2016. november 11., péntek

15. Lányok apa nélkül I.

 

Lányokat nevelni nem teher, hanem kiváltság - 15 dolog, amit egy lányos apának tudnia kell

 Ezzel a figyelemfelkeltő címmel jelent meg az interneten a napokban egy frappáns és kedves cikk arról, mi mindent adhat egy apa a kislányának, hogy önmagával jóban levő, későbbi partnerválasztását jó alapokra helyező nővé váljon. 

Blogbejegyzésem címe ehhez képest mintha másról akarna szólni... Na igen, vagyunk néhányan elvált szülők, többségében anyák, akik lányt nevelünk, s biztosan nem én vagyok az egyedüli, akiben felmerült a válás után, hogy vajon az én szemem fénye, kicsi tündérlány ugyan kitől és mikor fogja látni-megismerni azt a férfimintát, ami szükséges az egészséges nővé cseperedéséhez...  

 Amiről a cikk szól, javarészt olyan tippek, amikről egyébként is lehet olvasni nevelési, pszichológiai témájú szakirodalmakban, tehát megalapozottnak tűnnek. Ilyesmikre gondolok például: 
  • Gyűjtsünk közös emlékeket
  • Mutassunk érdeklődést a számára fontos dolgok iránt
  • A közelség nem egyenlő a jelenléttel
  • Tanítsuk meg neki, hogy nem minden róla szól
  •  Figyeli, hogyan bánunk az édesanyjával     
Ezek és a többi tipp persze kicsit bővebben is ki vannak fejtve a cikkben, érdemes elolvasni.

Engem az érdekel, hogy mi van az édesapjuktól külön élő lánygyerekekkel, akiknek ugyanúgy fontos, ha nem fontosabb, hogy az anyai nevelésen kívül megkapják az apai/férfi értékeket is. Bár a legtöbb anya igyekszik és megpróbálja, azért az mégsem sikerülhet teljesen, hogy apaként is funkcionáljon... Próbálkoztam én is, tudom :) Nagyon szerencsés, ha az új pártalálásig van a környezetünkben olyan nagyapa, nagybácsi, keresztapa, barát, aki alkalmas erre a szerepre, aki szívesen foglalkozik néha a gyerekkel. Ha megtehetjük, keressük is ezeket a lehetőségeket, nagyon fontos a gyereknek, hogy ne csak anyukájával legyen, hogy megtapasztaljon másféle viselkedéseket, értékeket és reakciókat is, férfiasakat!

Aztán, idővel, szerencsés esetben jön a várva várt lovag. 

Hozzám is megérkezett :), és azt gondoltam, de jó, nem leszek egyedül ezzel a szép feladattal! 

Félreértés ne essék, nálunk nem tűnt el apa, "csak" a válás után távol kerültünk egymástól, s a gyereknek maradtak a kéthetenkénti nagy utazások és a gyorsan elröpülő hétvégék. Tudtam, láttam, hogy ez nagyon kevés, de tenni nem nagyon tudtam ellene, csak annyit, hogy amikor csak lehetett (s ez a mai napig így van), elősegítettem, hogy minél többet tudjanak együtt lenni, hátráltatni pedig végképp nem hátráltattam. Aki puszta önérdekből, személyes indulatból megnehezíti a gyerek és külön élő szülője találkozását, nincs tisztában azzal, mekkora károkat okoz és mennyi pótolhatatlan impulzustól fosztja meg szeretett gyermekét.

Szóval jött a szerelmetes férfiú, s vele a remény, hogy a személyes életem rendeződésén túl a lányomnak is lesz végre minta, aki a mindennapok spontaneitásában magától értetődő módon közvetíti számára a fentebb említett értékeket. És ez többé-kevésbé így is lett. Ez valószínűleg minden esetben pontosan annyira sikerülhet, amennyire a két érintett fél kölcsönösen nyitott rá az adott életszakaszában és a folyton alakuló család fejlődésének, egyszerűbben szólva összecsiszolódásnak az adott szakaszában, szintjén. Korábban, a 8–11-es apás bejegyzésekben már volt arról szó, hogy a becsatlakozó új félnek és a gyereknek egyaránt meg kell adni a szükséges időt, hogy ráhangolódjanak egymásra, s ebben óriási szerepe van a szülőnek, aki jó esetben nem elvárásokat támaszt szerettei felé, hanem tapintattal terelgeti őket egymás felé, és biztosítja őket afelől, hogy nem kell lemondaniuk a számukra fontos érzelmi szükségleteikről. Magyarán: párja is megkapja a számára szükséges szeretetet és figyelmet, és a gyerek is, semmi szükség a görcsölésre, szorongásra. 

Szerintem ahhoz, hogy a családhoz csatlakozó férfiből a gyerek számára minta válhassék, ez az alap – hogy ne érezze riválisnak, ne érezze édesapja vetélytársának, édesanyja szeretete elcsaklizójának. Ha nincs erőteljes feszültség, ha kialakulóban ez a belső biztonság, akkor az egy nagyon jó alap ahhoz, hogy meglássa benne a férfit, aki anyjával jól, szeretettel bánik, aki őt is értékesnek tartja, akit ő is tisztelni tud, akivel jót lehet játszani vagy megtanulni tőle valamit (csomózást, földrajzot, teherbírást, felszabadultságot...) – s idővel: aki minta lehet számára a párválasztásban, mert úgy épül képe a tudatába: ilyen A FÉRFI.

A következő alkalommal kicsit részletesebben megnézzük, a fenti cikk pontjai közül mi az, ami akár mozaikcsaládban is működhet. Jó lenne, ha megosztanátok ezzel kapcsolatos véleményeteket, tapasztalataitokat!

2016. november 8., kedd

14. Mozaiko-sokk

A mozaikcsalád egy természetellenes képződmény. Sokkhatások érhetik benne az embert. De ha benne vagy, így csináld! 
Vagy ne... 
Valamivel a blog elindítása után  rajtolt ez az oldal is a Facebookon, mert úgy éreztem, kell egy felület, ahol kicsit szabadabban lehet posztolgatni, cikkeket megosztani, kapcsolatokat szőni. A találó nevet egyik kedves barátnőm javasolta (irigykedtem is, hogy nem nekem jutott eszembe! :) ), aki egyáltalán nem mozaikcsaládban él, nem is vált el soha, de azért azt tudja, hogy sokkhatások a legrendesebb családban is érik az embert időnként :) Hát még mozaikéknál...! 

Valóban jól működik a felület, főleg, mikor egy-két bejegyzés nagyobb érdeklődést vált ki egyik-másik csoportban. Jó látni, mi érdekli az embereket, akik hasonló cipőben járnak, jó olvasni a véleményüket, tapasztalataikat. 

Azt is érdekes látni, hogy milyen sokfelől látogatják az oldalakat, és hogy nemcsak nők olvassák ám, hanem bizony, az férfiak is érdeklődnek! Egy kis statisztika:

Remélem, idővel majd mindkét fórumon beindul a bátor megnyilatkozás, és jó kis eszme- és tapasztalatcserék, pro-kontra vélemények tömkelege lepi el az oldalakat, hogy lássuk, átérezzük, mennyire nem fekete-fehér ez a világ, amiben élünk, mennyire sokféleképp lehet jól élni, egymással kijönni!                         
OLVASSÁTOK, OSSZÁTOK! KÖSZI!

2016. november 3., csütörtök

13. Váltott elhelyezés

Facebook-oldalunkra is felkerült a Díványon nemrég megjelent cikk a gyerekek válás utáni váltott elhelyezéséről:Bréking: jobb, ha válás után fele-felében van a gyerek.

Azért tartottam fontosnak posztolni, mert egyrészt ez pont az a téma a válás után, ami nálunk kevés figyelmet kap, miközben sokféle pozitív hozadéka lehet, másrészt pedig látom a Facebook-oldalakon, a különféle szülői érdekvédelmi csoportokban milyen nagy visszhangot kapott – sokan beszélnek róla, osztják tovább, vagyis nem hagyja hidegen az egyedülálló szülőket: apákat, anyákat egyaránt.

A cikk kommentjeit is érdekes elolvasni, jól látszik, hogy mennyire másként látja ezt az, akinek kapcsolata nem mérgesedett el volt házastársával, s az, aki csúnyán megégette magát. Utóbbiak hajlamosak azt gondolni, hogy ha volt férjük másik nő miatt hagyta ott a családot, a gyereket sem érdemli meg. Arról nem esik szó, hogy a gyerek ugyanakkor megérdemelné apját, különösen, ha az még szeretne is foglalkozni vele...

A szerző egy közel százötvenezer gyerek megkérdezésével készült svéd kutatásra hivatkozva mutatja be a váltott elhelyezés lényegét, pozitívumait, s hívja fel a figyelmet, hogy természetesen csakis abban az esetben ajánlott ez a megoldás, ha egyik szülő sem bántalmazó. 
A cikk tartalmának ismétlése nélkül csak egy kis gondolatébresztő: 

- ha a gyerek még nagyon kicsi, azt mindenképp érdemes végiggondolni, szakemberrel (védőnővel, óvodapedagógussal, pszichológussal) megbeszélni, hogy mikortól érdemes a váltott elhelyezést elkezdeni, hogyan felkészíteni rá a gyereket, akinek valószínűleg nem magától értetődő az új rendszer

- ha már nagyobb a gyerek, el is  lehet mondani neki, hogy nem szeretnénk, ha a válást követően bármelyikünkkel nem tudna eleget lenni, hiszen ő nem tehet semmiről, ami köztünk történt. Meg lehet kérdezni tőle, hogy mit szólna hozzá, ha némi kényelmetlenség árán ugyan, de apánál és anyánál ugyanannyit lehetne, vagy amennyit szeretne - ez már a szülők egyéni lehetőségeitől is függ, persze

 - lehet, hogy nem is olyan nagy kényelmetlenség, csak nekünk tűnik annak, elsőre. Még a kéthetenkénti látogatásoknál is bevezethető, sőt nagyon ajánlott, hogy a gyereknek mindkét szülőjénél legyenek meg a legszükségesebb holmijai, amiket nem kell újra és újra hátizsákba rakni: pizsama, egy-két váltás ruha, fogkefe, fésű, személyes csecsebecsék, tárgyak, amikhez kötődik, s azoknak lehetőleg hely is, legalább egy polc, vagy ha engedik a körülmények, akár egy kis saját kuckó, ággyal, szekrénnyel. Ezek rengeteget segítenek a gyereknek, hogy érezze, neki mindig van helye szülőjénél, nem tőle költözött az el, s fontos számára, hogy itt is, ott is otthon érezze magát. Ha pedig sikerül megoldani a váltott láthatást, akkor kifejezetten ajánlott erre berendezkedni, hiszen pont ezzel kerülhetjük el a folyton ki-be pakolás kényelmetlenségeit, miközben mégis valamifajta állandóságot, biztonságérzést vihetünk csemeténk életébe. Bár nyilvánvalóan sarkosan, mégis megható egyértelműséggel ábrázolja ezt a nemrég megjelent IKEA-reklám

- a váltott láthatás jóval nagyobb teret ad a gyerek életében, fejlődésében való részvételre, ami szülőnek-gyereknek egyaránt jó. Normális esetben mindkét szülőnek – annak is, akit faképnél hagytak, lecseréltek. Na jó, talán a szükségszerű mosolyszünet érthető, de azért az nem tarthat örökké, s ha valaki szereti a gyerekét, hogyne okozna örömet neki, ha boldognak látja őt? Fontosabb lenne az önsajnálat vagy a bosszú vagy a versengés? Én legalábbis örülök, ha a gyerekem jól érzi magát apjával, együtt tudok vele örülni, ha valami közös jó élményüket újságolja. 

- Ha nemcsak kéthetente hétvégén találkoznak, több lehetőség van a tanulásban való segítségre is, az iskolai, szakköri logisztikában való részvételre, a barátok megismerésére (szemmel tartására! :)), az egyéni értékrend átadására, s nem utolsó sorban az együtt nevetésre, birkózásra, focizásra, bármire... A kapcsolat elmélyítésére, hogy amikor eljön az elengedés ideje, meglegyen a biztonságot adó kötődés, a szükség esetén segítséget kérni merő bizalom

- azért ne feledkezzünk meg magunkról sem! Drága szülőtársak, egyedülálló vagy a mozaikosodásban néha (gyakran...) megfáradt apák, anyák, mondja valaki, hogy nem esik jól néha kis időre egyedül maradni, mármint  a gyerekgondozás 24 órás felelőssége nélkül! Nem esik jól uzsonnakészítés, noszogatás-sürgetés, leckeszámonkérés nélkül csak úgy csöndben lenni vagy épp hangosan énekelni (ami nem Kaláka és Alma együttes), Anna Peti Gergő nélkül lefeküdni, vagy épp a saját könyvünkön elaludni, kimozdulni, nem hazasietve sétálni, barátokkal találkozni, randevúzni, szerelmesnek lenni újra, legalább pár napra csak magunkért lenni?

Ez megbotránkoztató? Pedig ezek az apák-anyák a leglelkesebbek, mikor újra magukhoz ölelik gyerkőcüket, és azzal a tudattal, hogy jó helyen volt a gyerek, mert látszik rajta a kiegyensúlyozottság, és nem kell attól tartania, hogy ha kimutatja érzéseit, a másik szülőnek csalódást okoz. Mert rendben tud lenni mindenki, ha nem egyedül kell a gyereknevelés megannyi feladatát vinnie, ha tud osztozni azzal, akivel a gyereket vállalták, akarták. De ehhez az is kell, hogy merjük átadni ezeket a feladatokat, merjünk bízni a másik szülőségében – természetesen most is hangsúlyozva, hogy kifejezetten a nem bántalmazó szülőkről van szó!!

Megosztanátok személyes tapasztalataitokat a váltott elhelyezésről? 
Vagy dilemmáitokat?

Friss hír november 8-án: az Apák az Igazságért Egyesület lefordította a svéd kutatásról szóló tanulmányt, itt olvashatja, akit érdekel: http://www.apakazigazsagert.org/cikk/ket-szulovel-jobb-a-gyereknek.