71. Szülősítés - amikor a gyerek a felnőtt

 Van, hogy úgy érzed, téged igazán csak a gyereked tud megérteni? Hogy vannak azok a családi szituk, amikor bárhogy mondod, a párod is csak a magáét hajtogatja, és nem megy át az üzenet, csak távolodtok egymástól; míg ha a fiadnak, lányodnak beszélsz róla, látod, érzed, hogy ő veled van, számíthatsz rá? Hogy előtte sírhatsz is, nem fog elítélni, nem fog ellenkezni, hanem azt az önzetlen szeretetet és elfogadást kapod tőle, amire mindig is vágytál, és amit talán a szüleidtől sem kaptál meg?

Ahogy az embernek gyereke lesz, egy egész életre szóló, különös kötelékkel gazdagodik. Sokféleképpen viszonyulhatunk ehhez a kapcsolathoz attól függően, mi magunk mit tapasztaltunk gyerekként. Felfoghatjuk áldásként, ajándékként, az élet természetes velejárójaként, de érezhetjük tehernek is, vagy kipipálandó életfeladatunknak, esetleg lehetőségnek a saját beteljesületlen céljaink megvalósítására. Nem könnyű megtalálni azt az egyensúlyt, amiben a gyereked megélheti az elfogadó hozzáállásodból fakadó szabadságot is a saját életével kapcsolatban, meg azt is, hogy te vagy a felnőtt, aki tudása, tapasztalatai jogán segíti az útján mind az ilyen-olyan szabályokkal, mind az érzelmi és anyagi háttértámogatással.

És valahol itt a lényeg: légy bármilyen elfogadó is, de te vagy a családi hierarchia tetején: pontosabban te és a párod. Sosem cserélhettek helyet a gyerekkel. Márpedig ha egy konfliktus esetén, vagy tartósan rossz családi légkörben a gyerekedhez fordulsz megértésért, melegségért, neki panaszkodsz, akkor épp őt teszed párod helyére. És ebben a helyzetben tökéletesen mellékes, hogy a párod aktuálisan mennyire nem nyitott a problémádra, vagy te magad mennyire szomjazod a szeretetet, amit mástól úgy érzed, nem kaphatsz meg: ha a felnőtt énednek hiányzó érzelmeket a gyerkőcödtől várod beteljesíteni, azzal szülősíted őt. Szülősítés az, amikor egy gyerek felnőtt (szülő) szerepbe kerül, és az ő dolga felnőtt szülőjének vigasztalása, megnyugtatása, lelki megsegítése, az érzelmi biztonság megteremtése – mindaz tehát, amit a szülőnek kellene biztosítania gyermeke felé. A szülősített gyerekekből válhatnak a későbbiekben alacsony önértékelésű felnőttek, hiszen folyamatosan szembesülnek azzal, hogy szüleik problémáit nem tudják megoldani; a magányosságtól tartó társfüggők; és azok a konfliktusos párkapcsolatban élő emberek, akik a maguk betöltetlen hiányosságait görgetik tovább, amint azt „tanulták”.

Bármikor, akár ebben a pillanatban is eldöntheti bárki, aki felismeri a fentiek alapján ezt a működésmódot, hogy szakít vele. Sosincs késő, és minél hamarabb történik meg, annál hamarabb kezdhetünk el azon is gondolkodni, hogy mi lenne helyette a nehézségeinkre a megoldás: a párkapcsolatunk szervizelése? A baráti (kortárs) kapcsolataink megerősítése? Az önismeretünk fejlesztése? Szüleinkkel való viszonyunk rendezése? Bármi jobb, mint a parentifikáció (szülősítés), mert mindegyik olyan erőforrás, ami által anélkül kaphatunk, hogy elvennénk azt, amit később már vissza nem adhatunk: a gyerekkort.

A parentifikáció egyébként a hagyományos családokban is bőven előfordul, egyáltalán nem mozaikos jelenség, de ahol házastársi nehézségek vagy válás van/volt, ott gyakrabban megjelenhet. Ezért fontos odafigyelni rá, odafigyelni magunkra, és ha szükséges, segítséget kérni. A családkonzultáció során ezeknek a jelenségeknek is mögé lehet nézni, és olyan irányba terelni a családi működést, amiben senki sem kényszerül korának, életfeladatának nem megfelelő szerepbe.