85. Igaz történet - ex-szelídítés

 „Ehhez nagyon rendbe kellett tegyem magamban azt az érzést, hogy ne akarjak mindenáron megszabadulni tőle, hisz a gyerekek örökre összekötnek, bármennyire is nem tetszik vagy tetszik. El kellett tudni vonatkoztatni a férfi és az apa részétől. Az egyikkel már nincs dolgom, a másikkal örökre lesz. (valamilyen szinten)”

 

Mihez is? Az alábbiakban egy Facebook-csoporttagunk őszinte visszatekintése olvasható, amelyben beavat a maga megoldásába, amellyel kivette a fullánkját egy elmérgesedni látszó válási történetnek. Nem volt fáklyásmenet, és egyikünk története sem az, hiszen a válás mindenkinek veszteségélmény, amivel meg kell küzdeni. De az alábbi történet is azt példázza, hogy lehet úgy is csinálni, hogy minél kevesebb sérülés legyen benne, sőt idővel még az együttműködés is ki tudjon alakulni a szülők között.

Mi kellett mindehhez az alábbi esetben?

-        önreflexió, annak felismerése, hogy mi a saját részünk a válásban

-        a társ és a szülőség szerepeinek egyértelmű elválasztása

-        az új párral az összezárás a külső bojkott ellenére

Fogadjátok szeretettel az alábbi írást, amelyet változatlan módon, de kérésére névtelenül adok közre! Innen is köszönöm neki! 😊

"Válás

 

A házasságunk a második gyermek születését követően romlott meg. Vagy inkább csak akkor derült ki, hogy túl korán csaptunk bele ebbe a családosdiba. Így utólag sem bánom, hogy így alakult, mert neki köszönhetem a két gyönyörű nagylányomat és azt hiszem ez a fő vonala annak, hogy a válásunk után igyekeztem minden erőmmel arra törekedni, hogy jó legyen a kapcsolatunk, mert a lányok a legfontosabbak.

 

Szóval házasság elindult a lejtőn, próbálkoztunk párterápiával, nyaralással, de így utólag azt mondom, ahogy elvész a másik irányába a tisztelet, onnan veszett fejsze nyele. És az én részemről, mint férfit, férjet, társat nem tudtam többé tisztelni.

 

Elmondtam, hogy nincs több opció, el kell váljunk, mert nem megy. Nyilván az ő egója sérült és nyilván és sértett egóval megáldott férfinál nem sok rosszabb dolog van.

 

Úgyhogy kezdődött az ámokfutás. Ott vágott alám, ahol lehet. Ott bántott, ahol tudta, hogy nagyon fáj. Mindezt vattacukorba csomagolva, merthogy nárcisztikus jegyekkel rendelkezik. Ugye tudjuk ez mit jelent. Folyamatos volt a lelkiismeret furdalás generálás, én voltam hibáztatva mindenért, és sajnáltatta magát megállás nélkül.

 

Úgyhogy nehéz volt ebből a gödörből kimászni.

 

Ezt csak egy módon voltam képes kivitelezni, hogy megpróbáltam rávezetni arra, hogy ő jó apa. Nekünk nem működött, de mint apa muszáj lesz jól funkcionálnia, mert a lányoknak szüksége van rá. És ezt toltam gyakorlatilag minden szituációban.

 

A csajok nagyon szeretik az apjukat és tudtam, hogy az ő érdekükben nagyon fontos, hogy erre helyezzük a fókuszt.

 

Nekem új kapcsolatom lett (akihez azóta újra férjhez mentem és új baba is van úton), de megpróbáltam ezt a szituációt is úgy kezelni, hogy nem kiemelni, nehogy vörös posztó legyen.

 

Azt hiszem nem lehet máshogy egy nárcisztikussal, akár kicsit, akár nagyon az.

 

Muszáj kapcsolatban maradjunk, nem akartam, hogy elkallódjon a lányok életéből, valamilyen szinten meg kellett találjam azt a pontot, amivel "irányítani" tudom.

 

És úgy néz ki, ez működik. Jó apjuk akar lenni, be akarja bizonyítani, hogy magához képest mindent megtesz értük. Amikor épp kicsit átmegy megint linkbe, akkor adok tanácsot, ötletelek, segítséget kérek a lányokkal kapcsolatban. És ezeknél a pontoknál mindig előjön belőle, hogy ő fontos, ő számít, ő tudja a legjobban ezt csinálni, és visszatér :)

 

Rajtam már most érzi, hogy nem "raktam ki teljesen az életemből", hogy "szükségem van rá" és ez adott neki szerintem erőt ahhoz, hogy túl lendüljön a saját sértettségén. (nyilván itt is a maga módján, hisz szükségem van rá, nélküle ez nem menne 😏 )

 

Ehhez nagyon rendbe kellett tegyem magamban azt az érzést, hogy ne akarjak mindenáron megszabadulni tőle, hisz a gyerekek örökre összekötnek, bármennyire is nem tetszik vagy tetszik. El kellett tudni vonatkoztatni a férfi és az apa részétől. Az egyikkel már nincs dolgom, a másikkal örökre lesz. (valamilyen szinten)

 

És ehhez kellett egy nagyon elfogadó társ, a jelenlegi férjem, aki nem vetélytársat lát benne, nem féltékeny, nem vagyok letiltva semmiről az exférjjel kapcsolatban. Ha este 10kor kapok üzenetet (az elején pl sokszor volt ilyen) akkor nincs dráma, tudtuk mind a ketten, hogy ez miről szól. És így az ex is elvesztette a késztetést, hogy ő meg akarja mutatni, hogy ő megteheti ezt is a lányok miatt. :)

 

Szóval összefoglalva egy embernek minimum észnél kell lenni egy válásnàl és nem beleállni szinte semmibe. Nyilván volt, hogy én is kiborultam, veszekedtünk (még akár a lányok előtt is), de alapvetően mindig próbáltam észnél maradni, a sértettségemet félre tenni és arra fókuszálni, hogy a gyerekek ne sérüljenek.

 

Ma már teljesen rugalmas a láthatás is, a gyerekek kiegyensúlyozottak, nyugodtak, beszélnek mindenről az apjuknak is, nekem is. Nem félnek beavatni minket bármibe.

 

És a volt férjemmel is úgy tudok beszélni bármiről, mint egy baráttal. Megosztja velem az új barátnős ügyeit, persze kereteken belül. Minden azért nem érdekel 😅, de akik a lányokkal kapcsolatba kerülnek, azok igen. Nyilván összejárni nem fogunk, de például egy ballagást szerintem simán meg tudnánk tartani együtt, mert túl vagyunk a nehezén.”