

Esetleg lehet pótapuka! Egyedülálló anyák megmentője, akitől csillogó szemekkel, reménytelve várják az elvesztett/elküldött vér szerinti pótlását, s vele a kereteket, a fegyelmet, amit egyedül, nőként nehéz megteremteni. Ha ez ironikusan hat, akkor jelentem: önirónia is van benne, hiszen magam is egyedülálló anyából lettem második feleség, nekem is voltak várakozásaim új társammal kapcsolatban a gyerekezés terén. Azt hiszem, ez megbocsátható, különösen, ha az együttélés során ki tudjuk alakítani a megfelelő viszonyulásokat egymáshoz. Ahol nem az elvárások dominálnak, hanem a kölcsönösség. Ahol nem a verseny, hogy ki a jobb, hanem valamiféle win-win felállás. S akkor máris kiderül, hogy szó sincs pótapukáról, hiszen az apákat nem lehet pótolni, ahogy az anyákat sem. Ám lehet adni a gyerekhez fűződő kapcsolatnak plusz tartalmakat, amely mind a férfi, mind a gyerek számára pozitív megerősítés lehet a szerepüket, helyüket illetően.

De visszatérve eredeti kérdésünkhöz: még ha új családot, mozaikost is alapítanak, vér szerinti gyermekük számára nem szűnnek meg apának lenni! Az apák és a mozaikapák (nemszeretem szóval élve: mostohaapák) közé nem tehetünk egyenlőségjelet, hiszen a vér szerinti szülőnek egyértelmű többlete van a gyerekéhez fűződő kapcsolatában: a vérkötelék, a leszármazottiság, ezzel együtt – jó esetben – a mély érzelmi kapcsolódás lehetősége. Ezt a gyerekek is zsigerileg érzik (ezért van az, hogy még a legnemtörődömebb, vagy akár bántalmazó apákhoz is ragaszkodni tudnak, akarnak). A legjobb tehát, amit tehetünk gyerekünkért, hogy engedjük kapcsolódni az apjához, őt pedig hagyjuk apjának lenni – értsd kapjon lehetőséget a gyerekről való gondoskodásra, a nevelésére, ügyeibe való beleszólásba is! S akkor a távolság, az időbeli korlát, vagy egy karantén sem állhat tartósan kettejük közé.

Végezetül, amiért ez az írás valójában megszületett: van jó néhány dolog, amiért az édesapáknak és a mozaikapáknak egyaránt hálásak lehetünk, és ennek a hálának a kifejezésére a gyerekeinket is rávezethetjük (míg maguktól nem megy). Ez itt az én lajstromom, de a sor folytatható kinek-kinek szíve, tapasztalatai szerint, és én örülnék, ha meg is osztanátok!

Tehát, köszönöm a mindenkori apáknak, köztük a sajátomnak és a gyermekeim apjainak is 😊:  a szeretetet, gondoskodást, a biztonságot, következetességet, a játékot, de a kereteket is, az értékrendet, a munkamorált, a szemléletmódot, de a lehetőséget is azt megkérdőjelezni, a türelmet, az érdeklődést, a kíváncsiságot, a szabadság és a humor szeretetét, a lazaságot és a fegyelmet, a mintát a szerelemre, a párkapcsolatok működésére, csakúgy, mint a hibákat, amelyekből tanulni lehet. Köszönöm, hogy megmutatták a kitartás, a tanulás, a fejlődés-önfejlesztés értékét, a változni-változtatni tudás jelentőségét, vagyis a rugalmasságot!

A jelenlétet és a részvételt az igazán fontos kapcsolatokban.

Köszönöm!

59. Anyák napjára. Lehetsz-e anyja a párod gyermekének?

Lehetsz-e anyja más szülöttének? 

Kell-e, szabad-e? Igény van-e rá? 

Nem. És nincs.

Akkor hát mi lehetsz, aki gondoskodsz róla, míg az édese távol van? Ételt készítesz neki, mosol rá, takarítasz utána, gondolkodsz a gondjain, irányítod a fejlődésében, vigasztalod, mintát adsz neki így-úgy.

Ajándéka lehetsz, mint ő neked. Nem kértétek egymást, kaptátok. S mint ilyet, visszautasítani nem nagyon lehet. Mindaz, ami menet közben nyom, elkeserít, ha jól csinálod, a végén beérik. 

Nem kell nevelned. Nem kell sajátodként szeretned. 

De: szeretheted!

Növelheted.

Széppé, naggyá, aztán ereszd el!