2016. november 28., hétfő

18. Tündéri mostohák? Hogyan???

Az utóbbi hetekben sorra jelentek meg olyan cikkek, ahol a válás utáni kapcsolatok alakulása volt a téma: kapcsolat a volt házastársak között, kapcsolat az új partnerrel, az ő kapcsolata a mi gyerekünkkel... A Mozaiko-Sokk oldalán is megtalálható pár ezek közül, az oldalstatisztika szerint több száz olvasó volt kíváncsi rájuk.

Nagyon jó, hogy egyre többet hallani ezekről a témákról, és nem ragadunk le a negatív statisztikák ismételgetésénél meg a rossz tapasztalatok sorolásánál. Kell, hogy legyen más kifutása is a dolgoknak, mint a megkeseredett, önsajnáló befelé fordulás, vagy épp tüskenövesztő szurkapiszka. Rengeteg ilyenről hallani, olvasni, és legtöbbünk környezetében van ilyen család, ahol elmérgesedtek a kapcsolatok. 

Egészen felüdítő, amikor pont az ellenkezőjéről hallunk: a volt házastársak nem ölik egymást, sőt, még normál decibelű beszélgetésbe is elegyednek a gyerek jelenlétében, mint akiknek közük van egymáshoz! Vagy: nem mennek át az út másik oldalára, ha szembejönnek exék kézenfogva, hanem mint általában az ismerősök, köszönnek egymásnak, netán pár sablonos-udvarias, mosollyal kísért mondat erejéig meg is állnak, főleg, ha a gyerekük is velük van. Aztán: hálásak, amiért az új asszony/ember foglalkozik a gyerekükkel, megtanítja őt valamire, vagy éppenséggel elviseli, ha mondjuk nehéz korszakát éli... Hát miért is ne lennénk hálásak? 


És fordítva: miért is ne tennénk meg mindezt a szerelmünkért? Igen, pont őérte, ha netán spontán, belső meggyőződésből nem tennénk meg (ez utóbbi a nehezebb, többnyire idő kell hozzá, nem úgy, mint az előbbi, tudatos döntéshez).

Hogy lesznek a mostohákból tündérek? Mozaikanyuk, mozaikapuk? 
Belőlünk vagy a volt párunk új társából?

Ha röviden akarnám megfogalmazni, így: SZERETJÜK A PÁRUNKAT, aki a mozaikgyerkőcünk szülője. Ez a legalapvetőbb. És nem evidens, sajnos! Nem nagyon esik le a jóleső bosszúvágy, esetleg irigység, vagy féltékenység (kinek-kinek mit dobott a belső motivációja) közepette, hogy ha mi ketten a párunkkal stabilak vagyunk, biztosak egymásban, akkor sem a gyerek nem állhat közénk, sem az ex, sem az ő partnere – tulajdonképpen senki. Ezen múlik a legtöbb, ezen kellene dolgozni akkor, amikor kétségbeesésünkben, reményvesztettségünkben már egymásban keressük a hibát. 

Állítom, hogy bárkiből lehet édes mostoha, jó fej mozaikszülő, s olyan ex, akit meglátva a volt párja nem akar hátraarccal menekülni. De az is látszik a sok-sok élettörténetből, amivel találkozhatunk a médiában, hogy ehhez időt kell adnunk magunknak/egymásnak. Ahogy volt időnk a szerelemre annak idején, úgy az egymásról való leválásnak is időt kell adnunk, hogy utána magabiztosan és ellenségeskedés nélkül tudjunk együttműködni gyerekeink érdekében, nem utolsó sorban a közös múlt megbecsülésével. 

 Szóval röviden a recept a (mozaik)tündérséghez 👼:


1., Engedélyezzük egymásnak volt párunkkal, hogy mindenki "tombolhassa" ki magát/gyászolhassa el kapcsolatát! Csak arra figyeljünk, hogy ha egy mód van rá, minél kevesebb bántással a másik felé, s főleg ne a gyerek(ek)et bevonva!!

2., Éljük meg az egyedüllét (értsd: párnélküliség) minden örömét, teljességét, szabadságát, építkezzünk, töltődjünk, fonjuk szorosabbra a baráti-családi viszonyainkat, hogy ha itt az idő, önbizalommal telve nyitni tudjunk az új kapcsolatra.

3., Ha jó formánkban, vagyis nem túl korán, még göcseink és mizantróp állapotunk közepette, és nem túl későn, vagyis a kiéhezettségtől megkeseredve talál ránk új párunk (vagy mi őrá), akkor már "csak" át kell adnunk neki magunkat és ha van, kis csomagunkat (=gyerek), s ugyanígy nekünk is befogadni őt a kisebb-nagyobb csomagjaival. 

Hehe, ennyi... 😀

De tényleg: ha rendben vagyunk, ha teszünk érte, hogy rendben legyünk a válás után, akkor a legfőbb dolgunk az új párkapcsolatban félelmek helyett szeretni, szerethetőnek lenni, ami megadja a szükséges szabadságot a jóféle mozaikosodásra is.

2016. november 22., kedd

17. Lányok apa nélkül III. – még 6 tipp


Lányokat nevelni nem teher, hanem kiváltság - 15 dolog, amit egy lányos apának tudnia kell
  
Az előző bejegyzésben elkezdtük pontról pontra végigvenni, melyek azok a tippek a fenti cikkből, amelyek akár a mozaikapuk számára is teljesíthető apai  hozzáállások egy nevelt lánygyerekkel való jó, építő kapcsolat adta férfias megmérettetésben. Hétig jutottunk, most lássuk a maradékot!

8. Tanítsuk meg neki, hogy nem minden róla szól: hát, szerintem ez nem a nevelőapa dolga elsősorban, ezt nem kellene feladatának éreznie, túl sok benne a rizikó, hogy a bimbódzó női lélek támadásnak veszi – hadd háborogjon a saját szüleire, akik nem kerülhetik el a nevelést. 😉

9. Mutassunk érdeklődést a számára fontos dolgok iránt: ez egyértelmű, és nem is nehéz, szerintem. Nekem legalábbis nem esik nehezemre rákérdezni az épp menőnek számító erre-arra, amiből ha nem is szövődik magasröptű intellektuális vagy a személyiségfejlődés szempontjából építő jellegű eszmecsere, azért megerősíti a "fontos vagyok", "az én dolgaim is számítanak" érzését a gyerekben, ami végső soron az egészséges önértékelést és szociális magatartást fejleszti. Ezt a fejlődést, netán sikert pedig simán magáénak érezheti akár egy nevelőszülő is!

 10. A közelség nem egyenlő a jelenléttel: aha, a minőségi idő. Hány olyan szülőt látni a játszótéren, aki átszellemülten nyomogatja a mobilját vagy épp úgy belefeledkezik a beszélgetésbe, hogy észre sem veszi a gyerekét, aki az ötödik homoktortáját készíti újra, mert egyiket sem sikerült megkóstoltatnia elfoglalt anyukájával-apukájával... 

Egy mozaikkapcsolatban akár kevesebb idő is elegendő lehet, ha az valóban tudatos. Végülis itt a cél nem elsősorban a gondozás, nevelés vagy az életre szóló szülői bizalom elmélyítése, hiszen az legfőképp a szülők dolga. A mozaikkapcsolatban az egymás elfogadása az elsődleges cél, s ahhoz épp elegendő a viszonylag rendszeres érdeklődés, időnkénti közös elfoglaltság.

Vagyis van mondjuk 
- érdemi, egymásra figyelő kommunikáció: volt-e valami nagyon klassz vagy zűrös a suliban; hogy ment az edzés; jól sikerült-e a szülinapi meglepetés... stb. egy két kérdésnyi témát csak az nem talál, aki nem akar; 
- időnként közös csapattagság a családi játékban;
- kölcsönös film-, könyv-, zene- linkajánló;
- egy egyszerű recept elkészítése; 
- bevásárlás anya helyett; stb., stb., stb. 

A lényeg, hogy ha már egy légtérben élünk, meg lehet tölteni tartalommal a közös időt, s ez végső soron nemcsak megerősíti a gyerekben a nevelőszülő iránti bizalmat, sőt tiszteletet, de a társa is végtelenül hálás lesz.

11. Csináld meg néha a körmeit és a haját: khm... nem muszáj.

12. Közös programok: lásd 10. pont.

 13. A szíve sokkal szebb, mint a külseje: azt, hogy a belső értékek az igazán fontosak, annál is inkább közvetítheti egy mozaikapu a nevelt lánya felé, mivel sokkal kevesebb benne a félreérthető elem, mint abban, ha a külsejét dicsérné – pedig ugyebár, ez is nagyon fontos egy lány magabiztos önképe kialakulásához. De ez utóbbit hagyjuk meg inkább az édesapáknak!



 Tulajdonképpen ez a lényeg, a cikk említ még ugyan két pontot, de azok leginkább a vérszerinti apuknak szólnak.


 MIVEL EGÉSZÍTENÉTEK KI A LISTÁT?
ÍRJÁTOK MEG KOMMENTBEN!

2016. november 18., péntek

16. Lányok apa nélkül II. – az első 7 tudnivaló

Lányokat nevelni nem teher, hanem kiváltság - 15 dolog, amit egy lányos apának tudnia kell

Kérdés, hogy a 15 dolog, amiről a fenti cikkben szó van, mennyire alkalmazható egy mozaikcsaládban. Ahol ugyan van férfi, de nem édesapaként van jelen – legalábbis párja gyerkőcének nem. Beszéljünk  most róluk, hiszen rajtuk is sok múlik a gyerek – jelen esetben a mininőci – alakulásában.

Érdemes megnyitni a cikket, ha valaki nem olvasta volna még, mert én csak a pontokat veszem sorra, a kiegészítések már ránk, mozaikosokra lesznek hangolva. 👍

1. "Azt akarja, hogy szeressék": persze, hogy azt akarja, de pont ez az, amit egyáltalán nem lehet elvárni egy nevelőapától, legfeljebb nagyon-nagyon hálásnak lenni a sorsnak, ha ez így alakult. Sőt: kölcsönösen nem elvárható, hogy a gyerekkel szeressék egymást. A szeretet nem elvárható, az egymásnak kijáró tisztelet viszont megkövetelhető. És ez nem kevés a jó kapcsolat megalapozásához. A szeretetet pedig lehet tanulni, fejleszteni (és drága szülőtársak: átadni a képességet rá!), ami nem elhanyagolható olyan kapcsolatok esetében, ahol az együttélés adott, a közös múlt viszont nem. Ahogy én látom, jobb egy görcsök nélküli, még akár távolságtartóbb, de egymást különösebben nem piszkáló mosti-kölyök kapcsolat, amiben ott az elfogadás esélye is, mint egy erőltetett, merev-rideg, feszült-illedelmes viszony. Előbbi hamarabb szelídülhet, melegedhet szeretetté, utóbbi még nagyobb űrt üthet az amúgy is sebzett lánykaszívbe.

2. Befolyással vagyunk a jövőbeni partnere kiválasztásában: naná! Hát látja, milyen egy jó pasi – meg a rossz is, persze, hiszen nem vak, nem süket! Ha semmi mást nem teszel, drága férfiú, mint hozod a formád dolgozó/önmagára adó/magával is törődő/hobbival, sporttal is foglalkozó úriemberként, anélkül is példakép leszel, hogy nekünk, anyáknak különösebben magyaráznunk kéne a férfierényeket. Jól ki van ez találva! 👌

3. Hallgasd az ő zenéjét: ezt valószínűleg a legkönnyebb megoldani, csak egy icipici jófejség kell hozzá, és talán többet lehet haladni ilyesmivel a közeledésben, a tisztelet kivívásában, mint egy atyai (vagy anyai) szentbeszéddel. Meddig tart időnként megengedni, hogy betegyen két-három friss kedvencét...?

4. Figyeli, hogyan bánunk az édesanyjával: azért ez sem egyoldalú szerintem. Szóval az igaz, hogy ahogy szerelmünk velünk bánik, az lesz a minta (a jó is, rossz is!!), de ha igazán jót akarunk neki, akkor nem árt, ha magunknak is azt akarjuk, s teszünk érte! Tehát mi is dolgozunk a kapcsolatért, nem várjuk el, hogy magától (= egyedül a fehér lovon ülő hercegtől várva) jó legyen – és egyáltalán nem baj, ha a kölcsönös törődésnek, finom szeretetmegnyilvánulásoknak, gesztusoknak gyerekeink is tanúi. Egy ölelés, egy apró ajándék, kedves, elismerő szavak, egymás segítése a házimunkákban, figyelmes beszélgetés, de akár egy vita, balhé okos megoldása is mind-mind üzenet arról, hogyan működik egy elég jó kapcsolatban a férfi és a nő.

5. Ne riadjunk meg attól, hogy felnő: nna, ez valószínűleg nem fenyegeti a nevelőszülőket 😊 Inkább megkönnyebbülés, hogy túlvagyunk rajta, megúsztuk, átvészeltük, nem váltunk el (újra...), SZABADSÁÁÁG!

6. Tanítsuk meg a lányunknak, hogyan kell helyesen végezni a fekvőtámaszt: bevallom, én mozaikgyerekként nem örülnék ilyesminek... De értem, és tulajdonképpen valami hasonló azzal is elérhető, ha pl. a családdal közösen túrázunk időnként, bicajozunk, focizunk, ilyesmi, amiben van egy kis erőnléti kihívás is, fejlődési lehetőség, próba, amit együtt csinálunk, valamennyire közösen aratható le a babérkoszorú. Mi pl. megkerültük a Balcsit ötösben, és ez mindannyiunk számára egy meghatározó élmény volt! Egyszerre volt kalandos, és tanított kitartást és együttműködést is.

7. Gyűjtsünk közös emlékeket: ez is kicsit olyan, mint az előző: van rá egy csomó lehetőség, de leginkább közösen, az egész családdal – ugyanis (erről is szólni kell) az apa-lánya programok főleg az édesapa-lánya kapcsolatban működhetnek biztonságosan mindkét fél számára, egyébként a nemi különbségek miatt óvatosságot igényel. Kivéve, ha nagyon kicsi korában "kapja" meg a kislány a nevelőapucit, mert akkor jól is alakulhat ez a kvázi szülői kötődés.


Nna, ne nyújtsuk hosszúra, a többi pont néhány nap múlva következik. 

Írjátok meg a pontokról a véleményeteket!