49. Mozaikcsaládban a gyerekek, felnőttek - nézőpontok

Úgy vagyok a mozaikosodással, mint Carrie Bradshaw, aki tudja, milyen a jó szex, vagy nem fél megkérdezni. 

Sok mindent tudok arról, mitől működhet ez a családforma, mik a buktatói, de itt-ott felmerül bennem egy-egy újabb kérdés is. Pl. miért lehet az, hogy bár az ember annyi mindent tesz vagy legalábbis próbál tenni családjában az otthonosság és a biztonság megteremtéséért, úgy tűnik, a gyerekek nem ugyanazt érzékelik. Tudom, Vekerdy Tamás számtalanszor elmondta: a gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a húsunkat, de mégis… 

Mit remélhet a szülő, s vele a társa, a mozaikszülő: megtérül-e valaha a belefektetett lélek, figyelem? Megértik-e a neveltjeink valamikor, hogy az idill, amiről álmodoznak, ott hever a lábuk előtt, csak ki kell nyitniuk a szívüket rá? 

Mi az idill? 

Viszonyítás kérdése. Idill lehet, ha van terített asztal és teli hűtőszekrény. Idill lehet, ha van saját kuckó, személyes tér. Idilli, ha van mód tanulni, fejlődni, művelődni, mert van, aki utat mutat ebben, és finanszírozza. Az is idilli, ha lehetőség van élni a hobbinak: zenének, sportnak, fotózásnak, stb. Idilli, ha a szülő, mozaikszülő kíváncsi a gyerekére, kérdezi, érdeklődik, meghallgatja, beszélget vele.

Mi számít hát valójában a gyereknek, ha mindezt nem érzékeli, nem értékeli? Ha azt gondolja, a mozaikcsalád, amiben élni kényszerül, mindössze a felnőttek álma, játéka, amiből ő köszöni, nem kért, maximum jólneveltségből eljátssza a rá osztott szerepet.

Mit remélhetünk…?

Azt, hogy beérik. Be kell érjen. 

A minta és a törődés nem múlik el nyomtalanul.

És a gyerekeket ki hallgatja meg?

 

Mert az éremnek két oldala van (minimum, de ha jobban utánaszámolunk, sok, sok, sok láthatatlan oldala…)

Szóval fentebb még azon lamentáltam, vajon felmérik-e valaha gyerekeink, neveltjeink, hogy mindaz, amit ők természetesnek vesznek, vagy amit esetleg elutasítanak vagy épp csak nem értékelik sehogy, szóval mindaz nekünk, felnőtteknek, akik megteremtjük, odatesszük, mibe kerül…? Nem pénzre gondolok elsősorban, hanem energiára, figyelemre, lélekre.

De most azért azt is felvetem, hogy nekünk, „nagyoknak” is meg kell próbálnunk ám kicsit a gyerekek szemüvegén keresztül látni a világot! 

Van egy olyan gondolatom, hogy a gyerekekhez fűződő kapcsolatunk azon a pofonegyszerű tényezőn csúszik el, hogy egész egyszerűen nem beszélünk velük az őket érintő családi témákról, mert számunkra is baromi kínos szembesülni velük. 

A gyerekek nagyon is jól érzékelik a dolgokat maguk körül, minden bizonytalanságunkat, félelmünket leveszik, mi pedig elkezdünk nekik beszélni a rendrakásról, házimunkáról, leckeírásról, illemről… 

Azt elmondjuk-e nekik, hogy átérezzük, milyen nehéz lehet elfogadniuk, megszokniuk, hogy új családba (új házba) kerültek? Hogy megértjük, ha dühösek, hogy mi, felnőttek hozzuk meg a legfontosabb döntéseket, amelyek az ő életüket is alapjaiban befolyásolják, s ez nincs mindig összhangban azzal, amit ők maguk szeretnének. Hogy mindaz, amit korábban a családjuknak hittek, nem úgy van már teljesen, de ami ezután lesz, megpróbáljuk együtt olyanná alakítani, hogy örömünk legyen benne. Együtt érzünk-e velük, s ezt merjük-e kifejezésre juttatni? 

Lehetne még folytatni, ehelyett most csak azt kérem, tegyünk egy gondolatkísérletet: képzeljük magunkat annak az 5/10/13/15 éves gyereknek a helyébe, akinek az életét a mi párkapcsolatunk alakulása így vagy úgy befolyásolta, és próbáljunk megértők lenni felnőtt önmagunkkal! Próbáljuk meg szeretni vagy elfogadni azt a felnőttet, aki az adott élethelyzetre kötelez, valamit ebből a szemszögből értékelni mindazt a lelki támogatást, amit ehhez kaptunk tőle. 

Könnyű...?

48. Amit egy mozaikcsalád adhat

Volt már ehhez hasonló témájú blogbejegyzés a Mozaikosokon, ami ráadásul a második legolvasottabb posztom. Ez azt mutatja, bizony, kell a megerősítés ebben a vállalkozásban, a mozaikcsaládunk működtetésében.

Most nem akarom túlmagyarázni a dolgot, mindössze egyfajta vázlatként megmutatom, hogy először is melyek a főbb különbségek a hagyományos és a mozaikcsaládok között, majd kicsit ráirányítom a figyelmet az utóbbi pozitívumaira. Merthogy vannak jó oldalai is ennek a családformának, amelyek mind gazdagítják személyiségünket, családunkat.

Íme:

 

De érdekes azt is megnézni ám, hogy a fentiek csak akkor  pozitívumok, ha törekszünk arra, hogy azok legyenek, vagy minimum annak lássuk. Hiszen minden fehéret lehet feketének is látni, nem?

KÁOSZ – hétről hétre mások ülik körbe az asztalt – VÁLTOZATOSSÁG

KÉRETLEN FELELŐSSÉG – mozaikszülőként is jó mintát adni a ránk bízott gyerekeknek – ÚJ SZEREPEK

LEHETETLEN KÜLDETÉS – új életfeladatok: együttműködni párunk „csatolmányaival”: gyerekek, exek – KIHÍVÁSOK

TEHETETLENSÉGÉRZÉS – saját határaink, korlátaink megismerése és azok fölülmúlása – ÖNISMERET

MEGALKUVÁS – a külső okok miatt gyakran változó helyzetekhez alkalmazkodás – RUGALMASSÁG

EGYEZKEDÉS, ALKUDOZÁS – együttműködés nélkül nem tud hosszú távon működni – CSAPATSZELLEM

KOMPROMISSZUMOK – aki mozaikcsaládban él, előbb-utóbb mesterfokozatú társ lesz, másképp bukik az egész család – PÁRKAPCSOLAT EXTRÁKKAL

Érdemes néha, nyugodtabb időszakban nézőpontot váltani, hogy ha jönnek a felhők, ne lássuk túlságosan borúsan a világot! :)

47. Mi jut eszedbe a mozaikcsaládról? - Egy felmérés eredményei

Néhány hete egy kis internetes felmérést végeztem. Nem reklámoztam agyon, nem is futott sokáig, ezért ez csak amolyan „hangulatjelentés”, de annak érdekes.  Arra voltam kíváncsi, milyen érzések kapcsolódnak a mozaikcsalád fogalmához. Az alábbiakban ennek összefoglalóját teszem közzé. Mindenkinek köszönöm, aki részt vett benne!

A felmérés kérdései:

1.    Kérlek, írd be az első szót, ami eszedbe jut erről: mozaikcsalád
2.    Mi az, amit a legjobban szeretnél ebben az új családodban? (vágy)
3.    Mi okoz neked ezzel kapcsolatban problémát? (probléma)
4.    Mitől tartasz leginkább ezzel kapcsolatban? (félelem)

Egy kis statisztika

Legtöbbször a következő kifejezések tűntek fel: szeretet, család, mi, nehéz, elfogadás, remény.

Válaszadók és jellemző válaszaik:

6 férfi, 38-45 évesek:

1.    vágy: nyugalom, egység, béke
2.    probléma: leginkább semmi
3.   félelem: az elfogadás, megfelelés hiánya, tehetetlenség pl. a gyereknevelésben

11 nő, 34-44 évesek:

1.  vágy: egység, nyugalom, boldogság, a mozaiktagok kölcsönösen szeressék egymást
2.   probléma: exek, elvárások, a kapcsolat a mostohagyerekekkel, nincs összhang
3.   félelem: tehetetlenség az exekkel, mostohagyerekekkel kapcsolatban; hogy nem tud hosszú    távon jól (együtt)működni a párkapcsolat és a család

14-en hiányosan válaszolták meg a kérdéseket, de a legjellemzőbb válaszok: elfogadás, család, megfelelés, remény.

Következtetések

1., Az első érdekesség, hogy bár több felületen is megjelent a felmérés, nagyon kevesen vállalták, hogy kitöltik. Feltételezésem szerint arról van szó, hogy nagyon személyes, és nagyon kényes témára kérdeztem, amely sok esetben a családi/párkapcsolati kudarcainkat is érinti. Ilyesmiről az ember nemhogy nem szívesen vall, de ha lehet, messze el is kerüli a témát. Pedig megannyi tapasztalat támasztja alá, hogy sokszor már az is elindíthat egy problémából történő elmozdulást, ha beszélünk róla egy kívülállóval, vagy pont sorstárssal. Megváltozhat a szemléletmódunk, elkezdhetünk másképp tekinteni a problémára, és így jobb válaszokat adni a bennünket foglalkoztató kérdésekre.

2., A „mozaikcsalád” kifejezés elég vegyes reakciókat váltott ki, mégis a legtöbb arra a vágyra vonatkozik, hogy szeretnénk magunkat egy egységes, szeretetkapcsolatokon alapuló családként látni. Ami persze nehéz mutatvány ebben a formációban. 

3. Érdekes volt látni a férfiak és nők eltérő hozzáállását a meglévő problémákhoz. Mondhatni, tipikus, hogy a férfiak nem nagyon beszélnek nehézségekről, mintha nem is léteznének problémák. Persze amikor a jövővel kapcsolatban merül fel a kérdés, már más a helyzet. A nők ehhez képest – helyesen, nem magukban elnyomva – szóvá tették, hogy mind az exekkel, mind a családhoz tartozó gyerekekkel kapcsolatban vannak nehézségeik.

4., Amikor a jövőbeli félelmekre kérdeztünk rá, kiderült, a legerősebb aggodalom a kirekesztettség mellett az új család okozta bonyodalmakkal kapcsolatos tehetetlenségérzettel függ össze. Attól félünk leginkább, hogy képtelenek leszünk hosszú távon jól menedzselni mozaikcsaládunkat, elsimítani a gyerekekkel kapcsolatos feszültségeket, s megőrizni a párkapcsolati összhangot.

5., Érthető, hogy mindezek miatt legfőbb vágyunk a nyugalom, és az egység megtapasztalása.

Bár a felmérésben nagyon kevesen vettek részt, mégis jól kirajzolódnak a mozaikcsaládokban tapasztalható legáltalánosabb nehézségek, félelmek és vágyak. Ahhoz, hogy ezek ne elmélyüljenek, hanem inkább a kívánt cél irányába elmozduljanak, az első, hogy szembenézünk velük, és a társunkkal elkezdünk róluk komolyan beszélgetni. Sajnos sok esetben félünk ezektől a beszélgetésektől, a konfrontációtól, és inkább a szőnyeg alá seperjük a problémáinkat. 

Érdemes úgy hozzáállni a nehezebb témákhoz, hogy tisztázzuk: nem a „győzelemre” hajtunk, nem arra, hogy „ledaráljuk” a másikat, mert azt gondoljuk, valamit ő csinál rosszul, hanem a célunk az: LEGYEN BÉKESSÉG ÉS ÖSSZETARTÁS a családban! És ennek érdekében gondoljuk végig:

1., az, ahogy eddig csináltuk, milyen eredményeket hozott,

2., s amivel elégedetlenek vagyunk, hogy csinálhatnánk másképp.

Vegyünk egy nagy levegőt, és próbáljunk meg annak a szemszögéből tekinteni a problémánkra, aki azt véleményünk szerint okozza. Ha ugyanis arra várunk, hogy mindig más változzon, s mi semmit nem alakítunk a saját hozzáállásunkon, ugyan mitől tudna változni a helyzet?? A szemléletváltás és nyitottság csodákra képes!

Ha pedig nehezen jönne a csoda (mozaikcsaládban ez nem ritka), célszerű segítséget kérni a nehézségek megoldásához. Ajánlom a blogon található konzultációs lehetőséget, keress bizalommal!

ÚJRAKEZDENI ÉR!!!