42. 4+1 megoldás, ha "közbejött valami" az apás/anyás hétvégén...

Rákészülsz párocskáddal a hétvégére, merthogy hétközben körülvesz a sok gyerek (te gyereked, én gyerekem…), és örültök, hogy végre kettesben lehettek! Kicsit lehet lazáskodni, kicsit nem szülőnek lenni, hanem csak úgy felnőttnek, párnak…

Aztán jön a hír, egy-két nappal előtte: mégsem jó a másik szülőnek a hétvége, vagy a gyereknek jön közbe egy iskolai vagy baráti program…

Minden összedől, a szép remények a szűkös két éjszakás kalandról szertefoszlanak, és a megrökönyödés után keresitek a hibást, majd egymásnak is estek, hogy ha már rossz, legyen nagyon az.

Ismerős? Volt ilyen? 

Mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel? 

1., Puffogni. 

2., Emailt írni az exnek, hogy mégis hogy gondolta (már megint) ezt??! Hát neki nem fontos a gyerek? Hát ő mit szólna, ha betervezne valamit, amit mi hozzá hasonló eleganciával keresztülhúznánk?

3., Hibáztatni az iskolát/osztályfőnököt, hogy pont a „mi hétvégénkre” szervezett már megint valamit. Miért kell még hétvégén is befogni a gyerekeket??

4., Beolvasni párunknak, amiért nem tudja megértetni a gyerekével, hogy a „mi hétvégénkre” ne szervezzen programot. Ja, hogy neki is van társasági élete? Ja, hogy örüljünk, hogy nem a neten lóg a szobájába zárkózva?? Hm… 

Jó, ezek valójában a kevésbé célravezető megoldások, ez nyilvánvaló.

Esetleg 5. lehetőség: veszünk pár mély levegőt, elszámolunk, ameddig kell, és próbálunk valamit kitalálni, amit a gyerek kora, és a körülményeink megengednek:

5/1. A legjobb megoldás, ha van erre lehetőség: nagyszülős hétvégét rendezni a gyerkőc számára. Elvisszük/vitetjük a mamáékhoz, ahol a legfinomabb ételekkel kényeztetik majd, nézhet tévét, mászkálhat a fán vagy bandázhat a szomszéd gyerekekkel. Ez a „lepasszolom a gyereket” nevű, talán nem túl elegáns, ám roppant hasznos módszer. Mindenki profitál belőle.

5/2. Ha nem megoldható, még mindig ott van a pizsiparti a barátéknál, unokatesónál című, hasonlóan gyerekbarát program, persze azzal együtt, hogy ezt illik egyszercsak viszonozni. 

5/3. Ha nem megoldható az ottalvós vendégség, lehet félnapos programot szervezni neki valahol, valakivel, akivel szeret együtt lenni, de akár bébiszitter is lehet. Nem árt ilyesmiben gondolkodni, mert mozaikcsaládban mint tudjuk, az egyetlen biztos dolog, hogy semmi sem biztos, pláne nem a megbeszélt rendszer. Lehet ez egy délelőtti program ebéddel egybekötve, vagy ebéd utáni kiruccanás valamerre: barátokhoz, keresztszülőhöz, rövid túra vagy városfelfedezés…

5/4. Ha csak arra vágyhatunk, hogy legalább egy pár nyugodt óránk legyen kettesben, hívhatunk ugyanígy bébiszittert vagy rokont, barátot, akivel szeret lenni a gyerek, mi pedig elmehetünk moziba vagy sétálni egyet, stb. Vagy fordítva: a gyerek megy moziba, játszótérre, játszóházba, fagyizni, mi meg élvezzük a kettesben töltött pillanatokat – nélküle. 

 + Legyünk kreatívak! De csak akkor tudunk azok lenni, ha nem esünk letargiába (és egymás torkának) a nem várt hír hallatán. 

Újrakezdeni ér, boldognak lenni nem lehet luxus!

41. Családi szabályok, élhető rendszer 2.

Az előző bejegyzésben néhány általános, bár nem triviális javaslatot gyűjtöttem össze, melyekkel érdemes a mozaikcsaládos életet megalapozni. Most néhány konkrétabb tipp következik, amelyek természetesen testreszabhatóak, hiszen itt az „ahány ház, annyi szokás” mondás szó szerint hatványozottan értendő, vagyis akár családon belül is nagy különbségek lehetnek a családtagok személyiségét, szocializációját, érték- és szokásrendszerét tekintve… 😊

Elöljáróban annyit, hogy a szabályokat mindig a saját otthonunkban igyekezzünk betartatni, a távol élő szülőnél ne is próbáljuk bevezetni azokat, mert az szinte biztos kudarc. Ha pl. más a viszonyulás a lefekvési időhöz vagy a közösségimédia-használathoz, mindig a saját meggyőződésünkhöz ragaszkodjunk, ha a gyerek alkudozni akar. A gyerekek pedig jól alkalmazkodnak a különböző szabályokhoz, otthon és az iskolában is, legfeljebb több időt kell hagyni a szabályok kialakítására.

Az egyik legalapvetőbb szabály az egymáshoz való viszonyulás kérdése, egymás tisztelete. Ez elengedhetetlen a normális működéshez, úgyis mondhatnám: az együttműködéshez. Mindegy, hogy ki kinek a kicsodája, az alapvető tiszteletet meg kell adni a másiknak. A jó modor elvárása nem a gyerek-szülő kapcsolat kérdése, hanem az együttélésé. Más szavakkal: egy felnőttnek nem kell ahhoz szülőnek is lennie, hogy meghallgassák és udvariasak legyenek vele, és fordítva. Ha együtt élsz valakivel, tartoztok egymásnak a figyelmességgel. S mivel a szabályok az egész családra vonatkozó értékrend részei, tehát nemcsak a gyerekekre vonatkoznak, ezt elmagyarázva jobban azonosulhatnak vele a kis mozaikok.

A familyeducation.com nevű oldalon frappáns összefoglalását láthatjuk annak, hogy mi a különbség a családi értékrend, a szabályok és a határok között.

•       Az értékek: általános viselkedési iránymutatás a családon belüli magatartáshoz,  problémák kezeléséhez (pl. „mi mindent megbeszélünk”).
•      A szabályok ennél konkrétabbak, pl. tévézés csakis lecke után.
•      A határok pedig speciális magatartási korlátok, pl. este 9-ig haza kell érni.

Az értékrend része lehet az például, hogy igyekszünk hetente többször együtt étkezni, ha lehet, a vacsoránál, mikor egy kicsit több idő van a beszélgetésre, egymás meghallgatására. Szabály lehet, hogy ilyenkor mindenki kap szót, és nem szóljuk le a másikat, ugyanakkor nem is élünk vissza a lehetőséggel, hagyjuk érvényesülni a többieket is. Határhúzás, hogy az asztalnál nem használunk elektronikai eszközt.

Ha ezeket nem tartja be valaki, akkor azt a mozaikszülő (mostoha) is szóvá teheti, így támogatva párját, és kifejezve egyetértésüket. Előfordulhat az is, hogy a szülő épp nincs otthon, s a gyerek megpróbál kibújni a szabály alól, pl. tanulás helyett a barátaival akar csetelni, de a szabály ilyenkor is szabály. Mondhatja a mozaikszülő, hogy „egyetértek anyával abban, hogy gépezni csak a lecke után lehet, ha kell, segítek benne…” Ha ilyenkor a gyerek vitatkozik, lehetünk határozottak: „megmutatod a leckédet, aztán foglalkozhatsz, amivel szeretnél.”

Lehet, hogy a gyerekek közt olyan egyéni különbségek vannak (akár korban, akár más téren), hogy nem lehet mindent egységesen elvárni, ilyenkor érdemes kettesben átbeszélni ezt párunkkal, és az engedményeket jól alátámasztva közölni a gyerkőcökkel. De pl. a házimunkában való részvétel mindenkire kell, hogy vonatkozzon, ami hozzájárul az összetartozás és a „mindenki felelős valamiért a családban” érzéséhez. 

Megkönnyítheti az új családi rendszer rögzülését, ha pl. a hűtőre vagy más központi helyre kifüggesztjük a legfontosabb pontokat, s időnként jutalmazzuk a betartásukat pl. egy különlegesebb közös programmal, sütizéssel stb. 

Eredményesebb, ha pozitív szabályokban gondolkodunk a tiltások vagy szankciók helyett. Pl. kedvesen köszönni egymásnak, udvariasnak lenni, kopogni, ha valakihez bemegyünk… Jó, ha megdicsérjük a gyerekeket, elismerve az erőfeszítéseiket, pl. „ma milyen segítőkész voltál, pedig láttam, milyen nehéz volt neked. Szép munka volt!”

Egy ausztrál szülőportálon olvastam, és ez nagyon tetszik: a családi szabályok létrehozása szülői csapatmunka, és nem könnyű. A csapatmunka arról is szól, hogy egymást támogatjuk, hogy a gyerekek ne játszanak ki egymás ellen. Ha nem értünk egyet valamiben partnerünkkel, azt sose a gyerekek előtt beszéljük meg, főleg ne veszekedve! 

Segíthet megtalálni, hogy mi a legjobb a családunk számára, ha elfogadjuk: nincs egyetlen helyes és legjobb módja a dolgok szervezésének. És ez azt is jelenti, hogy mindkét felnőttnek kell egy kicsit igazodnia a másikhoz! 

Végezetül: ahogy a gyerekek idősebbek lesznek, és a családban is változhatnak a dolgok, érdemes rendszeresen felülvizsgálni a szabályokat, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy még mindig működnek és szükségesek.

Remélem, segítettem egy kicsit a mozaikos együttélés jobb megalapozásában! Minden ezzel kapcsolatos saját tapasztalatot nagyon szívesen fogadok, osszátok meg! A bejegyzést is! 😊

Bejegyzésemben az itt található cikkeket is felhasználtam:

https://parentinfo.org/article/the-new-blended-family-parenting-rules

https://raisingchildren.net.au/grown-ups/family-diversity/blended-families-stepfamilies/rules-in-blended-families

https://www.familyeducation.com/life/disciplining-stepchildren/setting-rules-limits-your-stepfamily

https://www.familylives.org.uk/advice/your-family/stepfamilies/becoming-a-stepfamily/stepfamily-house-rules-and-boundaries/

40. Családi szabályok, élhető rendszer 1.

Házasodunk, családot alapítunk, kialakulnak a szokásaink, a saját képünkre formált belső működésünk, majd valami miatt borul az egész, meg a bili, és ott találjuk magunkat a gyerekkel (vagy anélkül, attól függ, hogy sikerült „megállapodni”), egyedülállóként. 

A lényeg, hogy a gyerek kiszakad a megszokott élethelyzetéből, s egy teljesen újba csöppen, ahol aztán idővel feltűnik egy új szereplő (vagy akár több is). Arra most nem is térek ki, hogy a válást követően a szülővel kettesben töltött idő milyen újabb szokásokat hozott, s az új „játékos” mennyi idő múlva és milyen körülmények között érkezett. Induljunk ki abból az optimális helyzetből, hogy az új kapcsolat tényleg komoly, olyannyira, hogy összeköltözés lesz belőle.

Mit kell ahhoz tenni, hogy jó reménység szerint belátható időn belül élhető, mindenki számára elfogadható családi közösség alakuljon ki? Úgynevezett mozaikcsalád? 

Mivel minden család magja, így a mozaikosé is a felnőtt pár, elsősorban rajtuk múlik, milyen lesz a családi életük. Mindegy, hogy ki szülő, ki mozaikszülő (köznyelven mostoha, bár én ezt a szót nem szeretem), nekik kell megegyezniük abban, milyen értékeket tartanak mindketten fontosnak. Ezt követően lehet, sőt ajánlott a gyerekekkel (persze koruknak megfelelő módon) kialakítani ehhez az értékrendhez passzoló házi szabályokat, szokásokat, s velük egyeztetve meghatározni a következményeket is. Így nagyobb eséllyel érzik magukénak azokat, s fognak aszerint viselkedni. 

Ha beleolvasunk a külföldi mozaikcsaládos irodalmakba, mindegyik kiemeli, hogy mielőtt bármiféle „nevelésbe”, szabályalkotásba belekezdenénk, időt kell adnunk a gyerekeknek, hogy hozzászokjanak a változásokhoz, s először a velük való kapcsolatunkon kell dolgozni. És nem árt, ha tudatosan tesszük ezt. Ha pl. az elejétől haverkodósra vesszük a figurát, nem várhatjuk el, hogy pár hét-hónap múlva kompetens felnőttként tekintsenek ránk, aki határokat szab majd nekik. Ugyanígy annak se lenne értelme, ha az összeköltözés után azonnal rendszabályozni akarnánk a közös életünket, az biztosan ellenállásba ütközne. 

Vagyis kell egy átmenet, amihez elengedhetetlen a türelem, és a gyerek érzéseinek megértése is. Ha belegondolunk, pont nem rajta múlott, hogy kiszakadt a megszokott családi közegből, s arról se kérdezte meg őt senki, hogy akar-e együtt élni egy számára idegen emberrel. Mintha nem lenne beleszólása az életébe. Ha csak annyit teszünk, hogy őszintén elmondjuk neki, látjuk a szomorúságát, és tudjuk, hogy nehéz elfogadnia ezt az új élethelyzetet, már tettünk egy lépést felé, hiszen ezzel azt érezheti, hogy elismerjük a veszteségét, nem csak úgy önkényesen belekényszerítjük egy helyzetbe. És ez akkor is igaz, ha valószínűleg jobb körülmények közé került a válás óta. 

Arról, hogy a mozaikszülőnek van-e joga beleszólni a gyerekek nevelésébe, érdekes módon teljesen mást mond a hazai két mozaikcsaládos szakkönyv. Fischer Eszter szerint jobb, ha a mostoha megtartja a két lépés távolságot, míg Bogár Zsuzsa szerint máshogy nincs is értelme a mozaikcsaládnak, mint hogy egyenjogú szülőként állnak a család élére. Bevallom, én mindkettőt végletnek tartom, és valahol a kettő közötti aranyutat tartom működőképesnek, de az is lehet, hogy azért, mert nálunk ez vált be. Ahogy minden család, úgy a benne élő gyerekek is mind mások és mások.

Jó, ha elég érzékenyek vagyunk ahhoz, hogy lássuk, meddig mehetünk el, amivel még megőrizhetjük a belénk vetett bizalmat, és mi az a választóvonal, amin túl már tolakodás vagy határszegés lenne a fellépésünk.

A következő bejegyzésben még néhány konkrét tipp következik a családi szabályok kialakításához.